Tízezren hódoltak a kalocsai paprikának

Óriási sikere volt a paprikafesztiválnak

2009.09.22 19:49    |    Csapai Lajos  

Nincs még egy város a világon, amely rangos rendezvénnyel tisztelegne pótolhatatlan kincse, konyhájának csodafűszere, lakóinak fontos megélhetési forrása előtt. Húsz évvel ezelőtt rendezték meg először a Paprika Napokat, s e szép kerek jubileumon belül tizenharmadszor került sor az immár országos hírűvé avanzsált Paprikás Ételek Főzőversenyére, amely 2009-ben a „legek” versenyévé vált.

 

paprika19_500
 

 

A paprikafesztivál és a köréje szervezett kulturális programok, mint például a rejtvényfejtő verseny, a Vinczellér Imre képeiből rendezett tárlat, vagy az Aszalós-család kiállítása, kellően ráhangolták a kalocsaiakat, környékbelieket a várható látnivalókra. Az ünnepi hétvége előtti pénteken megjelent Kalocsán a Tatáról idepöfögött dieselhajtású, gumikerekes kisvasút, hogy ingyenesen fuvarozza a kisgyerekeket és szüleiket, körbejárva a várost, meg-megállva a jelesebb látnivalók előtt. A Kalocsa Csu-Csu a rendezők nagy ötlete volt, köszönet érte. Az ünnepi programok helyszínéhez vezető út mentén felállították az önkormányzat által bérelt ízléses, fából készült pavilonokat, amelyeket ingyen bocsátottak a rendezvényre érkezett kézművesek, méhész, mézeskalácsos rendelkezésére a fesztivál kezdetétől.

Szombatra szinte nyárias meleg, ragyogóan kék égbolt, kellemes szellő köszöntött a városra, rácáfolva a pesszimista jóslatokra, akik a 13-as számot rossz ómennek tekintették, de nem lett igaza annak a helybéli „szakembernek” sem, aki nyilatkozatában már jó előre bírálta a helyi sajtót, hogy nem népszerűsítette eléggé a rendezvényt. Nos, a reggeltől kezdve folyamatosan érkező emberek száma a csúcspillanatokban elérte a tízezret, megkérdőjelezve azt a bizonyos szakértelmet, amit feltehetőleg egyfajta irigység szült, hiszen épp a helyi sajtó volt az, amely heteken keresztül bíztatta olvasóit a részvételre.

Reggel 8-kor már megnyílt az úgynevezett VIP (Very Important Persons – Nagyon Fontos Személyek) sátor, ahova az illusztris vendégeket várták. Ebben a sátorban nyílt meg Viczay Lajos fotoművész kiállítása „A paprika világa” címmel, amely a termesztés, feldolgozás, és persze a korábbi ünnepek hangulatát idézte. Az első vendégek között ünnepelhettük székelyföldi testvérvárosunk küldöttségét, amely Köblös Domokos alpolgármester vezetésével látogatott hozzánk, s természetesen beneveztek a főzőversenyre is. Egy kibontakozó testvérvárosi kapcsolat első pillanatainak lehettünk tanúi, amikor megérkezett a szerbiai Bácskában lévő Kúla önkormányzatának delegációja, Svetozar Bukvić elnök és Valka Károly alelnök személyében, akik Török Gusztáv Andor májusi látogatását viszonozták. Tíz órakor ágyúdörej jelezte, hogy a főzőverseny megkezdődött. Az „alkalmi tüzér”Loibl László alpolgármester volt, aki elég bátor volt ahhoz, hogy elsüsse a vén monstrumot, majd rövid megnyitó beszédében köszöntötte a versenyre érkező csapatokat, a vendégeket, s persze az ünnepi műsort adó művészeket, csoportokat. Rövid köszöntőt mondott Németh József, a Paprika Zrt igazgatóságának elnöke, és Asperján István, a Kereskedelmi és Iparkamara részéről.

A városháza Dísztermében háromnegyed 11-kor Loibl László alpolgármester köszöntötte a vendégeket, majd bevonult a terembe az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend tagjai, őket pedig az égőpiros köntösökbe öltözött Paprika Lovagrend követte. Ünnepélyesen a paprikarend tagjává avatták dr. Bagó Zoltánt, Asperján Istvánt, Faragó Lászlóné termelőt és Szabó Pált, az MNGSZ nagykövetét, az Fehérasztal Lovagrend főkancellárját.

Miközben a 69 versenyző nekifogott a 164 féle étel elkészítésének, a kis-és nagyszínpadon változatos műsorok kezdődtek, közben pedig útjára indult a város felé a kisvasút is, utasai a városban ingyenes kiállításokat nézhettek meg, köztük az érseki kincstárt, a Vinczellér tárlatot, Paprikamúzeumot. Nehéz lenne felidézni valamennyi, a két színpadon zajló műsort, ezért a teljesség igénye nélkül említjük a Katymári és madarasi harmonika-zenekart, amelyet Geiger István dirigált és népszerű nemzetiségi és magyar zenét játszottak. Nagy ováció fogadta a Budapestről érkezett Fáklya horvát folklóregyesület csoportját, a felső-bácskai Vadócokat, vagy a közzenét játszó bátyai fúvósokat Szklenka István és fia vezényletével. Nagy tapsot kapott az Akrobat tánciskola bemutatója, a Dado-Syl együttes, a DJ Thomas Dance Klub táncosai, és persze a kalocsai Hétszínvirág, AMI különböző korú gyermekcsoportjainak produkcióját. Színpadra léptek a Fashion Dance& T-Dance Hip-Hop tánciskola képviselői, Bálint és a Bombázó Csajok, Dómcsi&Kis Gróf, valamint az Újjászületés csapata. A kisszínpadon Babarczy Bulcsú utcazenész adta elő sajátos pengetés technikával dalait egy szál gitáron. Óriási taps fogadta a nagyidai Csemadok hagyományőrző csoportot, valamint a kalocsai Liszt Ferenc AMI ifjú táncosait, akiket az Illés-házaspár dirigált. A kulturális bemutatókat figyelemmel kísérte Hepp Mihály, az Országos Horvát Önkormányzat elnöke, Markovicsné Sokác Angéla, az MHSZ Bácskai Régiójának elnökasszonya, Balatinácz István, az országos horvát önkormányzat kulturális bizottságának tagja, a horvát nyelvű Glasnik szerkesztője, valamint Várfalvi Attila a Nemzetiségi Etnikai Közalapítvány Kuratóriumának tagja.

  A főzőverseny, amelynek jelentőségét mutatja, hogy az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend 23 tagja jelen volt, önmagában is a legszebb látványosságok közé tartozott, a résztvevők nem csak kitűnő ételeikkel, de stílszerű dekorációikkal is óriási tetszést arattak, így a nagytekintélyű zsűrinek hosszú órákig tartott, amíg szoros különbségek mellett megállapította a végső helyezéseket. A zsűri összetétele azt mutatta, hogy a magyar gasztronómiai kultúra színe-java eljött Kalocsára. Prohászka Béla, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnöke töltötte be a zsűri elnökének tisztét, tagjai pedig Varga Károly 11-szeres olimpiai bajnok, négyszeres világbajnok mesterszakács, Mészáros László executive chef, az MNGSZ Vendéglős és hagyományőrző bizottságának elnöke, Csetneki László, az MNGSZ Észak-Bükki Régiójának alelnöke, Opóczki István a bécsi magyar nagykövetség séfje, Pető István Venesz-díjas séf, Ónodi Ferenc, a Magyar Grill Szövetség elnöke, Csányi Sándor, a Magyar Fesztivál Szövetség alelnöke, dr. Simon Tamás gasztronómus, Szolnok megyei rendőr-főkapitány és Bíró Gyula executive chef.

Öt ifjúsági csapat közül választották ki a győzteseket. A kalocsai Kossuth Zsuzsanna, a bajai Bányai Júlia és a kiskunhalasi Vári Szabó II. csapata részesültek arany fokozatú díjban, míg az ezüstöt a kalocsai Szent István Gimnázium és a halasi Vári Szabó I. csapata kapta.

Óriási várakozás – és jó egyórás késés – előzte meg a felnőttek eredményhirdetését. Németh József főszervező, a Csajda Csárda tulajdonosa elmondta, hogy a legmagasabb szakmai elismerést, az Ínyes Mester díjat a horvátországi Baranjából, Csúzáról érkezett Sipőcz Árpád és csapata kapta hal-lakomájáért, a legmagasabb pontszámmal Aranybogrács-díjat kapott paprikásgombócáért a Kalohírek csapata, s ugyanilyen díjban részesült az ECOFOOD csapata is, akiknek paprikáskolompírja tönkölybúzás sziki ürmös haluskával, mangalica oldalával bizonyult sikeresnek. Rajtuk kívül Bartha László karcagi birkapörköltje, a bikali Internet Plusz Gasztronómiai és Hagyományőrző Kör erdei gombával és kapros túrógombóccal készített nyúlpaprikása, valamint a keceli Natura Halászcsárda Lukács Zoltán, Zakubszki Gábor és Németh Norbert alkotta csapatának káposztába göngyölt harcsafiléje és filézett vegyes halászleve érdemelte ki az Aranybogrács elismerést. Ezüstbográcsot a kaposvári Logisztikusok, Internet Plusz Gasztronómiai és Hagyományőrző Kör, a fajszi és nagykanizsai Duna főzőcsapat, a kalocsai GÉVÉ és Társa, a Paksi Vízirendészeti Rendőr Őrs női csapata és a vajdasági Felsőhegyről érkezett Dús Hús csapata kapott. Rubin diplomával ismerték el a nagykanizsai Sepa csapatát a zászlós borához kínált balatoni vargányás angolnapaprikását házi galuskával.

A levegőben finom illatok terjengtek, és az össznépi lakmározás után egy kis ejtőzés következhetett, ám nem sokáig: a színpadokon zajlottak az események egészen a csúcspontig. Megdördültek a hangszórók és a színpadon megszólalt az EDDA, sokak kedvence, akik több újrázást is teljesítettek a hatalmasra duzzadt tömeg örömére. Végül az utcabál nagyszerű zenekara, a Sangria remek nótáira ropták hajnali kettőig a táncot, amit csak arra a húsz percre függesztettek fel, amíg az eget beborították az utóbbi évek legszebb, leghatásosabb tűzijátékának tündöklő fényei.

Kultúra

A Gyermekdal Napja az Újvárosi Tagóvodában

Az Újvárosi Tagóvodában április 27-én pénteken került sor a Gyermekdal napjára. Óvodánk sajátos...

Versenyeztek az ország fúvószene tanárai

A dombóvári Apáczai Oktatási Központ Alapfokú Művészetoktatási Intézményegysége versenyt hirdetett...

Gyűjteményéből két alkotást felajánlott jótékonysági célra

Még márciusban tudósítottunk arról, hogy Miskén, az óvodában Czár János magángyűjteményéből...

Folkmajális Kalocsán

Szerelmes szavakkal díszített színes szalagok táncoltak a gyönyörű nyári napsütésben az Érsekkertben...

Kalocsa-Art 2012.

Kalocsai és a régió képzőművészeinek alkotásaiból nyílt meg a Városi Galériában április 27-én,...

Ezrek előtt léptek fel a törökországi gyermekhéten

Szerencsésen ért haza 10 napos, a törökországi Izmirben töltött programjáról a Bokréta Népművészeti...

A kalocsai Piros Rózsa a hétvégén Kúlában tündökölt

Egy kúlai kulturális fesztivál díszvendége volt április utolsó előtti hétvégéjén Kalocsa és a...

Vitaminbombák és ehető virágok

A Bem Apó utcai Tagóvodában előző héten az egészséggé volt a főszerep. Április 20-án délelőtt az...

Búzaszentelés Kalocsa-Negyvenszálláson

A kereszténység búzaszentelő szertartásának első, hitelesnek tekinthető nyomai a IX. századból...

Boldogok az irgalmasok

  „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” (Máté 5,7)Megfigyeltük-e,...

Színielőadás – A holdbéli csónakos

A Szent István Gimnázium színjátszó köre 2012. május 12-én szombaton 18 órai kezdettel a Kalocsai...

A muzsika hangja

A Kalocsai Színház hivatalosan utolsó premierjét láthattuk április 14-én, szombaton, ahol a...

Érettségi tétel lesz a Varajti Gizella Színjátszó Kör

A Varajti Gizella Színjátszó Kört sokan ismerik a városban és a környékbeli településeken, hiszen...

István Napok a gimnáziumban

A 247 éves Szent István Gimnázium idén is megrendezte hagyományos, kétnapos rendezvénysorozatát. Az...

Kulka János, a Malek család és a Quimby is rábólintott a Kék Madárra!

Végleges a XX. Kék Madár Fesztivál programja. A főszervező és az alapítvány kuratóriuma már csak a...

Rendhagyó óra a Költészet Napján

A Költészet Napját – József Attila születésnapján, április 11-én – 1964 óta ünnepeljük....

Rekviem a parasztságért

A kalocsai Viski Károly Múzeum és a Kalocsai Múzeumbarátok Köre múlt héten szerdán mutatta be...

Francia napok az emlékházban

Mint arról már korábban is beszámoltunk a Mattis-Teutsch Waldemar műveiből nyílt kiállítás kapcsán,...

Egy hét az anyanyelvé

A Kertvárosi Tagiskolában egy hétig anyanyelvünké volt a főszerep. A nyelvi hét rengeteg színes...

Megnyugvás

  „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én...

A Költészet Napjáról…

… a Kalocsai Alkotók Köre című rendezvénysorozat keretében emlékeztek meg a Tomori Pál Városi...

Egy élet a szent zene szolgálatában

A nemzetközi hírnevű Leányfalusi Vilmos orgonaművész-karnagy hétfőn ünnepelte 75. születésnapját....

Megszépült a Vajas-part

A Kalocsai Gerillakertész Mozgalom ismét rendbe tette örökbefogadott városrészét, az Ecetgyár utcai...

IX. Kamarakoncert a Pataji Múzeumban

A Vettermann Péter karnagy által inspirált és vezetett, változó tagokkal működő hartai zenekar...

A Kecskeméti Fotókör kiállítása

Nem a helyesírási tudásunkban keletkezett űr, nem is a technika ördöge tréfált meg: a Kecskeméti...

Kalocsai sikerek a megyei szavalóversenyen

Ismét Kiskunhalason rendezték meg az általános iskolások megyei szavalóversenyét a Szűts József...

A Nagyasszonyunk tanulója nyerte a Mezzofantit

Amint arról lapunk is beszámolt, a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény 2012-ben is megrendezte a...

Megvalósulhat a múzeumpedagógiai program

A városi képviselő-testület április 2-i ülésén bebizonyosodott: a fenntartó váltás nem befolyásolja...

A húsvéti történet – a szeretet vezérfonalára fűzve

Általában vasárnap van gyerekklub, de most, az ünnepre készülődve úgy gondoltuk, kihasználjuk a...

„A családomtól kapott polgári értékrend meghatározta az egész életemet”

A Tomori Pál VFK Kalocsáról származó tudósok, művészek életét feldolgozó sorozatának ötödik részére...

Mi Atyánk…

A Dózsa szakközépiskola Martinovics utcai könyvtára harmadik alkalommal telt meg érdeklődőkkel a...

Kinyílott Kalocsa Vadvirága

Régen várt album került a nagyközönség elé a múlt héten: Tamás László Kalocsa Vadvirága című könyve,...

Mezzofanti Országos Nyelvi Verseny 2012

A Mezzofanti Országos Nyelvi Versenynek tavaly is nagy sikere volt, így az idén is megrendeztük,...

Ezúttal a húsvét volt a téma

Március 31-én szombaton délután ismét megrendezte a kalocsai művelődési központ a havonta esedékes...

Hajósmúzeum és képtár nyílt Hartán

Több okból is örülhettem, amikor a hartai Hajósmúzeum és képtár megnyitójára Hartára, a Templom utca...

„Akkora öröm számomra, hogy azt el sem mondhatom”

A tojás, bár mindennapi életünkhöz, ételünkhöz tartozik, mégis őriz magában valami titokzatosságot....

A tojásfestés művészete

A Dózsa György középiskola könyvtárában a húsvét közeledtére hangolták a diákokat. Farkas Sándorné...

Igazi „forróvérű” teltházas koncert

Dolhai Attila már többször tartott telt ház előtt nagysikerű musicalestet városunkban kitűnő...

Iskolába hívogató Patajon

Több évszázados hagyományt elevenítenek fel Dunapatajon kereken tíz éve, Kopasz Gáborné vezetésével...

Kutyajó élet

Házi kedvenc Golden retriever kutyapárunk már 5 éve minden tavasszal megajándékoz minket kölykeivel,...

Tavaszi vidámságok

A Liszt Ferenc AMI tanárai és növendékei hagyományos tavaszköszöntő műsora megfelelt a...

Megyei népdalverseny Kalocsán

A Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes, a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány és a Városi...

A tízparancsolat régen és ma

Folytatódott a Dózsa György szakközépiskola könyvtára által indított Bibliatörténeti előadássorozat,...

Gerjen, a meglepetésfalu

A Szülőföld Akadémia utolsó előtti programja Gerjen bemutatkozása volt. A Duna túlsó partján álló...

Félévzáró a Hétszínvirág népzene-néptánc tanszakán

A Hétszínvirág Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a Városi Színházban tartotta meg a...

A szerelmes nagykövet

Mondok valakinek újat azzal, ha megállapítom: elég kinézni az ablakon, és annyi rosszkedvű embert...

A legfontosabb mustrán bizonyítottak a Liszt AMI „bokrétásai”

Rangos (a műfaj legrangosabb) rendezvényén mutatkozhattak be a kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú...

Állandó tárlattal nyitott új helyén a Magyar Fűszerpaprika Múzeum

Ideiglenesen új helyre költözött a kalocsai Magyar Fűszerpaprika Múzeum, mely költözését egy állandó...

Történelmi vetélkedő 1848 jegyében

A Kertvárosi Iskolában hosszú évek óta vetélkedő keretében emlékeznek meg a tanulók az...

Bemutatkozott Horváth Nándor, a lovagkor szerelmese

A Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola és szakiskola autószerelőként végzett egykori...

Boldogok, akik éheznek és szomjaznak

„Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek.” (Máté...

Kiállítás, mely a szeretetről szól

Miskén, a Kisközben lévő óvodában a múlt héten egy nagyon különleges kiállításra várták az...

Kiss István és Dávid Attila mutatkozott be a városi könyvtárban

A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár „Alkotók Köre” című sorozatában legutóbb Kiss...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás