Zenetörténeti verseny

2014.06.11 21:05    |    Kovácsné Bényi Ilona  

Május 14-én a Kertvárosi Iskolában rendeztük meg hagyományos városi és városkörzeti zenetörténeti versenyünket. Az idén a 250 éve született Bihari János zeneszerzőnek, a magyar verbunkos zene legkiválóbb művelőjének és kortárs zeneszerzőinek munkássága volt a témánk. A versenyhez kapcsolódóan az idén is hirdettünk rajzpályázatot is, „Verbuválás” címmel.

Négy iskolából (Belváros, Eperföld, Foktő, Kertváros) kilenc csapat versenyzett, a rajzpályázatra beérkezett munkákból kiállítást rendeztünk, amelyet nagy érdeklődéssel tekintettek meg diákjaink.

A programot kis műsorral indítottuk, gyermekeink verbunkos táncot majd toborzódalt adtak elő. Ezután a rajzpályázat legjobbjainak jutalmazása következett. Ezt követően kezdődött a csapatverseny.

Az 1. helyezést a Belváros 1. csapata érte el: Varga Lilla – Sanchez-Carrera Vanessza, a 2. helyezést az Eperföld 1. csapata: Jakab Benjamin – Fekete Dániel, a 3. helyezést Foktő csapata: Horváth Csege – Koprivanacz Laura, a 4. helyezést a Kertváros 3. csapata: Musza Olívia – Kovács Bertilla érte el.

Felkészítő tanáraik: Oknerné Németh Erika – Eperföld, Belváros; Kapitány Szilvia – Foktő; Kovácsné Bényi Ilona – Kertváros.

A rajzpályázat 1. helyezettje: Dobos Nóra – Eperföld – felkészítő tanár: Halász Lászlóné; 2. helyezettje: Kabay Klaudia – Foktő – felkészítő tanár: Kapitány Szilvia; 3. helyezettje: Hegedűs Mirtill – Belváros – felkészítő tanár: Halász Lászlóné

Különdíjas: Kuti Enikő – Mari Patrícia – Kertváros – felkészítő tanár: Egyedné Kondé Katalin

Megköszönöm az ének és rajz szakos kollégáknak, hogy immár hat éve minden meghirdetett zenetörténeti versenyre és rajzpályázatra felkészítették és benevezték a gyerekeket.

Köszönöm a KLIK Kalocsai Tankerületének anyagi támogatását, a Liszt Ferenc AMI Gyerökök csoportja vezetőjének, Illésné Koszta Krisztina tanárnőnek a segítségét, amivel hozzájárultak ahhoz, hogy a részvevők számára élménydús és hasznos időtöltés lehetett ez a verseny.


Kultúra

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás