Megszülettek a Szóval?! Országos Vitaverseny 2013. előválogatásának eredményei.

Két kalocsai csapat is képviseli megyénket

2013.03.24 21:20   

A vitaverseny iránt idén is nagy az érdeklődés: közel 150 csapat regisztrált, közülük 56 csapat jut tovább a második fordulóba. Az előválogatás két részből, egy online műveltségi játék megoldásából és egy érvelő esszé elkészítéséből állt. Az érvelő esszében a csapatoknak egy cáfoló választ kellett írniuk „Az Európai Unió nem érdemelte meg a Nobel békedíjat” című videó-beszédre.

A dél-alföldi régió továbbjutói között három szegedi, két kalocsai, egy gyomaendrődi, egy gyulai és egy kecskeméti iskola csapata szerepel. Megyénket képviselik: Kalocsáról a Kalocsa csapat (Szent István Gimnázium) és a VITA-litás (Dózsa György középiskola), valamint Kecskemétről a Prométh-EUsz (Kodály iskola).

Március 18-tól kezdődnek el a regionális döntők, amelyek tételmondata: Az EU minden tagállamának közös pénznemet kellene használnia. A dél-alföldinek március 22-én a Kecskeméti Kulturális Központ ad otthont. Azok a csapatok, akik a regionális döntőkön a legjobb helyezéseket érik el, továbbjutnak az április 27-28-i országos megmérettetésre.


Kultúra

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás