Adalékok a Jurcsó, Árpád Rt., Petőfi és Kaloprint Nyomdák történetéhez
Requiem a kalocsai nyomdákért
2009.03.15 20:27 | Asbóth Miklós
1. Kezdetektől a II. világháborúig
Több kalocsai médium hasábjain megjelent a Kaloprint Nyomda február eleji bezárásáról szóló hír. Az egyik lap megemlítette, hogy a nyomda 1991-ben alakult. Valójában ez az 1991-es alakulás, tulajdonképpen átalakulás volt, hiszen a nyomda és a jogelőd nyomdák működése több mint száz évre tekint vissza. A Kaloprint Nyomda bezárásával Kalocsa leghosszabb ideig működő nyomdája szűnt meg. A Kaloprint Nyomda őse Jurcsó Antal 1898-ban megnyílt nyomdája volt.
A Jurcsó nyomda alapítását korábban három kalocsai nyomdaalapítás előzte meg Az 1733-ban alapított papnevelde, az 1765-ben alapított gimnázium és az egyházmegyei papság tankönyv- és könyvszükségletének kielégítésére Batthyány érsek Kalocsára hívta az esztergomi Royer Ferenc nyomdászt, akit Fitz József könyvtörténész az utolsó magyar vándornyomdásznak nevezett. A nyomda működése nem igazolhatta Royer számításait, mert egy év múlva, 1766-ban a nyomdát 5.000 forintért eladta az érseknek és távozott Kalocsáról. Az érsek a nyomda vezetését, a gimnáziumhoz hasonlóan, az előző évben Kalocsára hívott piaristákra bízta. A nyomda több-kevesebb sikerrel működött az 1817-es megszűnéséig. Fennállása során tankönyvet és olvasnivalót biztosított a Kalocsán tanuló diákoknak, papnövendékeknek és más írástudóknak. A nyomda történetét, más kalocsai nyomdák történetével együtt hűen tükrözte a Viski Károly Múzeumban 1995-ben rendezett időszakos nyomdatörténeti kiállítás.
Kalocsa második nyomdáját az 1848-as szabad sajtóban készült híres 12 pont (Mit kíván a magyar nemzet?) és a Nemzeti dal kinyomtatásában közreműködő két nyomdász, Holmeyer Ferenc és Malatin Antal alapította 1857-ben. A nyomda a mai Malom utcai szociális otthon épülete helyén állt földszintes épületben működött. (1900 előtt a Malom utca rövid szakasza a Nyomda utca nevet viselte.) Ebben a nyomdában, a szétválás után pedig a Holmeyer, majd Werner nyomdában nyomták a Kalocsai Néplapot 1898-ig. A közös nyomda 1882-ig működött, amikor Malatin Antal kivált az üzletközösségből, és megalapította új nyomdáját, ami Kalocsa harmadik nyomdája volt. Ezt követte Jurcsó Antal nyomdaalapítása 1898-ban. A nyomda az Úri (ma Hunyadi J.) utca 351. számú házban működött. (Ez a ház a mai református templom környékén volt.) Később még egy nyomda alakult Kalocsán. 1910. október 1-jén Szeidler Aladár és Moravcsik Győző megalapították nyomdájukat a mai Szent István király út 59. számú házban, amiben egykor a kenyérbolt működött (ma a Panda áruház van az épület helyén.) Szeidler Aladár névmagyarosítás után a Bakonyi Aladár nevet vette fel.
A nyomda Bakonyi nyomda néven vált ismerté. Visszatérve a Holmeyer nyomdára, a Holmeyer családba benősült, könyvkötőből nyomdásszá lett Werner Ferenc a Malom utcából Úri (ma Hunyadi J.) utca 354. számú házba (a ház helyén ma a városi könyvtár melletti park van) költöztette a nyomdát 1890-ben. 1898-ban pedig megvásárolta Malatin Antal nyomdáját és összevonta a saját, apósától átvett Holmeyer nyomdával. A nyomdába betársult fia, ifj. Werner Károly is.
A nyomdaalapító Jurcsó Antal igazi, vállalkozó szellemű üzletember volt, aki mindenbe belefogott, amiben pénzt látott. Vállalkozásai, így a nyomdája is, sikeresek voltak. A nyomda elindulásakor megszerezte a Kalocsai Néplap nyomtatását is, a hetilap kiadója is a nyomda lett. Vállalkozásait igyekezett Kalocsa legforgalmasabb utcájára telepíteni, így a Haynald (korábban Úri, ma Hunyadi) utcából a Szent István utcába helyezte át nyomdáját 1901-ben. A nyomda feltehetően a mai moziépület telkére került, ahol 1905 áprilisában villamosította. 1911-ben áthelyezte a Szent István út 31. szám alá, ahol, fennállása alatt leghosszabb ideig működött a nyomda. Az idők múltával Jurcsó figyelme más vállalkozások felé fordult, 1911-ben új vetélytársa is lett, a Bakonyi nyomda (a Werner nyomda nem volt számára igazi konkurencia), így 1919-ben eladta a cégét az év elején megalakult Árpád Rt-nek, amely egyházi érdekeltségű társaság volt. Elsősorban a kalocsai és a főegyházmegyei egyházi tanintézetek tankönyv-, füzet- és egyéb taneszköz-szükséglete kielégítésére jött létre, de a nyomdában más könyvek is készültek. A Kalocsai Néplapot továbbra is ebben a nyomdában készítették. Az adás-vétel április hónapban fejeződött be.
A két világháború közötti időszakban két jelentős nyomda működött Kalocsán, az Árpád és a Bakonyi nyomda. A harmadik, a Werner-féle 1927 nyarán ifj. Werner Károly halálával megszűnt. Mivel az Árpád nyomda egyházi érdekeltségű volt, Bakonyi Aladár pedig távolabb állt a katolikus egyháztól, automatikusan kialakult mindkét nyomdának a vevőköre. A hagyományos nyomdatermékek mellett az Árpád nyomdában készültek a főegyházmegyei iskolákban használt tankönyvek mellett az iskolai füzetek és egyéb papír alapú tanszerek is. Továbbra is itt nyomták az egyházi fenntartású Kalocsai Néplapot. (A két világháború közti Kalocsa másik lapját, a több, mint 20 éven keresztül megjelenő, a mindenkori kormánypárthoz közelálló Kalocsai Újságot a Bakonyi nyomda nyomta. Az Árpád Rt. a nyomda mellett könyv- és papírkereskedést is működtetett. Ez a konstrukció már a nyomda Jurcsó-korszakában is működött, mert Jurcsó Antal még 1907-ben megvásárolta az előző év végén elhunyt Joachim Ágoston negyven éve fennálló könyv- és papírkereskedését. Jurcsó a Joachim könyvkereskedés megvásárlása előtt is foglalkozott könyvkereskedéssel, de az korábban nem volt jelentős.
(Folytatjuk)
Kultúra
A Gyermekdal Napja az Újvárosi Tagóvodában
Az Újvárosi Tagóvodában április 27-én pénteken került sor a Gyermekdal napjára. Óvodánk sajátos...
Versenyeztek az ország fúvószene tanárai
A dombóvári Apáczai Oktatási Központ Alapfokú Művészetoktatási Intézményegysége versenyt hirdetett...
Gyűjteményéből két alkotást felajánlott jótékonysági célra
Még márciusban tudósítottunk arról, hogy Miskén, az óvodában Czár János magángyűjteményéből...
Szerelmes szavakkal díszített színes szalagok táncoltak a gyönyörű nyári napsütésben az Érsekkertben...
Kalocsai és a régió képzőművészeinek alkotásaiból nyílt meg a Városi Galériában április 27-én,...
Ezrek előtt léptek fel a törökországi gyermekhéten
Szerencsésen ért haza 10 napos, a törökországi Izmirben töltött programjáról a Bokréta Népművészeti...
A kalocsai Piros Rózsa a hétvégén Kúlában tündökölt
Egy kúlai kulturális fesztivál díszvendége volt április utolsó előtti hétvégéjén Kalocsa és a...
Vitaminbombák és ehető virágok
A Bem Apó utcai Tagóvodában előző héten az egészséggé volt a főszerep. Április 20-án délelőtt az...
Búzaszentelés Kalocsa-Negyvenszálláson
A kereszténység búzaszentelő szertartásának első, hitelesnek tekinthető nyomai a IX. századból...
„Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” (Máté 5,7)Megfigyeltük-e,...
Színielőadás – A holdbéli csónakos
A Szent István Gimnázium színjátszó köre 2012. május 12-én szombaton 18 órai kezdettel a Kalocsai...
A Kalocsai Színház hivatalosan utolsó premierjét láthattuk április 14-én, szombaton, ahol a...
Érettségi tétel lesz a Varajti Gizella Színjátszó Kör
A Varajti Gizella Színjátszó Kört sokan ismerik a városban és a környékbeli településeken, hiszen...
A 247 éves Szent István Gimnázium idén is megrendezte hagyományos, kétnapos rendezvénysorozatát. Az...
Kulka János, a Malek család és a Quimby is rábólintott a Kék Madárra!
Végleges a XX. Kék Madár Fesztivál programja. A főszervező és az alapítvány kuratóriuma már csak a...
Rendhagyó óra a Költészet Napján
A Költészet Napját – József Attila születésnapján, április 11-én – 1964 óta ünnepeljük....
A kalocsai Viski Károly Múzeum és a Kalocsai Múzeumbarátok Köre múlt héten szerdán mutatta be...
Mint arról már korábban is beszámoltunk a Mattis-Teutsch Waldemar műveiből nyílt kiállítás kapcsán,...
A Kertvárosi Tagiskolában egy hétig anyanyelvünké volt a főszerep. A nyelvi hét rengeteg színes...
„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én...
… a Kalocsai Alkotók Köre című rendezvénysorozat keretében emlékeztek meg a Tomori Pál Városi...
Egy élet a szent zene szolgálatában
A nemzetközi hírnevű Leányfalusi Vilmos orgonaművész-karnagy hétfőn ünnepelte 75. születésnapját....
A Kalocsai Gerillakertész Mozgalom ismét rendbe tette örökbefogadott városrészét, az Ecetgyár utcai...
IX. Kamarakoncert a Pataji Múzeumban
A Vettermann Péter karnagy által inspirált és vezetett, változó tagokkal működő hartai zenekar...
A Kecskeméti Fotókör kiállítása
Nem a helyesírási tudásunkban keletkezett űr, nem is a technika ördöge tréfált meg: a Kecskeméti...
Kalocsai sikerek a megyei szavalóversenyen
Ismét Kiskunhalason rendezték meg az általános iskolások megyei szavalóversenyét a Szűts József...
A Nagyasszonyunk tanulója nyerte a Mezzofantit
Amint arról lapunk is beszámolt, a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény 2012-ben is megrendezte a...
Megvalósulhat a múzeumpedagógiai program
A városi képviselő-testület április 2-i ülésén bebizonyosodott: a fenntartó váltás nem befolyásolja...
A húsvéti történet – a szeretet vezérfonalára fűzve
Általában vasárnap van gyerekklub, de most, az ünnepre készülődve úgy gondoltuk, kihasználjuk a...
„A családomtól kapott polgári értékrend meghatározta az egész életemet”
A Tomori Pál VFK Kalocsáról származó tudósok, művészek életét feldolgozó sorozatának ötödik részére...
A Dózsa szakközépiskola Martinovics utcai könyvtára harmadik alkalommal telt meg érdeklődőkkel a...
Régen várt album került a nagyközönség elé a múlt héten: Tamás László Kalocsa Vadvirága című könyve,...
Mezzofanti Országos Nyelvi Verseny 2012
A Mezzofanti Országos Nyelvi Versenynek tavaly is nagy sikere volt, így az idén is megrendeztük,...
Március 31-én szombaton délután ismét megrendezte a kalocsai művelődési központ a havonta esedékes...
Hajósmúzeum és képtár nyílt Hartán
Több okból is örülhettem, amikor a hartai Hajósmúzeum és képtár megnyitójára Hartára, a Templom utca...
„Akkora öröm számomra, hogy azt el sem mondhatom”
A tojás, bár mindennapi életünkhöz, ételünkhöz tartozik, mégis őriz magában valami titokzatosságot....
A Dózsa György középiskola könyvtárában a húsvét közeledtére hangolták a diákokat. Farkas Sándorné...
Igazi „forróvérű” teltházas koncert
Dolhai Attila már többször tartott telt ház előtt nagysikerű musicalestet városunkban kitűnő...
Több évszázados hagyományt elevenítenek fel Dunapatajon kereken tíz éve, Kopasz Gáborné vezetésével...
Házi kedvenc Golden retriever kutyapárunk már 5 éve minden tavasszal megajándékoz minket kölykeivel,...
A Liszt Ferenc AMI tanárai és növendékei hagyományos tavaszköszöntő műsora megfelelt a...
A Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes, a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány és a Városi...
Folytatódott a Dózsa György szakközépiskola könyvtára által indított Bibliatörténeti előadássorozat,...
A Szülőföld Akadémia utolsó előtti programja Gerjen bemutatkozása volt. A Duna túlsó partján álló...
Félévzáró a Hétszínvirág népzene-néptánc tanszakán
A Hétszínvirág Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a Városi Színházban tartotta meg a...
Mondok valakinek újat azzal, ha megállapítom: elég kinézni az ablakon, és annyi rosszkedvű embert...
A legfontosabb mustrán bizonyítottak a Liszt AMI „bokrétásai”
Rangos (a műfaj legrangosabb) rendezvényén mutatkozhattak be a kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú...
Állandó tárlattal nyitott új helyén a Magyar Fűszerpaprika Múzeum
Ideiglenesen új helyre költözött a kalocsai Magyar Fűszerpaprika Múzeum, mely költözését egy állandó...
Történelmi vetélkedő 1848 jegyében
A Kertvárosi Iskolában hosszú évek óta vetélkedő keretében emlékeznek meg a tanulók az...
Bemutatkozott Horváth Nándor, a lovagkor szerelmese
A Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola és szakiskola autószerelőként végzett egykori...
Boldogok, akik éheznek és szomjaznak
„Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek.” (Máté...
Kiállítás, mely a szeretetről szól
Miskén, a Kisközben lévő óvodában a múlt héten egy nagyon különleges kiállításra várták az...
Kiss István és Dávid Attila mutatkozott be a városi könyvtárban
A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár „Alkotók Köre” című sorozatában legutóbb Kiss...
