A kalocsai polihisztor
2009.10.30 11:34 | Gábor Erika
Ezzel a címmel hirdette meg a Viski Károly Múzeum a Tóth Mike emlékkönyv bemutatását, és a múzeumban található, fantasztikusan gazdag ásványtár – szoboravatással egybekötött – átnevezését Tóth Mike teremmé. A kalocsaiak által talán kevéssé ismert jezsuita szerzetes elképesztően gazdag életútjáról is megemlékeztek ebből az alkalomból.
Laczkó János, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezete igazgatója méltatta Tóth Mike munkásságát:

– Tóth Mike 1838-tól 1932-ig élt. Szinte hihetetlen, de 92 éves korában ment nyugdíjba! Természetrajz-, német-, francia-, és olasztanár volt, kiválóan beszélt latinul és szlovákul, volt hittanár, tanított fizikát és magyart. Bejárta a magyar királyság területét, járt Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában, Svájcban. Spanyolországról, Olaszországról művészettörténeti könyveket jelentetett meg, hitbuzgalmi füzeteket írt, kutatta az ásványkincseket, és ő írta az első, fotózásról szóló szakmai művet. Egész életét ez a gondolat ragyogta be: „hazámnak jót akartam tenni”. Az a fajta jezsuita szerzetes volt, aki valóban mindenkor Isten legnagyobb dicsőségére cselekedett.
Az ünnepélyes avatást követően lépett be a meglepően nagyszámú érdeklődő közönség az ezután már Tóth Mike teremként működő ásványtárba, ahol a tudós bronz mellszobrát Perity Lajos, a Szent István Gimnázium igazgatójának beszéde után leplezték le.

– Tóth Mike nagyon sok területen alkotott maradandót. 1860-ban, még iskolásként kezdett el tanítani, egy évvel később került Kalocsára, négy évig természetrajzot és természettant oktatott az akkori gimnáziumban – méltatta a pedagógus Tóth Mikét a késői utód. – Pappá szentelése után 1868-ban került vissza ismét a városba, és 1930-ban innen vonult nyugállományba. Az általa tanított tárgyak alapos ismeretén túl fontosnak tartotta az ifjúság erkölcsi, testi nevelését is, és a lelkükről sem feledkezett meg. Napjainkban talán minden eddiginél nagyobb szükség van a fiatalok egészséges értékítéletére, hitére és lelkesedésére. Tóth Mike már akkor ilyen fiatalokat szeretett volna nevelni. Emlékét Kalocsán utca, a Szent István Gimnáziumban a kémia előadó őrzi. Most felavatandó szobra, amelyet Tövisháti András szobrász, restaurátor készített, minket, pedagógusokat arra emlékeztessen, hogy – Tóth Mikére gondolva – a tantervi elvárásokon túl ne mondjunk le fiataljaink szellemi, lelki neveléséről. A látogatókat pedig emlékeztesse arra, hogy a világ csodálatos kincseket rejteget – legyen az egy kő, egy könyv, egy műalkotás, egy új találmány: mind-mind sok szép élményt adhat az embernek, csak mindig legyenek, akik segítenek ezeket fölfedezni.
A Tóth Mike emlékkönyv születéséről Romsics Imre, a Viski Károly Múzeum igazgatója beszélt. A könyv születését 2007-ben egy tudományos konferencia előzte meg, amelyen feldolgozták Tóth Mike munkásságát. A könyv az ott elhangzott hat előadást tartalmazza. A rendezvény pedig része a négy évvel ezelőtt indult, Múzeumok Őszi Fesztiválja címet viselő rendezvénysorozatnak, amelyhez a Viski Károly Múzeum kezdettől csatlakozott. A nyitóünnepség egyben egy tudományos tanösvény kezdetét is jelenti, és a Szent István Gimnázium (ahonnan az ásványtár idekerült) összes osztályát elhozzák a tárlat megtekintésére.
A Tóth Mike emlékkönyvet Kecskeméti Tibor, a Magyar Természettudományi Múzeum címzetes főigazgató-helyettese mutatta be a jelenlévőknek. Beszélt arról a hihetetlen kitartást, fizikai és lelki erőt, tudást igénylő munkáról, amelyet Tóth Mike az ásványok feltárása, rendszerezése, feldolgozása terén végzett. 127 éve jelent meg fő műve, a Magyarország ásványai című könyv ennek a munkának az összegzéseképp. Az emlékkönyvben szereplő tanulmányok szerzői igyekeznek bemutatni a tudós életművét, személyiségének sokoldalúságát. Kecskeméti Tibor az ásványgyűjteményt tudománytörténeti ritkaságnak, országosan egyedülálló kincsnek nevezte, amely a pedagógia történetének is kivételes értéke. Kiemelte, hogy a bútorzat, amely a kiállított tárgyakat őrzi, esztétikai és művészeti érték, a korabeli helyi iparosok dicsérete! Úgy érzi – mondta –, hogy a gyűjtemény méltó lenne a Magyar Örökség Díj elnyerésére, és mindenkit arra buzdított, tegyen annak érdekében, hogy ezt el is nyerhesse. (A díjra társadalmi szervezetek tehetnek javaslatot.)
Biztosan nem vagyok egyedül, aki először hallotta-tapasztalta ilyen sok oldalról megvilágítva, micsoda érték birtokosai vagyunk itt Kalocsán, ahol őrizzük Tóth Mike gazdag életének kincseit. Nem tagadom, büszke voltam a szülővárosomra, és Tóth Mike mellett tisztelettel gondolok mindazokra, aki ezt az örökséget gondozzák, és megismerhetővé tették.
Kultúra
A Gyermekdal Napja az Újvárosi Tagóvodában
Az Újvárosi Tagóvodában április 27-én pénteken került sor a Gyermekdal napjára. Óvodánk sajátos...
Versenyeztek az ország fúvószene tanárai
A dombóvári Apáczai Oktatási Központ Alapfokú Művészetoktatási Intézményegysége versenyt hirdetett...
Gyűjteményéből két alkotást felajánlott jótékonysági célra
Még márciusban tudósítottunk arról, hogy Miskén, az óvodában Czár János magángyűjteményéből...
Szerelmes szavakkal díszített színes szalagok táncoltak a gyönyörű nyári napsütésben az Érsekkertben...
Kalocsai és a régió képzőművészeinek alkotásaiból nyílt meg a Városi Galériában április 27-én,...
Ezrek előtt léptek fel a törökországi gyermekhéten
Szerencsésen ért haza 10 napos, a törökországi Izmirben töltött programjáról a Bokréta Népművészeti...
A kalocsai Piros Rózsa a hétvégén Kúlában tündökölt
Egy kúlai kulturális fesztivál díszvendége volt április utolsó előtti hétvégéjén Kalocsa és a...
Vitaminbombák és ehető virágok
A Bem Apó utcai Tagóvodában előző héten az egészséggé volt a főszerep. Április 20-án délelőtt az...
Búzaszentelés Kalocsa-Negyvenszálláson
A kereszténység búzaszentelő szertartásának első, hitelesnek tekinthető nyomai a IX. századból...
„Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” (Máté 5,7)Megfigyeltük-e,...
Színielőadás – A holdbéli csónakos
A Szent István Gimnázium színjátszó köre 2012. május 12-én szombaton 18 órai kezdettel a Kalocsai...
A Kalocsai Színház hivatalosan utolsó premierjét láthattuk április 14-én, szombaton, ahol a...
Érettségi tétel lesz a Varajti Gizella Színjátszó Kör
A Varajti Gizella Színjátszó Kört sokan ismerik a városban és a környékbeli településeken, hiszen...
A 247 éves Szent István Gimnázium idén is megrendezte hagyományos, kétnapos rendezvénysorozatát. Az...
Kulka János, a Malek család és a Quimby is rábólintott a Kék Madárra!
Végleges a XX. Kék Madár Fesztivál programja. A főszervező és az alapítvány kuratóriuma már csak a...
Rendhagyó óra a Költészet Napján
A Költészet Napját – József Attila születésnapján, április 11-én – 1964 óta ünnepeljük....
A kalocsai Viski Károly Múzeum és a Kalocsai Múzeumbarátok Köre múlt héten szerdán mutatta be...
Mint arról már korábban is beszámoltunk a Mattis-Teutsch Waldemar műveiből nyílt kiállítás kapcsán,...
A Kertvárosi Tagiskolában egy hétig anyanyelvünké volt a főszerep. A nyelvi hét rengeteg színes...
„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én...
… a Kalocsai Alkotók Köre című rendezvénysorozat keretében emlékeztek meg a Tomori Pál Városi...
Egy élet a szent zene szolgálatában
A nemzetközi hírnevű Leányfalusi Vilmos orgonaművész-karnagy hétfőn ünnepelte 75. születésnapját....
A Kalocsai Gerillakertész Mozgalom ismét rendbe tette örökbefogadott városrészét, az Ecetgyár utcai...
IX. Kamarakoncert a Pataji Múzeumban
A Vettermann Péter karnagy által inspirált és vezetett, változó tagokkal működő hartai zenekar...
A Kecskeméti Fotókör kiállítása
Nem a helyesírási tudásunkban keletkezett űr, nem is a technika ördöge tréfált meg: a Kecskeméti...
Kalocsai sikerek a megyei szavalóversenyen
Ismét Kiskunhalason rendezték meg az általános iskolások megyei szavalóversenyét a Szűts József...
A Nagyasszonyunk tanulója nyerte a Mezzofantit
Amint arról lapunk is beszámolt, a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény 2012-ben is megrendezte a...
Megvalósulhat a múzeumpedagógiai program
A városi képviselő-testület április 2-i ülésén bebizonyosodott: a fenntartó váltás nem befolyásolja...
A húsvéti történet – a szeretet vezérfonalára fűzve
Általában vasárnap van gyerekklub, de most, az ünnepre készülődve úgy gondoltuk, kihasználjuk a...
„A családomtól kapott polgári értékrend meghatározta az egész életemet”
A Tomori Pál VFK Kalocsáról származó tudósok, művészek életét feldolgozó sorozatának ötödik részére...
A Dózsa szakközépiskola Martinovics utcai könyvtára harmadik alkalommal telt meg érdeklődőkkel a...
Régen várt album került a nagyközönség elé a múlt héten: Tamás László Kalocsa Vadvirága című könyve,...
Mezzofanti Országos Nyelvi Verseny 2012
A Mezzofanti Országos Nyelvi Versenynek tavaly is nagy sikere volt, így az idén is megrendeztük,...
Március 31-én szombaton délután ismét megrendezte a kalocsai művelődési központ a havonta esedékes...
Hajósmúzeum és képtár nyílt Hartán
Több okból is örülhettem, amikor a hartai Hajósmúzeum és képtár megnyitójára Hartára, a Templom utca...
„Akkora öröm számomra, hogy azt el sem mondhatom”
A tojás, bár mindennapi életünkhöz, ételünkhöz tartozik, mégis őriz magában valami titokzatosságot....
A Dózsa György középiskola könyvtárában a húsvét közeledtére hangolták a diákokat. Farkas Sándorné...
Igazi „forróvérű” teltházas koncert
Dolhai Attila már többször tartott telt ház előtt nagysikerű musicalestet városunkban kitűnő...
Több évszázados hagyományt elevenítenek fel Dunapatajon kereken tíz éve, Kopasz Gáborné vezetésével...
Házi kedvenc Golden retriever kutyapárunk már 5 éve minden tavasszal megajándékoz minket kölykeivel,...
A Liszt Ferenc AMI tanárai és növendékei hagyományos tavaszköszöntő műsora megfelelt a...
A Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes, a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány és a Városi...
Folytatódott a Dózsa György szakközépiskola könyvtára által indított Bibliatörténeti előadássorozat,...
A Szülőföld Akadémia utolsó előtti programja Gerjen bemutatkozása volt. A Duna túlsó partján álló...
Félévzáró a Hétszínvirág népzene-néptánc tanszakán
A Hétszínvirág Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a Városi Színházban tartotta meg a...
Mondok valakinek újat azzal, ha megállapítom: elég kinézni az ablakon, és annyi rosszkedvű embert...
A legfontosabb mustrán bizonyítottak a Liszt AMI „bokrétásai”
Rangos (a műfaj legrangosabb) rendezvényén mutatkozhattak be a kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú...
Állandó tárlattal nyitott új helyén a Magyar Fűszerpaprika Múzeum
Ideiglenesen új helyre költözött a kalocsai Magyar Fűszerpaprika Múzeum, mely költözését egy állandó...
Történelmi vetélkedő 1848 jegyében
A Kertvárosi Iskolában hosszú évek óta vetélkedő keretében emlékeznek meg a tanulók az...
Bemutatkozott Horváth Nándor, a lovagkor szerelmese
A Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola és szakiskola autószerelőként végzett egykori...
Boldogok, akik éheznek és szomjaznak
„Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek.” (Máté...
Kiállítás, mely a szeretetről szól
Miskén, a Kisközben lévő óvodában a múlt héten egy nagyon különleges kiállításra várták az...
Kiss István és Dávid Attila mutatkozott be a városi könyvtárban
A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár „Alkotók Köre” című sorozatában legutóbb Kiss...
