Országjáráson a paksi ürge

2015.06.03 16:28   

Az idei esztendőben az ürge lett az év emlőse, amelynek apropóján közelebbről is megismerhetjük ezt a fokozottan védett, nagy természetvédelmi értékű rágcsálót. A Földművelésügyi Minisztérium Vadonleső programja által szervezett események egyik kulcsszereplője lesz Vincze Bálint a paksi ürgék életét egészen közelről bemutató fotókiállítása, amelynek egyik darabja a 33. Magyar Sajtófotó Kiállítás 3. helyezését érte el „Természet és tudomány (egyedi)” kategóriában.

2015. május 28-án nyílt meg a Magyar Természettudományi Múzeumban az a kiállítás, ami „Az év emlőse 2015 – az ürge” projekt keretében mutatja be ennek a vicces, de csak ritkán látható kis emlősnek az életét.

Kalocsai Néplap

Az ürge természetvédelmi oltalom alatt álló, fokozottan védett rágcsáló (értéke negyedmillió forint), amely évente csak egyszer szaporodik. Bár kolóniában élnek, mégis minden egyednek külön földalatti járatrendszere van. A nyílt, kimondottan rövid füvű területeken keresik táplálékukat, ami elsősorban magvakból és más növényi részekből áll, de a tücsköket, cserebogarakat és más ízeltlábúakat is előszeretettel elfogyasztják. A felszínen csak nappal figyelhetőek meg, veszély esetén a szemfülesebbek két lábra állva jellegzetes füttyöt hallatnak, amely menekülésre készteti környező társaikat.

Vincze Bálint, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. tipográfusa és fotósa hosszú évek óta készít képeket az atomerőmű környezetének gazdag élővilágáról, többek között a paksi Ürgemező lakóiról is. Képeit már a világ számos pontján bemutatták, nyomtatásban pedig a harmadik exkluzív fotóalbuma készült el. Legfrissebb munkája az „Ürge mese” című verses fotó-mesekönyv, amely a paksi ürgék mindennapjain keresztül mutatja be a természet értékeit és az évszakok változását. A könyvben található – és természetesen a kiállításon is megtekinthető – „Állcsúcson” című kép a 33. Magyar Sajtófotó Kiállítás „Termé-szet és tudomány (egyedi)” kategóriájában harmadik helyezést ért el.

A paksi ürgék azonban nem csak a fővárosban, de a Balatonnál is láthatók a nyáron: a Földművelődési Minisztérium Vadonleső programja a tihanyi Levendula Házban a „Tavaszi ürgepiknik” eseményével nyitotta meg az „Év emlőse 2015 – az ürge” programot, amelynek egyik eleme Vincze Bálint szabadtéri fotókiállítása. Mivel az idei évben várhatóan több rendezvény is az ürgékről szól majd, szinte egészen bizonyos, hogy az ország számos pontján lehet majd találkozni a paksi ürgék hétköznapjaival.


Kultúra

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás