Kalocsai Színház 2009/2010-es évad

Sok újítás és meglepetés

2009.08.29 17:17   

A Kalocsai Színház a jövő évadban több meglepetéssel és újítással igyekszik kedveskedni a Tisztelt Publikumnak. A tavalyi évad három bemutatójával szemben most négy új produkciónak tapsolhatnak a színházbarátok. A repertoár természetesen közönségdarabokra, sikergyanús előadásokra épít, ahogy ezt már megszokhattuk, ám műfajilag új szín is helyet kap a műsorban, így lesz zenés vígjáték, komédia, magyaros daljáték és újdonságként egy szatírikus vígjáték.

Az első bemutató az Anconai szerelmesek című zenés komédia. A történet egy adriai kisváros terecskéjén játszódik a ’70-es években. Itt él-éldegél a gazdag Don Tomao, az eladósorba került, enyhén beszédhibás lányát egyedül nevelő, de a szerelem örömeit nagyon kedvelő atya, könnyűvérű szobalányával, szomszédjában egy magányos panziósnővel és az alulmúlhatatlan vendéglátó-ipari szenvedéllyel megáldott kávézótulajjal. És akkor még nem is beszéltünk az idevetődött többiekről, a halmozottan hátrányos helyzetű vándormuzsikusról, az életunt milliomosról, a szentéletű bölcsről és a tűzrőlpattant debreceni lányról. Don Tomao szerepében nem mást láthat a néző, mint az egykori valósághőst, rap-sztárt, több televíziós és rádiós műsor vezetőjét, közönségsikert aratott egészestés mozi főszereplőjét, producert, zene- és szövegírót – a sort hosszan folytathatnánk – Majoros Péter „Majkát”. Az olasz figura szerepét mintha szándékosan neki írták volna, annyira passzol a karakteréhez. A darab további különlegessége, hogy a vérbő komédiát a legismertebb olasz slágerek tarkítják. Rendező: Dobos Judit.

Ismét egy meglepetés Thúróczy Katalin: Macskalépcső című szatírikus vígjátéka Trokán Péter rendezésében kerül a kalocsai színpadra, mely műfajában új a műsoron. 1 felvonás 2 nőre. „Két nő drámai – vagy komikus? – találkozása… Ahogy megismerik egymást, egyre szorosabb a kapocs, amely összeköti, egyben szét is választja őket. Sorsuk egyetlen közös pontban metszi egymást, e körül forog jövőjük, életük, talán haláluk is… Profán gondolati tangó a szerelem, szeretet, érzelmi válságok, szánalmas emlékek és kirobbanó indulatok között… Torz – vagy nagyon is valóságos – tükörképe két szenvedélyes életnek.” – Thúróczy Katalin. Ebben a produkcióban érkezik Kalocsára a Jóban Rosszban egykori főnővére, a 10! c. televíziós műsor háziasszonya, a gyönyörű színésznő, Szorcsik Viktória.

A nézők ezen felül új közegben, a színpadon ülve, testközelből élvezhetik a nem mindennapi színházi élménynek ígérkező kalandot.

Színházunk egy ajándékkal szeretné meghálálni bérletes nézőink hűségét, így az első 400 bérletet vásárló kedves néző díjtalanul igényelheti a belépőjegyet erre az előadásra.

Szorcsik Viki a februári Páratlan páros egyik nagyszerű szerepében is látható lesz majd, amit Korcsmáros György Jászai-díjas rendező visz színre. Főhősünk, John Smith londoni taxisofőr, hétköznapi ember, különös ismertetőjele nincs, szorgalmasan fuvarozza utasait, néha túlórázik, aztán siet haza szerető feleségéhez. Békében élné mindennapjait, ha egy este nem keveredne bele egy verekedésbe, amikor is egy idős hölgyet véd meg két huligántól. A támadók elmenekülnek, ám John megsérül, hiszen az idős hölgy őt is támadónak véli, s leüti táskájával. Johnt a kórházból egy rendőr szállítja haza, mikor is nagyon különös dolog derül ki: John más címet mondott a rendőrségen és mást a kórházban. Elkezdődik a kétségbeesett magyarázkodás és elszabadul a pokol. Hihetetlen dolgok kerülnek napvilágra Johnról, az átlagemberről, akinek két kerületben két lakása van, az egyikben Mary, a másikban Barbara nevű feleségével él…

Az évad záródarabja Kacsóh Pongrác János Vitéz című daljátéka. A szép kiállítású produkcióban láthatjuk újra színházunk országosan is ismert és elismert zenés színészeit: János szerepében Egyházi Géza, a francia királyt Benkóczy Zoltán testesíti meg, Bagó figurájában pedig Jankovits Józsefet üdvözölhetjük.

Színházunk a felnőttek mellett gondolt a diákokra is, hiszen a János Vitéz nemzeti irodalmunk egyik gyöngyszeme, s a társulat egy igazán szép előadással szeretne hozzájárulni irodalmi ismereteik gazdagításához. Természetesen a gyerekekről sem feledkezhetünk meg, számukra „Gyerek János Vitéz” előadásokat tartunk. Rendező: Pille Tamás.

A Kalocsai Színház az elmúlt évad végén bevezetett, s nagy érdeklődésre számot tartó színházi buszait ezúttal is minden előadásra elindítja. Ezek a járatok csak előzetes bejelentkezés mellett indulnak. Kérjük, keressék továbbra is Fekete Antalt: 70/334-90-12.

Szabó Árpád

igazgató


Kultúra

Hunyadi Napok – egy kicsit másképp

Ismét megrendezték a Hunyadi Kollégium hagyományos tavaszi rendezvényét, a Hunyadi Napokat. Igaz,...

A Gyermekdal Napja az Újvárosi Tagóvodában

Az Újvárosi Tagóvodában április 27-én pénteken került sor a Gyermekdal napjára. Óvodánk sajátos...

Versenyeztek az ország fúvószene tanárai

A dombóvári Apáczai Oktatási Központ Alapfokú Művészetoktatási Intézményegysége versenyt hirdetett...

Gyűjteményéből két alkotást felajánlott jótékonysági célra

Még márciusban tudósítottunk arról, hogy Miskén, az óvodában Czár János magángyűjteményéből...

Folkmajális Kalocsán

Szerelmes szavakkal díszített színes szalagok táncoltak a gyönyörű nyári napsütésben az Érsekkertben...

Kalocsa-Art 2012.

Kalocsai és a régió képzőművészeinek alkotásaiból nyílt meg a Városi Galériában április 27-én,...

Ezrek előtt léptek fel a törökországi gyermekhéten

Szerencsésen ért haza 10 napos, a törökországi Izmirben töltött programjáról a Bokréta Népművészeti...

A kalocsai Piros Rózsa a hétvégén Kúlában tündökölt

Egy kúlai kulturális fesztivál díszvendége volt április utolsó előtti hétvégéjén Kalocsa és a...

Vitaminbombák és ehető virágok

A Bem Apó utcai Tagóvodában előző héten az egészséggé volt a főszerep. Április 20-án délelőtt az...

Búzaszentelés Kalocsa-Negyvenszálláson

A kereszténység búzaszentelő szertartásának első, hitelesnek tekinthető nyomai a IX. századból...

Boldogok az irgalmasok

  „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” (Máté 5,7)Megfigyeltük-e,...

Színielőadás – A holdbéli csónakos

A Szent István Gimnázium színjátszó köre 2012. május 12-én szombaton 18 órai kezdettel a Kalocsai...

A muzsika hangja

A Kalocsai Színház hivatalosan utolsó premierjét láthattuk április 14-én, szombaton, ahol a...

Érettségi tétel lesz a Varajti Gizella Színjátszó Kör

A Varajti Gizella Színjátszó Kört sokan ismerik a városban és a környékbeli településeken, hiszen...

István Napok a gimnáziumban

A 247 éves Szent István Gimnázium idén is megrendezte hagyományos, kétnapos rendezvénysorozatát. Az...

Kulka János, a Malek család és a Quimby is rábólintott a Kék Madárra!

Végleges a XX. Kék Madár Fesztivál programja. A főszervező és az alapítvány kuratóriuma már csak a...

Rendhagyó óra a Költészet Napján

A Költészet Napját – József Attila születésnapján, április 11-én – 1964 óta ünnepeljük....

Rekviem a parasztságért

A kalocsai Viski Károly Múzeum és a Kalocsai Múzeumbarátok Köre múlt héten szerdán mutatta be...

Francia napok az emlékházban

Mint arról már korábban is beszámoltunk a Mattis-Teutsch Waldemar műveiből nyílt kiállítás kapcsán,...

Egy hét az anyanyelvé

A Kertvárosi Tagiskolában egy hétig anyanyelvünké volt a főszerep. A nyelvi hét rengeteg színes...

Megnyugvás

  „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én...

A Költészet Napjáról…

… a Kalocsai Alkotók Köre című rendezvénysorozat keretében emlékeztek meg a Tomori Pál Városi...

Egy élet a szent zene szolgálatában

A nemzetközi hírnevű Leányfalusi Vilmos orgonaművész-karnagy hétfőn ünnepelte 75. születésnapját....

Megszépült a Vajas-part

A Kalocsai Gerillakertész Mozgalom ismét rendbe tette örökbefogadott városrészét, az Ecetgyár utcai...

IX. Kamarakoncert a Pataji Múzeumban

A Vettermann Péter karnagy által inspirált és vezetett, változó tagokkal működő hartai zenekar...

A Kecskeméti Fotókör kiállítása

Nem a helyesírási tudásunkban keletkezett űr, nem is a technika ördöge tréfált meg: a Kecskeméti...

Kalocsai sikerek a megyei szavalóversenyen

Ismét Kiskunhalason rendezték meg az általános iskolások megyei szavalóversenyét a Szűts József...

A Nagyasszonyunk tanulója nyerte a Mezzofantit

Amint arról lapunk is beszámolt, a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény 2012-ben is megrendezte a...

Megvalósulhat a múzeumpedagógiai program

A városi képviselő-testület április 2-i ülésén bebizonyosodott: a fenntartó váltás nem befolyásolja...

A húsvéti történet – a szeretet vezérfonalára fűzve

Általában vasárnap van gyerekklub, de most, az ünnepre készülődve úgy gondoltuk, kihasználjuk a...

„A családomtól kapott polgári értékrend meghatározta az egész életemet”

A Tomori Pál VFK Kalocsáról származó tudósok, művészek életét feldolgozó sorozatának ötödik részére...

Mi Atyánk…

A Dózsa szakközépiskola Martinovics utcai könyvtára harmadik alkalommal telt meg érdeklődőkkel a...

Kinyílott Kalocsa Vadvirága

Régen várt album került a nagyközönség elé a múlt héten: Tamás László Kalocsa Vadvirága című könyve,...

Mezzofanti Országos Nyelvi Verseny 2012

A Mezzofanti Országos Nyelvi Versenynek tavaly is nagy sikere volt, így az idén is megrendeztük,...

Ezúttal a húsvét volt a téma

Március 31-én szombaton délután ismét megrendezte a kalocsai művelődési központ a havonta esedékes...

Hajósmúzeum és képtár nyílt Hartán

Több okból is örülhettem, amikor a hartai Hajósmúzeum és képtár megnyitójára Hartára, a Templom utca...

„Akkora öröm számomra, hogy azt el sem mondhatom”

A tojás, bár mindennapi életünkhöz, ételünkhöz tartozik, mégis őriz magában valami titokzatosságot....

A tojásfestés művészete

A Dózsa György középiskola könyvtárában a húsvét közeledtére hangolták a diákokat. Farkas Sándorné...

Igazi „forróvérű” teltházas koncert

Dolhai Attila már többször tartott telt ház előtt nagysikerű musicalestet városunkban kitűnő...

Iskolába hívogató Patajon

Több évszázados hagyományt elevenítenek fel Dunapatajon kereken tíz éve, Kopasz Gáborné vezetésével...

Kutyajó élet

Házi kedvenc Golden retriever kutyapárunk már 5 éve minden tavasszal megajándékoz minket kölykeivel,...

Tavaszi vidámságok

A Liszt Ferenc AMI tanárai és növendékei hagyományos tavaszköszöntő műsora megfelelt a...

Megyei népdalverseny Kalocsán

A Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes, a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány és a Városi...

A tízparancsolat régen és ma

Folytatódott a Dózsa György szakközépiskola könyvtára által indított Bibliatörténeti előadássorozat,...

Gerjen, a meglepetésfalu

A Szülőföld Akadémia utolsó előtti programja Gerjen bemutatkozása volt. A Duna túlsó partján álló...

Félévzáró a Hétszínvirág népzene-néptánc tanszakán

A Hétszínvirág Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a Városi Színházban tartotta meg a...

A szerelmes nagykövet

Mondok valakinek újat azzal, ha megállapítom: elég kinézni az ablakon, és annyi rosszkedvű embert...

A legfontosabb mustrán bizonyítottak a Liszt AMI „bokrétásai”

Rangos (a műfaj legrangosabb) rendezvényén mutatkozhattak be a kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú...

Állandó tárlattal nyitott új helyén a Magyar Fűszerpaprika Múzeum

Ideiglenesen új helyre költözött a kalocsai Magyar Fűszerpaprika Múzeum, mely költözését egy állandó...

Történelmi vetélkedő 1848 jegyében

A Kertvárosi Iskolában hosszú évek óta vetélkedő keretében emlékeznek meg a tanulók az...

Bemutatkozott Horváth Nándor, a lovagkor szerelmese

A Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola és szakiskola autószerelőként végzett egykori...

Boldogok, akik éheznek és szomjaznak

„Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek.” (Máté...

Kiállítás, mely a szeretetről szól

Miskén, a Kisközben lévő óvodában a múlt héten egy nagyon különleges kiállításra várták az...

Kiss István és Dávid Attila mutatkozott be a városi könyvtárban

A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár „Alkotók Köre” című sorozatában legutóbb Kiss...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás