Kiállítás a 200 esztendeje elhunyt Katona István történetíró tiszteletére
Helytörténeti kutatások Kalocsán
2011.12.11 19:39 | Dávid Attila
A fenti címmel megrendezett időszaki tárlat megnyitóját tartották november 16-án, szerdán délután Kalocsán, a Viski Károly Múzeumban (Szent István király út 25.). A Kulturális Örökség Napjai és a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében megrendezett kiállítást Markó László, a Kalocsai Múzeumbarátok Köre elnöke köszöntötte és dr. Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke nyitotta meg, a szakmai bemutatót pedig Romsics Imre múzeumigazgató tartotta. A rendezvényen közreműködött a Kalocsa Kamarakórus, amelyet Villányi Eszter karnagy vezényelt.
Markó László köszöntötte a jelenlévő érdeklődőket, a kiállítás megrendezésében és megnyitásában részt vállaló személyeket, valamint a rendezvényt jelenlétével szintén megtisztelő Simon Zoltán alpolgármestert. Elmondta, hogy hatodik alkalommal várják a Múzeumok Őszi Fesztiváljára az érdeklődőket a Kulturális Örökség Napjai keretében, amellyel nem csak a számukra kedves és tanulságos múltat akarják megidézni, hanem nyitnak a nagyközönség legfogékonyabb része, a fiatalok felé is. Szavai alapján a mostani kiállítás kiváló alkalom egy tudós megismerésére és rajta keresztül a múzeum kincseinek részletesebb felfedezésére. Megemlítette, hogy az országos rendezvény mottója: „Tudás és emlékezet” – ez az időszaki kiállítás pedig pontosan takarja ezt, mondhatjuk, hogy „teli-találat”.
A Kalocsai Múzeumbarátok Köre elnökének szavai után a Kalocsa Kamarakórus három kórusművet adott elő.
Ezután dr. Bábel Balázs is köszöntötte a jelenlévőket, és üdvözlendőnek tartotta azt, hogy a múzeum is megemlékezik Katona István halálának évfordulójáról, hiszen születésének kétszázadik évfordulója – 1932-ben – (a korabeli sajtó híradása szerint) országos ünnep volt: a kultuszminiszter eljött Kalocsára, illetve a bíboros elküldte ide a küldöttjét, hiszen Katona István a magyar történetírás egyik atyja (az egyházi történetírásnak mindenképpen). Hatalmas történetírói munkát végzett – kisebb helytörténeti munkákkal, illetve történeti események feldolgozásával kezdte, majd belefogott óriási vállalkozásába: a Historia critica regum Hungariae-ba, amely végül 44 kötetben jelent meg (az utolsó már csak a halála után). Azon úttörő történetírók közé tartozott, akik nem csupán a gesztákat olvasták át, hanem beültek a levéltárba, és oknyomozást folytattak. Olyan munkákat is bevett nagy művébe, amelyek ma már nincsenek meg.
Amikor feloszlatták rendjét, még egy darabig oktatott, de aztán már nem lehetett többé egyetemi tanár. Kolonics László érsek Kalocsára hívta, és a mostani Katona-ház volt a lakása. A káptalan tagja lett, javadalmát pedig különböző kulturális és karitatív célokra használta fel: például hozzájárult a kalocsai szegény gyerekek iskoláztatásához, adakozott szociális célokra, és sokat áldozott a kultúrára.
Dr. Bábel Balázs szavait megköszönve Markó László felkérte Romsics Imre múzeumigazgatót a kiállítás szakmai megnyitására. Az igazgató elmondta, hogy a kiállítás első tárlója azt a két kötetet mutatja be, amit Katona István Kolonics érsek kérésére írt, és amelynek (latinról való) magyar fordítását a Kalocsai Múzeumbarátok Köre adta ki. Szavaiból kiderült, hogy ez a kiállítás igazából nem Katona Istvánról szól, aki – mint a kalocsai történetírás kovásza – „megfogantatója” ennek a tárlatnak. Katona István volt az első személy, aki Kalocsán lakva a város történetével foglalkozott – mondhatjuk azt, hogy ő az elindítója a kalocsai helytörténeti kutatásnak, ezért szentelték a kiállítás első tárlóját az ő műveinek. Ez a két kötet kicsit több, mint amit várni lehet egy fordítástól, mert egyrészt tartalmazza Katona István művének szó szerinti fordítását, másrészt a jegyzeteiben végig tárgyalja az elmúlt kétszáz esztendőt, azt a történeti tudást, amit Katona után a szakma felhalmozott.
A második tárlóban állították ki a Katona után – fél évszázadnyi szünettel – megjelenő helytörténeti írásokat, amelyeket a jezsuita gimnázium tanárai (pl. Tóth Mike, Menyhárt László) készítettek. A harmadik tárlóban a XIX. századi és a XX. század eleji polgári kutatókat mutatják be (pl. Murányi Károly főorvos). A negyedik tárlóban kiemeltek egy polgári és egy egyházi írót: Tímár Kálmánt és Winkler Pált. Az ötödik tárlóban a főegyházmegye gyűjteményeinek kiadványait, illetve néhány egyháztörténeti írást állítottak ki – a gyűjtemények most létező sorozatait is bemutatják, hiszen az egyházhoz tartozó történészek is foglalkoznak helytörténettel.
A kiállítás második részének az első tárlójában az egykori kalocsai sajtóra hívják fel a figyelmet, hiszen nagyon fontos cikkek jelennek meg a kalocsai sajtó hasábjain. Ezért több sajtóterméket is kiállítottak: például a Kalocsa és vidékét, Kalocsa és járását, illetve a Kalocsai Néplapot. (Az igazgató úr szavai alapján a kalocsai sajtó már megjelenése pillanatában fontos küldetésének tartja azt, hogy helytörténettel foglalkozó cikkeket megjelentessen.) A második szakasz második tárlójában a szocialista kornak a kiadványait állították ki (nagyon vegyes ez a tárló). A következő tárló napjaink könyvkiadását mutatja: a kalocsai múzeumnak, a Kalocsai Múzeumbarátok Körének kiadványait. Az ezután következő tárló a környező falvakat mutatja be. A legutolsó tárlóban kiemeltek egy falut, Homokmégyet, ahol két nagy kutatás zajlott-zajlik: az 1980-as években egy hatalmas szociográfiai felmérés folyt (a falu összes családját felmérték). Most arról folynak a tárgyalások, hogy harminc évvel később újra megismétlik ezt a kutatást: hatalmas feladat lenne megnézni, hogy mi történik harminc év alatt egy magyar faluban.
Romsics Imre záró szavaiban megemlítette, hogy azzal a reménnyel nyitják meg ezt a kiállítást, hogy lesznek utódok, akik folytatják a helytörténeti kutatást, és a jövőben is felvállalják majd ezt a nehéz feladatot.
Kultúra
Hunyadi Napok – egy kicsit másképp
Ismét megrendezték a Hunyadi Kollégium hagyományos tavaszi rendezvényét, a Hunyadi Napokat. Igaz,...
A Gyermekdal Napja az Újvárosi Tagóvodában
Az Újvárosi Tagóvodában április 27-én pénteken került sor a Gyermekdal napjára. Óvodánk sajátos...
Versenyeztek az ország fúvószene tanárai
A dombóvári Apáczai Oktatási Központ Alapfokú Művészetoktatási Intézményegysége versenyt hirdetett...
Gyűjteményéből két alkotást felajánlott jótékonysági célra
Még márciusban tudósítottunk arról, hogy Miskén, az óvodában Czár János magángyűjteményéből...
Szerelmes szavakkal díszített színes szalagok táncoltak a gyönyörű nyári napsütésben az Érsekkertben...
Kalocsai és a régió képzőművészeinek alkotásaiból nyílt meg a Városi Galériában április 27-én,...
Ezrek előtt léptek fel a törökországi gyermekhéten
Szerencsésen ért haza 10 napos, a törökországi Izmirben töltött programjáról a Bokréta Népművészeti...
A kalocsai Piros Rózsa a hétvégén Kúlában tündökölt
Egy kúlai kulturális fesztivál díszvendége volt április utolsó előtti hétvégéjén Kalocsa és a...
Vitaminbombák és ehető virágok
A Bem Apó utcai Tagóvodában előző héten az egészséggé volt a főszerep. Április 20-án délelőtt az...
Búzaszentelés Kalocsa-Negyvenszálláson
A kereszténység búzaszentelő szertartásának első, hitelesnek tekinthető nyomai a IX. századból...
„Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” (Máté 5,7)Megfigyeltük-e,...
Színielőadás – A holdbéli csónakos
A Szent István Gimnázium színjátszó köre 2012. május 12-én szombaton 18 órai kezdettel a Kalocsai...
A Kalocsai Színház hivatalosan utolsó premierjét láthattuk április 14-én, szombaton, ahol a...
Érettségi tétel lesz a Varajti Gizella Színjátszó Kör
A Varajti Gizella Színjátszó Kört sokan ismerik a városban és a környékbeli településeken, hiszen...
A 247 éves Szent István Gimnázium idén is megrendezte hagyományos, kétnapos rendezvénysorozatát. Az...
Kulka János, a Malek család és a Quimby is rábólintott a Kék Madárra!
Végleges a XX. Kék Madár Fesztivál programja. A főszervező és az alapítvány kuratóriuma már csak a...
Rendhagyó óra a Költészet Napján
A Költészet Napját – József Attila születésnapján, április 11-én – 1964 óta ünnepeljük....
A kalocsai Viski Károly Múzeum és a Kalocsai Múzeumbarátok Köre múlt héten szerdán mutatta be...
Mint arról már korábban is beszámoltunk a Mattis-Teutsch Waldemar műveiből nyílt kiállítás kapcsán,...
A Kertvárosi Tagiskolában egy hétig anyanyelvünké volt a főszerep. A nyelvi hét rengeteg színes...
„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én...
… a Kalocsai Alkotók Köre című rendezvénysorozat keretében emlékeztek meg a Tomori Pál Városi...
Egy élet a szent zene szolgálatában
A nemzetközi hírnevű Leányfalusi Vilmos orgonaművész-karnagy hétfőn ünnepelte 75. születésnapját....
A Kalocsai Gerillakertész Mozgalom ismét rendbe tette örökbefogadott városrészét, az Ecetgyár utcai...
IX. Kamarakoncert a Pataji Múzeumban
A Vettermann Péter karnagy által inspirált és vezetett, változó tagokkal működő hartai zenekar...
A Kecskeméti Fotókör kiállítása
Nem a helyesírási tudásunkban keletkezett űr, nem is a technika ördöge tréfált meg: a Kecskeméti...
Kalocsai sikerek a megyei szavalóversenyen
Ismét Kiskunhalason rendezték meg az általános iskolások megyei szavalóversenyét a Szűts József...
A Nagyasszonyunk tanulója nyerte a Mezzofantit
Amint arról lapunk is beszámolt, a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény 2012-ben is megrendezte a...
Megvalósulhat a múzeumpedagógiai program
A városi képviselő-testület április 2-i ülésén bebizonyosodott: a fenntartó váltás nem befolyásolja...
A húsvéti történet – a szeretet vezérfonalára fűzve
Általában vasárnap van gyerekklub, de most, az ünnepre készülődve úgy gondoltuk, kihasználjuk a...
„A családomtól kapott polgári értékrend meghatározta az egész életemet”
A Tomori Pál VFK Kalocsáról származó tudósok, művészek életét feldolgozó sorozatának ötödik részére...
A Dózsa szakközépiskola Martinovics utcai könyvtára harmadik alkalommal telt meg érdeklődőkkel a...
Régen várt album került a nagyközönség elé a múlt héten: Tamás László Kalocsa Vadvirága című könyve,...
Mezzofanti Országos Nyelvi Verseny 2012
A Mezzofanti Országos Nyelvi Versenynek tavaly is nagy sikere volt, így az idén is megrendeztük,...
Március 31-én szombaton délután ismét megrendezte a kalocsai művelődési központ a havonta esedékes...
Hajósmúzeum és képtár nyílt Hartán
Több okból is örülhettem, amikor a hartai Hajósmúzeum és képtár megnyitójára Hartára, a Templom utca...
„Akkora öröm számomra, hogy azt el sem mondhatom”
A tojás, bár mindennapi életünkhöz, ételünkhöz tartozik, mégis őriz magában valami titokzatosságot....
A Dózsa György középiskola könyvtárában a húsvét közeledtére hangolták a diákokat. Farkas Sándorné...
Igazi „forróvérű” teltházas koncert
Dolhai Attila már többször tartott telt ház előtt nagysikerű musicalestet városunkban kitűnő...
Több évszázados hagyományt elevenítenek fel Dunapatajon kereken tíz éve, Kopasz Gáborné vezetésével...
Házi kedvenc Golden retriever kutyapárunk már 5 éve minden tavasszal megajándékoz minket kölykeivel,...
A Liszt Ferenc AMI tanárai és növendékei hagyományos tavaszköszöntő műsora megfelelt a...
A Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes, a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány és a Városi...
Folytatódott a Dózsa György szakközépiskola könyvtára által indított Bibliatörténeti előadássorozat,...
A Szülőföld Akadémia utolsó előtti programja Gerjen bemutatkozása volt. A Duna túlsó partján álló...
Félévzáró a Hétszínvirág népzene-néptánc tanszakán
A Hétszínvirág Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a Városi Színházban tartotta meg a...
Mondok valakinek újat azzal, ha megállapítom: elég kinézni az ablakon, és annyi rosszkedvű embert...
A legfontosabb mustrán bizonyítottak a Liszt AMI „bokrétásai”
Rangos (a műfaj legrangosabb) rendezvényén mutatkozhattak be a kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú...
Állandó tárlattal nyitott új helyén a Magyar Fűszerpaprika Múzeum
Ideiglenesen új helyre költözött a kalocsai Magyar Fűszerpaprika Múzeum, mely költözését egy állandó...
Történelmi vetélkedő 1848 jegyében
A Kertvárosi Iskolában hosszú évek óta vetélkedő keretében emlékeznek meg a tanulók az...
Bemutatkozott Horváth Nándor, a lovagkor szerelmese
A Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola és szakiskola autószerelőként végzett egykori...
Boldogok, akik éheznek és szomjaznak
„Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek.” (Máté...
Kiállítás, mely a szeretetről szól
Miskén, a Kisközben lévő óvodában a múlt héten egy nagyon különleges kiállításra várták az...
Kiss István és Dávid Attila mutatkozott be a városi könyvtárban
A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár „Alkotók Köre” című sorozatában legutóbb Kiss...
