Rangos kitüntetés az uszódi iskola pedagógusának

„A nekem adott díjjal a kistelepülések tanítóinak munkáját ismerték el”

2011.01.30 20:59    |    Zsigmond Enikő  

Vörös Zoltánné 35 éve tanít szülőfalujában

 

 

A Magyar Kultúra Napja alkalmából Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár és Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár január 21-én a kiemelkedő teljesítményt nyújtó művészeknek, művészeti alkotó közösségeknek, könyvtárosoknak és a kultúra támogatóinak, valamint egyetemi oktatóknak, pedagógusoknak, gyógypedagógusoknak és neveléstudományi kutatóknak kitüntetéseket adott át Budapesten, az Iparművészeti Múzeum aulájában. Közöttük volt Vörös Zoltánné, a Kalocsa és Térsége Általános Iskolája Uszódi Tagiskolájának a tanítója, aki Karácsony Sándor-Díj kitüntetésében részesült, melyhez a Kalocsai Néplap nevében gratulálunk!

 

voros_zoltanne_295A díjat – melyet az 1891-1952 között élt, nemzetközi hírű pedagógiai, filozófiai íróról, egyetemi tanárról neveztek el – az oktatási miniszter adományozza a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódó ünnepség keretében évente tíz olyan pedagógusnak, akik huzamos időn át kiemelkedő munkát végeznek a gyermekek harmonikus személyiségformálásában.

A miniszter az ünnepségen többek között azt mondta, hogy a most átadott művészeti és oktatási elismerések remélhetőleg új fejezetet nyitnak a díjazottak munkásságában.

Vörös Zoltánné Erzsikével a díjátadást követő napon Uszódon beszélgettem. Kicsit félve is mentem, gondoltam, lehet, hogy egy családi ünnepség közepébe csöppenek, hiszen mégsem mindennapi, hogy egy falusi tanító munkáját miniszteri kitüntetéssel ismerik el, méghozzá olyannal, amit nem osztogatnak csak úgy számolatlanul, hiszen ezt a díjat évente mindössze tíz pedagógus kaphatja meg az országban. Ehelyett csak egy lármázó puli, egy láthatóan büszke férj és egy láthatóan boldog kitüntetett fogadott.

Az „összcsaládi” ünneplésre vonatkozó kérdésemre úgy tűnt, nem is igazán tudja, miért kellene ennek ilyen nagy faksznit keríteni.

– A gyerekek majd jövő héten jönnek haza, akkor lesz egy ebéd, de ez egyébként is így szokott lenni.

És a kollégák az iskolában, hogy fogadták a hírt, gratuláltak, örültek neki?

voros_zoltanne_2_340– Igen, nagyon. Tudod, ez úgy van ilyen kis faluban, hogy igaz, hogy személy szerint én kaptam a kitüntetést, de úgy gondolom, ezzel a díjjal a kis települések tanítóinak munkáját ismerték el, tehát a kollégáimét is. Nagyon nagy dolog ez, mert ahhoz, hogy egy-egy ilyen kitüntetésre valakit fölterjesszenek, sokszor országos tanulmányi versenyek díjaival kell a javaslatot megtámogatni, és nekem nincs ilyen díjjal rendelkező diákom. De ha belegondolunk, nem mindegy, hogy például egy nagylétszámú városi iskola többszáz gyerekéből vagy egy kis falusi iskola néhány-tíz diákja közül kell kiválasztódni annak az egynek, aki aztán akár országos versenyt is nyer. És az sem mindegy, hogy honnan hova fejleszt a pedagógus, hogy egy jóképességű, értelmiségi családból, jó körülmények közül jövő gyerekből lesz országos helyezett, vagy pedig egy szegény, nehéz sorsú, az alapvető higiéniai és szociális feltételeket is szinte teljesen nélkülöző gyereket fejleszt olyanná, hogy képes legyen kiemelkedni a környezetéből, akarjon több lenni, tovább tanulni, hogy lehetősége legyen egy jobb életre, mint ahonnan indult. És bizony, a falusi pedagógusnak ebben van nagy szerepe, de ezt sajnos nem lehet dokumentálni semmiféle díjjal egy kitüntetés indoklásában. Ezért örülök ilyen nagyon az elismerésnek, és ezért örültek a kollégáim is.

A kezdetektől itt tanítasz?

– Igen. Harmincöt éve. Itt, ebben az iskolában, ahova én is jártam, persze, a környezet azóta sokat fejlődött. Mindig is tanító szerettem volna lenni. A nagyapám azt mondta, nagyon jó gondolat, mert gyerek, az mindig lesz. Hát ahogy ő akkor gondolta, az ma már nem egészen így van. Gyerek most is van, de egyre kevesebb. Ezért is van már iskolatársulás, és ezért kell a felsősöknek Kalocsára járni.

voros_zoltanne_3_258De nem a biztos munka miatt választottam. Az általános iskola után is azért mentem Bajára, a kereskedelmi szakközépiskolába, mert ott volt a tanítóképző mellett. Mondom, erre készültem gyerekkoromtól. Viszont, ha mégsem sikerülne – így okoskodott a család –, akkor is lesz egy szakmám, amivel el tudok indulni. De már középiskolásként is átjártunk a képzőbe irodalmi szakkörre, érettségi után pedig már nem csak délutáni vendég voltam a főiskolán… Az utolsó évet levelezőn végeztem, mert hazahívtak Uszódra tanítani, annyira kevés volt a pedagógus.

– És hát várt itt egy Vörös Zoltán nevű legény is – veti közbe hamiskásan mosolyogva a férj.

– Igen, várt bizony, én pedig nem szerettem volna, ha addig vár, míg más lányon is megakad a szeme – nevet Erzsi. – De komolyan, nehéz döntés volt, hazajönni, tanítani, közben tanulni. Aztán összeházasodtunk, dolgoztunk, két gyermekünk született, most már mindketten önállóak. Péter fiunk rendőr, Csongrádon él családjával, van egy gyönyörű négyéves unokánk, Lili. Kati lányunk Pesten él a párjával, logopédusként dolgozik, és munka mellett most újra tanul, hogy a főiskolai mellé egyetemi diplomát szerezzen.

Az unokádat tudod nem pedagógus szemmel nézni?

– Persze. Ő az én ügyes, okos unokám, aki mindig segít nekem. Sokat játszunk, olvasunk, beszélgetünk. Bár az is igaz, fejlesztő könyveket szoktunk neki venni… – és mindketten ezen újra jót mosolyognak.

Hobbi, kedvenc időtöltés?

– A munkája – mondja Zoli. – Hazajön az iskolából, aztán megy is vissza sokszor. Foglalkozás, szakkör, megbeszélés, mindig akad valami intézni való a gyerekek körül. Meg falun nem úgy van, hogy eddig tart, meg ekkor van a fogadóóra, aztán kész. Megy a boltba, megállítja az egyik szülő, a másik, aztán akkor és ott van a fogadóóra. Vagy itthon keresik, személyesen, telefonon, érdeklődnek leckéről, elintézendő dolgokról, mert a gyerek valamit elfelejtett, mégiscsak jobb, ha a taní-tó néni újra megmondja…

– A falusi tanítóélet ilyen. Mindenki ismer mindenkit, sok gyereknek már a szülőjét is tanítottam. De ez jó is. Ismerem a családot, a körülményeket, könnyebb megérteni, hogy ha egy gyerek úgy viselkedik, ahogy, az miért van – de igaza van a férjemnek, a hobbim nekem elsősorban a munkám. Mellette nagyon szeretek olvasni, ha nagyon belefeledkezek, akár hajnalig is. Régebben, ha volt rá időm, kötöttem és varrni is nagyon szerettem, főleg szabni, kitalálni, hogyan is lesz egy anyagból az a formájú ruha, amit szeretnék.

Ja, és van egy könyvem is. Összegyűjtöttem a családból azokat az ételeket, amiket gyakran főztünk. Gazdaságos, egyszerű, időtakarékos ételek a paraszti konyhából – ezt az alcímet adtam neki. És a gyerekeink is kaptak egy-egy példányt belőle. A címe pedig azért lett: Én így főzöm, mert leírtam nekik lépésről lépésre az elkészítési módot, egészen a lábos elővételétől a gáz begyújtásáig…

Nézem a kék iratmappát, benne az átlátszó nejlonzsebekben a recepteket: törve-bab, vékonypite, babos-hús, káposztás kacsa és málé, nem is sorolom tovább. Mikorra felvetném, hogy ez így nem teljesen könyvforma, már rájövök a miértre… de Erzsi mondja is, azért ilyen, hogy a gyerekek főzés közben akár zsíros, vizes kézzel is lapozhassák… Hiába, na, pedagógus, vagy inkább azt mondjam, tanító? Aki, ha nem is fogalmazza meg, még a gyerekeinek készített ajándékkal is tanítani szeretne, a régi családi-falusi ízek összegyűjtésével a gyökerek és a múlt őrzésének fontosságát, a kivitelezéssel a praktikus és gyakorlatias gondolkodást és munkát, magával a kész gyűjteménnyel pedig a pénzben nem kifejezhető ajándék értékét, a megfoghatóvá tett szeretetet.

Miután elköszönök, még eszembe jut néhány sor, amit egy újságban olvastam: „Az igazi pedagógus nemcsak oktatni, nevelni tud, de szeretni is. Mert a szeretetben nevelődött gyerek elhiszi, hogy lehet járni a vízen.”


Kultúra

Hunyadi Napok – egy kicsit másképp

Ismét megrendezték a Hunyadi Kollégium hagyományos tavaszi rendezvényét, a Hunyadi Napokat. Igaz,...

A Gyermekdal Napja az Újvárosi Tagóvodában

Az Újvárosi Tagóvodában április 27-én pénteken került sor a Gyermekdal napjára. Óvodánk sajátos...

Versenyeztek az ország fúvószene tanárai

A dombóvári Apáczai Oktatási Központ Alapfokú Művészetoktatási Intézményegysége versenyt hirdetett...

Gyűjteményéből két alkotást felajánlott jótékonysági célra

Még márciusban tudósítottunk arról, hogy Miskén, az óvodában Czár János magángyűjteményéből...

Folkmajális Kalocsán

Szerelmes szavakkal díszített színes szalagok táncoltak a gyönyörű nyári napsütésben az Érsekkertben...

Kalocsa-Art 2012.

Kalocsai és a régió képzőművészeinek alkotásaiból nyílt meg a Városi Galériában április 27-én,...

Ezrek előtt léptek fel a törökországi gyermekhéten

Szerencsésen ért haza 10 napos, a törökországi Izmirben töltött programjáról a Bokréta Népművészeti...

A kalocsai Piros Rózsa a hétvégén Kúlában tündökölt

Egy kúlai kulturális fesztivál díszvendége volt április utolsó előtti hétvégéjén Kalocsa és a...

Vitaminbombák és ehető virágok

A Bem Apó utcai Tagóvodában előző héten az egészséggé volt a főszerep. Április 20-án délelőtt az...

Búzaszentelés Kalocsa-Negyvenszálláson

A kereszténység búzaszentelő szertartásának első, hitelesnek tekinthető nyomai a IX. századból...

Boldogok az irgalmasok

  „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” (Máté 5,7)Megfigyeltük-e,...

Színielőadás – A holdbéli csónakos

A Szent István Gimnázium színjátszó köre 2012. május 12-én szombaton 18 órai kezdettel a Kalocsai...

A muzsika hangja

A Kalocsai Színház hivatalosan utolsó premierjét láthattuk április 14-én, szombaton, ahol a...

Érettségi tétel lesz a Varajti Gizella Színjátszó Kör

A Varajti Gizella Színjátszó Kört sokan ismerik a városban és a környékbeli településeken, hiszen...

István Napok a gimnáziumban

A 247 éves Szent István Gimnázium idén is megrendezte hagyományos, kétnapos rendezvénysorozatát. Az...

Kulka János, a Malek család és a Quimby is rábólintott a Kék Madárra!

Végleges a XX. Kék Madár Fesztivál programja. A főszervező és az alapítvány kuratóriuma már csak a...

Rendhagyó óra a Költészet Napján

A Költészet Napját – József Attila születésnapján, április 11-én – 1964 óta ünnepeljük....

Rekviem a parasztságért

A kalocsai Viski Károly Múzeum és a Kalocsai Múzeumbarátok Köre múlt héten szerdán mutatta be...

Francia napok az emlékházban

Mint arról már korábban is beszámoltunk a Mattis-Teutsch Waldemar műveiből nyílt kiállítás kapcsán,...

Egy hét az anyanyelvé

A Kertvárosi Tagiskolában egy hétig anyanyelvünké volt a főszerep. A nyelvi hét rengeteg színes...

Megnyugvás

  „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én...

A Költészet Napjáról…

… a Kalocsai Alkotók Köre című rendezvénysorozat keretében emlékeztek meg a Tomori Pál Városi...

Egy élet a szent zene szolgálatában

A nemzetközi hírnevű Leányfalusi Vilmos orgonaművész-karnagy hétfőn ünnepelte 75. születésnapját....

Megszépült a Vajas-part

A Kalocsai Gerillakertész Mozgalom ismét rendbe tette örökbefogadott városrészét, az Ecetgyár utcai...

IX. Kamarakoncert a Pataji Múzeumban

A Vettermann Péter karnagy által inspirált és vezetett, változó tagokkal működő hartai zenekar...

A Kecskeméti Fotókör kiállítása

Nem a helyesírási tudásunkban keletkezett űr, nem is a technika ördöge tréfált meg: a Kecskeméti...

Kalocsai sikerek a megyei szavalóversenyen

Ismét Kiskunhalason rendezték meg az általános iskolások megyei szavalóversenyét a Szűts József...

A Nagyasszonyunk tanulója nyerte a Mezzofantit

Amint arról lapunk is beszámolt, a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény 2012-ben is megrendezte a...

Megvalósulhat a múzeumpedagógiai program

A városi képviselő-testület április 2-i ülésén bebizonyosodott: a fenntartó váltás nem befolyásolja...

A húsvéti történet – a szeretet vezérfonalára fűzve

Általában vasárnap van gyerekklub, de most, az ünnepre készülődve úgy gondoltuk, kihasználjuk a...

„A családomtól kapott polgári értékrend meghatározta az egész életemet”

A Tomori Pál VFK Kalocsáról származó tudósok, művészek életét feldolgozó sorozatának ötödik részére...

Mi Atyánk…

A Dózsa szakközépiskola Martinovics utcai könyvtára harmadik alkalommal telt meg érdeklődőkkel a...

Kinyílott Kalocsa Vadvirága

Régen várt album került a nagyközönség elé a múlt héten: Tamás László Kalocsa Vadvirága című könyve,...

Mezzofanti Országos Nyelvi Verseny 2012

A Mezzofanti Országos Nyelvi Versenynek tavaly is nagy sikere volt, így az idén is megrendeztük,...

Ezúttal a húsvét volt a téma

Március 31-én szombaton délután ismét megrendezte a kalocsai művelődési központ a havonta esedékes...

Hajósmúzeum és képtár nyílt Hartán

Több okból is örülhettem, amikor a hartai Hajósmúzeum és képtár megnyitójára Hartára, a Templom utca...

„Akkora öröm számomra, hogy azt el sem mondhatom”

A tojás, bár mindennapi életünkhöz, ételünkhöz tartozik, mégis őriz magában valami titokzatosságot....

A tojásfestés művészete

A Dózsa György középiskola könyvtárában a húsvét közeledtére hangolták a diákokat. Farkas Sándorné...

Igazi „forróvérű” teltházas koncert

Dolhai Attila már többször tartott telt ház előtt nagysikerű musicalestet városunkban kitűnő...

Iskolába hívogató Patajon

Több évszázados hagyományt elevenítenek fel Dunapatajon kereken tíz éve, Kopasz Gáborné vezetésével...

Kutyajó élet

Házi kedvenc Golden retriever kutyapárunk már 5 éve minden tavasszal megajándékoz minket kölykeivel,...

Tavaszi vidámságok

A Liszt Ferenc AMI tanárai és növendékei hagyományos tavaszköszöntő műsora megfelelt a...

Megyei népdalverseny Kalocsán

A Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes, a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány és a Városi...

A tízparancsolat régen és ma

Folytatódott a Dózsa György szakközépiskola könyvtára által indított Bibliatörténeti előadássorozat,...

Gerjen, a meglepetésfalu

A Szülőföld Akadémia utolsó előtti programja Gerjen bemutatkozása volt. A Duna túlsó partján álló...

Félévzáró a Hétszínvirág népzene-néptánc tanszakán

A Hétszínvirág Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a Városi Színházban tartotta meg a...

A szerelmes nagykövet

Mondok valakinek újat azzal, ha megállapítom: elég kinézni az ablakon, és annyi rosszkedvű embert...

A legfontosabb mustrán bizonyítottak a Liszt AMI „bokrétásai”

Rangos (a műfaj legrangosabb) rendezvényén mutatkozhattak be a kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú...

Állandó tárlattal nyitott új helyén a Magyar Fűszerpaprika Múzeum

Ideiglenesen új helyre költözött a kalocsai Magyar Fűszerpaprika Múzeum, mely költözését egy állandó...

Történelmi vetélkedő 1848 jegyében

A Kertvárosi Iskolában hosszú évek óta vetélkedő keretében emlékeznek meg a tanulók az...

Bemutatkozott Horváth Nándor, a lovagkor szerelmese

A Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola és szakiskola autószerelőként végzett egykori...

Boldogok, akik éheznek és szomjaznak

„Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek.” (Máté...

Kiállítás, mely a szeretetről szól

Miskén, a Kisközben lévő óvodában a múlt héten egy nagyon különleges kiállításra várták az...

Kiss István és Dávid Attila mutatkozott be a városi könyvtárban

A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár „Alkotók Köre” című sorozatában legutóbb Kiss...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás