Interjú Vörös Laura néptáncossal

Kalocsai lány a Magyar Állami Népi Együttesben

2013.12.01 22:23    |    Schill Tamás  

A Magyar Állami Népi Együttes egyike a magyar népi kultúrát a legszínvonalasabb módon bemutató csoportoknak, és emellett a magyar néptánc és népművészet kiemelt közvetítője a külföld felé. Több mint hat évtizedes fennállása óta az egyik legtöbbet utazó együttesként tartják számon a világon, színpadi előadásaikat milliók látták már. Az együttes szeptember közepétől az Egyesült Államokban vesz részt háromhónapos körúton, ami a híradások szerint már eddig is óriási sikert aratott. Ebben az együttesben hosszú idő után egy kalocsai lány is táncol, öregbítve ezzel szűkebb hazánk és annak népi kultúrája jó hírnevét. Vörös Laurával, a Magyar Állami Népi Együttes táncosával az amerikai turné előtt készítettünk riportot.

Vörös Laura a nyíregyházi Művészeti Középiskolában végzett 2012-ben néptánc szakon. Az ott szerzett néprajzi alapismereteit a Szegedi Tudományegyetem néprajzi tanszékének másodéves hallgatójaként táncantropológia szakon bővíti tovább. Pár éve komolyabban érdeklődik a népviseletek iránt is, a néptánc mellett társastáncban, modern táncokban, balettban is otthon van. Haza, Kalocsára, már ritkábban jár a munkája miatt, azonban gyökereivel tisztában van, mi több, tudatosan ápolja és kutatja ősei kultúráját. Az egyetemen például dolgozatot írt a Varajti Gizella Színjátszó Körről, az egyik jelentős kalocsai népi kultúrát megtartó csoportról.

A nyíregyházi középiskola előtt hol tanultál néptáncot?

– Gyerekkorom óta Kalocsán táncolok, Farkas Éva néninél kezdtem, utána a Hétszínvirág iskolában táncoltam Horváth Katalinnál és Simon Gábornál. Itt Kalocsán a Göröm Együttesben is táncoltam.

Kik voltak számodra meghatározók a tánctanulás terén?

– Mindhárom személy Kalocsához köthető. Akik nekem a legtöbbet adtak a tánctudás terén, Horváth Katalin és Simon Gábor – nekik köszönhetek a legtöbbet. Emellett persze Nyíregyházán minden tanárnak sokat köszönhetek. Itt több olyan tanár tanított, akik meghatározó személyek a magyar néptánc-kultúrában. A kalocsai táncokat nézve a legtöbbet Cselik Marika néninek köszönhetek.

Mennyire tartod a kapcsolatot a szülőfölddel?

– Haza már csak a család és a barátok miatt járok, mivel máshová köt a munkám. Annak ellenére, hogy Kalocsától távol lakom, kezdettől fogva tagja vagyok a Varajti Gizella Színjátszó Körnek, és amikor tudok, eljövök a próbákra, ha az időmbe belefér, a fellépésekre is elmegyek a csapattal.

Hogy alakult ki, hogy az Állami Népi Együttes táncosa lettél?

– A Nyíregyházi Művészeti Középiskola táncművészeti tagozatára jártam öt évet néptánc szakra. Itt már arra képeztek bennünket, hogy hivatásos táncosok legyünk vagy tánctanárok. Az öt év alatt rengeteg táncóránk volt, elméleti képzést is kaptunk, és nekem az volt az álmom, hogy egy hivatásos együttesbe bekerüljek. A felvételi kétfordulós, összetett dolog. A szakemberek nézik az alapokat: a hajlékonyságot, a ritmusérzéket, de a moderntánc-tudást is figyelik és persze a népi tánctudást. Itt már néhány gyakorlatból megállapítják a balett és moderntánc képzettséget is. Egy erdélyi és egy kismagyarországi táncot is kellett táncolni.

Egy év után milyen tapasztalataid vannak az együttesről?

– Májusban leérettségiztem, júniusban a szakmai vizsgáimat tettem le és utána azonnal kezdtem. Vannak fárasztó időszakok, rengeteg próbával és gyakorlással, de vannak lazább periódusok is. Sok előadásunk van, amikor odakerültem, öt-hat műsort kellett megtanulni. Sok élménnyel is gazdagabb lettem. Hosszabb turnén nem voltam még, leszámítva a két párnapos ukrajnai utunkat.

A tájegységek közül melyik a kedvenced?

– A kalocsai, természetesen. Ha valaki ilyen helyre születik és szerencséje van, hogy ilyen környezetben nő föl, mint én, körbevéve olyan idősebb személyekkel, akiknek ez volt az életük, annak talán nem is kérdéses a választás. Tizenöt éve táncolok, számos tájegységet ismerek, de mindig a kalocsai volt az első számú kedvenc.

Volt-e a családban előzménye, vagy hagyománya a néptáncnak?

– A család Kalocsa környéki, anyukám Szakmáron született, apukám miskei származású. A családban volt, aki táncolt, és volt, aki pingált, népművész volt. A hitelességhez mindenképpen meg kell ismerni az eredeti népi kultúrát, gyűjteni kell a régit. Mostani tanulmányaim alatt erre is volt példa. Mi már egy teljesen más, új generáció vagyunk, de az idősebbek nagyon sok újat tudnak mondani a régi életről: a viseletekről, a szokásokról, a régi munkákról. A színjátszó kör előadásain is az idősebbeknek sokkal természetesebben megy egyes dolgok eljátszása, mivel abban éltek. Nekünk ezeket meg kell tanulni, mert nem ismerjük. Volt példa arra, hogy külön „tanfolyamot” tartottak nekünk az idősebb köri tagok a kötélhányás ismeretéből. Nagyon fontosnak tartom a mai világban a hagyományok ápolását. Az emberek egy része már nincs tisztában az elődök hagyományaival, már nem is érdekli őket a néptánc, a néphagyomány. Ezért nagyon fontos, hogy mi, akiket ez még érdekel, őrizzük, kutassuk és ápoljuk a magyar kultúra e kincseit.


Kultúra

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás