www.kalocsaineplap.hu | Kalocsai Néplap Online Kalocsa és a környék lapja

Szülőföld Akadémia

Sokszínű csokor Miskéről

2011.02.23 20:37 | Gábor Erika

A kalocsaiak közkedvelt téli előadás-sorozata előtt a hatodik alkalommal csendült fel Máté Péter örökzöldje, a Szülőföld Akadémia „himnusza”: Ez itt az én hazám. A nézőtér – és immár másodszor az emeleti kamaraterem – ismét alig győzött helyet adni az érdeklődőknek.

Az előcsarnokban Czár Jánosnak, a Népművészet Mesterének alkotásai, terményekből, fából készült ötletes kis kincsek: gyermekjátékok fogadták a belépőt. Beljebb haladva a hímzett abroszokon kosarakban, tálakon a miskeiek kóstolója, brána és mákos cukor kínálták magukat. Falubeliek és Miskéről elszármazottak üdvözölték egymást kitörő örömmel, a másfél hónap alatt egymást felfedező – vagy újra felfedező – kalocsai ismerősök integettek, beszélgettek. A program igazi társasági eseménnyé nőtte ki magát, a téli depresszió elleni orvosság lett mostanra.

A nézőket a műsorvezető: Czár Ignácné köszöntötte Bélik Péternének a község hatszáz éves jubileumára írt versével. A miskei címer bemutatása után Illés Attila polgármester lépett a mikrofonhoz, hogy bemutassa a falut. Igazi idegenvezetést láthattunk-hallhattunk, amint a falu utcáin szóval és képekkel végigvezetett minket a község első embere. Horgászparadicsom, Nepomuki Szent János szobra, Tóth Menyhért Emlékház, sportközpont, a főutca a kis boltokkal, a templom, a Millenniumi Emlékpark, a gyönyörű gesztenyefák – kirajzolódott előttünk egy fejlődő, szeretettel gondozott, a mai élethez szükséges infrastruktúrával ellátott, igazi alföldi település képe.

A múlt ezúttal a jelen után következett: Hábel Józsefné történelemtanár vezetett vissza az időben, hogy megismerhessük e katolikus szellemű, magyarok és tótok sajátos együttéléséből, összefonódott szokásaiból formálódott közösség gyökereit. A kalocsai érsekség birtokához tartozó puszta a 18. század elejétől kezdett benépesedni, bár már korábbi századokban is feltehetően lakott volt. A felszín alatt az itt lakók egy vár romjait sejtik a föld megművelésekor talált nyomok alapján. A község alapítólevele 1719. március 19-én kelt, és ahogyan lenni szokott, a fejlődés templomot, iskolát hozott magával – a földművelésből, állattenyésztésből élő közösség egyre gyarapodott. A kis birtokokon gazdálkodva szűkösen éltek, a fűszerpaprika termesztése és feldolgozása hozott fellendülést az itt lakóknak – bár, mint a tanárnő érdekességként megjegyezte, 1893-ból miskei selyemhernyó-tenyésztésről is vannak adatok! A falu nyelve egészen az elmúlt évtizedekig a tót volt, a két nép békésen élte együtt életét.

Bizonyítékkal minderre Tapolcsányiné Tóth Mária tanárnő szolgált, aki valami egészen páratlanul ötletes és látványos „divat-bemutatót” hozott elénk, amelyben a pólyás babától az idős nénikig minden korosztály hétköznapi és ünnepi viselete felvonult – nagyon-nagyon jó volt!

A csodaszép selyemszoknyák, kötények, fejen viselt bársonykák nyomban vissza is tértek, mégpedig a Rozmaring Hagyományőrző Egyesület Miske-Drágszél Hagyományőrző Néptánc-együttesének tagjain, akiknek története – nem csoda! – díjakkal és kiváló minősítésekkel van tele.

A táncosokat Czár János követte, aki elmesélte első találkozását Tóth Menyhért festőművésszel, és azt is, hogyan lett életre szóló barátság ebből. Torokszorítóan szép volt, sokan könnyezték meg a történetet.

Sima Zsuzsanna rajztanártól egy remek, képekkel illusztrált előadást kaptunk a falu híres szülöttéről, a nehéz sorsú, különleges alkotóról, Tóth Menyhértről, majd Gyergyádesz László Fényima című monodrámájából vett részlet segítségével – előadta Molnár Zsuzsanna – ismerhettük meg még jobban Tóth Menyhért hazája, népe, és a föld iránt érzett mély és őszinte szeretetét.

Mindenből egy keveset – ezt a szabályt tartották mindvégig szem előtt a miskeiek, akik jól gazdálkodtak az idővel, és településükről minden fontosat átadtak a közönségnek.

Végül mindenki megkóstolhatta a bránát és a mákos cukrot, amelyekhez Bogárdi Ferencné, a Szlovák Kisebbségi Önkormányzat vezetőségi tagja csinált kedvet. Elmondta, hogy a brána egy sós-köménymagos kelt kalács, amelyet lakodalmakkor készítettek. Összefonták perecformára, felakasztották a lakodalmi sátorba, és mindenki megkóstolhatta a süteményt. A brána jelkép is egyben: fonódjon össze így a jövőben a friss házasok családja, mint ez a kalács! A mákos cukor hasonlít a grillázshoz, csak a karamellizált cukorhoz egész mákot kevernek, formázzák, megdermesztik, és cukros tojásfehérjével díszítik.

Na, látják, mennyi mindent lehet megtudni két órában egy faluról? Ha eddig lemaradtak, rajta, jöjjenek el február 22-én 17 órakor, és ismerjék meg Dunaszentbenedeket! Akadémistának lenni sosem késő.