Szörényi Tamás kiállítása a Városi Galériában
A művész nem azt festi meg, amit lát, hanem amit gondol róla
2011.01.18 22:57 | Gábor Erika
Újabb kalocsai alkotóművész: Szörényi Tamás műveiből nyílt kiállítás a Szent István úti kiállító-teremben január 9-én, vasárnap.
A Kalocsai Gyermekotthonban tanító művész-tanárt dr. Magóné Tóth Gyöngyi, a Városi Közművelődési Intézmények igazgatója mutatta be a közönségnek. Elmondta, hogy Szörényi Tamás a rajzolás terén már korán megcsillantotta tehetségét, amelyet az általános iskolában Schnúr József, a középiskolában Dánielné Rideg Márta és Kiss István felismertek, és szerető gondoskodással csiszolgattak. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán rajz–matematika szakos tanárként, majd három évvel ezelőtt a Magyar Iparművészeti Egyetem vizuális és környezettan szakán szerzett diplomát. A város iskoláiban és a gyermekotthonban számos tanítványt vezetett be a rajz rejtelmeibe és szépségeibe. E mellett állandó tagja a KalocsaArt társulatának, rendszeres résztvevője az uszódi, szelidi, ordasi és hajósi alkotótábornak. 1999-ben és 2003-ban már bemutatkozott önálló kiállítással, és csoportos tárlatokon is találkozhattunk műveivel.
A kiállítást Göblyös Róbert festőművész nyitotta meg, aki nagy szeretettel és kedves humorral beszélt pályatársáról. Az általa követett útvonalat 1873-tól eredeztette, amikor Szinyei Merse Pál megfestette a „Majális” című képet, megalapozva a magyar tradicionális – realista festészetet, amely európai-, sőt világhírűvé vált. Az impresszionista stílus alapfeltétele a „plain air” – azaz a tiszta levegő, vagyis a szabadban alkotás, a természet szépségének és energiájának megtapasztalása. A folyamat következő állomásaként említette Hollósy Simon munkásságát, a nagybányai művésztelep megalakulását, az önálló úton járó Munkácsy Mihály művészetét, amelyekre épülve olyan festészeti irányvonalak, hagyományok alakultak ki, amelyeknek a hatása máig érezhető. Végigvezette a művészettörténetet egészen Tóth Menyhért személyéig, munkásságáig, aki a környék meghatározó egyénisége, és akinek a hatását a maga részéről felismeri Szörényi Tamás képein.
– A család, az emberi kapcsolatok és a természet szeretete, ami összefűzi a két alkotót – mondta Göblyös Róbert. – Egy művésznek két feladata van az életben: emberi kapcsolatokat építeni és a természetet panteista szemlélettel ábrázolni. A művész nem azt festi meg, amit lát, hanem azt, amit gondol róla. Amikor Kassák Lajost megkérdezték a ’30-as években, mit gondol a kortársairól, azt felelte: nagyon sok pontyot lát a művészeti életben, de kevés a csuka. Szerintem Tamás egy csuka. Aki ismeri a halakat, tudja, miről beszélek.
Kérem, nézzék meg a tárlatot, és fejtsék meg, mire gondolhatott Göblyös Róbert. Ha nem sikerül, annyi baj legyen: a falakról ismerős arcok, szépséges fényekben fürdő vizek, erdők, tájak köszönnek vissza, a mi szűkebb hazánk szépségei, a mi életünk alakjai. Szeretni fogják, higgyék el.
(Szörényi Tamás kiállítása január 28-ig tekinthető meg a Városi Galéria szokásos nyitvatartási idejében.)
Kultúra
Hunyadi Napok – egy kicsit másképp
Ismét megrendezték a Hunyadi Kollégium hagyományos tavaszi rendezvényét, a Hunyadi Napokat. Igaz,...
A Gyermekdal Napja az Újvárosi Tagóvodában
Az Újvárosi Tagóvodában április 27-én pénteken került sor a Gyermekdal napjára. Óvodánk sajátos...
Versenyeztek az ország fúvószene tanárai
A dombóvári Apáczai Oktatási Központ Alapfokú Művészetoktatási Intézményegysége versenyt hirdetett...
Gyűjteményéből két alkotást felajánlott jótékonysági célra
Még márciusban tudósítottunk arról, hogy Miskén, az óvodában Czár János magángyűjteményéből...
Szerelmes szavakkal díszített színes szalagok táncoltak a gyönyörű nyári napsütésben az Érsekkertben...
Kalocsai és a régió képzőművészeinek alkotásaiból nyílt meg a Városi Galériában április 27-én,...
Ezrek előtt léptek fel a törökországi gyermekhéten
Szerencsésen ért haza 10 napos, a törökországi Izmirben töltött programjáról a Bokréta Népművészeti...
A kalocsai Piros Rózsa a hétvégén Kúlában tündökölt
Egy kúlai kulturális fesztivál díszvendége volt április utolsó előtti hétvégéjén Kalocsa és a...
Vitaminbombák és ehető virágok
A Bem Apó utcai Tagóvodában előző héten az egészséggé volt a főszerep. Április 20-án délelőtt az...
Búzaszentelés Kalocsa-Negyvenszálláson
A kereszténység búzaszentelő szertartásának első, hitelesnek tekinthető nyomai a IX. századból...
„Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” (Máté 5,7)Megfigyeltük-e,...
Színielőadás – A holdbéli csónakos
A Szent István Gimnázium színjátszó köre 2012. május 12-én szombaton 18 órai kezdettel a Kalocsai...
A Kalocsai Színház hivatalosan utolsó premierjét láthattuk április 14-én, szombaton, ahol a...
Érettségi tétel lesz a Varajti Gizella Színjátszó Kör
A Varajti Gizella Színjátszó Kört sokan ismerik a városban és a környékbeli településeken, hiszen...
A 247 éves Szent István Gimnázium idén is megrendezte hagyományos, kétnapos rendezvénysorozatát. Az...
Kulka János, a Malek család és a Quimby is rábólintott a Kék Madárra!
Végleges a XX. Kék Madár Fesztivál programja. A főszervező és az alapítvány kuratóriuma már csak a...
Rendhagyó óra a Költészet Napján
A Költészet Napját – József Attila születésnapján, április 11-én – 1964 óta ünnepeljük....
A kalocsai Viski Károly Múzeum és a Kalocsai Múzeumbarátok Köre múlt héten szerdán mutatta be...
Mint arról már korábban is beszámoltunk a Mattis-Teutsch Waldemar műveiből nyílt kiállítás kapcsán,...
A Kertvárosi Tagiskolában egy hétig anyanyelvünké volt a főszerep. A nyelvi hét rengeteg színes...
„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én...
… a Kalocsai Alkotók Köre című rendezvénysorozat keretében emlékeztek meg a Tomori Pál Városi...
Egy élet a szent zene szolgálatában
A nemzetközi hírnevű Leányfalusi Vilmos orgonaművész-karnagy hétfőn ünnepelte 75. születésnapját....
A Kalocsai Gerillakertész Mozgalom ismét rendbe tette örökbefogadott városrészét, az Ecetgyár utcai...
IX. Kamarakoncert a Pataji Múzeumban
A Vettermann Péter karnagy által inspirált és vezetett, változó tagokkal működő hartai zenekar...
A Kecskeméti Fotókör kiállítása
Nem a helyesírási tudásunkban keletkezett űr, nem is a technika ördöge tréfált meg: a Kecskeméti...
Kalocsai sikerek a megyei szavalóversenyen
Ismét Kiskunhalason rendezték meg az általános iskolások megyei szavalóversenyét a Szűts József...
A Nagyasszonyunk tanulója nyerte a Mezzofantit
Amint arról lapunk is beszámolt, a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény 2012-ben is megrendezte a...
Megvalósulhat a múzeumpedagógiai program
A városi képviselő-testület április 2-i ülésén bebizonyosodott: a fenntartó váltás nem befolyásolja...
A húsvéti történet – a szeretet vezérfonalára fűzve
Általában vasárnap van gyerekklub, de most, az ünnepre készülődve úgy gondoltuk, kihasználjuk a...
„A családomtól kapott polgári értékrend meghatározta az egész életemet”
A Tomori Pál VFK Kalocsáról származó tudósok, művészek életét feldolgozó sorozatának ötödik részére...
A Dózsa szakközépiskola Martinovics utcai könyvtára harmadik alkalommal telt meg érdeklődőkkel a...
Régen várt album került a nagyközönség elé a múlt héten: Tamás László Kalocsa Vadvirága című könyve,...
Mezzofanti Országos Nyelvi Verseny 2012
A Mezzofanti Országos Nyelvi Versenynek tavaly is nagy sikere volt, így az idén is megrendeztük,...
Március 31-én szombaton délután ismét megrendezte a kalocsai művelődési központ a havonta esedékes...
Hajósmúzeum és képtár nyílt Hartán
Több okból is örülhettem, amikor a hartai Hajósmúzeum és képtár megnyitójára Hartára, a Templom utca...
„Akkora öröm számomra, hogy azt el sem mondhatom”
A tojás, bár mindennapi életünkhöz, ételünkhöz tartozik, mégis őriz magában valami titokzatosságot....
A Dózsa György középiskola könyvtárában a húsvét közeledtére hangolták a diákokat. Farkas Sándorné...
Igazi „forróvérű” teltházas koncert
Dolhai Attila már többször tartott telt ház előtt nagysikerű musicalestet városunkban kitűnő...
Több évszázados hagyományt elevenítenek fel Dunapatajon kereken tíz éve, Kopasz Gáborné vezetésével...
Házi kedvenc Golden retriever kutyapárunk már 5 éve minden tavasszal megajándékoz minket kölykeivel,...
A Liszt Ferenc AMI tanárai és növendékei hagyományos tavaszköszöntő műsora megfelelt a...
A Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes, a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány és a Városi...
Folytatódott a Dózsa György szakközépiskola könyvtára által indított Bibliatörténeti előadássorozat,...
A Szülőföld Akadémia utolsó előtti programja Gerjen bemutatkozása volt. A Duna túlsó partján álló...
Félévzáró a Hétszínvirág népzene-néptánc tanszakán
A Hétszínvirág Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a Városi Színházban tartotta meg a...
Mondok valakinek újat azzal, ha megállapítom: elég kinézni az ablakon, és annyi rosszkedvű embert...
A legfontosabb mustrán bizonyítottak a Liszt AMI „bokrétásai”
Rangos (a műfaj legrangosabb) rendezvényén mutatkozhattak be a kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú...
Állandó tárlattal nyitott új helyén a Magyar Fűszerpaprika Múzeum
Ideiglenesen új helyre költözött a kalocsai Magyar Fűszerpaprika Múzeum, mely költözését egy állandó...
Történelmi vetélkedő 1848 jegyében
A Kertvárosi Iskolában hosszú évek óta vetélkedő keretében emlékeznek meg a tanulók az...
Bemutatkozott Horváth Nándor, a lovagkor szerelmese
A Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola és szakiskola autószerelőként végzett egykori...
Boldogok, akik éheznek és szomjaznak
„Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek.” (Máté...
Kiállítás, mely a szeretetről szól
Miskén, a Kisközben lévő óvodában a múlt héten egy nagyon különleges kiállításra várták az...
Kiss István és Dávid Attila mutatkozott be a városi könyvtárban
A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár „Alkotók Köre” című sorozatában legutóbb Kiss...
