Majális Ordason

2012.05.26 14:29    |    T.I.M.  

majalis_ordas_300Gyönyörű napsütésre ébredtünk április 30-án. Sokan jöttek a faluból és a környékről is a füves pályára, hogy részt vegyenek a versenyekben, vagy egy kicsit beszélgessenek egymással.

A gyerekek játékaival kezdődött a nap. A zsákban futásban főleg az ovisok vettek részt. Az Egy perc és nyersz játékaihoz a TV adott jó ötleteket, melyet nagyon élveztek a nagyobbak is. A sok csokiból, rágóból, cukorkából jutott minden gyereknek bőven.

A nők küzdelme a sodrófa hajítással indult, majd palacsinta dobálással folytatódott, melybe még a kislányok is bekapcsolódtak. Nagy nevetéstől, drukkolástól volt hangos a pálya.

A férfiak is komoly versenyekben mérettek meg. A hordógurítást azonban félbe kellett hagyni, mert a nagy igyekezet során széttört a hordó. A 20 literes kannák cipelésében csak tíz férfi vett részt, viszont az igazi küzdelmet a Trabant toló verseny hozta meg. A nagy munkák után a sör- és borivó verseny szolgált az izgalmak levezetésére.

A nősek és nőtlenek focimeccsén a nősek 10-5 arányban győztek.

Este 8 órakor a régi hagyomány szerint felállítottuk a falu májusfáját, majd kezdődött a nosztalgia disco. Mindenki talált magának programot. Szívesen gondolunk vissza erre a vidám napra.

(Fotó: Maczkó István)


Kultúra

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás