Másodszorra is tarolt

Többezres tömeg a bátyai Fokhagymafesztiválon

2010.08.13 23:48    |    V.I.  

Ma már mindenre „ráhúzhatjuk”, hogy fesztivál – legyintenek a szkeptikusok, hiszen valamennyi településnek, legyen az egy falu, kisváros vagy nagyváros, megvan a maga fesztiválja. Bátyán azonban egy jó ötlettől vezérelt páros megütötte a jackpotot, amikor kipattant fejükből a település híres fűszernövényére koncentráló gasztronómiai forgatag ötlete, melyet első ízben 2009 nyarán rendeztek meg a községben, másodszorra pedig a múlt hét végén.

 

danubia_batya_490
Tavaly helyi szponzorok, vállalkozók, magánszemélyek és a bátyai önkormányzat segítségével Varajti Gábor és Maros Attila megszervezte az I. Fokhagyma Fesztivált a Kalocsával szomszédos faluban. Az eseményre nem titkoltan hagyományteremtő szándékkal került sor, és a szervezők, látván a rendezvény iránt tanúsított érdeklődést, úgy döntöttek nem állnak meg, és idén, még több közreműködővel, és még több étellel örvendeztetik meg a II. Fokhagyma Fesztivál közönségét. A siker nem is maradt el, tudtuk meg Varajti Gábortól.

 

fokhagyma_213– Nem lehet okunk panaszra, igazán elégedettek vagyunk a rendezvénnyel! Ezúton is köszönünk minden segítséget szponzorainknak és támogatóinknak, hiszen egytől egyig hozzájárultak ahhoz, hogy több ezren kilátogathassanak a rendezvényünkre – kezdte beszámolóját az idei tapasztalatairól a szervező. – A tavalyihoz viszonyítva, összességében 20-30 százalékkal több étel készült a fesztiválon. Volt itt malacsütés, melyet már egészen korán reggel megkezdtek a nevezők, de készültek tárcsán sült finomságok, klasszikus pörköltek, valamint ebben az évben igazi unikum volt a fokhagymás éticsiga mellett Bátya tradicionális étele, a makala.

Olvasóink közül bizonyára valamennyien ismerik, kóstolták, netán lelkesen fogyasztják is az említett étket. Mindazok kedvéért azonban, akik esetleg most hallanak először az ízletes fogásról, megkérdeztük Maros Attilától, hogyan is készül hagyományosan a különdíjjal honorált eledel. – A makalához először is lereszelik a fokhagymát; azt zsírban megpirítják, majd hozzáöntenek lisztet és pirospaprikát. Ezt felöntik, hogy pépes-szószos állagot nyerjen; majd tojást vernek bele, végezetül pedig füstölt kolbász kerül a szószba. A régi paraszti világban azért volt közkedvelt ez az étel, mert amikor a munkásemberek este, fáradtan hazaértek a munkából, az asszonyok 15-20 perc alatt összedobhatták, hiszen rendkívül egyszerű az elkészítése.

A helyben sütött-főzött étkeket bíráló zsűrinek idén is Németh József, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Vendéglős és Hagyományőrző Bizottságának elnöke volt a vezetője. A szakmai bizottság végezetül egy kalocsai csapatnak, a „Kacska Teamnek” ítélte a fesztivál vándorserlegét a fokhagymával tálalt kakas-fogásért, nyilatkozta Varajti Gábor.

harangozo_teri_234A rendezők mindenre gondoltak, hiszen amíg a „nagyok” főztek, a gyerekek ugráló várban múlathatták az időt, vagy lovagolhattak a helyszínen. Emellett a Bátyai Fúvószenekar, és az ugyancsak helyi Rozmaring Népdalkör, valamint a Vodenica Néptánccsoport szórakoztatta a nagyérdeműt, csakúgy, mint a kalocsai Bokréta Néptánc Egyesület apróságai. Később megérkezett a magyar Tom Jones-ként emlegetett Majsai Gábor és a falu híres szülötte, Harangozó Teri táncdalénekesnő is, akik valamennyien minőségi műsorral nyújtottak kellemes órákat a fesztivállátogatóknak.

Maros Attila a rendezvény tapasztalatait összegezvén annyit már elárult a jövő nyárra tervezett harmadik bátyai „fokhagymás napról”, hogy a rossz időjárás miatt megromlott termés miatt idén elmaradt Guinness-rekordot 2011-ben mindenképpen megpróbálják ismét megdönteni a világ leghosszabb hagyma-fűzérével.


Kultúra

Götz Anna osztotta meg velünk kincseit

Rendhagyó színházi előadásra gyülekezett január 20-án a kalocsai közönség. Szabó Árpád, a Városi...

Országos táncverseny volt Kalocsán

A táncoktató művészeti iskolák tanulmányi versenyének tekinthető IV. Országos Társastáncversenyt...

„Nekem ecsetet adott kezembe az Úr”

Január 6-án, pénteken este a fenti címmel nyílt meg a Városi Galériában Hubert László dusnoki festő...

Tartalmas év a horvát kisebbségi önkormányzat mögött

Akik rendszeres olvasói a Kalocsai Néplapnak, és figyelemmel kísérték tudósításait,...

Kodály nyomában Dunapatajon

Elmúlt számunkban a dunapataji évfordulókat vettük számba, amelyek közül érdemes kiemelni Kodály...

KALOCSA VÁROS RENDEZVÉNYEI

 Február 3. péntek 18 óra: Liszt Ferenc Ami fúvószenekarának félévi hangversenye. A zenekart vezeti:...

„Ideje van az építésnek”

Elmúlt vasárnap adták át Kalocsán a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény új színháztermét, melyet az...

Ott lesznek a bokrétások a Néptáncantológián

Február 25-én az ország 15 legjobbja között mutathatja be Illés Zoltán koreográfiáját a kalocsai...

Városi mesemondó verseny

A december 19-én megrendezett városi mesemondóversenynek hagyományosan a Tomori Pál Városi és...

Az én Adventem

December 12-én, hétfőn délelőtt a fenti címmel tartott előadáson vehettek részt az érdeklődők...

Kalocsáról Kolozsvárra és Beregszászra utaztak a szeretetdobozok

Huszonkét éve jött létre és tevékenykedik városunkban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kalocsai...

Karácsonyi jótékonysági est Homokmégyen

December 16-án ötödik alkalommal rendeztek az adventi ünnepváráshoz kapcsolva jótékonysági estet...

Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra újra Kalocsán

Múlt hét csütörtökön este zsúfolásig megtelt a Szent István Gimnázium Díszterme. Bereczki Zoltán és...

Karácsony ünnepén

 Összekulcsolt kezeimben szeretet.Kinyújtom feléd, átadom neked.Fogadd tőlem, kérlek, küldd...

A város

 Nagyon nagy, és fényes volt a város. Lila, sárga, zöld, piros lámpák milliói villogtak mindenütt,...

Szenteste

Már harmadszor kerülte meg a nyaralót. A járdára egyenletesen hullott, könnyű porhó tompította...

Karácsonyi mese

A címben szereplő mű is elhangzott azon a versenyen, amelyet az író-költő tiszteletére, az ő...

Egy költő és egy fotóművész bemutatkozása

December 15-én, csütörtökön délután 17 órától mutatkozott be az érdeklődőknek Kalocsán, a Tomori Pál...

Népművészetünket, hagyományainkat ünnepeltük

December 4-én délután a Kalocsai Színházban a Kalocsai Hagyományőrző Néptánc Egyesület jubileumi...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás