www.kalocsaineplap.hu | Kalocsai Néplap Online Kalocsa és a környék lapja

Tuti tipp: sose halunk meg!

2010.09.21 15:36 | Zsiga Ferenc

AMIKOR EGY ESŐS nap már kora reggel azzal kezdődik, hogy szidni kényszerülünk a járdára sarat fröccsentő autós édesanyját, olyankor a napi strapa után nemcsak testileg, de lelkileg is fel kell oldódnunk. Mi lenne hatékonyabb orvosság a krónikus rosszkedvre és levertségre, mint egy musical? A párom szerint igen, egy musical, ami nem egy, hanem maga „a musical”, ha a fővárosi premier után országos turnéra indult, szeptember 11-én Európa Kulturális Fővárosában, Pécsett bemutatott, hamarosan Kecskeméten is látható Sose halunk meg című zenés darabra gondolunk. A pécsi aréna karzatán üldögélve aztán már nincs más dolgunk, mint engedni, hogy a darab szívet melengető karakterei, csipkelődő humora és bájos kis története felforrósítson bennünket, hogy a végén művészi élményekkel gazdagabban még napok múltán is az foglalkoztasson bennünket: zseniális, ahogy egy történelmi korszak (Kádár éra) összes visszásságát közérthetően, egyszerűen és szépen, a humor elemeivel fűszerezve éppen egy zenés darabban mutatják be. A recept persze nem is olyan bonyolult: csak le kell merülnünk a múlt mélységes mély kútjába, és onnan a felszínre hoznunk egy legendákkal övezett családtag alakját. Aztán ezt az alakot formálhatjuk, kedvünkre gyúrhatjuk, misztifikálhatjuk, vagy akár kigúnyolhatjuk.
A SZTORI a hasonló című, nagy sikerű film forgatókönyvét követve a hatvanas évek hajnalán indul. Tordai Gyula (Koltai Róbert), a vidéki zsidó vállfaárus néhány napra magához veszi az otthon agyonra dédelgetett pesti unokaöccsét, Imit (Tas-nádi Bence, negyedéves színészhallgató). Ahogy vonatra szállnak, a szenvedélybeteg Gyuszi bácsi már meg is húzza a vészféket, és rohannak az ügetőre játszani. Persze nem nyernek, minden futam végkimenetele csúfos felsülés a nagybácsi számára, de ő csak legyint minderre. Hiába, habzsolja a nagybetűs ÉLETET, és beavatja a nagyvilági dolgokba Imit is: megízlelteti a fiúval nemcsak az újhelyi krémest, a piac forgatagát, a zene, a tánc édes örömét, hanem a nők zamatát is. A visszafogott kamasz eleinte mintegy kívülről szemléli a zsibongó falusi környezetet, de Gyuszi bácsi történetünk végére feloldja gátlásait, és, ahogy mondani szoktuk, embert farag belőle.
A SOSE HALUNK MEG egy néhány napba sűrített magyar valóság, amely egészen más eszközökkel kívánja magához bilincselni a nézőket, mint a kortárs darabok. Koltai száműzi a tragikus horderejű történetelemeket, figurákat, ehelyett sajátos humorérzékével és atmoszférateremtő képességével ragadja meg a kor szellemiségét, hangulatát és ábrázolja karaktereit. A kisember, a kisrendőr szemszögéből láttatja a nagyobb összefüggéseket. Olyan kisszerű, a mindennapi életből merített karakterekkel dolgozik, akiknek szituációival, sorsfordulataival, puritán mentalitásával maradéktalanul azonosulni tudunk. Ám mindez vígjátéki elemekkel párosul, ami végig a markában tartja és kacajokra készteti a közönséget. A néha talán profán, de mindenki számára fogyasztható humor az, ami életet pumpál a fő- és mellékhősökbe, és ami fűti a történetet, biztosítva annak kifogyhatatlan lendületét, dinamizmusát. Koltai, aki a nézők többségéhez hasonlóan maga is átélte a filmben bemutatott korszakot, hitelesen jeleníti meg azt, de nem annyira a szocialista államgépezet, hanem inkább a falusi polgárság sorsa foglalkoztatja. Nem akar mindenáron belekotorni a hamuba, felhánytorgatni a sivár értékekkel rendelkező múltat, legfeljebb néhány karikatúra-jellemen keresztül (a karót nyelt könyvügynök és nimfomániás felesége, vagy a lecsúszott él-futballista) küld fricskát az „átkos” rendszernek. Az egyes jelenetek olyannyira színesek, emberközeliek és földhözragadtak, hogy akár velünk is megtörténhetnének, és talán meg is történtek, épp ezért képesek befurakodni emlékezetünkbe. A végkifejletbe azért, egye-fene alapon, beszivárog a kendőzetlen drámaiság is. Mindez nem hatásvadász módon történik: a letargikus érzésektől fűtött, mégis érzelmi feloldódást jelentő epizód némaságába, aláfestő zeneként úgy hasítanak bele Dés László Nagy utazás című slágerének varázslatos dallamai, mint valami mennyből alászállt, messiási muzsika.
AZ ELŐADÁS főbb szerepeiben Koltai Róbert (aki rendezőként is közreműködik), Tasnádi Bence, Vándor Éva, Kertész Péter, Spindler Béla, Pikali Gerda, Hernádi Judit, Egri Márta, Esztergályos Cecília, Lukáts Andor, Kocsis Judit, Debreczeny Csaba, Oberfrank Pál és a többi szereplő tudásuk legjavát nyújtják. Ám Koltai mindent visz, lejátssza a legtöbb partnerét, természetes vidámsága és jó kedélye élteti igazán Gyuszi bácsi figuráját, no meg a határtalan életismerete és páratlan humora. Ki kell emelni Tasnádi Bence alakítását, aki szintén valóságos átlényegülésen megy keresztül: zavartan feszengő kissrácként, majd belevaló, az élet ízére rákapó kamaszként egyaránt jelesre teljesít. Az országjáró sportcsarnok-turnéra indult, premier után Pécsett harmadik alkalommal bemutatott Sose halunk meg musicalről bátran kijelenthető: talán az utóbbi évek legsikerültebb magyar zenés darabja van műsoron. Hogy miért a legsikerültebb? Mert kevés hatol egészen a szívig, kevés érinti meg a lelket, és forgatja fel legalább egy kis időre a gondolatainkat.
OLYAN DARAB a Sose halunk meg, amely a kamasztól a nagypapakorúig mindenkit megmozgat, a közelmúlt ködét áttörve felráz a félálomból. Gyuszi bácsi és Imike történetének zenés változatában, különösen a darab második felvonásában felcsendülő népszerű Dés László dalok pedig keretet adnak és segítenek abban, hogy egyfajta erkölcsi piedesztálra emeljék a megaláztatások, kudarcok után egyszer mégis győzni/nyerni tudó Gyuszi bácsit, akinek sorsa bennünk is elülteti a reményt: egyszer talán mi is győzni tudunk.
(A Sose halunk meg musicalt még az idei évadban játsszák a Kecskeméti Sportcsarnokban)