Újrakezdés 2.0

Bemutatkozott a „művházas” csapat

2015.02.23 11:57    |    V.I.  

Múlt csütörtök délután csordultig telt a Kalocsai Színház épülete. Ezúttal nem színészek, nem is néptáncosok vagy zenészek léptek a színpadra, hanem azok, akik őket elhozzák nekünk, azaz Kalocsa kulturális életének szervezői, alakítói. Az „Újrakezdés 2.0” est célja az volt, hogy az érdeklődők megismerhessék az újonnan megalakult Művelődési Központ minden sejtjét, beleértve annak munkatársait és tagintézményeit.

A Kalocsa Kulturális Központ és Könyvtár iránt érdeklődőket dr. Magóné Tóth Gyöngyi megbízott vezető köszöntötte. Mint elmondta, január 1-jétől új feladatkörökkel bővült ki az intézmény teendőinek lajstroma, amely immáron a Tomori Pál Városi Könyvtár, a Művelődési Központ és Színház, illetőleg a Kalocsa Televízió részegységeket összefogó egészként működik. A mikrofon ezután Kothencz Lajos táncdalénekes kezébe került, aki hazai örökzöldekkel dobta fel a hangulatot, műsorát stílusosan az „Újra itt van a nagy csapattal” zárva, utalván ezzel a „művház” régi-új kollektívájának visszatérésére.

 

ujra_450

 

Aki pedig elsőként lépett a színpadra, Tamás László könyvtárigazgató volt. A vezető könyvtáros kollegája, Farkas Beáta által összeállított bemutató-vetítést vezette fel, beszédében hangsúlyozván, hogy a bibliotéka a jövőben is a valódi értékeket képviselő programoknak lesz a helyszíne. A zenés diavetítésből megdöbbentő számok rajzolódtak ki: nevezetesen, hogy az elmúlt években a könyvtárba beiratkozók száma több mint a duplájára növekedett és előadások, klubfoglalkozások, közönségtalálkozók százainak adott otthont a tudástár, a jól ismert helyi arcok mellett olyan impozáns vendéglistát felvonultatva, mint Jókai Anna, D. Tóth Kriszta, Schäffer Erzsébet, Háy János, Varró Dániel, és hosszasan sorolhatnánk. Végezetül az igazgató a nagyközönség előtt hívta a színpadra Gali Valéria gyermekkönyvtáros kolléganőjét, akinek ezúton köszönte meg sok évtizedes áldozatos és elhivatott munkáját, mindenki „Vali nénije” ugyanis nyugállományba vonul, de ígéretet tett arra, hogy ezzel együtt nem szakad el a könyvtárban folyó élettől.

 

ujra4_450

 

A sort a Kalocsa TV stábja követte, amely éppen dizájn-váltás és külső-belső megújulás, átalakulás alatt áll. A közelmúltban hozott képviselő-testületi döntés értelmében idéntől újra a Művelődési Központ égisze alatt működő tévé stábját, illetőleg a jelenleg is futó hír- és magazinműsorait Tóth Barna szerkesztő-riporter-opera-tőr, vagy ahogy a levetített kisfilmben is elhangzott a „tévé jolly jokere” kommentálta, majd a teljes csapat felvonult a deszkákra. Így személyesen is megismerkedhetett a közönség Mácsai Tamás idén kinevezett főszerkesztővel, vagy az ugyancsak idén munkatárssá vált, bár komoly tévés múlttal rendelkező Judák Annával. Viszontláthatták a „régi” csapatból jól ismert Morvai Diánát (szerkesztő-riporter), Kmetovity Nellit (szerkesztő-riporter) és Bálint Rolandot (vágó-operatőr), valamint Ország-Terenyi Zoltánt (gyártásvezető), akit viszont nem láttak, az a szintén „újonc” Kvalla Gábor volt, aki a rendezvény ideje alatt is a kamera mögött tüsténkedett, és dokumentálta az eseményeket.

 

ujra2_450

 

Végül ismét dr. Magóné Tóth Gyöngyi lépett a pulpitushoz és néhány régi fotóval elevenítette fel, milyenek is voltak az egykori „művházasok” által rendezett tematikus majálisok, milyen volt, amikor a belvárosba visszatért a múlt és középkori jelmezekben vonult be a sétálóutcába Szent István és Gizella királyné az udvartartással, milyenek voltak a téli estéken hétről hétre több száz fős tömegeket megmozgató Szülőföld akadémiák – majd egy ígérettel fordult a megjelentekhez.

 

ujra3_450

 

– Annyian kérdezték tőlem, hogy lesz-e újra Szülőföld akadémia? Lesz-e újra középkori nap augusztus 20-án? Ezúton bejelentem, hogy mindkettőre igen a válasz. Nyilván a Szülőföld akadémiát jövőre fogjuk megrendezni megújult formában, a középkori napon pedig a királyi pár közreműködésével szeretnénk majd átadni azt az újonnan alapított, a Kalocsai Kultúra Mecénása-díja elnevezésű plaketteket mindazon helyi civileknek, vállalkozóknak és cégeknek, akik a legtöbbet tesznek a kulturális élet és rendezvényeink támogatásáért – mondta a megbízott vezető. Dr. Magóné Gyöngyi hozzátette, hogy a színvonalas, de ingyenes rendezvények rendkívül sokat emésztenek fel a város amúgy is véges forrásaiból. Ezért kéri, hogy akinek módjában áll, támogassa a programokat és segítse munkájukat, ahogy tették ezt azok a vállalkozók is, akiknek a jóvoltából az „Újrakezdés 2.0” est végén zsíros kenyérrel és forralt borral kínálhatták az érdeklődőket, akik Pulya Csaba luxushajókon zenélő kalocsai fiatalember műsorát követően vitathatták meg az elmúlt órákban látottakat, mert hát volt miről beszélni. Rengeteg emlék, élmény és ismerős arc köszönt vissza úgy a vetítővászonról, mind a színpadról, vagy a közönség soraiból.

 


Kultúra

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás