Kiss István festőművész kiállítása

A fény tükörcserepei

2010.02.12 22:55    |    Gábor E.  

A Városi Galériában „A fény tükörcserepei” címmel vasárnap megnyílt Kiss István művész-tanár gyűjteményes kiállítása. A tárlat február 28-ig tekinthető meg a galéria szokásos nyitvatartási idejében.

kiss_istvan_313
 

Egy gyűjteményes kiállítás azon a településen, ahol az alkotó eddigi élete túlnyomó részét leélte, mindig nagy esemény, és talán mondható, hogy ez az a pont, ahol kiderül a művész számára, sikerült-e prófétának lenni a saját közegében.

Kiss Istvánt sokan szeretik, ez biztos, mert rengetegen eljöttek, hogy megosszák vele ezt az élményt. A szakadó hóesés ellenére helyből és messzebbi településekről is megérkeztek a művész által lázas izgalommal várt vendégek, köztük Szűrös Mátyás, a III. Köztársaság kikiáltója, az első ideiglenes köztársasági elnök.

A megnyitó ünnepség első nagy meglepetése Csík János Magyar örökség-díjas népzenész szereplése volt, aki dalolt, hegedült – sőt, mindkettőt egyszerre! –, és nagy gyönyörűséget szerzett a közönségnek előadásával.

Kiss Istvánt először dr. Magóné Tóth Gyöngyi, a kiállítást szervező Művelődési Központ vezetője köszöntötte, mint azt a képzőművészt, aki évtizedek óta jelen van a város kulturális életében, több kiállítása volt már a városban, egyik alapítója a Kalocsai Képzőművész Tábornak és állandó résztvevője a Kalocsa-Art vándorkiállításnak.

kiss_tanc_389

 

A közönséget és az alkotót köszöntötte Hajdu István, a Polgármesteri Hivatal Művelődés, és Sport Osztályának vezetője is, aki elsősorban – az egykori kolléga jogán – Kiss István pedagógiai munkásságát emelte ki, mint egy fontos kölcsönhatás részét: átadni a diákoknak tudását és elhivatottságát, és élményt nyerni a tanításból, a fiatalok látásmódjától, érdeklődésétől.

A kiállított anyagot és az alkotó személyét elemezte – elhelyezve a kulturális élet palettáján – Gyergyádesz László, a kecskeméti nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely igazgatója.

Akkor azt hittük – Kiss Istvánnal együtt –, hogy véget ért a megnyitó. Ám ismét meglepetés következett: Kiss Rita, a művész leánya adott elő egy légies és gyönyörű táncszámot édesapja és a közönség örömére. Mindenki átérezte azt a meghatottságot, amit ez a különleges ajándék okozott az alkotónak, aki ezekben a percekben
„csak” édesapa volt…

A megnyitó hivatalos részét követően az illatos pogácsával, jófajta vörösborral megkínált vendégek szívesen maradtak együtt, gyönyörködve a képekben, örülve egymás társaságának, a találkozás és beszélgetés lehetőségének.

A helyszínen megvásárolható volt Kiss Istvánnak a kiállításéval megegyező című könyve is, amelyet a művész azon melegében dedikált is a barátoknak, tisztelőknek.

Fotók: Nagy Erik


Kultúra

Götz Anna osztotta meg velünk kincseit

Rendhagyó színházi előadásra gyülekezett január 20-án a kalocsai közönség. Szabó Árpád, a Városi...

Országos táncverseny volt Kalocsán

A táncoktató művészeti iskolák tanulmányi versenyének tekinthető IV. Országos Társastáncversenyt...

„Nekem ecsetet adott kezembe az Úr”

Január 6-án, pénteken este a fenti címmel nyílt meg a Városi Galériában Hubert László dusnoki festő...

Tartalmas év a horvát kisebbségi önkormányzat mögött

Akik rendszeres olvasói a Kalocsai Néplapnak, és figyelemmel kísérték tudósításait,...

Kodály nyomában Dunapatajon

Elmúlt számunkban a dunapataji évfordulókat vettük számba, amelyek közül érdemes kiemelni Kodály...

KALOCSA VÁROS RENDEZVÉNYEI

 Február 3. péntek 18 óra: Liszt Ferenc Ami fúvószenekarának félévi hangversenye. A zenekart vezeti:...

„Ideje van az építésnek”

Elmúlt vasárnap adták át Kalocsán a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény új színháztermét, melyet az...

Ott lesznek a bokrétások a Néptáncantológián

Február 25-én az ország 15 legjobbja között mutathatja be Illés Zoltán koreográfiáját a kalocsai...

Városi mesemondó verseny

A december 19-én megrendezett városi mesemondóversenynek hagyományosan a Tomori Pál Városi és...

Az én Adventem

December 12-én, hétfőn délelőtt a fenti címmel tartott előadáson vehettek részt az érdeklődők...

Kalocsáról Kolozsvárra és Beregszászra utaztak a szeretetdobozok

Huszonkét éve jött létre és tevékenykedik városunkban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kalocsai...

Karácsonyi jótékonysági est Homokmégyen

December 16-án ötödik alkalommal rendeztek az adventi ünnepváráshoz kapcsolva jótékonysági estet...

Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra újra Kalocsán

Múlt hét csütörtökön este zsúfolásig megtelt a Szent István Gimnázium Díszterme. Bereczki Zoltán és...

Karácsony ünnepén

 Összekulcsolt kezeimben szeretet.Kinyújtom feléd, átadom neked.Fogadd tőlem, kérlek, küldd...

A város

 Nagyon nagy, és fényes volt a város. Lila, sárga, zöld, piros lámpák milliói villogtak mindenütt,...

Szenteste

Már harmadszor kerülte meg a nyaralót. A járdára egyenletesen hullott, könnyű porhó tompította...

Karácsonyi mese

A címben szereplő mű is elhangzott azon a versenyen, amelyet az író-költő tiszteletére, az ő...

Egy költő és egy fotóművész bemutatkozása

December 15-én, csütörtökön délután 17 órától mutatkozott be az érdeklődőknek Kalocsán, a Tomori Pál...

Népművészetünket, hagyományainkat ünnepeltük

December 4-én délután a Kalocsai Színházban a Kalocsai Hagyományőrző Néptánc Egyesület jubileumi...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás