Kulka János a Kék Madár Fesztiválon

Egy felejthetetlen délután

2012.07.10 22:29    |    Gábor Erika  

Kulka János Kossuth-díjas, Jászai-díjas, Érdemes és Kiváló Művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Napjaink színészóriásainak egyike, aki alakításaival, a nemes célokért történő kiállásával, emberségével vívta ki mindazt a tiszteletet, ami a szakma és a közönség szemében egyaránt megilleti.

kulka_janos_206Lakatos György első felkérésére azt mondta, jön. Akkor szombat estére tervezték a fellépését, ám Kalocsa tervez, Nemzeti Színház végez: betettek aznap estére egy előadást. Kulka János hallani sem akart arról, hogy lemondja a kalocsai fellépést. Elrohant a délelőtti pesti próbáról, tartott a kalocsai színházban egy lenyűgöző előadást, majd autóba pattant, és vissza Pestre, hogy este az ország első színházában szerepeljen.

Dalaival egymás után mondta el nekünk a véleményét a világról, rólunk, önmagáról. Eszközei a hangja, arca, szeme, két keze és kivételes tehetsége, tudása voltak. Ha akarta, megfagyott az ereinkben a vér – komolyan, először telt meg számomra tartalommal ez a kifejezés, ahogyan a „Ki lesz Carmen?” című dalt hallgattam, amelyben leírta azt a rettenetes drámát, ami manapság a különböző tehetségkutatók, valóságshow-k világába tévedt fiatalok sorsa. Vádirat volt, védőbeszéd volt, csodálatos volt!

Mikrofon nélkül, a némák jelbeszédével alátámasztva adta elő a „Néma szerelem” című dalt, amely egy halló fiúnak egy néma lány iránt ébredt szerelméről szól. A nézőtéren néma csönd, lélegzetvisszafojtva gyönyörködtünk az előadásban, amely pár percben egy színdarabnyi drámát mondott el.

És áradtak a dalok. Életről, halálról, Dunába lőtt ezrekről, előítéletek szorításában vergődőkről (Ki férfi és ki nem), kisemberekről (A súgó). Leonard Cohen csodálatos dala, a Halleluja hol leheletfinoman, hol a termet betöltve zengte el a titkot, a fájdalmat, Istent – és vágyainkat, vergődéseinket. Cseh Tamás Fehér babák című remeke, az Yves Montand-tól megismert örökzöld, az „Et maintenant” – már csak azt kívántuk, sose legyen vége az előadásnak.

Ez a kívánságunk sajnos nem teljesülhetett. Szűnni nem akaró tapsvihar után köszönt el tőlünk Kulka János, aki megköszönte (!), hogy szombat délután ennyien eljöttek meghallgatni őt, és szerényen megjegyezte: úgy érzi, nagyon fontos, hogy ezekről a dolgokról szó essen, hogy hisz abban, mindig akad, aki elgondolkodik, és tanul mindabból, amit hallott.

Bevallom, ezen a ponton elállt a lélegzetem kissé. Mert én csaknem ezt az előadást (Címe „Akarod vagy nem” volt) már láthattam Pesten, a Nemzetiben. És előadás után megvettem a Művész CD-jét az elhangzott dalokkal, és beálltam az aláírásra várók igen hosszú sorába, hogy elmondjam neki: csodálatos volt. És hogy emberségből, szeretetből, egymás elfogadásából még soha nem kaptam senkitől ennyit egyetlen estén!

Elmondtam, meglepődött, és látszott, őszintén örül, hogy üzenetét „vették” a nézőtéren. A kalocsai előadást záró mondata nekem annyit jelentett, hogy ezt is megjegyezte és beépítette a küldetésébe. Örülök, hogy van még olyan színművész, aki nem méri ki személyiségét „kilóra” a bulvársajtónak, akit tisztelhetünk, aki szembe mer szállni előítélettel, gyűlölettel, aki egy szóra eljön egy kisvárosba, hogy hozzátegyen a mi szeretet-tengerünkhöz. És újra: köszönöm, Kulka János!


Kultúra

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás