Ismét Múzeumok Éjszakája

Hogyan kell körmönfonni?

2009.06.26 08:46    |    Benke Ferenc  

Hazánkban nyolcadik éve rendezik kisebb-nagyobb rendszerességgel az egykor Franciaországból elindult múzeumok éjszakáját, Kalocsán pedig a Viski Károly Múzeum harmadszor ad helyet neki – tudtuk meg Romsics Imre igazgató bevezető gondolataiból. A kalocsai programot Farkas Lajos, a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat megyei múzeumi szervezetének igazgatóhelyettese nyitotta meg. A szalkszentmártoni múzeumigazgató elismeréssel szólt a kalocsaiak eddigi munkájáról, a múzeumbarátok körének munkásságáról.

 

 

kalocsa_kamarkrus__460

 

A zuhogó késő délutáni eső estére sem csillapodott, így a korábbi évekhez képest kevesebben jöttek el a valóban gondosan előkészített rendezvénysorozatra. Két helyen; a belső térben és a múzeum udvarán tervezett programot a kedvezőtlen külső körülmények ellenére is megtartották. Most is kedves színfoltja volt a rendezvénynek az óvodások rajzkiállítása, melyet Tóthné Duzmath Mária, az egyesítet óvodák vezetője nyitott meg. A másik helyiségben Czidor Lászlóné játékkészítő a körmönfonásra tanította a nebulókat, bár kevés gyermek jött, az anyukákkal, apukákkal együtt. Akik valóban érdeklődtek a múzeum tárlatai iránt, most tolongás nélkül követhették dr. András Lászlónét, aki szakszerűen vezette be az érdeklődőket a Sárköz néprajzi kultúrájának tárgyi világába. Eközben Hajdu István, a leendő művelődési osztályvezető nyitotta meg a „Kalácsok a Kalocsai Sárközből” című, második alkalommal rendezett, népszerű bemutatkozást. Díjazták is a finomságokat, első lett Madarász Lászlóné (Kalocsa) kapros-túrós lángosa. Negyvenszállásról Kressin Anneliese német kelt kalácsa lett a második. Dallos Zsolt, a közismert kalocsai mézeskalácsos kelt kalács dióval nevű étkére kapta meg a harmadik díjat. Tekintettel a sok finomságra, a zsűri négy különdíjat is kiosztott: Tóth Jánosné (Miske), ifj. Kripta Istvánné (Kalocsa), Romsicsné Tóth Mária (Homokmégy) és Kis Vén Attiláné (Kalocsa) kiválóságaiért.

 

finomsgok_megnyitja_380

 

Amíg a belső tér kellemes és már-már meleg helyiségeiben zajlott az „éj-szakai élet”, kint a kissé hűvösben, a zuhogó eső monoton zúgása közben az érdeklődőket tapsra késztette a Kalocsa Kamarakórus Villányi Eszter karnagy vezetésével, akik afrikai spirituális (vallásos) énekeket adtak elő. Őket követte a hallatlan bravúrral játszó Tisza-83 Citerazenekar, méltán vastapsra ragadtatva az időközben hallgatósággal megtelt két sátor közönségét. A Kalocsai Múzeumbarátok Körének amatőr színjátszói a csillagászati nyár kezdetét ünneplőket harmadik alkalommal lepték meg műkedvelő színházi bemutatóval, az idén Beaumarchais: Figaró házassága, avagy egy őrült nap vígjátékával. A jó átdolgozás és rendezés méltán váltott ki kacagást és persze kitartást is a nézőkből, miközben a sátorponyva tetején ugyancsak kopogott az eső. Romsics Imréné drámapedagógus a napjainkra átírt vígjátékkal igazán meglepte a kitartó nézőket az idei nyári napfordulón, mi több, kiváló „színészi gárdát” toborzott az előadás sikerre viteléhez.

szndarab_els_jelenete_400

 

– Ez az éj a mi ünnepünk, és játéknak tekintjük, magam is így vagyok vele – mondta Markó László, a múzeumbarátok körének elnöke. – A múzeum ünnepe ez, és a Kalocsai Múzeumbarátok Körének is, valamint része a Szent Iván-éjnek. Persze sok munkával jár, például a szereplők sok-sok munkája, mozgatása. De jó érzés, hogy sokan sok embert szórakoztathatunk ezen az éjjelen – és ez nagyszerű közösségi cselekedet!


