VII. Ordasi Alkotótábor
Az utóbbi évek legjobb anyaga készült
2010.08.18 22:45
Múlt héten zajlott az ordasi alkotótábor, immár a hetedik. 2004-ben Zsigmond Enikő kezdeményezésére és szervezésében indult, a környékbeli alkotótáborok (Hajós, Kalocsa, Szelid) tapasztalatait felhasználva.
Azt mondják, a hetedik év fordulópont az ember életében, a változások időszaka. Az ordasi tábor életében is hozott változást, azonban az állandóságot, a jó dolgokat megtartva. Az alapítók közül sajnos idén nem tudott részt venni a táborban Ranga Tibor (őt munkahelyi kötelezettségei elhívták) és Köhler Péter, mindkettőjüket nagyon hiányolták. Kiegészült viszont új tagokkal is a tábor, Gajdán Zsuzsa festőművész Hajdúböszörményből, Kunhegyesi Ferenc Kiskőrösről, Lőrincz Gergely Csátaljáról érkezett, és csatlakozott még hozzájuk Sári Nagy Attila, aki a családjával a nyarait, hétvégéit tölti Ordason. Változatos, sokszínű anyag készült a hét folyamán, talán a legjobb az utóbbi évek alkotásait nézve.
Szállást az önkormányzat, egy ordasi család és a református parókia adott, a faluház volt a bázis, de volt aki inkább egy félreeső sarkot, egy árnyékosabb utcát, netán a parókia kertjét vagy a gyülekezeti termet választotta alkotása színhelyéül. Az idő végig igazi nyári volt, fényeit, színeit, Ordas 2010-es nyarának pillanatait őrzik az elkészült művek. Az alkotókat igazi ordasi házias ízek várták minden nap, esténként a közös vacsorára egy-egy ordasi család látta vendégül őket vagy a saját otthonukban, vagy az iskola ebédlőjében.
A vacsorák után pedig még jutott idő egy kis esti beszélgetésre, borozgatásra, éneklésre is, Kiss Ernő magával hozta „zene-szerszámát”, Gergő bácsi pedig hegedűjét, így egyik este még egy kis tánc is kerekedett a faluházban.
Az idei meghívottak: Kiss István, Deák Gábor, Szörényi Tamás, Kovács Norbert szobrász, Viczay Lajos fotóművész (Kalocsa), Csókás Kinga (Dunapataj), Kun Mandula (Kiskunfélegyháza), Kunhegyesi Ferenc (Kiskőrös), Kiss Ernő (Hajós), Rendes Béláné Kati néni (Baja), Szabó Bianka (Harta), Gajdán Zsuzsa (Hajduböszörmény), Lőrincz Gergely (Csátalja), Nagy Sári Attila (Ordas).
Az alkotásokból kiállítás nyílik a falunapok keretében, augusztus 28-án, szombaton délelőtt fél 12-kor a faluházban, ahova ezúton is szívesen hívják az érdeklődőket.
Kultúra
Götz Anna osztotta meg velünk kincseit
Rendhagyó színházi előadásra gyülekezett január 20-án a kalocsai közönség. Szabó Árpád, a Városi...
Országos táncverseny volt Kalocsán
A táncoktató művészeti iskolák tanulmányi versenyének tekinthető IV. Országos Társastáncversenyt...
„Nekem ecsetet adott kezembe az Úr”
Január 6-án, pénteken este a fenti címmel nyílt meg a Városi Galériában Hubert László dusnoki festő...
Tartalmas év a horvát kisebbségi önkormányzat mögött
Akik rendszeres olvasói a Kalocsai Néplapnak, és figyelemmel kísérték tudósításait,...
Elmúlt számunkban a dunapataji évfordulókat vettük számba, amelyek közül érdemes kiemelni Kodály...
Február 3. péntek 18 óra: Liszt Ferenc Ami fúvószenekarának félévi hangversenye. A zenekart vezeti:...
Elmúlt vasárnap adták át Kalocsán a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény új színháztermét, melyet az...
Ott lesznek a bokrétások a Néptáncantológián
Február 25-én az ország 15 legjobbja között mutathatja be Illés Zoltán koreográfiáját a kalocsai...
A december 19-én megrendezett városi mesemondóversenynek hagyományosan a Tomori Pál Városi és...
December 12-én, hétfőn délelőtt a fenti címmel tartott előadáson vehettek részt az érdeklődők...
Kalocsáról Kolozsvárra és Beregszászra utaztak a szeretetdobozok
Huszonkét éve jött létre és tevékenykedik városunkban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kalocsai...
Karácsonyi jótékonysági est Homokmégyen
December 16-án ötödik alkalommal rendeztek az adventi ünnepváráshoz kapcsolva jótékonysági estet...
Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra újra Kalocsán
Múlt hét csütörtökön este zsúfolásig megtelt a Szent István Gimnázium Díszterme. Bereczki Zoltán és...
Összekulcsolt kezeimben szeretet.Kinyújtom feléd, átadom neked.Fogadd tőlem, kérlek, küldd...
Nagyon nagy, és fényes volt a város. Lila, sárga, zöld, piros lámpák milliói villogtak mindenütt,...
Már harmadszor kerülte meg a nyaralót. A járdára egyenletesen hullott, könnyű porhó tompította...
A címben szereplő mű is elhangzott azon a versenyen, amelyet az író-költő tiszteletére, az ő...
Egy költő és egy fotóművész bemutatkozása
December 15-én, csütörtökön délután 17 órától mutatkozott be az érdeklődőknek Kalocsán, a Tomori Pál...
Népművészetünket, hagyományainkat ünnepeltük
December 4-én délután a Kalocsai Színházban a Kalocsai Hagyományőrző Néptánc Egyesület jubileumi...
