A Vadászkápolna búcsúja

2010.09.01 13:12   

2010. szeptember 4-én, szombaton, a Ludasszállási Szent Hubertusz Vadászkápolna búcsúja délelőtt 10.00 órakor kezdődik ünnepi szabadtéri szentmisével, melyen közreműködik Leányfalusi Vilmos karnagy, orgonaművész és a Főszékesegyház Kórusa. A kápolnát 2007-ben romjaiból Tóth Kálmán vadász újíttatta fel saját költségén. Felszentelését dr. Bábel Balázs érsek úr végezte 2007-ben. Azóta hagyományteremtő szándékkal minden év szeptemberének első szombatján tartják búcsúnapját, melyre a Ludasszállásról elszármazottakon kívül sokan mások, az ország különböző pontjairól is érkeznek, nem egyszer népviseletben, lobogókkal.

Dr. Mészáros István

általános érseki helynök


Kultúra

Götz Anna osztotta meg velünk kincseit

Rendhagyó színházi előadásra gyülekezett január 20-án a kalocsai közönség. Szabó Árpád, a Városi...

Országos táncverseny volt Kalocsán

A táncoktató művészeti iskolák tanulmányi versenyének tekinthető IV. Országos Társastáncversenyt...

„Nekem ecsetet adott kezembe az Úr”

Január 6-án, pénteken este a fenti címmel nyílt meg a Városi Galériában Hubert László dusnoki festő...

Tartalmas év a horvát kisebbségi önkormányzat mögött

Akik rendszeres olvasói a Kalocsai Néplapnak, és figyelemmel kísérték tudósításait,...

Kodály nyomában Dunapatajon

Elmúlt számunkban a dunapataji évfordulókat vettük számba, amelyek közül érdemes kiemelni Kodály...

KALOCSA VÁROS RENDEZVÉNYEI

 Február 3. péntek 18 óra: Liszt Ferenc Ami fúvószenekarának félévi hangversenye. A zenekart vezeti:...

„Ideje van az építésnek”

Elmúlt vasárnap adták át Kalocsán a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény új színháztermét, melyet az...

Ott lesznek a bokrétások a Néptáncantológián

Február 25-én az ország 15 legjobbja között mutathatja be Illés Zoltán koreográfiáját a kalocsai...

Városi mesemondó verseny

A december 19-én megrendezett városi mesemondóversenynek hagyományosan a Tomori Pál Városi és...

Az én Adventem

December 12-én, hétfőn délelőtt a fenti címmel tartott előadáson vehettek részt az érdeklődők...

Kalocsáról Kolozsvárra és Beregszászra utaztak a szeretetdobozok

Huszonkét éve jött létre és tevékenykedik városunkban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kalocsai...

Karácsonyi jótékonysági est Homokmégyen

December 16-án ötödik alkalommal rendeztek az adventi ünnepváráshoz kapcsolva jótékonysági estet...

Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra újra Kalocsán

Múlt hét csütörtökön este zsúfolásig megtelt a Szent István Gimnázium Díszterme. Bereczki Zoltán és...

Karácsony ünnepén

 Összekulcsolt kezeimben szeretet.Kinyújtom feléd, átadom neked.Fogadd tőlem, kérlek, küldd...

A város

 Nagyon nagy, és fényes volt a város. Lila, sárga, zöld, piros lámpák milliói villogtak mindenütt,...

Szenteste

Már harmadszor kerülte meg a nyaralót. A járdára egyenletesen hullott, könnyű porhó tompította...

Karácsonyi mese

A címben szereplő mű is elhangzott azon a versenyen, amelyet az író-költő tiszteletére, az ő...

Egy költő és egy fotóművész bemutatkozása

December 15-én, csütörtökön délután 17 órától mutatkozott be az érdeklődőknek Kalocsán, a Tomori Pál...

Népművészetünket, hagyományainkat ünnepeltük

December 4-én délután a Kalocsai Színházban a Kalocsai Hagyományőrző Néptánc Egyesület jubileumi...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás