Peti és a Mikulás
2008.12.05 15:10 | Gábor Erika
Peti még sosem várta ennyire, hogy a bátyja elaludjon. Igazán, Tamás egész nap olyan volt, mint akibe az ördög bújt bele. Folyton csúfolta őt, bökdöste, a képébe nevetett, és a nyelvét öltögette rá. Persze, mindig olyankor, ha nem látták a nagyok. Peti úgy érezte, ha idősebb is Tamás két évvel, azért még nincs joga ahhoz, hogy ilyen utálatos legyen!
– Petike még óvodás, jön hozzá a Mikulás! – énekelte Tamás, ha csak egy percre is egyedül maradtak. – Nem is igaz az egész, mese, mese, meskete!
Kész szerencse, hogy Tamás már iskolába jár, legalább az oviban nem kellett látni az undok képét!
Peti nagyon szép rajzot készített a Mikulásról, mert biztos akart lenni abban, hogy estére eljön hozzá. Anyu megígérte, hogy az ablakba teszi a rajzot: abból látja a Mikulás, hogy itt nagyon várják.
Addig nem is volt semmi baj, míg egyedül nem maradtak a szobájukban. Tamás a vállát rángatta, amikor anyu szólt neki, hogy jöjjön ő is cipőt tisztítani, és hetykén annyit mondott: nekem ugyan nem kell semmi, mert a papa adott pénzt, és majd megveszem a boltban a Legót, amit kinéztem! Anyu akkor kézen fogta Petit, és csak ők, ketten készülődtek a Télapó fogadására.
Vacsora után anyu mesélt. Csudaszép mese volt az országról, ahol a Mikulás él, és arról, hogyan járja a világot, és mennyire várják a gyerekek. Tamás csakazért-is építőzött az ágyban, és nem is figyelt anyura. Amikor anyu kiment a szobából, és leoltotta a lámpát, odaugrott Peti ágyához, és hadarni kezdett: én már nagy vagyok, és tudom, hogy a Mikulás nem is él igazából, csak a felnőttek találták ki! Ők veszik meg a boltban az ajándékot, és beledugják a cipőnkbe, mikor elalszunk. Te csak egy kis, buta ovis vagy, azért hiszel el minden mesét!
– Nem igaz! Anyu nem csap be engem! Azt is megmondta, amikor szurit kellett kapni, a többiek meg nem tudták, és ordibáltak! – sziszegte Tamás képébe Peti, belevetette magát a párnába, és fejére rántotta a paplant. Ökölbe szorított kézzel fogadkozott, hogy ő ugyan el nem alszik, megvárja a Mikulást, és meglesi, amikor behozza az ajándékot, meg bizony!
Izgatottan dobogó szívvel lapult a takaró alatt. Sokára, nagyon sokára kibújt, és susogva kérdezte Tamást:
– Alszol? Hallod, alszol?
Nem kapott választ. Magával húzva a paplant, az ablak előtt álló fotelba kucorodott, és várt. Odakint a sötét égen szikráztak a csillagok, és titokzatosan világított a hold. Még sosem nézte így, egyedül a szobából az éjszakát. Fura volt a nagy csend, és alig várta, hogy meghallja a csengőt. Ahogy ott kucorgott, és az eget kémlelte, az egyik csillag elkezdett közeledni az ablakhoz. Egyre nagyobb, és fényesebb lett, míg végül teljesen betöltötte az ablakot. Fehéren szikrázó táj tárult Peti szeme elé óriási fákkal, ezüstösen csillogó folyóval, amelynek a partján hóborította, magas hegyek álltak. Az egyik hegycsúcsról hosszúkás tárgy szállt fel, egészen olyan volt, mint amikor apu mutatott egy léggömböt, és azt mondta, az emberek először ezzel repültek, és Zeppelinnek hívták. A léggömb az ablak felé emelkedett, és akkor Peti meglátta a Télapót! Két kézzel kapaszkodott a léggömb kosarába, a szél felborzolta a szakállát, kék szeme vidáman csillogott. Peti az ablakhoz ugrott, kitárta, és zakatoló szívvel várta, mi fog történni. A Mikulás lehajolt, felemelt egy csomagot, és benyújtotta az ablakon. Hideg volt a papír, aranyos-pirosan csillogó és fényes. Peti magához ölelte a csomagot, és félénken suttogta: köszönöm! A Télapó búcsúra emelte fehér kesztyűs kezét, és Peti ijedten nyúlt utána: Télapó bácsi, Tamásnak nem hoztál ajándékot?
A Mikulás elgondolkodott:
– Hogyan adjak ajándékot annak, aki azt hiszi, nem is létezek? Aki nem is várt engem?
– De én megmondom neki, és odaadom az övét, ha itt hagyod! Egész biztos, hogy odaadom neki, megígérem! Nem akarom, hogy szomorú legyen, meg mérgeskedjen velem, ha nem kap semmit!
A Mikulás elmosolyodott, és átadott Petinek még egy csomagot.
– Viszontlátásra, Peti, jövőre! Ha vársz rám, én biztosan eljövök!
– Lüke ovis itt aludt, úgy várta a Télapót! Lüke ovis ébredj, reggel van már, nézd meg! – Peti nagy nehezen ébredezett a hosszú éjszaka után, és először nem tudta, mit is keres a fotelben, elgémberedett lábbal kuporogva. Álomittas szemmel nézte a bátyját, aki csúfolódva ugrabugrált előtte. Ahogy nyújtózni akart, elcsodálkozott: mi zörög a paplan alatt? Aztán eszébe jutott a Télapó látogatása. Ledobta a takarót, és felemelte a két gyönyörű csomagot:
– Mondtam, hogy eljön! Anyu is megmondta! Neked is hagyott itt csomagot, és nem is haragudott! – kiáltotta diadalmasan Tamásnak, aki tátott szájjal nézte öccsét, és az ajándékokat.
Kint már ragyogott a nap, kékes szikrákat szórva a friss hóra. Az égen csak egy-két bárányfelhő úszott. Az éjszakával együtt eltűnt a csillag is, ahol a Télapó lakik. December ötödikén tűnik csak fel az égen, és csak az láthatja, aki nagyon-nagyon várja a Mikulást!
Kultúra
A Gyermekdal Napja az Újvárosi Tagóvodában
Az Újvárosi Tagóvodában április 27-én pénteken került sor a Gyermekdal napjára. Óvodánk sajátos...
Versenyeztek az ország fúvószene tanárai
A dombóvári Apáczai Oktatási Központ Alapfokú Művészetoktatási Intézményegysége versenyt hirdetett...
Gyűjteményéből két alkotást felajánlott jótékonysági célra
Még márciusban tudósítottunk arról, hogy Miskén, az óvodában Czár János magángyűjteményéből...
Szerelmes szavakkal díszített színes szalagok táncoltak a gyönyörű nyári napsütésben az Érsekkertben...
Kalocsai és a régió képzőművészeinek alkotásaiból nyílt meg a Városi Galériában április 27-én,...
Ezrek előtt léptek fel a törökországi gyermekhéten
Szerencsésen ért haza 10 napos, a törökországi Izmirben töltött programjáról a Bokréta Népművészeti...
A kalocsai Piros Rózsa a hétvégén Kúlában tündökölt
Egy kúlai kulturális fesztivál díszvendége volt április utolsó előtti hétvégéjén Kalocsa és a...
Vitaminbombák és ehető virágok
A Bem Apó utcai Tagóvodában előző héten az egészséggé volt a főszerep. Április 20-án délelőtt az...
Búzaszentelés Kalocsa-Negyvenszálláson
A kereszténység búzaszentelő szertartásának első, hitelesnek tekinthető nyomai a IX. századból...
„Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” (Máté 5,7)Megfigyeltük-e,...
Színielőadás – A holdbéli csónakos
A Szent István Gimnázium színjátszó köre 2012. május 12-én szombaton 18 órai kezdettel a Kalocsai...
A Kalocsai Színház hivatalosan utolsó premierjét láthattuk április 14-én, szombaton, ahol a...
Érettségi tétel lesz a Varajti Gizella Színjátszó Kör
A Varajti Gizella Színjátszó Kört sokan ismerik a városban és a környékbeli településeken, hiszen...
A 247 éves Szent István Gimnázium idén is megrendezte hagyományos, kétnapos rendezvénysorozatát. Az...
Kulka János, a Malek család és a Quimby is rábólintott a Kék Madárra!
Végleges a XX. Kék Madár Fesztivál programja. A főszervező és az alapítvány kuratóriuma már csak a...
Rendhagyó óra a Költészet Napján
A Költészet Napját – József Attila születésnapján, április 11-én – 1964 óta ünnepeljük....
A kalocsai Viski Károly Múzeum és a Kalocsai Múzeumbarátok Köre múlt héten szerdán mutatta be...
Mint arról már korábban is beszámoltunk a Mattis-Teutsch Waldemar műveiből nyílt kiállítás kapcsán,...
A Kertvárosi Tagiskolában egy hétig anyanyelvünké volt a főszerep. A nyelvi hét rengeteg színes...
„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én...
… a Kalocsai Alkotók Köre című rendezvénysorozat keretében emlékeztek meg a Tomori Pál Városi...
Egy élet a szent zene szolgálatában
A nemzetközi hírnevű Leányfalusi Vilmos orgonaművész-karnagy hétfőn ünnepelte 75. születésnapját....
A Kalocsai Gerillakertész Mozgalom ismét rendbe tette örökbefogadott városrészét, az Ecetgyár utcai...
IX. Kamarakoncert a Pataji Múzeumban
A Vettermann Péter karnagy által inspirált és vezetett, változó tagokkal működő hartai zenekar...
A Kecskeméti Fotókör kiállítása
Nem a helyesírási tudásunkban keletkezett űr, nem is a technika ördöge tréfált meg: a Kecskeméti...
Kalocsai sikerek a megyei szavalóversenyen
Ismét Kiskunhalason rendezték meg az általános iskolások megyei szavalóversenyét a Szűts József...
A Nagyasszonyunk tanulója nyerte a Mezzofantit
Amint arról lapunk is beszámolt, a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény 2012-ben is megrendezte a...
Megvalósulhat a múzeumpedagógiai program
A városi képviselő-testület április 2-i ülésén bebizonyosodott: a fenntartó váltás nem befolyásolja...
A húsvéti történet – a szeretet vezérfonalára fűzve
Általában vasárnap van gyerekklub, de most, az ünnepre készülődve úgy gondoltuk, kihasználjuk a...
„A családomtól kapott polgári értékrend meghatározta az egész életemet”
A Tomori Pál VFK Kalocsáról származó tudósok, művészek életét feldolgozó sorozatának ötödik részére...
A Dózsa szakközépiskola Martinovics utcai könyvtára harmadik alkalommal telt meg érdeklődőkkel a...
Régen várt album került a nagyközönség elé a múlt héten: Tamás László Kalocsa Vadvirága című könyve,...
Mezzofanti Országos Nyelvi Verseny 2012
A Mezzofanti Országos Nyelvi Versenynek tavaly is nagy sikere volt, így az idén is megrendeztük,...
Március 31-én szombaton délután ismét megrendezte a kalocsai művelődési központ a havonta esedékes...
Hajósmúzeum és képtár nyílt Hartán
Több okból is örülhettem, amikor a hartai Hajósmúzeum és képtár megnyitójára Hartára, a Templom utca...
„Akkora öröm számomra, hogy azt el sem mondhatom”
A tojás, bár mindennapi életünkhöz, ételünkhöz tartozik, mégis őriz magában valami titokzatosságot....
A Dózsa György középiskola könyvtárában a húsvét közeledtére hangolták a diákokat. Farkas Sándorné...
Igazi „forróvérű” teltházas koncert
Dolhai Attila már többször tartott telt ház előtt nagysikerű musicalestet városunkban kitűnő...
Több évszázados hagyományt elevenítenek fel Dunapatajon kereken tíz éve, Kopasz Gáborné vezetésével...
Házi kedvenc Golden retriever kutyapárunk már 5 éve minden tavasszal megajándékoz minket kölykeivel,...
A Liszt Ferenc AMI tanárai és növendékei hagyományos tavaszköszöntő műsora megfelelt a...
A Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes, a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány és a Városi...
Folytatódott a Dózsa György szakközépiskola könyvtára által indított Bibliatörténeti előadássorozat,...
A Szülőföld Akadémia utolsó előtti programja Gerjen bemutatkozása volt. A Duna túlsó partján álló...
Félévzáró a Hétszínvirág népzene-néptánc tanszakán
A Hétszínvirág Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a Városi Színházban tartotta meg a...
Mondok valakinek újat azzal, ha megállapítom: elég kinézni az ablakon, és annyi rosszkedvű embert...
A legfontosabb mustrán bizonyítottak a Liszt AMI „bokrétásai”
Rangos (a műfaj legrangosabb) rendezvényén mutatkozhattak be a kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú...
Állandó tárlattal nyitott új helyén a Magyar Fűszerpaprika Múzeum
Ideiglenesen új helyre költözött a kalocsai Magyar Fűszerpaprika Múzeum, mely költözését egy állandó...
Történelmi vetélkedő 1848 jegyében
A Kertvárosi Iskolában hosszú évek óta vetélkedő keretében emlékeznek meg a tanulók az...
Bemutatkozott Horváth Nándor, a lovagkor szerelmese
A Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola és szakiskola autószerelőként végzett egykori...
Boldogok, akik éheznek és szomjaznak
„Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek.” (Máté...
Kiállítás, mely a szeretetről szól
Miskén, a Kisközben lévő óvodában a múlt héten egy nagyon különleges kiállításra várták az...
Kiss István és Dávid Attila mutatkozott be a városi könyvtárban
A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár „Alkotók Köre” című sorozatában legutóbb Kiss...
