www.kalocsaineplap.hu | Kalocsai Néplap Online Kalocsa és a környék lapja

Peti és a Mikulás

2008.12.05 15:10 | Gábor Erika

Peti még sosem várta ennyire, hogy a bátyja elaludjon. Igazán, Tamás egész nap olyan volt, mint akibe az ördög bújt bele. Folyton csúfolta őt, bökdöste, a képébe nevetett, és a nyelvét öltögette rá. Persze, mindig olyankor, ha nem látták a nagyok. Peti úgy érezte, ha idősebb is Tamás két évvel, azért még nincs joga ahhoz, hogy ilyen utálatos legyen!

– Petike még óvodás, jön hozzá a Mikulás! – énekelte Tamás, ha csak egy percre is egyedül maradtak. – Nem is igaz az egész, mese, mese, meskete!

Kész szerencse, hogy Tamás már iskolába jár, legalább az oviban nem kellett látni az undok képét!

Peti nagyon szép rajzot készített a Mikulásról, mert biztos akart lenni abban, hogy estére eljön hozzá. Anyu megígérte, hogy az ablakba teszi a rajzot: abból látja a Mikulás, hogy itt nagyon várják.

Addig nem is volt semmi baj, míg egyedül nem maradtak a szobájukban. Tamás a vállát rángatta, amikor anyu szólt neki, hogy jöjjön ő is cipőt tisztítani, és hetykén annyit mondott: nekem ugyan nem kell semmi, mert a papa adott pénzt, és majd megveszem a boltban a Legót, amit kinéztem! Anyu akkor kézen fogta Petit, és csak ők, ketten készülődtek a Télapó fogadására.

Vacsora után anyu mesélt. Csudaszép mese volt az országról, ahol a Mikulás él, és arról, hogyan járja a világot, és mennyire várják a gyerekek. Tamás csakazért-is építőzött az ágyban, és nem is figyelt anyura. Amikor anyu kiment a szobából, és leoltotta a lámpát, odaugrott Peti ágyához, és hadarni kezdett: én már nagy vagyok, és tudom, hogy a Mikulás nem is él igazából, csak a felnőttek találták ki! Ők veszik meg a boltban az ajándékot, és beledugják a cipőnkbe, mikor elalszunk. Te csak egy kis, buta ovis vagy, azért hiszel el minden mesét!

– Nem igaz! Anyu nem csap be engem! Azt is megmondta, amikor szurit kellett kapni, a többiek meg nem tudták, és ordibáltak! – sziszegte Tamás képébe Peti, belevetette magát a párnába, és fejére rántotta a paplant. Ökölbe szorított kézzel fogadkozott, hogy ő ugyan el nem alszik, megvárja a Mikulást, és meglesi, amikor behozza az ajándékot, meg bizony!

Izgatottan dobogó szívvel lapult a takaró alatt. Sokára, nagyon sokára kibújt, és susogva kérdezte Tamást:

– Alszol? Hallod, alszol?

Nem kapott választ. Magával húzva a paplant, az ablak előtt álló fotelba kucorodott, és várt. Odakint a sötét égen szikráztak a csillagok, és titokzatosan világított a hold. Még sosem nézte így, egyedül a szobából az éjszakát. Fura volt a nagy csend, és alig várta, hogy meghallja a csengőt. Ahogy ott kucorgott, és az eget kémlelte, az egyik csillag elkezdett közeledni az ablakhoz. Egyre nagyobb, és fényesebb lett, míg végül teljesen betöltötte az ablakot. Fehéren szikrázó táj tárult Peti szeme elé óriási fákkal, ezüstösen csillogó folyóval, amelynek a partján hóborította, magas hegyek álltak. Az egyik hegycsúcsról hosszúkás tárgy szállt fel, egészen olyan volt, mint amikor apu mutatott egy léggömböt, és azt mondta, az emberek először ezzel repültek, és Zeppelinnek hívták. A léggömb az ablak felé emelkedett, és akkor Peti meglátta a Télapót! Két kézzel kapaszkodott a léggömb kosarába, a szél felborzolta a szakállát, kék szeme vidáman csillogott. Peti az ablakhoz ugrott, kitárta, és zakatoló szívvel várta, mi fog történni. A Mikulás lehajolt, felemelt egy csomagot, és benyújtotta az ablakon. Hideg volt a papír, aranyos-pirosan csillogó és fényes. Peti magához ölelte a csomagot, és félénken suttogta: köszönöm! A Télapó búcsúra emelte fehér kesztyűs kezét, és Peti ijedten nyúlt utána: Télapó bácsi, Tamásnak nem hoztál ajándékot?

A Mikulás elgondolkodott:

– Hogyan adjak ajándékot annak, aki azt hiszi, nem is létezek? Aki nem is várt engem?

– De én megmondom neki, és odaadom az övét, ha itt hagyod! Egész biztos, hogy odaadom neki, megígérem! Nem akarom, hogy szomorú legyen, meg mérgeskedjen velem, ha nem kap semmit!

A Mikulás elmosolyodott, és átadott Petinek még egy csomagot.

– Viszontlátásra, Peti, jövőre! Ha vársz rám, én biztosan eljövök!

– Lüke ovis itt aludt, úgy várta a Télapót! Lüke ovis ébredj, reggel van már, nézd meg! – Peti nagy nehezen ébredezett a hosszú éjszaka után, és először nem tudta, mit is keres a fotelben, elgémberedett lábbal kuporogva. Álomittas szemmel nézte a bátyját, aki csúfolódva ugrabugrált előtte. Ahogy nyújtózni akart, elcsodálkozott: mi zörög a paplan alatt? Aztán eszébe jutott a Télapó látogatása. Ledobta a takarót, és felemelte a két gyönyörű csomagot:

– Mondtam, hogy eljön! Anyu is megmondta! Neked is hagyott itt csomagot, és nem is haragudott! – kiáltotta diadalmasan Tamásnak, aki tátott szájjal nézte öccsét, és az ajándékokat.

Kint már ragyogott a nap, kékes szikrákat szórva a friss hóra. Az égen csak egy-két bárányfelhő úszott. Az éjszakával együtt eltűnt a csillag is, ahol a Télapó lakik. December ötödikén tűnik csak fel az égen, és csak az láthatja, aki nagyon-nagyon várja a Mikulást!