Megnyílt az ASTRICEUM Érseki Múzeum

„A vértanúk vére mag, s mindig újak születnek”

2017.01.14 13:39    |    -vis-  

Ezen gondolatok jegyében született meg az a szemelvényes 1956-os kiállítás, amely kereszténységében és magyarságában megerősíti a látogatót – fogalmazott dr. Bábel Balázs a múzeum december 16-i megnyitóján. Az ASTRICEUM 1956-os kiállításokkal várta az érdeklődőket, úgy globális, mint helyi képet adva a forradalomról és az azt követő megtorlásokról.

A Szentháromság téri volt kanonokházra rá sem lehet ismerni! Az egykoron átvizesedett falú, hepehupás udvarról megközelíthető, leromlott állagú épület helyén olyan XXI. századi létesítmény született az elmúlt hónapokban, amely Európa, sőt, a világ bármely pontján megállná a helyét. Impozáns fogadó- és kiállítóterek, üveg-panorámalift, letisztult összhatás – ezt láthatta az ASTRICEUM pénteki megnyitójára szép számmal érkezett közönség, illetőleg bárki, aki hétfő kivételével a hét bármely napján 10 és 16 óra között ellátogat a frissen megnyitott kiállításokra.

 

astriceum1_450
 

 

Mint arról előzetesen beszámoltunk, a múzeum kortárs szárnyának első emeletén az „Eltaposott virágok” című anyag tekinthető meg a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye és a Had– és Kultúrtörténeti Egyesület közös szervezésében. Ezen gyűjteményt a megnyitón Szebenyi István egyesületvezető kurátor és rendező, valamint Ravasz István hadtörténész, a kiállítás magját adó, tragikus költő leszármazottja ajánlotta a közönség figyelmébe.

 

astriceum3_450
 

 

Egy szinttel feljebb helyi vonatkozású ’56-os gyűjtemény várja a belépőket, amelyről részletesen szólt az intézmény megáldását megelőzően dr. Bábel Balázs érsek-metropolita.

– Fontos és szükséges, hogy az akkor történt eseményeknek, legalább szemelvényesen egyházi változatát is adjuk! Ennek a kanonokháznak lakója volt élete végén az a Koszterszitz József egyházmegyés pap, aki nagyhírű egyetemi tanárként írta meg 1946-ban „Lépcsőima” című könyvét a papnövendékek számára, amelyben latolgatja a jövő eseményeit. Azt írja, „a kommunizmus jön. A kommunizmus esetleg vértanúvá tesz benneteket, de a papnak helyben kell maradnia és ott kell meghalnia.” Fiatalembereket a vértanúságra készített fel. Eltelt egy-két esztendő és eljött ennek a korszaka, közülük is az első Mindszenty József bíboros-hercegprímás, majd következett Kalocsa érseke, Grősz József és sokan mások – tekintett a múltba a főpásztor.

 

astriceum4_450

 

– Itt Kalocsán, fenyegetésül politikai börtönt állítottak fel. Nagyon sokan szenvedtek a keresztények közül, többek között nővérek és apácák is. Éppen ezért annak a Mester Margit Mária nővérnek, aki az Unum társaságnak a megalapítója is, emléket állítunk, aki itt raboskodott, ebben a börtönben és megírta börtönnaplóját „Út a Golgotára” címmel – mondta az érsek, Jézust idézve: „megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket”.

 

astriceum2_450
 

 



Kultúra

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás