Ismét új BA szak a Tomori Pál Főiskolán

Pótfelvételi a Pénzügy és számvitel szakon is

2008.08.01 22:09   

A sikeres akkreditációt követően a Tomori Pál Főiskola jogosulttá vált, hogy 2008. szeptember 1-jétől a már meglévőek mellett a Pénzügy és számvitel szakot is elindíthassa. Az engedélyeztetési eljárás már évek óta zajlik, a szakindítási engedélyt a főiskola azt követően kapta meg, hogy hitelt érdemlően igazolni tudta: érdemes rá.

A Pénzügy és számvitel szak szervesen kapcsolódik a főiskola képzési kínálatába: jól kiegészíti a Gazdálkodási és menedzsment, és a Nemzetközi gazdálkodási szakokat, amelyeken már évek óta zajlik a képzés. Az új szak „Közgazdász pénzügyi és számviteli alapszakon” megnevezésű diplomát ad a három év + egy félév gyakorlat hosszúságú képzés végén.

Mivel a Gazdálkodási és menedzsment és a Nemzetközi gazdálkodási szakok az új szakhoz hasonlóan közgazdász oklevelet adnak, a három szak között az első két év során igen nagy az átjárhatóság. Ez azt jelenti, hogy a hallgatók a képzési idejük során megszerzett tapasztalataik alapján később is eldönthetik, hogy milyen irányban folytatják tanulmányaikat. A lehetőségek tárháza eléggé sokszínű, mindenki megtalálhatja azt a szakterületet, amelyen tovább szeretne fejlődni. A választás az alábbiak közül történhet:

Pénzügy és számvitel szakon

A pénzügy szakirány olyan feladatokra készít fel, amelyekkel bankokban, brókercégeknél, vagy nagyobb vállalatoknál találkozhatnak a pénzügyi szakemberek. Képessé tesz a befektetési tranzakciók szakszerű lebonyolítására és elemzésére, beruházási döntések előkészítésére és nyomon követésére.

A számvitel szakirány elsősorban könyvelőirodákban, vagy kis- és nagyvállalatok könyvelési részlegeiben ellátandó feladatok végzésére tanít meg. Ezen a szakirányon az intézmény biztosítja a lehetőséget, hogy a hallgató a képzést mérlegképes könyvelő szakképzéssel kiegészítse, ami jó karrierlehetőséget biztosít a könyvelési szakterületen.

Gazdálkodási és menedzsment szakon

A régiófejlesztés szakirány ismeretei elsősorban az önkormányzatoknál, fejlesztési irodáknál elhelyezkedők számára jelent előnyt, ahol adott térség átfogó, komplex fejlesztése a feladat. Képessé tesz arra, hogy az adott térséget több szempontból át tudjuk tekinteni, a továbblépés lehetőségeit mérlegelni tudjuk, és az optimális fejlesztéseket megtervezzük, nyomon követhessük.

A kis- és középvállalkozások menedzsmentje szakirány azokat az elméleti és gyakorlati ismereteket adja át, amelyek egy kisvállalkozás sikeres megalapításához és működtetéséhez szükségesek. Áttekinti a finanszírozási kérdések, a pályázatírás, az adózás, az üzleti tervkészítés alapjait, de általános menedzsmenttel kapcsolatos gyakorlati tudnivalók és tréningek is helyet kaptak a programban.

Nemzetközi gazdálkodási szakon

Az EU agrárpolitika szakirány a régióban és országosan is jellemző mezőgazdasági szektor számára képez ki szakembereket, akik megfelelő módon átlátják a hazai agrárszektor Európai Unión belül és a világban elfoglalt helyét, erősségeit és lehetőségeit. A szakirányon belül a hallgatók megismerkednek az agrártámogatások rendszerével az unión belül, finanszírozással, pályázatírással kapcsolatos ismereteket szereznek, és megismerik a gazdálkodás menedzsmentjével kapcsolatos alapokat.

A Logisztika szakirány arra a kihívásra ad választ, hogy hazánk évszázadok óta kereskedelmi gócpontnak számít, és az uniós tagságnak köszönhetően egyre inkább szerzi vissza ezt a szerepkörét. Szükség van tehát olyan szakemberekre, akik profi módon átlátják és megszervezik az áruk áramlását, szállítását és szükség szerinti raktározását, amellyel az országban működő hazai és külföldi vállalatok munkáját segítik. A területhez értő szakemberek országosan keresettek.

A főiskola kínálatának másik új tagja a Szabad bölcsészet alapszak, amely először 2008 szeptemberében indulhat. A szak áttekinti a világ és hazánk szellemi kultúrájának filozófiai, társadalomelméleti, szociológiai, politológiai, művészettörténeti és vallástudományi alapjait, és fejleszti a hallgatók probléma-megoldási képességeit is. Az ingyenes nyelvoktatásnak és a válaszható gazdaságtudományi tárgyaknak köszönhetően a végzett hallgatók azonnal sikeres idegenvezetőként is kezdhetik pályafutásukat.

A főiskola valamennyi szakán ingyenesen beépítették a nyelvórákat, amelyekkel a hallgatók el tudnak jutni a sikeres nyelvvizsgáig, amelyet szintén intézményen belül szerveznek meg. További segítség, hogy minden elsős hallgató az első félévben ingyenesen kapja meg a felkészüléshez szükséges jegyzeteket. A szakhoz igazodó munkakörben dolgozó levelező hallgatók számára további kedvezményt jelent, hogy a szakmai gyakorlat teljesítése alól felmentést élveznek.

A Tomori Pál Főiskola szűkebb feladatain túl ki kívánja venni a részét Kalocsa városának, valamint szűkebb és tágabb vonzáskörzetének fejlődési, fejlesztési, művelődési feladataiból is. Ehhez a jövőben klubok kialakításával, kapcsolatok kiépítésével, rendezvények szervezésével, kutatási-fejlesztési tevékenység végzésével, valamint az élethosszig tartó tanulás (Life Long Learning) folyamatába való aktív bekapcsolódásával kíván hozzájárulni. A Tomori Pál Főiskola tevékenységi körének köszönhetően abban a kivételes helyzetben van, hogy képes tenni az általános gazdasági-szellemi felemelkedés érdekében, amelyhez, mint eddig is, továbbra is számít Kalocsa városának és vonzáskörzetének erkölcsi támogatására.

További információk és jelentkezési lap kérhető:

Tomori Pál Főiskola 6300 Kalocsa, Szent István király út 2-4.

Telefon: 78/564-617, e-mail: tanulmanyi@tpfk.hu; www.tpfk.hu


Kultúra

A Gyermekdal Napja az Újvárosi Tagóvodában

Az Újvárosi Tagóvodában április 27-én pénteken került sor a Gyermekdal napjára. Óvodánk sajátos...

Versenyeztek az ország fúvószene tanárai

A dombóvári Apáczai Oktatási Központ Alapfokú Művészetoktatási Intézményegysége versenyt hirdetett...

Gyűjteményéből két alkotást felajánlott jótékonysági célra

Még márciusban tudósítottunk arról, hogy Miskén, az óvodában Czár János magángyűjteményéből...

Folkmajális Kalocsán

Szerelmes szavakkal díszített színes szalagok táncoltak a gyönyörű nyári napsütésben az Érsekkertben...

Kalocsa-Art 2012.

Kalocsai és a régió képzőművészeinek alkotásaiból nyílt meg a Városi Galériában április 27-én,...

Ezrek előtt léptek fel a törökországi gyermekhéten

Szerencsésen ért haza 10 napos, a törökországi Izmirben töltött programjáról a Bokréta Népművészeti...

A kalocsai Piros Rózsa a hétvégén Kúlában tündökölt

Egy kúlai kulturális fesztivál díszvendége volt április utolsó előtti hétvégéjén Kalocsa és a...

Vitaminbombák és ehető virágok

A Bem Apó utcai Tagóvodában előző héten az egészséggé volt a főszerep. Április 20-án délelőtt az...

Búzaszentelés Kalocsa-Negyvenszálláson

A kereszténység búzaszentelő szertartásának első, hitelesnek tekinthető nyomai a IX. századból...

Boldogok az irgalmasok

  „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” (Máté 5,7)Megfigyeltük-e,...

Színielőadás – A holdbéli csónakos

A Szent István Gimnázium színjátszó köre 2012. május 12-én szombaton 18 órai kezdettel a Kalocsai...

A muzsika hangja

A Kalocsai Színház hivatalosan utolsó premierjét láthattuk április 14-én, szombaton, ahol a...

Érettségi tétel lesz a Varajti Gizella Színjátszó Kör

A Varajti Gizella Színjátszó Kört sokan ismerik a városban és a környékbeli településeken, hiszen...

István Napok a gimnáziumban

A 247 éves Szent István Gimnázium idén is megrendezte hagyományos, kétnapos rendezvénysorozatát. Az...

Kulka János, a Malek család és a Quimby is rábólintott a Kék Madárra!

Végleges a XX. Kék Madár Fesztivál programja. A főszervező és az alapítvány kuratóriuma már csak a...

Rendhagyó óra a Költészet Napján

A Költészet Napját – József Attila születésnapján, április 11-én – 1964 óta ünnepeljük....

Rekviem a parasztságért

A kalocsai Viski Károly Múzeum és a Kalocsai Múzeumbarátok Köre múlt héten szerdán mutatta be...

Francia napok az emlékházban

Mint arról már korábban is beszámoltunk a Mattis-Teutsch Waldemar műveiből nyílt kiállítás kapcsán,...

Egy hét az anyanyelvé

A Kertvárosi Tagiskolában egy hétig anyanyelvünké volt a főszerep. A nyelvi hét rengeteg színes...

Megnyugvás

  „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én...

A Költészet Napjáról…

… a Kalocsai Alkotók Köre című rendezvénysorozat keretében emlékeztek meg a Tomori Pál Városi...

Egy élet a szent zene szolgálatában

A nemzetközi hírnevű Leányfalusi Vilmos orgonaművész-karnagy hétfőn ünnepelte 75. születésnapját....

Megszépült a Vajas-part

A Kalocsai Gerillakertész Mozgalom ismét rendbe tette örökbefogadott városrészét, az Ecetgyár utcai...

IX. Kamarakoncert a Pataji Múzeumban

A Vettermann Péter karnagy által inspirált és vezetett, változó tagokkal működő hartai zenekar...

A Kecskeméti Fotókör kiállítása

Nem a helyesírási tudásunkban keletkezett űr, nem is a technika ördöge tréfált meg: a Kecskeméti...

Kalocsai sikerek a megyei szavalóversenyen

Ismét Kiskunhalason rendezték meg az általános iskolások megyei szavalóversenyét a Szűts József...

A Nagyasszonyunk tanulója nyerte a Mezzofantit

Amint arról lapunk is beszámolt, a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény 2012-ben is megrendezte a...

Megvalósulhat a múzeumpedagógiai program

A városi képviselő-testület április 2-i ülésén bebizonyosodott: a fenntartó váltás nem befolyásolja...

A húsvéti történet – a szeretet vezérfonalára fűzve

Általában vasárnap van gyerekklub, de most, az ünnepre készülődve úgy gondoltuk, kihasználjuk a...

„A családomtól kapott polgári értékrend meghatározta az egész életemet”

A Tomori Pál VFK Kalocsáról származó tudósok, művészek életét feldolgozó sorozatának ötödik részére...

Mi Atyánk…

A Dózsa szakközépiskola Martinovics utcai könyvtára harmadik alkalommal telt meg érdeklődőkkel a...

Kinyílott Kalocsa Vadvirága

Régen várt album került a nagyközönség elé a múlt héten: Tamás László Kalocsa Vadvirága című könyve,...

Mezzofanti Országos Nyelvi Verseny 2012

A Mezzofanti Országos Nyelvi Versenynek tavaly is nagy sikere volt, így az idén is megrendeztük,...

Ezúttal a húsvét volt a téma

Március 31-én szombaton délután ismét megrendezte a kalocsai művelődési központ a havonta esedékes...

Hajósmúzeum és képtár nyílt Hartán

Több okból is örülhettem, amikor a hartai Hajósmúzeum és képtár megnyitójára Hartára, a Templom utca...

„Akkora öröm számomra, hogy azt el sem mondhatom”

A tojás, bár mindennapi életünkhöz, ételünkhöz tartozik, mégis őriz magában valami titokzatosságot....

A tojásfestés művészete

A Dózsa György középiskola könyvtárában a húsvét közeledtére hangolták a diákokat. Farkas Sándorné...

Igazi „forróvérű” teltházas koncert

Dolhai Attila már többször tartott telt ház előtt nagysikerű musicalestet városunkban kitűnő...

Iskolába hívogató Patajon

Több évszázados hagyományt elevenítenek fel Dunapatajon kereken tíz éve, Kopasz Gáborné vezetésével...

Kutyajó élet

Házi kedvenc Golden retriever kutyapárunk már 5 éve minden tavasszal megajándékoz minket kölykeivel,...

Tavaszi vidámságok

A Liszt Ferenc AMI tanárai és növendékei hagyományos tavaszköszöntő műsora megfelelt a...

Megyei népdalverseny Kalocsán

A Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes, a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány és a Városi...

A tízparancsolat régen és ma

Folytatódott a Dózsa György szakközépiskola könyvtára által indított Bibliatörténeti előadássorozat,...

Gerjen, a meglepetésfalu

A Szülőföld Akadémia utolsó előtti programja Gerjen bemutatkozása volt. A Duna túlsó partján álló...

Félévzáró a Hétszínvirág népzene-néptánc tanszakán

A Hétszínvirág Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a Városi Színházban tartotta meg a...

A szerelmes nagykövet

Mondok valakinek újat azzal, ha megállapítom: elég kinézni az ablakon, és annyi rosszkedvű embert...

A legfontosabb mustrán bizonyítottak a Liszt AMI „bokrétásai”

Rangos (a műfaj legrangosabb) rendezvényén mutatkozhattak be a kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú...

Állandó tárlattal nyitott új helyén a Magyar Fűszerpaprika Múzeum

Ideiglenesen új helyre költözött a kalocsai Magyar Fűszerpaprika Múzeum, mely költözését egy állandó...

Történelmi vetélkedő 1848 jegyében

A Kertvárosi Iskolában hosszú évek óta vetélkedő keretében emlékeznek meg a tanulók az...

Bemutatkozott Horváth Nándor, a lovagkor szerelmese

A Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola és szakiskola autószerelőként végzett egykori...

Boldogok, akik éheznek és szomjaznak

„Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek.” (Máté...

Kiállítás, mely a szeretetről szól

Miskén, a Kisközben lévő óvodában a múlt héten egy nagyon különleges kiállításra várták az...

Kiss István és Dávid Attila mutatkozott be a városi könyvtárban

A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár „Alkotók Köre” című sorozatában legutóbb Kiss...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás