www.kalocsaineplap.hu | Kalocsai Néplap Online Kalocsa és a környék lapja

Dobos Judit és Szorcsik Viktória a Macskalépcsőben

Új bemutató a Kalocsai Színházban

2009.12.11 22:09 | Gábor Erika

Nemegyszer meghökkentett az utcákat járva a Kalocsai Színház december 5-én bemutatott új darabjának a plakátja: két felgörbített hátú fekete macska egymással szemben. Mit mondjak, találó ábrázolás. A különbség talán csak annyi a darabhoz képest, hogy a macskáknál nem a nőstények hadakoznak a kandúr kegyeiért, hanem kandúr uraimék csipkézik ki egymás füleit a szerelmi vetélkedésben...

Thuróczy Katalin: Macskalépcső című egyrészes, kétszereplős darabja két, egymástól mindenben különböző nő találkozását írja le egy kávéházban, késő este. A találkozás akár véletlen is lehetne (nem az), beszélgetésükből barátság is születhetne (nem fog), ha ki nem derülne gyorsan, hogy csupán egy közös vonásuk van: a férfi, méghozzá sajnos, ugyanaz a férfi.

Szorcsik Viktória temperamentumos, bájos fiatal pincérnőt alakít, aki a mindennapi rutin végéhez közeledve (ez a záróra) egyre jobban felélénkül, hiszen kezdődik igazi élete, várja a férfi, aki elmondja, hogy ő a legszebb, az igazi, akivel kilépve a hétköznapokból még csodálatos kalandok várnak rájuk.

Dobos Judit a másik szereplő, a nő, akinek ifjúkori báját több tíz kiló takarja már, akire valamikor csodás kalandok vártak, de valahogy semmi sem sikerült, és csak a mindennapi rutin maradt: előteremteni az anyagi fedezetet ahhoz, hogy az a bizonyos férfi visszajöjjön, és elmondja, hogy csak ő az igazi.

Mindkét fél a maga eszközeivel harcol, miközben elnyomják magukban a keserves felismerést: imádatuk tárgya nem méltó semmilyen szempontból arra, hogy harc folyjon érte, mert a legkézenfekvőbb az lenne, ha mindketten kipenderítenék életükből ezt az önző, közönyös pasast.

Ám az emberi lélek ennél jóval bonyolultabb. Kidobná ugyan a megunt kacatját, de csak addig felesleges az a számára, míg észre nem veszi, hogy más is érdeklődik iránta. Attól nyomban felszökik az értéke a szemében.

Vagy lehet, hogy nem is erről van szó? Lehet, hogy a magány, az érzelmi kiszolgáltatottság mélyben fortyogó lávája máshol tör ki, mint azt józan ésszel várnánk?

Thuróczy Katalin csak zúdítja ránk a kérdéseket, és egyre-másra szembesít minket az emberi kapcsolatok érzelmi zűrzavarával. A néző pedig csapdába esett: ő maga is a színpadon ül, kéznyújtásnyira a szereplőktől, behúzták a függönyt, nincs menekvés, részévé válik a drámának.

A Macskalépcső nem az a darab, amelynek végén felszabadultan távozik a néző – akár azért, mert jót mulatott, akár azért, mert az áldott katarzis gatyába rázta érzéseit. A nézők zavart gyorsasággal mentek le a színpadról, le akarván rázni a kényelmetlen érzést: ezzel a darabbal, a felvetett kérdésekkel foglalkozni kell.

Dobos Judit és Szorcsik Viktória mint a tükör, villantották felénk saját tulajdonságainkat. Akár el is érhettük volna őket, hogy jól megrázzuk: ébredj, gondolkodj, térj észre! De erre nem volt mód. Így két napja újra meg újra felidézem a látottakat, és nem hagy nyugodni, mint egy elmulasztott cselekvés. Nem kell ahhoz ugyanez a helyzet, hogy az ember ráébredjen: minden nap minden perce egy választás. És nem mindig lehet újrarendezni a színpadot: döntéseinket hurcoljuk magunkkal.