Kultúra

A Gyermekdal Napja az Újvárosi Tagóvodában

Az Újvárosi Tagóvodában április 27-én pénteken került sor a Gyermekdal napjára. Óvodánk sajátos...

Versenyeztek az ország fúvószene tanárai

A dombóvári Apáczai Oktatási Központ Alapfokú Művészetoktatási Intézményegysége versenyt hirdetett...

Gyűjteményéből két alkotást felajánlott jótékonysági célra

Még márciusban tudósítottunk arról, hogy Miskén, az óvodában Czár János magángyűjteményéből...

Folkmajális Kalocsán

Szerelmes szavakkal díszített színes szalagok táncoltak a gyönyörű nyári napsütésben az Érsekkertben...

Kalocsa-Art 2012.

Kalocsai és a régió képzőművészeinek alkotásaiból nyílt meg a Városi Galériában április 27-én,...

Ezrek előtt léptek fel a törökországi gyermekhéten

Szerencsésen ért haza 10 napos, a törökországi Izmirben töltött programjáról a Bokréta Népművészeti...

A kalocsai Piros Rózsa a hétvégén Kúlában tündökölt

Egy kúlai kulturális fesztivál díszvendége volt április utolsó előtti hétvégéjén Kalocsa és a...

Vitaminbombák és ehető virágok

A Bem Apó utcai Tagóvodában előző héten az egészséggé volt a főszerep. Április 20-án délelőtt az...

Búzaszentelés Kalocsa-Negyvenszálláson

A kereszténység búzaszentelő szertartásának első, hitelesnek tekinthető nyomai a IX. századból...

Boldogok az irgalmasok

  „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” (Máté 5,7)Megfigyeltük-e,...

Színielőadás – A holdbéli csónakos

A Szent István Gimnázium színjátszó köre 2012. május 12-én szombaton 18 órai kezdettel a Kalocsai...

A muzsika hangja

A Kalocsai Színház hivatalosan utolsó premierjét láthattuk április 14-én, szombaton, ahol a...

Érettségi tétel lesz a Varajti Gizella Színjátszó Kör

A Varajti Gizella Színjátszó Kört sokan ismerik a városban és a környékbeli településeken, hiszen...

István Napok a gimnáziumban

A 247 éves Szent István Gimnázium idén is megrendezte hagyományos, kétnapos rendezvénysorozatát. Az...

Kulka János, a Malek család és a Quimby is rábólintott a Kék Madárra!

Végleges a XX. Kék Madár Fesztivál programja. A főszervező és az alapítvány kuratóriuma már csak a...

Rendhagyó óra a Költészet Napján

A Költészet Napját – József Attila születésnapján, április 11-én – 1964 óta ünnepeljük....

Rekviem a parasztságért

A kalocsai Viski Károly Múzeum és a Kalocsai Múzeumbarátok Köre múlt héten szerdán mutatta be...

Francia napok az emlékházban

Mint arról már korábban is beszámoltunk a Mattis-Teutsch Waldemar műveiből nyílt kiállítás kapcsán,...

Egy hét az anyanyelvé

A Kertvárosi Tagiskolában egy hétig anyanyelvünké volt a főszerep. A nyelvi hét rengeteg színes...

Megnyugvás

  „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én...

A Költészet Napjáról…

… a Kalocsai Alkotók Köre című rendezvénysorozat keretében emlékeztek meg a Tomori Pál Városi...

Egy élet a szent zene szolgálatában

A nemzetközi hírnevű Leányfalusi Vilmos orgonaművész-karnagy hétfőn ünnepelte 75. születésnapját....

Megszépült a Vajas-part

A Kalocsai Gerillakertész Mozgalom ismét rendbe tette örökbefogadott városrészét, az Ecetgyár utcai...

IX. Kamarakoncert a Pataji Múzeumban

A Vettermann Péter karnagy által inspirált és vezetett, változó tagokkal működő hartai zenekar...

A Kecskeméti Fotókör kiállítása

Nem a helyesírási tudásunkban keletkezett űr, nem is a technika ördöge tréfált meg: a Kecskeméti...

Kalocsai sikerek a megyei szavalóversenyen

Ismét Kiskunhalason rendezték meg az általános iskolások megyei szavalóversenyét a Szűts József...

