Teltházas volt a bátyai préló
Mulatás, vigadalom, tánc tizenkettedszer
2011.02.23 20:48 | Fegyvári Vanda
Nem volt oka panaszra azoknak, akik február 12-én, szombaton részt vettek Bátyán a Faluházban az idei Rác Prélón. A Horvát Kisebbségi Önkormányzaté a köszönet, hiszen ők szervezték meg ezt a jeles eseményt, melyen több mint kétszáz fő vett részt.

Anisity Ferenc, a kisebbségi önkormányzat elnöke nyitotta meg a magyar és horvát himnusz után a rendezvényt. Nagy örömmel köszöntötte a Horvátországból érkezett delegációt, valamint a meghívott vendégeket és egybegyűlteket.
A megnyitó után köszöntötte a vendégeket Ljiljana Pancirov főkonzul asszony is, valamint a Baćina-ból érkezett delegáció vezetője szólt a résztvevőkhöz. Majd a bátyai általános iskola horvát nyelvet tanuló diákjai verseltek és táncoltak. Utánuk a Vodenica nemzetiségi néptánccsoport kápráztatta el a közönséget magas művészi értékű műsorával. Óriási taps és üdvrivalgás kísérte az általános iskolások újabb műsorszámát, miközben a hátuk mögött a horvátországi nyaralás alatt készült fotókat vetítették. A közönség sem maradt ki a jóból ezen az estén, hiszen a műsorszámok után a Vodenica tagjai táncba hívták őket. A zenét és a jó hangulatot az est folyamán a Zabavna Industrija zenekar szolgáltatta. A vacsora után pedig jöhetett a hajnalig tartó mulatozás.
Markó Juditot, a bátyai Horvát Kisebbségi Önkormányzat elnökhelyettesét kérdeztem a jó hangulat közepette egy-két dologról.
– Mire vagytok a legbüszkébbek?
– Nem tudok rangsort felállítani. Minden sikeres rendezvényünk büszkeségre adhat okot, mert kis költségvetésből dolgozunk ingyen, elhivatottságból, saját szabadidőnkből áldozva ennek a kultúrának, nyelvnek a megőrzése érdekében. Büszkék vagyunk a gyerekekre, akik horvát nyelvet tanulnak az óvodában és az iskolában, a Vodenica néptánccsoportra, a remek kapcsolatra a horvátországi barátainkkal, a testvértelepülésünkre Baćinára, a prélóra, az elnyert pályázatokra és minden sikerre, amit elértünk!
– Hány éve van a horvátokkal kapcsolat?
– Már tíz éve. Először csak nyárra jöttek a falunapra, de mivel náluk akkor van a turistaszezon, ezért inkább, ha az időjárás engedni, akkor a februári bátyai prélóba jönnek. De arra is volt példa, hogy mindkét rendezvényen itt voltak. Negyvenen érkeztek az idén, az elszállásolásukat családoknál oldjuk meg. Olyan kapcsolatok alakultak ki az évek alatt, hogy a visszatérő vendégek általában ugyanahhoz a családhoz mennek. Ez fordítva is működik, ha mi megyünk, minket is családok fogadnak. Horvátországba szervezetten ritkábban megyünk, általában egyénileg szoktak a családok utazni. A múlt évben mentünk csoporttal, harmincöten egy hosszú hétvégét töltöttünk el náluk. A Vodenica tánccsoport is egy-két évente vendégeskedik náluk, őket is ugyanúgy szeretettel fogadják, segítik a programjukat. Ha éppen nem megyünk, vagy ők nem jönnek, akkor ünnepekkor, telefonon tartjuk a kapcsolatot, szinte havi szinten beszélünk egymással. Most csütörtökön este érkeztek, pénteken a napjuk kirándulással telt, itt a környékben. A prélón pedig remekül érezték magukat, vasárnap indultak vissza. Örömmel tölt el bennünket, hogy a hosszú hétvége alatt rengeteg élménnyel és boldogsággal feltöltődve térnek haza.
Az este egyik vendége Ljiljana Pancirov főkonzul asszony volt. Markovicsné Sokac Angéla, a Magyarországi Horvátok Szövetsége Bácskai Régiójának elnöke segítségével beszélgettem vele.
– Szívesen jön Bátyára?
– Nem csupán a mai este fényében, hanem általában ismerve a Bátyai Horvát Kisebbségi Önkormányzat tevékenységét, elmondhatom, hogy kiváló munkát végeznek, a mai rendezvényről pedig annyit, hogy az érdeklődés nagy, a ma esti műsor pedig magas színvonalú volt. Gyakran vagyok Bátyán, mondhatom, hogy szinte minden olyan alkalomkor, amikor valamiféle horvát rendezvény van. Nagyon szívesen jövök, szeretek itt lenni a bátyai rácok között. A bátyai préló különleges azért is, mert a horvátországi delegáció is jelen van, egyrészt Baćina-ról, a tengerpart melletti településről, a magyar határhoz közeli Donji Miholjacról, továbbá képviselteti magát az Országos Horvát Önkormányzat, az Országos Magyarországi Horvátok Szövetsége, a környező települések kisebbségi elnökei. Tehát ez a préló egyben társadalmi összejövetel is, hiszen a Bácskában, illetve azon túl élő horvátok képviselői mind jelen vannak. Nem először találkozom itt a Baćina-i delegációval, már több éve járnak ide, részt vesznek egymás jelentős eseményein, s ápolják, már-már barátsággá szövődött kapcsolataikat. Azon túl, hogy egymás testvértelepüléseikké váltak – bár a földrajzi távolság igen nagy –, jó lenne gondolkodni gazdasági kapcsolatokon is.
Teltházas rendezvény, remek este volt. Fiatalok, idősek együtt ropták hajnalig ezen a nemzetiségi ünnepen, ami semmihez sem hasonlítható, új és mégis régi, a nemzetiségi hagyományokra épül. Pezsgő, néha szilaj, máskor hullámzó, lüktető tánc, egymásba kapaszkodó emberek. Jó látni ezt az összetartást és hagyománytiszteletet, melynek motorja Bátyán évről-évre a Horvát Kisebbségi Önkormányzat.
Kultúra
A Gyermekdal Napja az Újvárosi Tagóvodában
Az Újvárosi Tagóvodában április 27-én pénteken került sor a Gyermekdal napjára. Óvodánk sajátos...
Versenyeztek az ország fúvószene tanárai
A dombóvári Apáczai Oktatási Központ Alapfokú Művészetoktatási Intézményegysége versenyt hirdetett...
Gyűjteményéből két alkotást felajánlott jótékonysági célra
Még márciusban tudósítottunk arról, hogy Miskén, az óvodában Czár János magángyűjteményéből...
Szerelmes szavakkal díszített színes szalagok táncoltak a gyönyörű nyári napsütésben az Érsekkertben...
Kalocsai és a régió képzőművészeinek alkotásaiból nyílt meg a Városi Galériában április 27-én,...
Ezrek előtt léptek fel a törökországi gyermekhéten
Szerencsésen ért haza 10 napos, a törökországi Izmirben töltött programjáról a Bokréta Népművészeti...
A kalocsai Piros Rózsa a hétvégén Kúlában tündökölt
Egy kúlai kulturális fesztivál díszvendége volt április utolsó előtti hétvégéjén Kalocsa és a...
Vitaminbombák és ehető virágok
A Bem Apó utcai Tagóvodában előző héten az egészséggé volt a főszerep. Április 20-án délelőtt az...
Búzaszentelés Kalocsa-Negyvenszálláson
A kereszténység búzaszentelő szertartásának első, hitelesnek tekinthető nyomai a IX. századból...
„Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” (Máté 5,7)Megfigyeltük-e,...
Színielőadás – A holdbéli csónakos
A Szent István Gimnázium színjátszó köre 2012. május 12-én szombaton 18 órai kezdettel a Kalocsai...
A Kalocsai Színház hivatalosan utolsó premierjét láthattuk április 14-én, szombaton, ahol a...
Érettségi tétel lesz a Varajti Gizella Színjátszó Kör
A Varajti Gizella Színjátszó Kört sokan ismerik a városban és a környékbeli településeken, hiszen...
A 247 éves Szent István Gimnázium idén is megrendezte hagyományos, kétnapos rendezvénysorozatát. Az...
Kulka János, a Malek család és a Quimby is rábólintott a Kék Madárra!
Végleges a XX. Kék Madár Fesztivál programja. A főszervező és az alapítvány kuratóriuma már csak a...
Rendhagyó óra a Költészet Napján
A Költészet Napját – József Attila születésnapján, április 11-én – 1964 óta ünnepeljük....
A kalocsai Viski Károly Múzeum és a Kalocsai Múzeumbarátok Köre múlt héten szerdán mutatta be...
Mint arról már korábban is beszámoltunk a Mattis-Teutsch Waldemar műveiből nyílt kiállítás kapcsán,...
A Kertvárosi Tagiskolában egy hétig anyanyelvünké volt a főszerep. A nyelvi hét rengeteg színes...
„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én...
… a Kalocsai Alkotók Köre című rendezvénysorozat keretében emlékeztek meg a Tomori Pál Városi...
Egy élet a szent zene szolgálatában
A nemzetközi hírnevű Leányfalusi Vilmos orgonaművész-karnagy hétfőn ünnepelte 75. születésnapját....
A Kalocsai Gerillakertész Mozgalom ismét rendbe tette örökbefogadott városrészét, az Ecetgyár utcai...
IX. Kamarakoncert a Pataji Múzeumban
A Vettermann Péter karnagy által inspirált és vezetett, változó tagokkal működő hartai zenekar...
A Kecskeméti Fotókör kiállítása
Nem a helyesírási tudásunkban keletkezett űr, nem is a technika ördöge tréfált meg: a Kecskeméti...
Kalocsai sikerek a megyei szavalóversenyen
Ismét Kiskunhalason rendezték meg az általános iskolások megyei szavalóversenyét a Szűts József...
A Nagyasszonyunk tanulója nyerte a Mezzofantit
Amint arról lapunk is beszámolt, a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény 2012-ben is megrendezte a...
Megvalósulhat a múzeumpedagógiai program
A városi képviselő-testület április 2-i ülésén bebizonyosodott: a fenntartó váltás nem befolyásolja...
A húsvéti történet – a szeretet vezérfonalára fűzve
Általában vasárnap van gyerekklub, de most, az ünnepre készülődve úgy gondoltuk, kihasználjuk a...
„A családomtól kapott polgári értékrend meghatározta az egész életemet”
A Tomori Pál VFK Kalocsáról származó tudósok, művészek életét feldolgozó sorozatának ötödik részére...
A Dózsa szakközépiskola Martinovics utcai könyvtára harmadik alkalommal telt meg érdeklődőkkel a...
Régen várt album került a nagyközönség elé a múlt héten: Tamás László Kalocsa Vadvirága című könyve,...
Mezzofanti Országos Nyelvi Verseny 2012
A Mezzofanti Országos Nyelvi Versenynek tavaly is nagy sikere volt, így az idén is megrendeztük,...
Március 31-én szombaton délután ismét megrendezte a kalocsai művelődési központ a havonta esedékes...
Hajósmúzeum és képtár nyílt Hartán
Több okból is örülhettem, amikor a hartai Hajósmúzeum és képtár megnyitójára Hartára, a Templom utca...
„Akkora öröm számomra, hogy azt el sem mondhatom”
A tojás, bár mindennapi életünkhöz, ételünkhöz tartozik, mégis őriz magában valami titokzatosságot....
A Dózsa György középiskola könyvtárában a húsvét közeledtére hangolták a diákokat. Farkas Sándorné...
Igazi „forróvérű” teltházas koncert
Dolhai Attila már többször tartott telt ház előtt nagysikerű musicalestet városunkban kitűnő...
Több évszázados hagyományt elevenítenek fel Dunapatajon kereken tíz éve, Kopasz Gáborné vezetésével...
Házi kedvenc Golden retriever kutyapárunk már 5 éve minden tavasszal megajándékoz minket kölykeivel,...
A Liszt Ferenc AMI tanárai és növendékei hagyományos tavaszköszöntő műsora megfelelt a...
A Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes, a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány és a Városi...
Folytatódott a Dózsa György szakközépiskola könyvtára által indított Bibliatörténeti előadássorozat,...
A Szülőföld Akadémia utolsó előtti programja Gerjen bemutatkozása volt. A Duna túlsó partján álló...
Félévzáró a Hétszínvirág népzene-néptánc tanszakán
A Hétszínvirág Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a Városi Színházban tartotta meg a...
Mondok valakinek újat azzal, ha megállapítom: elég kinézni az ablakon, és annyi rosszkedvű embert...
A legfontosabb mustrán bizonyítottak a Liszt AMI „bokrétásai”
Rangos (a műfaj legrangosabb) rendezvényén mutatkozhattak be a kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú...
Állandó tárlattal nyitott új helyén a Magyar Fűszerpaprika Múzeum
Ideiglenesen új helyre költözött a kalocsai Magyar Fűszerpaprika Múzeum, mely költözését egy állandó...
Történelmi vetélkedő 1848 jegyében
A Kertvárosi Iskolában hosszú évek óta vetélkedő keretében emlékeznek meg a tanulók az...
Bemutatkozott Horváth Nándor, a lovagkor szerelmese
A Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola és szakiskola autószerelőként végzett egykori...
Boldogok, akik éheznek és szomjaznak
„Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek.” (Máté...
Kiállítás, mely a szeretetről szól
Miskén, a Kisközben lévő óvodában a múlt héten egy nagyon különleges kiállításra várták az...
Kiss István és Dávid Attila mutatkozott be a városi könyvtárban
A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár „Alkotók Köre” című sorozatában legutóbb Kiss...
