www.kalocsaineplap.hu | Kalocsai Néplap Online Kalocsa és a környék lapja

Mediterrán éjszakák

Vendégünk volt St. Martin szaxofonművész

2008.12.13 18:54 | Csapai Lajos

Tudom, hogy magánügy, de egy pillanatra terhelném a nyájas olvasót azzal, hogy olthatatlan szerelmet érzek a szaxofon, mint hangszer iránt. Olyannyira, hogy időt, pénzt és fáradságot nem kímélve, a kontrabassz kivételével „begyűjtöttem” közönségesebb típusait, így az előszobaszekrényben együtt szorong a szoprán-, alto-, tenor- és baritonszaxofon, melyeken autodidakta módon tanultam meg alapszinten játszani szomszédjaim őszinte bánatára, kitéve barátaim gonoszkodásának, miszerint nem szaxofonos vagyok, csak hangszertulajdonos.

Mindezt előre kellett bocsátanom ahhoz, hogy megértsék, milyen örömmel fogadtam St. Martin szaxofonművészt a szerkesztőségben, aki 16. CD-je megjelenése alkalmával tett látogatást szerkesztőségünkben PR-körútja alkalmával.

stmartin_335

– Családi indíttatás, vagy a hangszeres muzsika iránt érzett vonzalom következtében választottad ezt a pályát?

– A trombita volt a kiindulópont. Már az óvodában volt egy felmérés, kit lehetne zenei pályára irányítani, és egy sikeres felvételit követően édesanyámék hatéves koromban lehetőséget adtak arra, hogy beiratkozhassak a zeneiskolába. Szüleim inkább csak zenekedvelő emberek voltak, noha a tágabb családi körben volt igazi zenész. A fúvós hangszerek iránt érzett nagyon nagy szeretettel indultam pályámon, imádtam az utcán masírozó katonazenekarokat, hallgathattuk a dixieland-zenekarokat, a klasszikus zenét, aztán huszonöt éve a szaxofon kerített hatalmába. Trombitáról szaxofonra – noha óriási a különbség a két hangszer között, hiszen az egyik rézfúvós, a másik fafúvós – nem volt nehéz a váltás, de nem önszántamból történt. Az élet úgy hozta egy téves diagnózis alapján, hogy rézallergiát állapítottak meg nálam, amit úgy lehetett csökkenteni, hogy nem veszem a számhoz a hangszer fúvókáját. Később katona lettem, ott szólamvezető lettem a dobosoknál. A szaxofon mindig csodálatot keltett bennem, amikor hallgattam. Kaptam egy hangszert, kipróbáltam, szeptembertől decemberig éjt nappallá téve gyakoroltam, aztán januárban szaxofonos lettem egy zenekarban, ahol alto-, majd tenorszaxofonon játszottam. Tanárokhoz jártam, például Budapestre Benke tanár úrhoz. Állandóan vizsgáztam, különböző zenekarokban játszottam, ez lett az életpályám.

– Ami pont akkoriban indult, amikor a szaxofon csillaga leáldozóban volt, hiszen jöttek a gitárok, a Beatles, meg a többi… Érdekelne az is, miért választottad a szopránszaxofont, hiszen ennek a hangszernek a hangzása inkább illik a romantikus, lassú dalokhoz?

– Hogy melyik hangszeren játszik az ember, az függ a habitusától, s persze magától a hangszertől, és nagyon fontos a fúvóka minősége, mert ez a lelke a hangszernek. Ha a művész és a hangszer lelke egymásra talál, akkor ott csoda fog történni, vagyis kommunikálni lehet a hangszer segítségével érzéseinket a hallgatóságnak. Nekem Selmer szaxofonom van, amely gyár egy olyan csodát és varázslatot ad, amelyet egyetlen más márka, legyen akár világhírű, nem tud nyújtani. Meghatározó a fúvóka minősége, mert egy Berg Larsen fúvókával a cseh szaxofon is kiválóan szól.

– Nem zavar az, hogy az általad választott hangszer tulajdonképpen egyfajta stílusketrecbe zárja művelőjét?

– Én egy stílusnak a hordozója vagyok, talán megalkotója és életben tartója is. Hol van a határ, ameddig ebben a stílusban elmehetek, hol az a pont, amikor saját stílusomat rombolnám le? Én tiszteletben tartom a saját közönségemet, azt adom nekik, amit ők várnak tőlem, vagyis a l6. lemezen is saját magamat, az én stílusomat adom a közönségnek. Néha ki lehet ebből a körből lépni, de csak akkor, ha a hallgatóság már megkapta azt, amiért eljött a koncertre. Nagyon sokat játszom zenekarban, több formációban is. Tavaly 48 zenésszel játszottam együtt a színpadon, közülük húsz fúvós volt. A nevem nem zenekart, hanem előadót takar, erre nagyon odafigyelek, hogy a közönség ne legyen kétségek között.

– Milyen jövő áll a szaxofon előtt?

– Sok hangszert megismerhettem pályafutásom során, kötelező volt a zongora, évekig játszottam basszusgitáron, dobosként is játszottam zenekarokban, ezeknek a hangszereknek el kellett sajátítanom a technikáját, tehát ha valakit meghívok szólistaként, akkor biztos vagyok abban, hogy azt produkálja, amit várok tőle. Ragaszkodom hozzá és szeretem a hangszeremet, s ha ez így folytatódik, nem tudnak eltántorítani mellőle. A jövője? A népszerűség változása ellen nem tudunk sokat tenni, de örülök, hogy van olyan rádió, amely 80 százalék adásidőben szaxofonzenét sugároz, ami kielégíti azok igényét, akik szeretik ezt hangszert. Példaképem David Sanborn amerikai altszaxofonos, aki nem csak virtuóz muzsikus, hanem a zenei ideje is csodálatos, vagyis az, amikor egy kicsit a háta mögé játszik, nem rohan előre és élvezi a szabadságot. Ez nekem egy valódi csoda – mondta St. Martin, akinek 16. lemeze „Mediterrán éjszakák” címmel, parádés kiállításban, tartalmas inlettel (betétfüzet) együtt jelent meg, s kitűnő karácsonyi ajándék lehet a szaxofonmuzsikát kedvelők számára.