A Nagyasszonyunk tanulója nyerte a Mezzofantit

Amint arról lapunk is beszámolt, a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény 2012-ben is megrendezte a...

Megvalósulhat a múzeumpedagógiai program

A városi képviselő-testület április 2-i ülésén bebizonyosodott: a fenntartó váltás nem befolyásolja...

A húsvéti történet – a szeretet vezérfonalára fűzve

Általában vasárnap van gyerekklub, de most, az ünnepre készülődve úgy gondoltuk, kihasználjuk a...

„A családomtól kapott polgári értékrend meghatározta az egész életemet”

A Tomori Pál VFK Kalocsáról származó tudósok, művészek életét feldolgozó sorozatának ötödik részére...

Mi Atyánk…

A Dózsa szakközépiskola Martinovics utcai könyvtára harmadik alkalommal telt meg érdeklődőkkel a...

Kinyílott Kalocsa Vadvirága

Régen várt album került a nagyközönség elé a múlt héten: Tamás László Kalocsa Vadvirága című könyve,...

Mezzofanti Országos Nyelvi Verseny 2012

A Mezzofanti Országos Nyelvi Versenynek tavaly is nagy sikere volt, így az idén is megrendeztük,...

Ezúttal a húsvét volt a téma

Március 31-én szombaton délután ismét megrendezte a kalocsai művelődési központ a havonta esedékes...

Hajósmúzeum és képtár nyílt Hartán

Több okból is örülhettem, amikor a hartai Hajósmúzeum és képtár megnyitójára Hartára, a Templom utca...

„Akkora öröm számomra, hogy azt el sem mondhatom”

A tojás, bár mindennapi életünkhöz, ételünkhöz tartozik, mégis őriz magában valami titokzatosságot....

A tojásfestés művészete

A Dózsa György középiskola könyvtárában a húsvét közeledtére hangolták a diákokat. Farkas Sándorné...

Igazi „forróvérű” teltházas koncert

Dolhai Attila már többször tartott telt ház előtt nagysikerű musicalestet városunkban kitűnő...

Iskolába hívogató Patajon

Több évszázados hagyományt elevenítenek fel Dunapatajon kereken tíz éve, Kopasz Gáborné vezetésével...

Kutyajó élet

Házi kedvenc Golden retriever kutyapárunk már 5 éve minden tavasszal megajándékoz minket kölykeivel,...

Tavaszi vidámságok

A Liszt Ferenc AMI tanárai és növendékei hagyományos tavaszköszöntő műsora megfelelt a...

Megyei népdalverseny Kalocsán

A Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes, a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány és a Városi...

A tízparancsolat régen és ma

Folytatódott a Dózsa György szakközépiskola könyvtára által indított Bibliatörténeti előadássorozat,...

Gerjen, a meglepetésfalu

A Szülőföld Akadémia utolsó előtti programja Gerjen bemutatkozása volt. A Duna túlsó partján álló...

Félévzáró a Hétszínvirág népzene-néptánc tanszakán

A Hétszínvirág Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a Városi Színházban tartotta meg a...

A szerelmes nagykövet

Mondok valakinek újat azzal, ha megállapítom: elég kinézni az ablakon, és annyi rosszkedvű embert...

A legfontosabb mustrán bizonyítottak a Liszt AMI „bokrétásai”

Rangos (a műfaj legrangosabb) rendezvényén mutatkozhattak be a kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú...

Állandó tárlattal nyitott új helyén a Magyar Fűszerpaprika Múzeum

Ideiglenesen új helyre költözött a kalocsai Magyar Fűszerpaprika Múzeum, mely költözését egy állandó...

Történelmi vetélkedő 1848 jegyében

A Kertvárosi Iskolában hosszú évek óta vetélkedő keretében emlékeznek meg a tanulók az...

Bemutatkozott Horváth Nándor, a lovagkor szerelmese

A Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola és szakiskola autószerelőként végzett egykori...

Boldogok, akik éheznek és szomjaznak

„Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek.” (Máté...

Kiállítás, mely a szeretetről szól

Miskén, a Kisközben lévő óvodában a múlt héten egy nagyon különleges kiállításra várták az...

Kiss István és Dávid Attila mutatkozott be a városi könyvtárban

A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár „Alkotók Köre” című sorozatában legutóbb Kiss...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás