Országos Gyermekantológián a Hétszínvirág

2009.11.20 22:11    |    F. Tóth Tímea  

Mostanában elég gyakran hallhatunk a médiában a kalocsai Hétszínvirág AMI, valamint a Göröm Egyesület kiváló eredményeiről társastánc és néptánc területén egyaránt. A 2008/09-es tanévben a néptánc eredményekben gazdag tanévet tudhat maga mögött.
Az ország 27 legszínvonalasabb gyermekcsoportja közé sorolt – ez az országos versenyre való bejutást jelenti – kalocsai „Tökmagokat” és a dusnoki „Zöldág Aprókat” (képünkön) a 2009-es Gyermekantológiára is beválasztotta a zsűri. De hol is kezdődött el mindez, kérdezem Horváth Katalin igazgatónőt.

dusnoki_aprok_500
 

– „A „műhelyben”. A próbáról próbára kitartó jókedvvel, szeretettel járó növendékekkel megtöltött, verejtékkel és humorral átitatott próbatermekben. Ott, ahol a gyermeknek alá kell rendelődni az őt tanító pedagógusoknak, s mindezt szívesen teszi, mert a személyiségét megtartva azt megvillantva játszik, „dolgozik”, s vállal felelősséget önmagáért és társaiért.

Szép eredményeket értünk el saját területeinken, mégis éppolyan nagy öröm látni csoportjaink közösségé érésének folyamatát, mint a minősítéseket, elismeréseket. De a munka vége nem az eredmény, mindig van mit csiszolni. Februárban 8 csoporttal és 4 szólista párral indultunk neki a megyei néptánc-találkozónak. A kalocsai „Mákszemek” 5-6 évesek, a „Tökmagok” 6-10 évesek, a „Tátika” 11-14 évesek, a Göröm Ifjúsági 13-17 évesek, a dusnoki „Aprócskák”, „Aprók” és Ifjúsági, és az érsekcsanádi Bazsarózsa csoport. Az egyik páros arany (Esztergomi Patrik és Podholiczky Rebeka), másik 3 páros ezüst és bronz minősítést kapott. Csoportban 4 arany minősítést és 4 ezüst minősítést kaptunk.

 

tokmagok_500

 

Az arany minősítésű csoportok a „Tökmagok”, a „Tátika”, a dusnoki „Aprók”, az érsekcsanádi Bazsarózsa és a szólista pár továbbjutottak az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület fesztiválrendszerében Szegedre, a Dél-alföldi Regionális Néptáncfesztiválra. A megmérettetéssel párhuzamosan – azonos helyszínen és időben – minden évben megrendezi a Gyermekház a Százszorszép Országos Néptáncfeszti-vált, ahol nevezési alapon lehet bemutatkozni, akár zsűrizés nélkül. Így azon csoportoknak is van bemutatkozási lehetőségük, akik nem minősültek aranyra, vagy egyáltalán nem minősültek. A szegedi regionális találkozón neves szakmai zsűri – Németh Ildikó, Szilágyi Zsolt és Csasztvan András – értékelte a táncosokat és a csoportok koreográfiáit.

A dusnoki „Aprók” csoportja, Mihó Erika és Tóth Zoltán „Fogjuk meg a rókát” című bagi koreográfiát mutatott be. A zsűri kiemelte a koreográfia arányos szerkesztését, a gyerekek felkészültségét, a népviseletet, mintha a bagi hagyományőrző csoportot látná színpadon. A kalocsai „Tökmagok” csoportja, Horváth Katalin Hétfő hetibe című somogyi játékok és eszközös táncáról a zsűri csak pozitívan vélekedett. Kiemelték a gyerekek életkorát meghaladó tánctudását, az életszerű játékot, a jól szerkesztett koreográfiát.

Mindkét csoportunkat beválasztották az Örökség Országos Fesztiváljára, ahová a megyéből három gyermekcsoport jutott be. Az országos fesztivált, ahol 27 csoport szerepelt, 3 helyszínen rendezték meg. Szekszárdon, Gyulán – ahol a dusnoki „Aprók” csoportja lépett fel –, valamint augusztus 20-án Budapesten a Várban a „Tökmagok” léphettek színpadra. Mindkét csoport szakmai munkájának és pedagógusainak méltó elismerése, hogy az Országos Gyermek Néptáncantológián is – ahol 24 csoport szerepel –  bemutathatják sikeres koreográfiájukat. Ezúton is gratulálok a gyerekeknek, kollégáknak, szülőknek, és szeretném megköszönni az általános és középiskolák igazgatóinak, nevelőinek segítségét is.

Köszönjük Kalocsa Város Önkormányzatának anyagi támogatását, amit a Göröm Egyesületnek nyújtott, hiszen a szülőknek nagy segítség a jelmezek megléte, valamint Molnár Gábornak, az Egyesület titkárának lelkes munkáját, és gratulálok a Liszt Ferenc AMI tánctanárainak is az eddig elért eredményeihez.

További sikeres munkát kívánunk a következő évekre is ebben a kellemes légkörű, családias intézményben. Úgy gondolom, büszke lehet a város a hétszínvirágos növendékekre, hiszen méltán képviselik a kalocsai hagyományokat és a magyar néptáncot.


Kultúra

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás