Pataji Múzeum
Négy évtizede avatták a dunapataji tájházat
2008.11.07 09:36 | Schill Tamás
Korábban már tájékoztattuk az olvasókat arról, hogy a dunapataji tájház a „Tájházak a közösségért” című programon belül 1,8 millió forint támogatást kapott az Oktatási és Kulturális Minisztériumtól, illetve a programot koordináló Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumtól. Az elnyert pénz és a Dunapataj Nagyközség Önkormányzata által biztosított önerő a pont negyven éve felavatott dunapataji tájház reneszánszát hozza el remélhetőleg.

Ez a berendezés megújításán túl internetes megjelenítést és különböző kiadványok elkészítését teszi lehetővé. A pályázatot a dunaszentbenedeki és a hartai tájházzal együttműködve tervezték meg és hajtják végre. Utóbbi kettő pályázónál Posztobányi Gábor teleházvezető, Kustár Rozália régész-néprajzkutató és Gottschall Péter tájház gondnok segédkezett a pályázat tervezésében és lebonyolításában.
Kerek évfordulóhoz érkezve néhány gondolatban érdemes összefoglalni a tájházak „hőskorában” keletkezett dunapataji tájház történetét. A tájházzal szinte egybeforr a Pataji Múzeum története.
A Pataji Múzeumot Pastyik István pataji történelemtanár alapította 1959. március 27-én. Kezdetben a múzeum néhány tárgyát az általános iskolában helyezték el, egy folyosóból kialakított kis teremben, amely néhány hónapos gyűjtés után szűkké vált, és az összegyűlt tárgyakat átköltöztették egy másik tágasabb iskolai terembe. Időközben a múzeumigazgató kiszemelt négy egymás mellett álló paraszti épületet múzeumi célra, majd ezeket, városképi jelentőségük miatt, műemlékké nyilvánították. 1961-ben ebből kettőt megvettek: egy parasztházat (az úgynevezett Fogas-házat) és a hozzá tartozó istállót. A parasztházban az összegyűlt vegyes múzeumi tárgyakat kiállították. A tájház első látogatója Kodály Zoltán és kísérete volt 1962. június 10-én. Később elkezdték a tájház felújítását: a házat megerősítették, aláfalazták, nádtetőzetét rendbe hozták. Miután Pastyik Istvánt főállású múzeumigazgatóvá nevezték ki és Solymos Ede bajai múzeumigazgató irányításával megtörtént a néprajzi anyag leltározása, Csilléry Klára néprajzkutató elkezdte a tájház szakszerű berendezését. Csilléry Klárát a néprajztudomány a magyar népi lakáskultúra legjobb ismerőjeként tartja számon. Ebben az időben a Néprajzi Múzeum bútorgyűjteményének muzeológusa és kezelője volt. A tájházat tehát szakavatott kezek rendezték be, amelyről a szakmabeliek is elismerően nyilatkoztak.
A ház eredetileg három helyiségből állt – mint egy tipikus alföldi ház: szoba, konyha, kamra. Ehhez később külső kamrát toldottak. Berendezése nem hivalkodó, egy közepes vagyoni helyzetű pataji parasztcsalád lakhelyét mutatja be.
A ház és a kiállítás sajátosan 19. századi hangulatot áraszt: sárkemence, vajköpülő, mécsesek tűzkővel, famíliaszék, fölötte téka óntányérokkal, a kamrában véka, szakajtó a komáromi láda társaságában. (Ez utóbbi fiókjának alján találtam papírba csomagolt eredeti Kossuth-bankókat.)
A ház udvara egyszerű: gémeskút, néhány mezőgazdasági szerszám, istálló. Régebben csibék, kacsák, kerti növények, virágok, egy-egy fa tarkíthatta az udvart. A gazdaság nagyobb része a települést szegélyező akókban és gyümölcsösökben volt.
1968. augusztus 15-én a tájház megnyitója méltó volt Bács-Kiskun megye első tájházához: Bartha Lajos dunapataji születésű ötvösművész ezüst és tűzzománc díszkulcsot készített a Múzeum számára a megnyitóra. A legfelsőbb megyei vezetés képviseltette magát a megnyitón: a megyei múzeumvezető, Madarász László, Fettich Nándor, Tóth János. A tájház megnyitásáról a Magyar Nemzet és az Esti Hírlap is beszámolt.
A megnyitón nagyon sok dunapataji vett részt, akik láthatták, hogy hogyan éltek őseik, szüleik, nagyszüleik. A tájházban látható tárgyak egytől-egyig a dunapataji emberektől származtak, amelyeket a szakavatott néprajzkutató, Dr. K. Csilléry Klára rakott a helyükre a helyi parasztasszonyok és a múzeumigazgató segítségével. Különös gondossággal igyekeztek berendezni a házat, olyan részletekre is ügyelve, mint a cicatányér az asztal alatt vagy a könyvek a fali tékán.
Egy ilyen parasztháznak a „lelke” az, ha használják: szellőztetik, rendszeresen fűtik. Az évtizedek alatt a berendezés „megöregedett”, a tárgyak adott esetben cserélődtek. A cikkünk elején említett pályázattal a tájház kezelőjének az a célja, hogy ismét az eredeti állapotába hozza a tájházat.
A pályázatban nagy segítséget nyújtott a Tájházszövetség, amely a magyarországi tájházakat fogja össze egy szervezetbe. Hasonlóan értékes szakmai tanácsokkal szolgált a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum, amely a központja a magyar népi lakóházak és életmód tudományos vizsgálatának és bemutatásának. Szerencsére ott is van dunapataji ház – egyelőre raktáron. Berendezett és eredeti helyén álló pataji parasztházat, a felújítás után, a Pataji Múzeum szabadtéri múzeumában láthat a közönség.
Kultúra
A Gyermekdal Napja az Újvárosi Tagóvodában
Az Újvárosi Tagóvodában április 27-én pénteken került sor a Gyermekdal napjára. Óvodánk sajátos...
Versenyeztek az ország fúvószene tanárai
A dombóvári Apáczai Oktatási Központ Alapfokú Művészetoktatási Intézményegysége versenyt hirdetett...
Gyűjteményéből két alkotást felajánlott jótékonysági célra
Még márciusban tudósítottunk arról, hogy Miskén, az óvodában Czár János magángyűjteményéből...
Szerelmes szavakkal díszített színes szalagok táncoltak a gyönyörű nyári napsütésben az Érsekkertben...
Kalocsai és a régió képzőművészeinek alkotásaiból nyílt meg a Városi Galériában április 27-én,...
Ezrek előtt léptek fel a törökországi gyermekhéten
Szerencsésen ért haza 10 napos, a törökországi Izmirben töltött programjáról a Bokréta Népművészeti...
A kalocsai Piros Rózsa a hétvégén Kúlában tündökölt
Egy kúlai kulturális fesztivál díszvendége volt április utolsó előtti hétvégéjén Kalocsa és a...
Vitaminbombák és ehető virágok
A Bem Apó utcai Tagóvodában előző héten az egészséggé volt a főszerep. Április 20-án délelőtt az...
Búzaszentelés Kalocsa-Negyvenszálláson
A kereszténység búzaszentelő szertartásának első, hitelesnek tekinthető nyomai a IX. századból...
„Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” (Máté 5,7)Megfigyeltük-e,...
Színielőadás – A holdbéli csónakos
A Szent István Gimnázium színjátszó köre 2012. május 12-én szombaton 18 órai kezdettel a Kalocsai...
A Kalocsai Színház hivatalosan utolsó premierjét láthattuk április 14-én, szombaton, ahol a...
Érettségi tétel lesz a Varajti Gizella Színjátszó Kör
A Varajti Gizella Színjátszó Kört sokan ismerik a városban és a környékbeli településeken, hiszen...
A 247 éves Szent István Gimnázium idén is megrendezte hagyományos, kétnapos rendezvénysorozatát. Az...
Kulka János, a Malek család és a Quimby is rábólintott a Kék Madárra!
Végleges a XX. Kék Madár Fesztivál programja. A főszervező és az alapítvány kuratóriuma már csak a...
Rendhagyó óra a Költészet Napján
A Költészet Napját – József Attila születésnapján, április 11-én – 1964 óta ünnepeljük....
A kalocsai Viski Károly Múzeum és a Kalocsai Múzeumbarátok Köre múlt héten szerdán mutatta be...
Mint arról már korábban is beszámoltunk a Mattis-Teutsch Waldemar műveiből nyílt kiállítás kapcsán,...
A Kertvárosi Tagiskolában egy hétig anyanyelvünké volt a főszerep. A nyelvi hét rengeteg színes...
„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én...
… a Kalocsai Alkotók Köre című rendezvénysorozat keretében emlékeztek meg a Tomori Pál Városi...
Egy élet a szent zene szolgálatában
A nemzetközi hírnevű Leányfalusi Vilmos orgonaművész-karnagy hétfőn ünnepelte 75. születésnapját....
A Kalocsai Gerillakertész Mozgalom ismét rendbe tette örökbefogadott városrészét, az Ecetgyár utcai...
IX. Kamarakoncert a Pataji Múzeumban
A Vettermann Péter karnagy által inspirált és vezetett, változó tagokkal működő hartai zenekar...
A Kecskeméti Fotókör kiállítása
Nem a helyesírási tudásunkban keletkezett űr, nem is a technika ördöge tréfált meg: a Kecskeméti...
Kalocsai sikerek a megyei szavalóversenyen
Ismét Kiskunhalason rendezték meg az általános iskolások megyei szavalóversenyét a Szűts József...
A Nagyasszonyunk tanulója nyerte a Mezzofantit
Amint arról lapunk is beszámolt, a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény 2012-ben is megrendezte a...
Megvalósulhat a múzeumpedagógiai program
A városi képviselő-testület április 2-i ülésén bebizonyosodott: a fenntartó váltás nem befolyásolja...
A húsvéti történet – a szeretet vezérfonalára fűzve
Általában vasárnap van gyerekklub, de most, az ünnepre készülődve úgy gondoltuk, kihasználjuk a...
„A családomtól kapott polgári értékrend meghatározta az egész életemet”
A Tomori Pál VFK Kalocsáról származó tudósok, művészek életét feldolgozó sorozatának ötödik részére...
A Dózsa szakközépiskola Martinovics utcai könyvtára harmadik alkalommal telt meg érdeklődőkkel a...
Régen várt album került a nagyközönség elé a múlt héten: Tamás László Kalocsa Vadvirága című könyve,...
Mezzofanti Országos Nyelvi Verseny 2012
A Mezzofanti Országos Nyelvi Versenynek tavaly is nagy sikere volt, így az idén is megrendeztük,...
Március 31-én szombaton délután ismét megrendezte a kalocsai művelődési központ a havonta esedékes...
Hajósmúzeum és képtár nyílt Hartán
Több okból is örülhettem, amikor a hartai Hajósmúzeum és képtár megnyitójára Hartára, a Templom utca...
„Akkora öröm számomra, hogy azt el sem mondhatom”
A tojás, bár mindennapi életünkhöz, ételünkhöz tartozik, mégis őriz magában valami titokzatosságot....
A Dózsa György középiskola könyvtárában a húsvét közeledtére hangolták a diákokat. Farkas Sándorné...
Igazi „forróvérű” teltházas koncert
Dolhai Attila már többször tartott telt ház előtt nagysikerű musicalestet városunkban kitűnő...
Több évszázados hagyományt elevenítenek fel Dunapatajon kereken tíz éve, Kopasz Gáborné vezetésével...
Házi kedvenc Golden retriever kutyapárunk már 5 éve minden tavasszal megajándékoz minket kölykeivel,...
A Liszt Ferenc AMI tanárai és növendékei hagyományos tavaszköszöntő műsora megfelelt a...
A Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes, a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány és a Városi...
Folytatódott a Dózsa György szakközépiskola könyvtára által indított Bibliatörténeti előadássorozat,...
A Szülőföld Akadémia utolsó előtti programja Gerjen bemutatkozása volt. A Duna túlsó partján álló...
Félévzáró a Hétszínvirág népzene-néptánc tanszakán
A Hétszínvirág Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a Városi Színházban tartotta meg a...
Mondok valakinek újat azzal, ha megállapítom: elég kinézni az ablakon, és annyi rosszkedvű embert...
A legfontosabb mustrán bizonyítottak a Liszt AMI „bokrétásai”
Rangos (a műfaj legrangosabb) rendezvényén mutatkozhattak be a kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú...
Állandó tárlattal nyitott új helyén a Magyar Fűszerpaprika Múzeum
Ideiglenesen új helyre költözött a kalocsai Magyar Fűszerpaprika Múzeum, mely költözését egy állandó...
Történelmi vetélkedő 1848 jegyében
A Kertvárosi Iskolában hosszú évek óta vetélkedő keretében emlékeznek meg a tanulók az...
Bemutatkozott Horváth Nándor, a lovagkor szerelmese
A Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola és szakiskola autószerelőként végzett egykori...
Boldogok, akik éheznek és szomjaznak
„Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek.” (Máté...
Kiállítás, mely a szeretetről szól
Miskén, a Kisközben lévő óvodában a múlt héten egy nagyon különleges kiállításra várták az...
Kiss István és Dávid Attila mutatkozott be a városi könyvtárban
A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár „Alkotók Köre” című sorozatában legutóbb Kiss...
