Dunapataj – Pataji Múzeum

Múzeumok éjszakája először

2015.06.25 12:34    |    Schill Tamás  

A Pataji Múzeumban először rendezték múlt héten pénteken az országosan ismert közgyűjteményi programot, a Múzeumok éjszakáját. A Dunapataj Nagyközség Önkormányzata által támogatott rendezvény minden korosztály számára tartogatott meglepetéseket és jó műsorokat. A Pataji Múzeum mindkét múzeumi részébe, a tájházba és annak udvarára, valamint az egykori unitárius templomba is terveztek programokat a szervezők.

Kalocsai Néplap

Aktuális érdekességként ide kívánkozik, hogy a dunapataji tájház, mint a Magyarországi Tájházszö-vetség és a magyarországi tájházhálózat tagja az elmúlt hetekben fölkerült a Világörökségi Várományos Helyszínek közé – több mint száz népi műemlék tájházzal egyetemben. Ha az időjárás nem módosította volna át a programot, a múzeumok éjszakáján mutatták volna be a nagyközönségnek a négy népi műemlék tájházépület őszi felújításának eredményeit is.

Sajnos, a szabadba tervezett program első részét a bizonytalan időjárás teljesen megváltoztatta: a tájház udvarára tervezett lángos kóstolásra és a Fényes Csillag Citerazenekar bemutatójára már a másik helyszínen, az unitárius templom nagytermében került sor. Az állandóan készülődő eső elől ugyanide került át Taba Istvánné Terike néni gyermekek számára szervezett kézműves foglalkozása is. A szervezésnek a két helyszín közötti távolsággal, valamint a programok kezdésének időeltolódásával is meg kellett birkóznia, de a közönség türelmének és a segítő kezeknek hála, nem okozott komolyabb fönnakadást a műsorokban.

Kalocsai Néplap

A Fényes Csillag Citerazenekar pár év óta elismert pataji népzenei együttes, ami Gavenda Jánosné művészeti és szakmai vezetésével működik. A múzeumok éjszakáján is több csokorra való népdalt adtak elő és a jó hangulatnak köszönhetően a közönség néhol együtt énekelte a dalokat a zenekarral.

A citerazenekar koncertje után lehetőség volt megkóstolni a tájház kemencéiben sütött kenyérlángost, amit Mádiné Király Henriette, Királyné Páli Anita, Sztakóné Váradi Ildikó, valamint Marosi Mária, a múzeumok éjszakája program ötletgazdája és egyik szervezője készítettek el.

A program második felében Schill Tamás múzeumvezető előadását láthatták a dunapataji képeslapokról. Az előadás Szabó László zenés-képes kisfilmjével indult, majd a Pataji Múzeum néprajzos-muzeológusa érdekességeket és különlegességeket villantott föl a dunapataji képeslapkiadás történetéből. Pár mécses világított csak, amikor a dunapataji Bell Canto csengettyű együttes elkezdte műsorát, majd fokozatosan gyúltak fel az erdélyi templom nagytermének fényei. Az együttes repertoárja széles skálán mozgott: kezdve barokk és reneszánsz dallamoktól, Liszt Ferenc Paganini etűdjének átdolgozott darabján át a bécsi Diabelli művéig. Az együttes tagjai: Fekete Ivett, Marosi Mária, Nagy Anikó és Tóthné Kovács Erzsébet. Zongorán közreműködött Faragó Viktória, az együttes művészeti vezetője és a művek hangszerelője. A darabok között Pastyik Piusz közölt érdekességeket a csengettyűjátékról, valamint az előadott művek eredetéről.

A Bell Canto együttes műsora után annak a rajzpályázatnak az eredményhirdetésére került sor, amit a szervezők a helyi általános iskolával közösen hirdettek meg még hetekkel ezelőtt. A pályázatra, amelynek témája a Szelidi-tó volt, több mint hatvan pályamű érkezett be az iskolásoktól. A rajzokat a múzeumban állították ki.

Az est zárásaként jól ismert és kedvelt zeneszá-mok csendültek fel zongorán Pastyik Piusz előadásában, akinek kiváló zongorajátékát a több órás program után is csendben hallgatta a közönség, és hatalmas tapssal jutalmazta.


Kultúra

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás