Pillanatok fogságában

2010.02.24 21:46    |    -LP-  

A Kalocsai Fegyház és Börtönben elmúlt hét szerdán délután 15 órakor került megrendezésre Viczay Lajos optikus, fotóművész fotókiállítása. A kék ég alatt élő polgárok számára is örömet okoz egy-egy fotókiállítás, gondolhatjuk, hogy milyen lelkesen fogadták azok az elítéltek ezeket a gyönyörű képeket, akik napjaikat falak árnyékában töltik.

viczay_kiallitas_480
 

Ünnepélyes keretek közt dr. Tanács Eszter Tímea bv. alezredes, az intézet parancsnoka nyitotta meg a tárlatot, aki elmondta, hogy a tárlat többcélú. Igyekeznek egy kicsit, ha csak percekre, pillanatokra is kiszakítani az elítélteket a szürke napok fogságából és talán vágyat is sikerül ébreszteni bennük, hogy minél hamarabb saját szemükkel szemlélhessék a kinti világot. Ezek a képek, pillanatok talán közelebb hozzák a szabad élet momentumait, és ezekből erőt merítve kissé könnyebb elviselni a bezártságot. Ez a vágy itt uralkodó érzés lehet. Viczay Lajos is köszöntötte a megnyitón résztvevőket, melybe belefért még egy rövid fotótörténeti bemutató is. Eperjesi Györggyel ápolt baráti kapcsolata révén kérték fel a művészt a kiállítás megrendezésére, amire örömmel mondott igent. A megnyitón az elítéltek József Attila A Dunánál című versével kedveskedtek Viczay úrnak, valamint a börtön énekkara elénekelte a „Milyen szép ez a föld” című számot, Eperjesi György bv. főhadnagy (nevelő) zongorakíséretével. Ennek a kiállításnak kihívása a képek kiválogatása, Viczay Lajos elmondta, hogy igyekezett szép, színes, természet- és tájfotókat válogatni, szinte minden témát érintően, hogy ne legyen egyhangú, hanem az első képtől az utolsóig érdekfeszítő és gondolatébresztő legyen.

Viczay Lajos tagja a Magyar Fotóművészek Világszövetségének és a kalocsai Dunatáj Fotókör alelnöke is egyben. 2005-ben harminc éves alkotói pályáját a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége arany diplomával díjazta, a Nemzetközi Fotóművész Szövetségtől – FIAP – pedig nemzetközi fotóművész díjat kapott. A kiállítás nívója ezzel elég magasra került, hiszen Viczay Lajos, Kalocsa közismert fotóművésze, már olyan díjak birtokosa, amelyek révén a nemzetközileg is elismert fotóművészek maroknyi táborát erősíti. Az csak hab a tortán, hogy épp ebben a hónapban vehette át több évtizedes munkássága elismeréseként a fotóművészeti diplomát.

Egy-egy kép, egy-egy gondolat lehet az elítélt fejében, mely, ha csak percekre is, de segít kiszakadni elméleti síkon a börtön fogságából. Nyilván ilyen zárt, alkalmanként feszült közösségben tartott rendezvény nem lehet annyira baráti vagy bensőséges, mégis emberi hangulatot termet e sivár világban.


Kultúra

Götz Anna osztotta meg velünk kincseit

Rendhagyó színházi előadásra gyülekezett január 20-án a kalocsai közönség. Szabó Árpád, a Városi...

Országos táncverseny volt Kalocsán

A táncoktató művészeti iskolák tanulmányi versenyének tekinthető IV. Országos Társastáncversenyt...

„Nekem ecsetet adott kezembe az Úr”

Január 6-án, pénteken este a fenti címmel nyílt meg a Városi Galériában Hubert László dusnoki festő...

Tartalmas év a horvát kisebbségi önkormányzat mögött

Akik rendszeres olvasói a Kalocsai Néplapnak, és figyelemmel kísérték tudósításait,...

Kodály nyomában Dunapatajon

Elmúlt számunkban a dunapataji évfordulókat vettük számba, amelyek közül érdemes kiemelni Kodály...

KALOCSA VÁROS RENDEZVÉNYEI

 Február 3. péntek 18 óra: Liszt Ferenc Ami fúvószenekarának félévi hangversenye. A zenekart vezeti:...

„Ideje van az építésnek”

Elmúlt vasárnap adták át Kalocsán a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény új színháztermét, melyet az...

Ott lesznek a bokrétások a Néptáncantológián

Február 25-én az ország 15 legjobbja között mutathatja be Illés Zoltán koreográfiáját a kalocsai...

Városi mesemondó verseny

A december 19-én megrendezett városi mesemondóversenynek hagyományosan a Tomori Pál Városi és...

Az én Adventem

December 12-én, hétfőn délelőtt a fenti címmel tartott előadáson vehettek részt az érdeklődők...

Kalocsáról Kolozsvárra és Beregszászra utaztak a szeretetdobozok

Huszonkét éve jött létre és tevékenykedik városunkban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kalocsai...

Karácsonyi jótékonysági est Homokmégyen

December 16-án ötödik alkalommal rendeztek az adventi ünnepváráshoz kapcsolva jótékonysági estet...

Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra újra Kalocsán

Múlt hét csütörtökön este zsúfolásig megtelt a Szent István Gimnázium Díszterme. Bereczki Zoltán és...

Karácsony ünnepén

 Összekulcsolt kezeimben szeretet.Kinyújtom feléd, átadom neked.Fogadd tőlem, kérlek, küldd...

A város

 Nagyon nagy, és fényes volt a város. Lila, sárga, zöld, piros lámpák milliói villogtak mindenütt,...

Szenteste

Már harmadszor kerülte meg a nyaralót. A járdára egyenletesen hullott, könnyű porhó tompította...

Karácsonyi mese

A címben szereplő mű is elhangzott azon a versenyen, amelyet az író-költő tiszteletére, az ő...

Egy költő és egy fotóművész bemutatkozása

December 15-én, csütörtökön délután 17 órától mutatkozott be az érdeklődőknek Kalocsán, a Tomori Pál...

Népművészetünket, hagyományainkat ünnepeltük

December 4-én délután a Kalocsai Színházban a Kalocsai Hagyományőrző Néptánc Egyesület jubileumi...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás