www.kalocsaineplap.hu | Kalocsai Néplap Online Kalocsa és a környék lapja

Pataji Múzeum

Négy évtizede avatták a dunapataji tájházat

2008.11.07 09:36 | Schill Tamás

Korábban már tájékoztattuk az olvasókat arról, hogy a dunapataji tájház a „Tájházak a közösségért” című programon belül 1,8 millió forint támogatást kapott az Oktatási és Kulturális Minisztériumtól, illetve a programot koordináló Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumtól. Az elnyert pénz és a Dunapataj Nagyközség Önkormányzata által biztosított önerő a pont negyven éve felavatott dunapataji tájház reneszánszát hozza el remélhetőleg.

tjhz_megnyit_500

Ez a berendezés megújításán túl internetes megjelenítést és különböző kiadványok elkészítését teszi lehetővé. A pályázatot a dunaszentbenedeki és a hartai tájházzal együttműködve tervezték meg és hajtják végre. Utóbbi kettő pályázónál Posztobányi Gábor teleházvezető, Kustár Rozália régész-néprajzkutató és Gottschall Péter tájház gondnok segédkezett a pályázat tervezésében és lebonyolításában.

Kerek évfordulóhoz érkezve néhány gondolatban érdemes összefoglalni a tájházak „hőskorában” keletkezett dunapataji tájház történetét. A tájházzal szinte egybeforr a Pataji Múzeum története.

A Pataji Múzeumot Pastyik István pataji történelemtanár alapította 1959. március 27-én. Kezdetben a múzeum néhány tárgyát az általános iskolában helyezték el, egy folyosóból kialakított kis teremben, amely néhány hónapos gyűjtés után szűkké vált, és az összegyűlt tárgyakat átköltöztették egy másik tágasabb iskolai terembe. Időközben a múzeumigazgató kiszemelt négy egymás mellett álló paraszti épületet múzeumi célra, majd ezeket, városképi jelentőségük miatt, műemlékké nyilvánították. 1961-ben ebből kettőt megvettek: egy parasztházat (az úgynevezett Fogas-házat) és a hozzá tartozó istállót. A parasztházban az összegyűlt vegyes múzeumi tárgyakat kiállították. A tájház első látogatója Kodály Zoltán és kísérete volt 1962. június 10-én. Később elkezdték a tájház felújítását: a házat megerősítették, aláfalazták, nádtetőzetét rendbe hozták. Miután Pastyik Istvánt főállású múzeumigazgatóvá nevezték ki és Solymos Ede bajai múzeumigazgató irányításával megtörtént a néprajzi anyag leltározása, Csilléry Klára néprajzkutató elkezdte a tájház szakszerű berendezését. Csilléry Klárát a néprajztudomány a magyar népi lakáskultúra legjobb ismerőjeként tartja számon. Ebben az időben a Néprajzi Múzeum bútorgyűjteményének muzeológusa és kezelője volt. A tájházat tehát szakavatott kezek rendezték be, amelyről a szakmabeliek is elismerően nyilatkoztak.

A ház eredetileg három helyiségből állt – mint egy tipikus alföldi ház: szoba, konyha, kamra. Ehhez később külső kamrát toldottak. Berendezése nem hivalkodó, egy közepes vagyoni helyzetű pataji parasztcsalád lakhelyét mutatja be.

A ház és a kiállítás sajátosan 19. századi hangulatot áraszt: sárkemence, vajköpülő, mécsesek tűzkővel, famíliaszék, fölötte téka óntányérokkal, a kamrában véka, szakajtó a komáromi láda társaságában. (Ez utóbbi fiókjának alján találtam papírba csomagolt eredeti Kossuth-bankókat.)

A ház udvara egyszerű: gémeskút, néhány mezőgazdasági szerszám, istálló. Régebben csibék, kacsák, kerti növények, virágok, egy-egy fa tarkíthatta az udvart. A gazdaság nagyobb része a települést szegélyező akókban és gyümölcsösökben volt.

1968. augusztus 15-én a tájház megnyitója méltó volt Bács-Kiskun megye első tájházához: Bartha Lajos dunapataji születésű ötvösművész ezüst és tűzzománc díszkulcsot készített a Múzeum számára a megnyitóra. A legfelsőbb megyei vezetés képviseltette magát a megnyitón: a megyei múzeumvezető, Madarász László, Fettich Nándor, Tóth János. A tájház megnyitásáról a Magyar Nemzet és az Esti Hírlap is beszámolt.

A megnyitón nagyon sok dunapataji vett részt, akik láthatták, hogy hogyan éltek őseik, szüleik, nagyszüleik. A tájházban látható tárgyak egytől-egyig a dunapataji emberektől származtak, amelyeket a szakavatott néprajzkutató, Dr. K. Csilléry Klára rakott a helyükre a helyi parasztasszonyok és a múzeumigazgató segítségével. Különös gondossággal igyekeztek berendezni a házat, olyan részletekre is ügyelve, mint a cicatányér az asztal alatt vagy a könyvek a fali tékán.

Egy ilyen parasztháznak a „lelke” az, ha használják: szellőztetik, rendszeresen fűtik. Az évtizedek alatt a berendezés „megöregedett”, a tárgyak adott esetben cserélődtek. A cikkünk elején említett pályázattal a tájház kezelőjének az a célja, hogy ismét az eredeti állapotába hozza a tájházat.

A pályázatban nagy segítséget nyújtott a Tájházszövetség, amely a magyarországi tájházakat fogja össze egy szervezetbe. Hasonlóan értékes szakmai tanácsokkal szolgált a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum, amely a központja a magyar népi lakóházak és életmód tudományos vizsgálatának és bemutatásának. Szerencsére ott is van dunapataji ház – egyelőre raktáron. Berendezett és eredeti helyén álló pataji parasztházat, a felújítás után, a Pataji Múzeum szabadtéri múzeumában láthat a közönség.