Egy szimpatikus patikus

2016.01.22 11:04    |    Gábor Erika  

Már az is eszembe jutott, tulajdonképpen fehér hollókról írok, amikor olyan embereket mutatok be, akik mindvégig egy pályán, sőt, egy munkahelyen dolgoztak. Hogy ez jó-e, vagy sem, döntse el más. Én makacsul hiszem, hogy egy ilyen ember a tudását, tapasztalatát tekintve valódi aranybánya. Nézzük meg együtt, kedves olvasó, mi rejtezik egy négy évtizedes gyógyszerész életpálya mélyén. Beszélgetőtársam dr. Csábiné dr. Kádár Katalin, aki az elmúlt év végén vonult nyugállományba a kórházi gyógyszertárból, amelyet – korábban – csaknem egy évtizedig irányított is.

– Ismeretségünk nagyon régi, elsősorban egyidős gyermekeink okán. Mégsem tudom, kalocsai vagy-e, vagy máshonnan kerültél a városunkba.

– Nagyon is máshonnan – bólint Katalin –, mert én győri vagyok, és kereken 40 évvel ezelőtt érkeztem Kalocsára. A szüleim pedagógusok voltak. Négyen vagyunk testvérek – a többiek Győrben élnek. Amikor a szüleim segítségre szorultak, gyakran jártam haza – de mindketten sajnos elmentek már. Édesapám száz, édesanyám kilencvenöt évet élt, 72 évig voltak házasok! Egy győri általános iskolába jártam, a Kazinczy Ferenc Gimnáziumban érettségiztem, és Szegeden, az orvostudományi egyetem gyógyszerész karán szereztem diplomát. Én valójában orvos szerettem volna lenni, de akkoriban hátrány volt, hogy értelmiségi családból származom, így nem vettek fel, pedig a kórbonctani intézetben is eltöltöttem egy évet, hátha sikerül bejutnom. Eleinte arra gondoltam, elkezdek járni a gyógyszerész karra, és majd átmegyek az orvosira, de menet közben beleszerettem a szakmába, és maradtam.

– Miért ragaszkodtál mindenáron az egészségügyi pályához?

– Mindig is szerettem az időseket, a gyerekeket, a gyámolításra szorulókat, és állandóan bennem munkált a rajtuk való segítés vágya. A családban voltak orvosok, ha nem is a szüleim, és általuk tanultam meg becsülni a pályát.

Kalocsai Néplap

– Hogy kerültél Győr és Szeged után éppen Kalocsára?

– A szegedi egyetemen ismertem meg a férjemet, 1975-ben házasodtunk össze. Ő Győrben volt szigorló orvos, és amikor meghalt az édesapja, az egyedül maradó édesanyja miatt költöztünk a városba.

– Nem lehetett könnyű két nagyváros után megszokni a kisvárosi létet.

– Valóban sokban különbözik a két életforma, a gondolkodásmód, de én nagyon megszerettem Kalocsát. Nehezen szoktam meg, az igaz, de már nem tudnám itthagyni. Rengeteg barátom van, ez lett az otthonom.

– 1976-ban kerültél a kórházba, mint gyógyszerész, és egészen a nyugdíjazásodig ott is dolgoztál.

– Amikor ide kerültem, a kórházban csak gyógyszerraktár volt, gyógyszerkészítést nem végeztek. Ide kerülésem után indult be a magisztrális gyógyszerkészítés. (Igen, én is rögtön megkérdeztem, mi az, és azt a választ kaptam: gyógyszer-alapanyagokból orvosi vény alapján előállított gyógyszerkészítmények: krémek, oldatok, infúziók, stb. készítését nevezik így.) – 1993-ban megnyílt a rendelőintézet épületében lévő patika, és attól kezdve együtt láttuk el munkatársaimmal a kórházi osztályokat és a gyógyszert vásárló, vényeket beváltó betegeket.

Időközben két szakvizsgát szereztem gyógyszer hatástanból és kórházi gyógyszerészetből és egy államilag elismert nyelvvizsgát.

– Jellemző-e, hogy magisztrális gyógyszereket javasolnak az orvosok?

– Nem annyira, mint amennyit a gyógyszerészek el tudnának készíteni, pedig számunkra ez a szakma legszebb része, és úgy gondolom, a gyógyítást is nagyon jól szolgálják a személyre szabottan összeállított orvosságok. Máig emlékszem, amikor Bányai főorvos úr volt a pszichiátria vezetője, aki izgalmas, merész terápiákat alkalmazott. Az általa végzett atropin kóma a hetvenes évek végén a pszichiátria ígéretes, új módszerének számított, és én állítottam össze hozzá az infúziót – remegő kézzel, hiszen halálos dózist kellett belemérnem!

– Azt szokták mondani, aki dolgozik, az hibázik is. A gyógyszerészek esetében egy hiba akár végzetes is lehet. Hogyan élik meg a szakmabeliek ezt a hatalmas felelősséget?

– Igyekszünk kizárni a hiba lehetőségét. Nagyon komoly koncentrációt igényel a gyógyszerek összeállítása, a folyamat során többször is ellenőrzi önmagát az ember. Az egyetemen kiváló tanáraimtól gazdag útravalót kaptam. Máig emlékszem a tanításra: ha az alapanyagot leveszem a polcról, akkor is, amikor kiveszek belőle, akkor is, és ha visszateszem a helyére, akkor is ellenőrzöm, mivel dolgoztam. A mennyiségeket abszolút pontosan be kell tartani, ebben nem lehet eltérés!

– Rengeteget változhatott a gyógyszerészi munka a négy évtizedes pályád alatt!

– Igen, valóban így van. Mára az említett magisztrális készítmények mennek ki a divatból, ami sajnálatos, mert egyénre szabott terápiát jelentenek, továbbá régi, jól bevált gyógyszerek eltűnnek a palettáról, alapanyag viszont van, amiből össze tudjuk mérni.

– Bocsánat a megjegyzésért, de magam is vásárolok a patikában készült termékeket, és nagyságrendekkel olcsóbbak a gyáriaknál. Adalékanyag is kevesebb van benne, szóval, szerintem jobban járunk velük.

– Ezzel csak egyetérteni tudok. Én ezt a részét szerettem legjobban a szakmának. Persze, a jó gyógyszerész a kész termékek kiadásánál is figyel az együtthatásokra, az adagolásokra, a mellékhatásokra, és minderről tájékoztatja is a vásárlókat. Jogszabály biztosít lehetőséget arra, hogy indokolt esetben másik készítményt javasoljunk a betegnek, és mi élünk is a lehetőséggel, már ha a pácienst meg tudjuk győzni.

– Fura ezt éppen egy patikustól kérdezni, de nincs olyan érzésed, hogy túlságosan sok gyógyszert szedünk manapság?

– Nagyon is van – bólint nyomatékosan – magam is tartottam előadást már a túlzott gyógyszerfogyasztásról. Kimutatható, hogy a betegek jelentős százalékánál olyan gyógyszerek vannak jelen, amelyek akár kioltják, vagy éppen felerősítik egymás hatását, és ez nagyon veszélyes. Olykor több orvoshoz is fordul a beteg, anélkül, hogy erről beszámolna a háziorvosának, kezelőorvosának, és beszed mindent (azonos hatóanyagú, de különböző nevű készítményt), amit azok – egymásról nem is tudva – felírnak. Sok mérgezés fordult már elő ilyen esetek miatt! Az emberek azt várják el, hogy minden panaszra írjon fel az orvos valamilyen gyógyszert, mert egyszerűbb bekapni egy pirulát, mint odafigyelni magukra, megelőzni a bajt mozgással, egészséges táplálkozással és életmóddal. Gyógyszerész létemre én nagyon ritkán szedek be orvosságot, maximum egy Kalmopyrint, ha náthás vagyok.

– Említetted, hogy előadást tartottál szakmai kérdésekről. Ez is része volt a pályádnak?

– Hosszú ideig tanítottam a Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi Szakközépiskolában, 1986-tól közel tíz évig, majd 2010-2011-ben ismét hívtak, akkor
„Emelt szintű felnőtt szakképzés” során gyógyszertant oktattam. Voltam nyugdíjas klubban és szülők fórumán felvilágosító előadást tartani. Nagyon szeretek tanítani, ha megkérnek, szívesen beszélek a gyógyszerekről, használatukról és a kockázatokról.

– Ezt a szép, hosszú pályát, a végzett munkádat elismerték a munkahelyeden?

– Még Győrben kaptam „Kiváló Ifjú Gyógyszerész” díjat, a nyolcvanas években „Kiváló Munkáért” miniszteri kitüntetést. 2006-ban a Szegedi Tudományegyetem pályázatot hirdetett, melyen benyújtott pályázatom I. díjat nyert és most, hogy eljöttem nyugdíjba, dr. Mócza György főigazgató helyettes úrtól vehettem át egy elismerő oklevelet.

– Ha már egy életpályáról beszéltünk, mire vagy a legbüszkébb?

– Mindig is imádtam a szakmámat, és nagyon örülök, hogy ezen a pályán dolgozhattam. De bevallom, életem „főművének” a gyerekeimet tartom: a fiam, Péter aneszteziológus, intenzív terápiás szakorvos, Angliában él, és nagyon ígéretes pályát épít, bár azt sajnálom persze, hogy ilyen messze van. Lányom, Eszter pszichológus. Szegeden, az egyetemen tanársegéd, éppen PhD tanulmányait végzi. Nagyon büszke vagyok rájuk!

– Tervek a pihenés éveire?

– Az olvasás terén sok-sok könyvvel elmaradtam, ezeket már felhalmoztam az asztalomon. A nyelvtanulásba is komoly energiát fektetek. Néha helyettesítek a gyógyszertárban, mert ezt a hivatást nem lehet abbahagyni! Barátaimmal sportolok – tenisz, úszás, torna –, a mozgást nagyon fontosnak tartom! Azért az elesettek megsegítése továbbra is az életem része maradt: a Szent György Lovagrend tagjaként igyekszem minél többet segíteni a támogatásra szorulókon.


Kultúra

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás