Új kiállítások egy reneszánszát élő hartai parasztházban

2009.04.03 12:36    |    -esté-  

A nagysikerű harmadik bodzafesztivál után a hartai helytörténeti gyűjtemény ismét egy színvonalas rendezvénnyel, sőt, két új kiállítással jelentkezett. A két kiállítás alapja a Reneszánsz Év 2008. program keretében kiírt Tájházak a közösségért című pályázat, amelynek keretén belül Harta Nagyközség Önkormányzata támogatásával valósították meg az úgynevezett „Baum-ház” felújítását és kiállítótérré való alakítását. Ebben az 1855-ben épült házban kapott helyet a Hartai-Felvidéki Emlékszoba és a Gallé Tibor Emlékszoba.

 

hartai_460

 

A pályázatot az Oktatási és Kulturális Minisztérium írta ki, de lebonyolítására a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumot kérték fel. Mint országos hatáskörű szakmai tanácsadó szervet, a Tájházszövetséget is a lebonyolítók között találjuk. E pályázat keretén belül Harta a „Mi kiállításunk” alprogramban pályázott sikerrel a felújításra és a kiállítások létrehozására.

Mint ismeretes, a második világháború után több mint 200 felvidéki magyar családot költöztettek be kényszerűen Hartára – jórészt az elűzött sváb lakosság otthonaiba. A sváb lakosságnak és kultúrájának már az 1960-as években volt saját tájháza és bemutatóhelye. A Felvidékről hozott hagyományokat mutatja be az újonnan létrehozott Hartai-Felvidéki Emlékszoba. A tárgyakat Gottschall Péter, a tájház gondnoka, Fröhlichné Somogyi Anna és Kustár Rozália gyűjtötték a helybeli lakosságtól, akik készségesen adták oda a régi darabokat a múzeumi kiállítás számára. Ők rendezték be az új kiállításokat is. A munka szakmai irányítója Kustár Rozália régész-néprajzkutató (Viski Károly Múzeum) volt, aki a megfelelő szakmai leltározásról is gondoskodott.

A pályázati program másik része a Gallé Tibor emlékszoba kialakítása volt. Az egykor Hartán élő Gallé Tibor számos képen örökítette meg a hartai hagyományos életmódot, az itt élő embereket. Gallé Tibor (1896-1944) Rudnay Gyula és Olgyai Viktor tanítványa volt, 1931-ben londoni állami ösztöndíjban részesült, majd 1935-ben Budapesten festő- és szobrászképző iskolát alapított. 1923-tól a Műcsarnokban szerepelt kiállításokon, illetve az Ernst Múzeumban rendezett gyűjteményes kiállításokat.

A pályázatnak köszönhetően a Gallé hagyatékban lévő képeket bekeretezték, egyes képeket Köhler Péter festőművész restaurált. Az ízlésesen kialakított és szépen megvilágított szobában számos alkotás kapott helyet. Szinte az egész Gallé életmű megelevenedik a kiállításon, de egyes képek nemcsak művészeti szempontból igen értékesek, hanem helytörténeti vonatkozásaik is vannak.

A pályázat részeként német és magyar nyelvű szórólapok készültek a Hartai Német Nemzetiségi Tájházról és a Baum-ház két új kiállításáról. Ugyancsak a pályázatból sikerült képeslap-sorozatot is készíteni, amelyeken Gallé Tibor hartai falurészletei találhatók.

A két új kiállítás megnyitó ünnepségére nemzeti ünnepünk előestéjén a Faluházban került sor. A kiállítást rendezők bevezető gondolatai után a Művészeti Alapiskola zenés műsora következett, majd Kothencz Kelemen, a bajai Türr István Múzeum néprajzkutatója tartott kiállítás-ismertetőt „Felvidékiek Hartán” címmel. Zsákovics Ferenc művészettörténész „Gallé Tibor hartai kötődései” című írását (a szakember kényszerű távolléte miatt) Gavenda Jánosné olvasta fel. Ezután az érdeklődő közönség megnézhette a két kiállítást a szépen felújított „Baum-házban”. A kiállításnéző alkalmával házi sütemények megkóstolása és beszélgetés zárta a tartalmas napot.

(A fejlesztés a Reneszánsz Év 2008. keretében kiírt Tájházak a közösségért pályázat támogatásával valósult meg. A Reneszánsz Év 2008 egyéb programjairól a www.reneszanszev2008.hu oldalon tájékozódhatnak.)


Kultúra

A Gyermekdal Napja az Újvárosi Tagóvodában

Az Újvárosi Tagóvodában április 27-én pénteken került sor a Gyermekdal napjára. Óvodánk sajátos...

Versenyeztek az ország fúvószene tanárai

A dombóvári Apáczai Oktatási Központ Alapfokú Művészetoktatási Intézményegysége versenyt hirdetett...

Gyűjteményéből két alkotást felajánlott jótékonysági célra

Még márciusban tudósítottunk arról, hogy Miskén, az óvodában Czár János magángyűjteményéből...

Folkmajális Kalocsán

Szerelmes szavakkal díszített színes szalagok táncoltak a gyönyörű nyári napsütésben az Érsekkertben...

Kalocsa-Art 2012.

Kalocsai és a régió képzőművészeinek alkotásaiból nyílt meg a Városi Galériában április 27-én,...

Ezrek előtt léptek fel a törökországi gyermekhéten

Szerencsésen ért haza 10 napos, a törökországi Izmirben töltött programjáról a Bokréta Népművészeti...

A kalocsai Piros Rózsa a hétvégén Kúlában tündökölt

Egy kúlai kulturális fesztivál díszvendége volt április utolsó előtti hétvégéjén Kalocsa és a...

Vitaminbombák és ehető virágok

A Bem Apó utcai Tagóvodában előző héten az egészséggé volt a főszerep. Április 20-án délelőtt az...

Búzaszentelés Kalocsa-Negyvenszálláson

A kereszténység búzaszentelő szertartásának első, hitelesnek tekinthető nyomai a IX. századból...

Boldogok az irgalmasok

  „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” (Máté 5,7)Megfigyeltük-e,...

Színielőadás – A holdbéli csónakos

A Szent István Gimnázium színjátszó köre 2012. május 12-én szombaton 18 órai kezdettel a Kalocsai...

A muzsika hangja

A Kalocsai Színház hivatalosan utolsó premierjét láthattuk április 14-én, szombaton, ahol a...

Érettségi tétel lesz a Varajti Gizella Színjátszó Kör

A Varajti Gizella Színjátszó Kört sokan ismerik a városban és a környékbeli településeken, hiszen...

István Napok a gimnáziumban

A 247 éves Szent István Gimnázium idén is megrendezte hagyományos, kétnapos rendezvénysorozatát. Az...

Kulka János, a Malek család és a Quimby is rábólintott a Kék Madárra!

Végleges a XX. Kék Madár Fesztivál programja. A főszervező és az alapítvány kuratóriuma már csak a...

Rendhagyó óra a Költészet Napján

A Költészet Napját – József Attila születésnapján, április 11-én – 1964 óta ünnepeljük....

Rekviem a parasztságért

A kalocsai Viski Károly Múzeum és a Kalocsai Múzeumbarátok Köre múlt héten szerdán mutatta be...

Francia napok az emlékházban

Mint arról már korábban is beszámoltunk a Mattis-Teutsch Waldemar műveiből nyílt kiállítás kapcsán,...

Egy hét az anyanyelvé

A Kertvárosi Tagiskolában egy hétig anyanyelvünké volt a főszerep. A nyelvi hét rengeteg színes...

Megnyugvás

  „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én...

A Költészet Napjáról…

… a Kalocsai Alkotók Köre című rendezvénysorozat keretében emlékeztek meg a Tomori Pál Városi...

Egy élet a szent zene szolgálatában

A nemzetközi hírnevű Leányfalusi Vilmos orgonaművész-karnagy hétfőn ünnepelte 75. születésnapját....

Megszépült a Vajas-part

A Kalocsai Gerillakertész Mozgalom ismét rendbe tette örökbefogadott városrészét, az Ecetgyár utcai...

IX. Kamarakoncert a Pataji Múzeumban

A Vettermann Péter karnagy által inspirált és vezetett, változó tagokkal működő hartai zenekar...

A Kecskeméti Fotókör kiállítása

Nem a helyesírási tudásunkban keletkezett űr, nem is a technika ördöge tréfált meg: a Kecskeméti...

Kalocsai sikerek a megyei szavalóversenyen

Ismét Kiskunhalason rendezték meg az általános iskolások megyei szavalóversenyét a Szűts József...

A Nagyasszonyunk tanulója nyerte a Mezzofantit

Amint arról lapunk is beszámolt, a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény 2012-ben is megrendezte a...

Megvalósulhat a múzeumpedagógiai program

A városi képviselő-testület április 2-i ülésén bebizonyosodott: a fenntartó váltás nem befolyásolja...

A húsvéti történet – a szeretet vezérfonalára fűzve

Általában vasárnap van gyerekklub, de most, az ünnepre készülődve úgy gondoltuk, kihasználjuk a...

„A családomtól kapott polgári értékrend meghatározta az egész életemet”

A Tomori Pál VFK Kalocsáról származó tudósok, művészek életét feldolgozó sorozatának ötödik részére...

Mi Atyánk…

A Dózsa szakközépiskola Martinovics utcai könyvtára harmadik alkalommal telt meg érdeklődőkkel a...

Kinyílott Kalocsa Vadvirága

Régen várt album került a nagyközönség elé a múlt héten: Tamás László Kalocsa Vadvirága című könyve,...

Mezzofanti Országos Nyelvi Verseny 2012

A Mezzofanti Országos Nyelvi Versenynek tavaly is nagy sikere volt, így az idén is megrendeztük,...

Ezúttal a húsvét volt a téma

Március 31-én szombaton délután ismét megrendezte a kalocsai művelődési központ a havonta esedékes...

Hajósmúzeum és képtár nyílt Hartán

Több okból is örülhettem, amikor a hartai Hajósmúzeum és képtár megnyitójára Hartára, a Templom utca...

„Akkora öröm számomra, hogy azt el sem mondhatom”

A tojás, bár mindennapi életünkhöz, ételünkhöz tartozik, mégis őriz magában valami titokzatosságot....

A tojásfestés művészete

A Dózsa György középiskola könyvtárában a húsvét közeledtére hangolták a diákokat. Farkas Sándorné...

Igazi „forróvérű” teltházas koncert

Dolhai Attila már többször tartott telt ház előtt nagysikerű musicalestet városunkban kitűnő...

Iskolába hívogató Patajon

Több évszázados hagyományt elevenítenek fel Dunapatajon kereken tíz éve, Kopasz Gáborné vezetésével...

Kutyajó élet

Házi kedvenc Golden retriever kutyapárunk már 5 éve minden tavasszal megajándékoz minket kölykeivel,...

Tavaszi vidámságok

A Liszt Ferenc AMI tanárai és növendékei hagyományos tavaszköszöntő műsora megfelelt a...

Megyei népdalverseny Kalocsán

A Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes, a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány és a Városi...

A tízparancsolat régen és ma

Folytatódott a Dózsa György szakközépiskola könyvtára által indított Bibliatörténeti előadássorozat,...

Gerjen, a meglepetésfalu

A Szülőföld Akadémia utolsó előtti programja Gerjen bemutatkozása volt. A Duna túlsó partján álló...

Félévzáró a Hétszínvirág népzene-néptánc tanszakán

A Hétszínvirág Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a Városi Színházban tartotta meg a...

A szerelmes nagykövet

Mondok valakinek újat azzal, ha megállapítom: elég kinézni az ablakon, és annyi rosszkedvű embert...

A legfontosabb mustrán bizonyítottak a Liszt AMI „bokrétásai”

Rangos (a műfaj legrangosabb) rendezvényén mutatkozhattak be a kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú...

Állandó tárlattal nyitott új helyén a Magyar Fűszerpaprika Múzeum

Ideiglenesen új helyre költözött a kalocsai Magyar Fűszerpaprika Múzeum, mely költözését egy állandó...

Történelmi vetélkedő 1848 jegyében

A Kertvárosi Iskolában hosszú évek óta vetélkedő keretében emlékeznek meg a tanulók az...

Bemutatkozott Horváth Nándor, a lovagkor szerelmese

A Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola és szakiskola autószerelőként végzett egykori...

Boldogok, akik éheznek és szomjaznak

„Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek.” (Máté...

Kiállítás, mely a szeretetről szól

Miskén, a Kisközben lévő óvodában a múlt héten egy nagyon különleges kiállításra várták az...

Kiss István és Dávid Attila mutatkozott be a városi könyvtárban

A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár „Alkotók Köre” című sorozatában legutóbb Kiss...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás