NAGYPAPÁK, APUKÁK, GYEREKEK FIGYELEM!
2010.02.15 08:59
A Kunszt utcai Óvoda nevelőtestülete pályázatot hirdetett Kalocsa és környékén élő, barkácsolást kedvelő, ügyes kezű, a madarakat szerető felnőttek és gyermekek részére, még novemberben „A mi madáretetőnk” címmel.
Ha még nem készítették el a madáretetőt, készítsék el unokájukkal, gyermekükkel, hiszen az idei télen bizony elkél a segítség az ég lakói részére is. Az elkészült munkákat nevezzék be a Madarász Ovi Találkozó alkalmából kiírt pályázatunkra. A pályamunkákat helyezzék ki és figyeljék meg, hogy milyen madarak látogatják azokat. Néhány sorban rögzítsék megfigyeléseiket, és márciusban az etetővel együtt hozzák el a Kunszt Óvodába, melynek címe: Kalocsa, Kunszt J. u. 10.
Bírálati szempontok: célszerűség-használhatóság, ötletesség, időt állóság, harmónia a környezettel, formatervezés
Határidő: elkészítésre: 2009. november vége – december közepe
pályamű benyújtására: 2010. március 15.
Díjazás: tárgy jutalom.
Minden behozott madáretető, odú részt vesz a kiállításunkon, melynek helye az óvoda természet szobája. A kiállítás és az eredményhirdetés időpontja: 2010. március 24.
További információkért forduljanak Benke Mónikához, telefon: 78/462-781.
Kérjük, hogy a megadott telefonszámon regisztráltassák magukat és munkájukat február végéig.
Köszönjük részvételüket a pályázaton!
Kultúra
Götz Anna osztotta meg velünk kincseit
Rendhagyó színházi előadásra gyülekezett január 20-án a kalocsai közönség. Szabó Árpád, a Városi...
Országos táncverseny volt Kalocsán
A táncoktató művészeti iskolák tanulmányi versenyének tekinthető IV. Országos Társastáncversenyt...
„Nekem ecsetet adott kezembe az Úr”
Január 6-án, pénteken este a fenti címmel nyílt meg a Városi Galériában Hubert László dusnoki festő...
Tartalmas év a horvát kisebbségi önkormányzat mögött
Akik rendszeres olvasói a Kalocsai Néplapnak, és figyelemmel kísérték tudósításait,...
Elmúlt számunkban a dunapataji évfordulókat vettük számba, amelyek közül érdemes kiemelni Kodály...
Február 3. péntek 18 óra: Liszt Ferenc Ami fúvószenekarának félévi hangversenye. A zenekart vezeti:...
Elmúlt vasárnap adták át Kalocsán a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény új színháztermét, melyet az...
Ott lesznek a bokrétások a Néptáncantológián
Február 25-én az ország 15 legjobbja között mutathatja be Illés Zoltán koreográfiáját a kalocsai...
A december 19-én megrendezett városi mesemondóversenynek hagyományosan a Tomori Pál Városi és...
December 12-én, hétfőn délelőtt a fenti címmel tartott előadáson vehettek részt az érdeklődők...
Kalocsáról Kolozsvárra és Beregszászra utaztak a szeretetdobozok
Huszonkét éve jött létre és tevékenykedik városunkban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kalocsai...
Karácsonyi jótékonysági est Homokmégyen
December 16-án ötödik alkalommal rendeztek az adventi ünnepváráshoz kapcsolva jótékonysági estet...
Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra újra Kalocsán
Múlt hét csütörtökön este zsúfolásig megtelt a Szent István Gimnázium Díszterme. Bereczki Zoltán és...
Összekulcsolt kezeimben szeretet.Kinyújtom feléd, átadom neked.Fogadd tőlem, kérlek, küldd...
Nagyon nagy, és fényes volt a város. Lila, sárga, zöld, piros lámpák milliói villogtak mindenütt,...
Már harmadszor kerülte meg a nyaralót. A járdára egyenletesen hullott, könnyű porhó tompította...
A címben szereplő mű is elhangzott azon a versenyen, amelyet az író-költő tiszteletére, az ő...
Egy költő és egy fotóművész bemutatkozása
December 15-én, csütörtökön délután 17 órától mutatkozott be az érdeklődőknek Kalocsán, a Tomori Pál...
Népművészetünket, hagyományainkat ünnepeltük
December 4-én délután a Kalocsai Színházban a Kalocsai Hagyományőrző Néptánc Egyesület jubileumi...
