A Szülőföld Akadémia utolsó előadása
„Aki épít, bízik a jövőben…”
2011.03.09 21:21 | Gábor Erika
A sok információ, érdekesség mellett a címbeli mondatrész csengett vissza fülemben még este is, amikor papírra vetve megpróbáltam Önnek, Kedves Olvasó, átadni Géderlak bemutatkozásának élményeit.
A Duna menti falvak kedves színfoltja ez a település, amelynek minden utcáján, közterén érződik a szerető igyekezet, ahogy saját kedvükre, meg az ide látogatók örömére széppé varázsolják lakóhelyüket az itt élők.

Nézzünk bele kicsit a község múltjába. Az első írásos emlék 1121-ből származik. Ez arról szól, hogy ide települő francia szerzetesek a Gedír dombra építették fel prépostságukat. Maga Géder már 1294 körül is létezett, csak akkor az ócsai prépostság filiája volt. A mai Géderlak 1775 körül Gedír és Lak településekből jött lére. A kis falu a századok során a Duna áradásai, majd a törökök dúlása miatt többször került a pusztulás szélére. Árvizek, járványok, és a történelem viharai során többször is újjászületve, Géderlak csendesen élte a kis alföldi falvak életét.
A II. világháború után a falu körül tanyarendszer alakult ki. A lakosság akkor – és ma is – a mezőgazdasági termelésből (zöldség- és gyümölcstermesztés, állattenyésztés) élt.
1960-70 között sokat fejlődött a település: vezetékes ivóvízrendszer, tsz-székház, egészségház, művelődési ház épült. Ma a falu lakossága 1076 fő. Nagyobb vállalat, vállalkozás nincs a községben, oktatási intézményei társulásban működnek. Korszerű sportcsarnoka építészeti szempontból is különleges – parasztbarokk homlokzatával igazi látványosság.

Géderlak a Duna közelségére és a kompátkelőre építve próbálja az átutazó turisták számára vonzóvá tenni a települést. Gyönyörű terek, parkok, virágos utcák, takaros épületek várják a látogatókat, a Duna pedig strandolásra alkalmas parttal csalogatja a fürödni vágyókat. Géderlak több kitüntetést kapott már településvédelmi, település-szépítési tevékenysége alapján. 2002-ben az Európai Virágos Városok és Falvak versenyen aranyérmet szerzett Magyarországnak, a Belügyminisztériumtól pedig Kós Károly-díjat kapott. Nevezetességeiket – Millenniumi Emlékpark, Szent László templom, Kobolya horgásztó, Duna-part – óvják, folyamatosan ápolják, szépítik. A faluban öt civil szervezet is munkálkodik a lakosság biztonsága, jóléte, szórakozása érdekében.
Katona György polgármester mutatta be a település múltját és jelenét, és a képet az óvodások, iskolások, közösségek egészítették ki. Kasi Boglárka verset írt Géderlak címeréhez címmel, amit Berényi Bettina adott elő, Horváth Tamás képösszeállítást készített a falu értékeiről. A géderi származású Posztobányi László zenész, újságíró egy különleges, a country és a western „összeházasításából” született csokrot mutatott be, hatalmas sikerrel. Megismerhettük diavetítést nézve a szépséges Szent László templom történetét, majd a mába lépve az óvodát, a 2010-ben felújított Szent László Általános Iskolát mutatta be Molnár-né Kiss Piroska, illetve Katonáné Kovács Krisztina tagintézmény-vezető.
A falvak bemutatkozásának elmaradhatatlan része a zene és a tánc. Így volt ezen a délutánon is. A falu férfikórusa, az általános iskola végzőseinek keringője mellett két népi hagyományőrző csoportot is megismerhettünk: a Búzavirág Táncegyüttest (vezetője Csánki Mónika) és a Géderlaki Népművészeti és Kulturális Egyesület keretein belül működő hagyományőrző népi együttest (vezetői Magó Marianna és Herczeg Gábor). A remek táncokhoz az Iszkába együttes szolgáltatta a muzsikát.
Nem mulasztották el, hogy megemlékezzenek az elődökről: a XX. század elején induló Gyöngyös-bokréta mozgalom idején született sikerekről, és ami közelebb van hozzánk: a hagyományőrzés és tánctanítás terén hosszú évekig hatalmas elismerés mellett munkálkodó Berényi Istvánról és feleségéről, akiknek az irányítása idején sorra kapta az együttes az arany, ezüst, bronz minősítéseket.
A géderlaki népviselet és a régi farsangokra való visszaemlékezés mellett „kézzelfogható” bizonyítékot is kaptak arról a nézők, hogy mennyire készültek erre az alkalomra a falubeliek: isteni illatú „rongyos” pogácsa, meg zamatos bor várta az előadásról kisereglő nézőket – akik ezen az estén minden létező létszámrekordot megdöntöttek(!) –, és aki a program előtt nem tette meg, még kigyönyörködhette magát abban a kiállításban, amely gyermekrajzokból és a falu életét megörökítő képekből állt össze.
A Szülőföld Akadémia II. évfolyama ezzel véget ért. Az előadás-sorozatról jövő heti számunkban olvashatnak összefoglalót. Addig is: gratulálunk a kitartóknak, a friss Szülőföld-Diplomásoknak!
Kultúra
Hunyadi Napok – egy kicsit másképp
Ismét megrendezték a Hunyadi Kollégium hagyományos tavaszi rendezvényét, a Hunyadi Napokat. Igaz,...
A Gyermekdal Napja az Újvárosi Tagóvodában
Az Újvárosi Tagóvodában április 27-én pénteken került sor a Gyermekdal napjára. Óvodánk sajátos...
Versenyeztek az ország fúvószene tanárai
A dombóvári Apáczai Oktatási Központ Alapfokú Művészetoktatási Intézményegysége versenyt hirdetett...
Gyűjteményéből két alkotást felajánlott jótékonysági célra
Még márciusban tudósítottunk arról, hogy Miskén, az óvodában Czár János magángyűjteményéből...
Szerelmes szavakkal díszített színes szalagok táncoltak a gyönyörű nyári napsütésben az Érsekkertben...
Kalocsai és a régió képzőművészeinek alkotásaiból nyílt meg a Városi Galériában április 27-én,...
Ezrek előtt léptek fel a törökországi gyermekhéten
Szerencsésen ért haza 10 napos, a törökországi Izmirben töltött programjáról a Bokréta Népművészeti...
A kalocsai Piros Rózsa a hétvégén Kúlában tündökölt
Egy kúlai kulturális fesztivál díszvendége volt április utolsó előtti hétvégéjén Kalocsa és a...
Vitaminbombák és ehető virágok
A Bem Apó utcai Tagóvodában előző héten az egészséggé volt a főszerep. Április 20-án délelőtt az...
Búzaszentelés Kalocsa-Negyvenszálláson
A kereszténység búzaszentelő szertartásának első, hitelesnek tekinthető nyomai a IX. századból...
„Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” (Máté 5,7)Megfigyeltük-e,...
Színielőadás – A holdbéli csónakos
A Szent István Gimnázium színjátszó köre 2012. május 12-én szombaton 18 órai kezdettel a Kalocsai...
A Kalocsai Színház hivatalosan utolsó premierjét láthattuk április 14-én, szombaton, ahol a...
Érettségi tétel lesz a Varajti Gizella Színjátszó Kör
A Varajti Gizella Színjátszó Kört sokan ismerik a városban és a környékbeli településeken, hiszen...
A 247 éves Szent István Gimnázium idén is megrendezte hagyományos, kétnapos rendezvénysorozatát. Az...
Kulka János, a Malek család és a Quimby is rábólintott a Kék Madárra!
Végleges a XX. Kék Madár Fesztivál programja. A főszervező és az alapítvány kuratóriuma már csak a...
Rendhagyó óra a Költészet Napján
A Költészet Napját – József Attila születésnapján, április 11-én – 1964 óta ünnepeljük....
A kalocsai Viski Károly Múzeum és a Kalocsai Múzeumbarátok Köre múlt héten szerdán mutatta be...
Mint arról már korábban is beszámoltunk a Mattis-Teutsch Waldemar műveiből nyílt kiállítás kapcsán,...
A Kertvárosi Tagiskolában egy hétig anyanyelvünké volt a főszerep. A nyelvi hét rengeteg színes...
„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én...
… a Kalocsai Alkotók Köre című rendezvénysorozat keretében emlékeztek meg a Tomori Pál Városi...
Egy élet a szent zene szolgálatában
A nemzetközi hírnevű Leányfalusi Vilmos orgonaművész-karnagy hétfőn ünnepelte 75. születésnapját....
A Kalocsai Gerillakertész Mozgalom ismét rendbe tette örökbefogadott városrészét, az Ecetgyár utcai...
IX. Kamarakoncert a Pataji Múzeumban
A Vettermann Péter karnagy által inspirált és vezetett, változó tagokkal működő hartai zenekar...
A Kecskeméti Fotókör kiállítása
Nem a helyesírási tudásunkban keletkezett űr, nem is a technika ördöge tréfált meg: a Kecskeméti...
Kalocsai sikerek a megyei szavalóversenyen
Ismét Kiskunhalason rendezték meg az általános iskolások megyei szavalóversenyét a Szűts József...
A Nagyasszonyunk tanulója nyerte a Mezzofantit
Amint arról lapunk is beszámolt, a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény 2012-ben is megrendezte a...
Megvalósulhat a múzeumpedagógiai program
A városi képviselő-testület április 2-i ülésén bebizonyosodott: a fenntartó váltás nem befolyásolja...
A húsvéti történet – a szeretet vezérfonalára fűzve
Általában vasárnap van gyerekklub, de most, az ünnepre készülődve úgy gondoltuk, kihasználjuk a...
„A családomtól kapott polgári értékrend meghatározta az egész életemet”
A Tomori Pál VFK Kalocsáról származó tudósok, művészek életét feldolgozó sorozatának ötödik részére...
A Dózsa szakközépiskola Martinovics utcai könyvtára harmadik alkalommal telt meg érdeklődőkkel a...
Régen várt album került a nagyközönség elé a múlt héten: Tamás László Kalocsa Vadvirága című könyve,...
Mezzofanti Országos Nyelvi Verseny 2012
A Mezzofanti Országos Nyelvi Versenynek tavaly is nagy sikere volt, így az idén is megrendeztük,...
Március 31-én szombaton délután ismét megrendezte a kalocsai művelődési központ a havonta esedékes...
Hajósmúzeum és képtár nyílt Hartán
Több okból is örülhettem, amikor a hartai Hajósmúzeum és képtár megnyitójára Hartára, a Templom utca...
„Akkora öröm számomra, hogy azt el sem mondhatom”
A tojás, bár mindennapi életünkhöz, ételünkhöz tartozik, mégis őriz magában valami titokzatosságot....
A Dózsa György középiskola könyvtárában a húsvét közeledtére hangolták a diákokat. Farkas Sándorné...
Igazi „forróvérű” teltházas koncert
Dolhai Attila már többször tartott telt ház előtt nagysikerű musicalestet városunkban kitűnő...
Több évszázados hagyományt elevenítenek fel Dunapatajon kereken tíz éve, Kopasz Gáborné vezetésével...
Házi kedvenc Golden retriever kutyapárunk már 5 éve minden tavasszal megajándékoz minket kölykeivel,...
A Liszt Ferenc AMI tanárai és növendékei hagyományos tavaszköszöntő műsora megfelelt a...
A Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes, a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány és a Városi...
Folytatódott a Dózsa György szakközépiskola könyvtára által indított Bibliatörténeti előadássorozat,...
A Szülőföld Akadémia utolsó előtti programja Gerjen bemutatkozása volt. A Duna túlsó partján álló...
Félévzáró a Hétszínvirág népzene-néptánc tanszakán
A Hétszínvirág Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a Városi Színházban tartotta meg a...
Mondok valakinek újat azzal, ha megállapítom: elég kinézni az ablakon, és annyi rosszkedvű embert...
A legfontosabb mustrán bizonyítottak a Liszt AMI „bokrétásai”
Rangos (a műfaj legrangosabb) rendezvényén mutatkozhattak be a kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú...
Állandó tárlattal nyitott új helyén a Magyar Fűszerpaprika Múzeum
Ideiglenesen új helyre költözött a kalocsai Magyar Fűszerpaprika Múzeum, mely költözését egy állandó...
Történelmi vetélkedő 1848 jegyében
A Kertvárosi Iskolában hosszú évek óta vetélkedő keretében emlékeznek meg a tanulók az...
Bemutatkozott Horváth Nándor, a lovagkor szerelmese
A Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola és szakiskola autószerelőként végzett egykori...
Boldogok, akik éheznek és szomjaznak
„Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek.” (Máté...
Kiállítás, mely a szeretetről szól
Miskén, a Kisközben lévő óvodában a múlt héten egy nagyon különleges kiállításra várták az...
Kiss István és Dávid Attila mutatkozott be a városi könyvtárban
A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár „Alkotók Köre” című sorozatában legutóbb Kiss...
