2000 óta kereste a kapcsolatot a kalocsai önkormányzat egy olyan, határon túli, zömében magyarok lakta településsel, mellyel testvérvárosi megállapodást lehetne kötni. Érdeklődés, levélváltások, majd látogatások után 2001-ben létrejött az azóta is élő és fejlődő partnerkapcsolat Székelykeresztúr és Kalocsa között. A kapcsolattartás egyik, évi rendszerességgel zajló, és az országban egyedülálló formája, hogy minden nyáron útra kelnek a kalocsai általános iskolák 6. osztályos diákjai, hogy egy hetet töltsenek a természeti és történelmi kincsekben bővelkedő Székelyföldön. A kirándulások szervezője és koordinátora minden évben Kondéné Török Mária tanárnő, az önkormányzat Művelődési, Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottságának elnöke. Az idei utolsó csoport nemrégiben érkezett haza. Róluk, és erről az élményekben bővelkedő kilenc évről beszélgettünk Kondénéval.

 

– Milyen város Székelykeresztúr? Hasonlít hozzánk, vagy éppen merőben más jellegű település?

– Sok tekintetben hasonló hozzánk. Valamivel kisebb, mint Kalocsa, körülbelül 11 000 lakosa van. Elsősorban mezőgazdasági adottságokkal rendelkező kisváros, élelmiszeripari üzemekkel, például kenyérgyár, sajtüzem, húsfeldolgozó. Mostanában kezdenek könnyűipari, főleg külföldi vállalkozások betelepülni. A lakosok 98%-a magyar, a román nyelvet az iskolában tanulják a gyerekek. Abban is hasonlítunk, hogy iskolaváros: általános iskolái mellett négy középiskola is működik benne.

– Az ottani önkormányzat pártolta ezt a tanulmányi kirándulásra vonatkozó ötletet?

– Teljesen egyetértettek vele, nagyon tetszett nekik, de anyagilag hozzájárulni nem tudtak, és ma sem tudnak. Az ő költségvetésükben az ifjúságra vonatkozó tétel csaknem a nullával egyenlő. Mi viszont fontosnak tartottuk, hogy a gyerekeink megismerhessék Székelyföldet, és az önkormányzat költségén, valamint a szülők hozzájárulásával valósítjuk meg az utazást. A saját gyerekeink kiutaztatása mellett minden nyáron vendégül látunk egy ottani középiskolás csoportot, akiknek Kalocsa és környéke mellett igyekszünk bemutatni az ország nevezetességeit, elvisszük őket pl. Budapestre, a Balatonra, Ópusztaszerre.

– Kalocsáról miért éppen a hatodik osztályosokat választották?

– Ebben kizárólag pedagógiai szempontok vezéreltek minket: a legfogékonyabb, a történelem és földrajz tanulmányaik során már a várható élményekről elméletben tanuló, egy ilyen hosszú útra már alkalmas korban lévő korosztályt kerestünk. Az eltelt kilenc év minket igazolt: a gyermekek élvezik és szeretik ezeket az utakat, élményeiket napló formájában feljegyzik, és későbbi tanulmányaikba beépülnek a hallottak-látottak.

– A szülők szívesen engedik erre a hosszú útra a gyerekeket?

– A szervezés már a tanév elején elkezdődik. Szülői értekezleteket tartunk, ahol minden fontos tudnivalót elmondunk. Sokat segítenek azok is, akiknek a gyerekei már részt vettek ezen a kiránduláson, és a tapasztalatokat megosztják egymással. A pedagógus kollégák pedig segítenek a gyerekek felkészítésében. Minden kisdiák kap feladatot az út valamelyik állomásával kapcsolatban, amelyből önálló kis előadást állít össze, tehát hónapokig fokozatosan készülnek a programra.

– Mi alapján állította össze az útvonalat?

– Nagyon tetszik az a meghatározás, hogy „Székelykeresztúr a Kárpátok völgyében, a Nagyküküllő ölében fekszik”. Valóban, ez a kisváros a Székelyföld közepe, belőle sugárirányban mindig másfelé indulva bejárhatók Erdély legszebb, történelmi emlékekben leggazdagabb helyszínei. Északtól dél felé haladva, egy hatalmas kört megtéve bejárjuk egész Székelyföldet. Az is a cél, hogy olyan élményeket tudjunk adni, amelyekből a gyermekek évekig építkezhetnek, ami nemcsak tanulságos, de gyönyörű is, és amelyektől visszavágyik, hogy újabb felfedezéseket tegyen.

– Nem megterhelő ez a hatalmas út ilyen korú gyerekeknek?

– Kimondva valóban hatalmas út, hiszen 2300–2500 kilométert teszünk meg az egy hét alatt. Sokat számít viszont, hogy minden nap ugyanoda térünk vissza, székelykeresztúri kollégiumi szállásunkra, ami ez idő alatt az „ott-hont” jelenti, egy biztos pontot. Az ottani konyhás nénik már megismerték az anyaországi gyerekek igényeit, és mindenben a kedvüket keresik, nagyon finom ételekkel várnak minket „haza”.

Minden este játékprogrammal vezetjük le az út fáradalmait, és a kimeríthetetlen energiájú gyerekek még útinaplóban is rögzítik aznapi élményeiket.

– Játék, tanulás, sport, felfedezés: melyik jellemző ezekre az utakra?

– Ez mind együtt. Múzeumokba megyünk, hegyeket járunk, fürdünk is a legszebb helyeken. Úgy szívják magukba az információkat, mint a tengeri szivacs. Minden érdekli őket, amit csak meglátnak. Kollégáimmal minden út után megbeszéljük a tapasztaltakat, és egyetértünk abban, hogy ez a program jó, emlékezetes, és óriási élmény. Vannak már középiskolások is azok közül, akik az első években Erdélyben jártak velünk. Számomra az egyik legnagyobb öröm, ha találkozunk, és azt mondja: Marika néni, a mai napig az az út volt a legszebb kirándulás életemben.

– Könyvekből, útleírásokból állítják össze, ami elmondanak a látnivalókról útközben?

– Persze, van egy csomó könyv, ami cipelek magammal, és mindig a lehető legtöbbet igyekszem átadni mindabból, amit felkeresünk. De az valami hihetetlen, hogy az ottani emberekben milyen elevenen élnek az elődeiktől kapott történetek, például az 1848-as szabadságharc eseményeiről, hőseiről! Van, aki még azt is elmeséli, hol járt Bem, vagy Petőfi Sándor, csata előtt melyik házban szállt meg éjjelre, és hogy akkor bivalytejes puliszkát kaptak vacsorára. Egy könyvet el lehet felejteni. Egy ilyen mesét egy idős ember szájából hallva soha…

Ezen a kiránduláson azon túl, hogy a gyerekek megismerik Székelyföld legszebb részeit, építészeti emlékeit, megtanulják azt is, hogy nem elég elmenni egy táj mellett, meg kell látni benne a földrajzórán tanultakat élőben, a földtani folyamatok látható eredményeit, és ami a fő: irodalmi, történelmi értékeinket, amelyek élővé válnak, ha beszélünk róla. És akkor lelki szemeik előtt látják a csatákat, és ha majd olvassák Tamási Áron könyveit, meg fognak jelenni képzeletükben azok a tájak, azok az emberek, és Ábel alakja a rengetegben. Ez semmivel sem pótolható.

Kollégáim is megerősítenek ebben. Állítják, hogy könnyebb a történelmet, az irodalmat tanítani az Erdélyben járt gyermekeknek, mert a képzeletük újrateremti az egyszer átélt élményeket, és tartósabban épülnek be az így megerősített ismeretek a tudásukba.

Kilenc év, huszonhat turnus alatt 1760 gyerek járt már a székelykeresztúri tanulmányi kirándulásokon Kalocsáról. A társult általános iskolához tartozó környező településekről is jelentkezett az igény a részvételre, tehát a program folytatódik, és egyre erősödik a kapocs Székelykeresztúr és Kalocsa között. Bár testvérvárosunk 650 km-re van tőlünk, ez nem elérhetetlen távolság ma már. Az élmények, az emberek ott vannak az erdők és hegyek ölében, várva, hogy megoszthassák az arra járókkal kincseiket…