A Liszt Ferenc AMI fúvószenekarának nagy sikerű jótékonysági estje

A bevételből menetkottatartókat vesznek

2013.03.24 22:42    |    -mond  

A mai este arról szól, hogy muzsikáljunk egy jót, és gyűjtsünk egy kis pénzt – ezzel nyitotta múlt hétvégén Betlenné Dajkó Ágnes a Liszt Ferenc AMI fúvószenekarának jótékonysági koncertjét. S ha furcsának tűnt elsőre ez a nyitómondat, a zenekar vezetője elmondta, hogy nagyon szűkös a költségvetésük, és ahhoz, hogy egy ilyen zenekar kilépjen a város adta lehetőségek közül, hogy megfelelő minőségű hangszerekkel tudjanak játszani – de említette a jó kottákat, kottatartókat is – ahhoz bizony sok pénz kell.

De azt is elmondta, hogy nekik a legfontosabb a közönség, és ezért, ha hiányzik is valami, ennek ellenére mindig igyekeznek tudásuk maximumát nyújtani. A teltházas est bevételét, 113.600 forintot menetkottatartók vásárlására fordítják.

A fúvószenekar kicsit több mint egy éve állt össze, és rögtön arany minősítést szereztek. Azóta számos helyen léptek fel, egyre népszerűbb a zenekar, egyre több meghívást kapnak már nemcsak a városból és környékéről. Országos fesztiválokon is szerepeltek már, nyáron többször is felléptek a Balatonon, a Balatonföldvári Térzene Fesztiválon és Balatonszárszón is térzenével szórakoztatták a közönséget – ezeket az adatokat már Fekete Antal műsorvezetőtől hallottuk, valamint azt is, hogy a zenekar repertoárja folyamatosan bővül: a könnyűzene, a show-, a filmzene, a jazz, a rock, az egyházi zene, különböző indulók egyaránt megtalálhatók műsorkínálatukban.

Mindezt a sokszínűséget szinte hiánytalanul elénk is tárták ezen a hangversenyen.

A bevezetők után felgördült a függöny, és már abból lehetett érezni a közönség áradó szeretetét, hogy még az első hang lejátszása előtt percekig tartó taps köszöntötte a színpadon helyet foglaló zenészeket.

liszt_jotekony2_340Meg is hálálták aztán a megelőlegezett bizalmat, egy igazi rockabilly partyval nyitottak, annyira jó volt a fíling, hogy az embernek szinte mozdult a lába, keze, feje a fülbemászó dallamokra, és el is felejtettük, hogy nem egy bulin rázunk a haverokkal, hanem illedelmesen ülünk egy jótékonysági koncerten…

Aztán a Honvéd bandával masíroztunk a Stefánián, ennek a végén már nemcsak a vastaps zúgott, hanem hangos ováció is a közönség soraiból.

Vendégfellépők is színesítették a műsort, a solti mazsorett csoportok közül a Tavi Tündérek varázsolták el a közönséget egy indulóra és Brahms V. Magyar táncára készített koreográfiával, s ha már tánc, egy újabb műfaj, népi tánc következett: Sebők Luca és Illés Ákos szilágysági lassú és friss csárdást adtak elő.

Újabb kedves színfoltja volt a műsornak, amikor Betlenné Dajkó Ágnes felidézte, fuvolásként hogyan tudott beilleszkedni a Kalocsai Helyőrségi Fúvószenekarba, és milyen sokat jelentett neki Filus Antal segítsége, barátsága, akit megkért arra, hogy ezen az estén egy számot ő is vezényeljen a zenekarnak. Ez pedig a népszerű Fehérvári induló volt, nagyon jól szólt, és nagyon jó volt látni az Egressy Béni-díjas karnagyot újra dirigálni, előjöttek a régi érzések és emlékek, amikor még létezett a Helyőrségi Fúvószenekar, színesítették városi programjainkat, vagy előadták az emlékezetes Gyepshow-t.

Az est hátralévő részében Bösendorfer Kis magyar rapszódiája szólt, majd újabb népi tánc blokk a már említett páros, valamint Hajós Hanna és Iván Dóra előadásában.

Utolsó önálló számként Jacob de Haan holland zeneszerző különleges La Storia-ja szólt a zenekar előadásában, a végére pedig egy vérpezsdítő spanyol cigánytáncot tartogattak közös produkcióban a solti mazsorettekkel.

Sokáig zúgott a vastaps a színvonalas műsor végén, a zenekar tagjai egy-egy szál virággal köszönték meg a Tavi Tündérek közreműködését, valamint egy szép csokorral a fúvószenekar vezetőjének, Betlenné Dajkó Ágnes munkáját, gondoskodását.

Szép este volt, jó volt hallani a zenekart, látni a sok tehetséges zenészt-zenészpalántát, és jó, hogy egy éve újra mondhatjuk büszkén: igen, Kalocsának újra van fúvószenakara. Ha már annak idején a katonazenekart nem tudta a város megtartani, most minden erőnkkel törekedjünk arra, hogy ők fejlődni tudjanak, támogassuk, segítsük őket.

Ki mivel tudja: anyagiakkal, jó szóval, tapssal, szeretettel…


Kultúra

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás