A fenti címmel megrendezett időszaki tárlat megnyitóját tartották november 16-án, szerdán délután Kalocsán, a Viski Károly Múzeumban (Szent István király út 25.). A Kulturális Örökség Napjai és a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében megrendezett kiállítást Markó László, a Kalocsai Múzeumbarátok Köre elnöke köszöntötte és dr. Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke nyitotta meg, a szakmai bemutatót pedig Romsics Imre múzeumigazgató tartotta. A rendezvényen közreműködött a Kalocsa Kamarakórus, amelyet Villányi Eszter karnagy vezényelt.

Markó László köszöntötte a jelenlévő érdeklődőket, a kiállítás megrendezésében és megnyitásában részt vállaló személyeket, valamint a rendezvényt jelenlétével szintén megtisztelő Simon Zoltán alpolgármestert. Elmondta, hogy hatodik alkalommal várják a Múzeumok Őszi Fesztiváljára az érdeklődőket a Kulturális Örökség Napjai keretében, amellyel nem csak a számukra kedves és tanulságos múltat akarják megidézni, hanem nyitnak a nagyközönség legfogékonyabb része, a fiatalok felé is. Szavai alapján a mostani kiállítás kiváló alkalom egy tudós megismerésére és rajta keresztül a múzeum kincseinek részletesebb felfedezésére. Megemlítette, hogy az országos rendezvény mottója: „Tudás és emlékezet” – ez az időszaki kiállítás pedig pontosan takarja ezt, mondhatjuk, hogy „teli-találat”.

A Kalocsai Múzeumbarátok Köre elnökének szavai után a Kalocsa Kamarakórus három kórusművet adott elő.

Ezután dr. Bábel Balázs is köszöntötte a jelenlévőket, és üdvözlendőnek tartotta azt, hogy a múzeum is megemlékezik Katona István halálának évfordulójáról, hiszen születésének kétszázadik évfordulója – 1932-ben – (a korabeli sajtó híradása szerint) országos ünnep volt: a kultuszminiszter eljött Kalocsára, illetve a bíboros elküldte ide a küldöttjét, hiszen Katona István a magyar történetírás egyik atyja (az egyházi történetírásnak mindenképpen). Hatalmas történetírói munkát végzett – kisebb helytörténeti munkákkal, illetve történeti események feldolgozásával kezdte, majd belefogott óriási vállalkozásába: a Historia critica regum Hungariae-ba, amely végül 44 kötetben jelent meg (az utolsó már csak a halála után). Azon úttörő történetírók közé tartozott, akik nem csupán a gesztákat olvasták át, hanem beültek a levéltárba, és oknyomozást folytattak. Olyan munkákat is bevett nagy művébe, amelyek ma már nincsenek meg.

Amikor feloszlatták rendjét, még egy darabig oktatott, de aztán már nem lehetett többé egyetemi tanár. Kolonics László érsek Kalocsára hívta, és a mostani Katona-ház volt a lakása. A káptalan tagja lett, javadalmát pedig különböző kulturális és karitatív célokra használta fel: például hozzájárult a kalocsai szegény gyerekek iskoláztatásához, adakozott szociális célokra, és sokat áldozott a kultúrára.

Dr. Bábel Balázs szavait megköszönve Markó László felkérte Romsics Imre múzeumigazgatót a kiállítás szakmai megnyitására. Az igazgató elmondta, hogy a kiállítás első tárlója azt a két kötetet mutatja be, amit Katona István Kolonics érsek kérésére írt, és amelynek (latinról való) magyar fordítását a Kalocsai Múzeumbarátok Köre adta ki. Szavaiból kiderült, hogy ez a kiállítás igazából nem Katona Istvánról szól, aki – mint a kalocsai történetírás kovásza – „megfogantatója” ennek a tárlatnak. Katona István volt az első személy, aki Kalocsán lakva a város történetével foglalkozott – mondhatjuk azt, hogy ő az elindítója a kalocsai helytörténeti kutatásnak, ezért szentelték a kiállítás első tárlóját az ő műveinek. Ez a két kötet kicsit több, mint amit várni lehet egy fordítástól, mert egyrészt tartalmazza Katona István művének szó szerinti fordítását, másrészt a jegyzeteiben végig tárgyalja az elmúlt kétszáz esztendőt, azt a történeti tudást, amit Katona után a szakma felhalmozott.

A második tárlóban állították ki a Katona után – fél évszázadnyi szünettel – megjelenő helytörténeti írásokat, amelyeket a jezsuita gimnázium tanárai (pl. Tóth Mike, Menyhárt László) készítettek. A harmadik tárlóban a XIX. századi és a XX. század eleji polgári kutatókat mutatják be (pl. Murányi Károly főorvos). A negyedik tárlóban kiemeltek egy polgári és egy egyházi írót: Tímár Kálmánt és Winkler Pált. Az ötödik tárlóban a főegyházmegye gyűjteményeinek kiadványait, illetve néhány egyháztörténeti írást állítottak ki – a gyűjtemények most létező sorozatait is bemutatják, hiszen az egyházhoz tartozó történészek is foglalkoznak helytörténettel.

A kiállítás második részének az első tárlójában az egykori kalocsai sajtóra hívják fel a figyelmet, hiszen nagyon fontos cikkek jelennek meg a kalocsai sajtó hasábjain. Ezért több sajtóterméket is kiállítottak: például a Kalocsa és vidékét, Kalocsa és járását, illetve a Kalocsai Néplapot. (Az igazgató úr szavai alapján a kalocsai sajtó már megjelenése pillanatában fontos küldetésének tartja azt, hogy helytörténettel foglalkozó cikkeket megjelentessen.) A második szakasz második tárlójában a szocialista kornak a kiadványait állították ki (nagyon vegyes ez a tárló). A következő tárló napjaink könyvkiadását mutatja: a kalocsai múzeumnak, a Kalocsai Múzeumbarátok Körének kiadványait. Az ezután következő tárló a környező falvakat mutatja be. A legutolsó tárlóban kiemeltek egy falut, Homokmégyet, ahol két nagy kutatás zajlott-zajlik: az 1980-as években egy hatalmas szociográfiai felmérés folyt (a falu összes családját felmérték). Most arról folynak a tárgyalások, hogy harminc évvel később újra megismétlik ezt a kutatást: hatalmas feladat lenne megnézni, hogy mi történik harminc év alatt egy magyar faluban.

Romsics Imre záró szavaiban megemlítette, hogy azzal a reménnyel nyitják meg ezt a kiállítást, hogy lesznek utódok, akik folytatják a helytörténeti kutatást, és a jövőben is felvállalják majd ezt a nehéz feladatot.