A megye zongoristáinak VI. találkozója
2008.11.13 12:06 | B.F.
Egyszer volt, hol nem volt, volt ennek a városnak egy koncertező zongoristája és szegedi főiskolai tanára, akit az ’50-es évek végén, ha hazajött látogatóba, s végig sétált a főutcán, a kortársai, a fölötte, az alatta járó iskolatársak csak Piminek szólítottak. Olykor beült az akkori „Maki” (Makarenkó) Művelődési Ház színpadán félretolt Bösendorfer zongora mellé és játszott. A ház tele lett zenével. Először Madár Dezső cigányzenekara surrant be a bársonyfüggönyök mögé, majd a ház dolgozói; később, aki arra járt és felfigyelt Chopin melodikus zenéjére. Egy órán belül a nagyterem félig megtelt hallgatósággal. Szendrei Imre a tapsra ébredezett zenei álmából.
Negyedszázada halt meg, 1983. december 5-én.
A róla elnevezett Bács-Kiskun Megyei Zongoristák Találkozóját immár hatodik alkalommal rendezték meg, melyre az idén 13 tanintézetből több mint 80 zongorista nevezett be, s a meghallgatásuk reggel kilenctől este 19 óráig tartott a zsűrizéssel együtt. A zsűri – elnöke Dombiné Kemény Erzsébet főiskolai tanár, tagjai Dobai Tamásné tanár és Lozsányi Tamás orgonaművész – több mint hetven díjat ítélt oda a legtehetségesebbeknek.
Az ünnepélyes megnyitót – kezdettől fogva – Loibl László alpolgármester tartotta, aki egyebek között köszönetet mondott a rendezőknek, és meleg hangon biztatta a versenyzőket a hatalmas hangversenyzongora „birtokbavételére”. Pár mondattal bemutatta a most felújított 200 éves patinás épületet, ahol mindenki kiválóan érezheti magát ezen a szombaton. A taps után Fehérvári István, az intézmény igazgatója a rendezők nevében köszöntötte a megye immáron legsikeresebb zongoraversenyét, a résztvevőket. A zenetanár igazgató, tanári lélekkel nyugtatta a versenyzőket, mondván, ez nem verseny, hanem jó értelmű találkozó, ahol kölcsönösen ismerhetik meg egymást és az előadott zeneműveket.
A Szendrei Imre halálának negyedszázados évfordulóján megrendezett találkozó kalocsai díjazottjai a következők (a korcsoport tanulmányi időt jelent): I. korcsoportban Csötönyi Corvin Éliás (Dankó József) Baja, kiemelt nívódíj és Roland díj; Fábián Emőke (Hakóné Apagyi Judit) Kalocsa, nívódíj; Kasztel Réka (Pék Gáspárné) Kecskemét, nívódíj; Kis Dorottya (Palotás Józsefné) Kecskemét, nívódíj; Kovács Martin (Bencses-Kiss Anikó) Baja, dicséret; Liszkai Zsanett (Pék Gáspárné) Kecskemét, kiemelt nívódíj; Sípos Villő Kamilla (Dr.Fodor Katalin) Soltvadkert, nívódíj; Várbíró Boglárka (Hazsliszkyné Jaross Addrienn) Baja, nívódíj; Vincze András (Dr. Fodor Katalin) Soltvadkert, nívódíj; Vinkó Anna Anikó (Bencses-Kiss Anikó) Baja, dicséret és Glaj Máté (Katonáné Szabó Judit) Kecskemét, kiemelt nívódíj és Roland-díj.
II. korcsoport: Barna Pap Bianka (Sejben Ilona) Kiskunfélegyháza, nívódíj; Cséfalvay Viktor (Hazslinszkyné Jaross Adrienn) Baja, kiemelt nívódíj; Fekete Péter (Romcsekné Spekner Dalma) Harta, nívódíj; Ficsor Barnabás (Kubinyi Attiláné) Kecskemét, nívódíj; Hirling Bettina (Kunosné Dankó Ilona) Baja, kiemelt nívódíj; Hodován Péter (Kunosné Dankó Ilona)Baja, nívódíj; Iván Adrienn (Felnagyné Geri Emese) Kalocsa, nívódíj, Jankovszki Réka (Bolla Julianna) Kiskunfélegyháza, nívódíj; Kaptás Anna (Leviczkyné Gátay Szilvia) Kecskemét, kiemelt nívódíj; Károlyi Gedeon (Dr. Pethő István) Soltvadkert, dícséret; Kerpics Mátyás (Mester-Szabó Gabriella) Kiskunfélegyháza, kiemelt nívódíj; Korb Vanesza (Bujdosóné Csáki Edit) Kecskemét, kiemelt nívódíj és Roland-díj; Lupták György (Nagy Gabriella) Kiskőrös, nívódíj; Pető Anna (Mester-Szabó Gabriella) Kiskunfélegyháza, nívódíj; Rácz Tímea (Aradi Sándor) Baja, nívódíj; Sípos Bíbor Klára (Dr. Pethő István) Soltvadkert, nívódíj; Sirok Zoltán (Aradi Sándor) Baja, nívódíj; Sokacz Zsófia (Kunosné Dankó Ilona) Baja, kiemelt nívódíj; Sólyom Zita (Sejben Ilona) Kiskunfélegháza, kiemelt nívódíj; Szebellédi Márton (Lantos Éva) Kecskemét, kiemelt nívódíj és Roland-díj; Tercsi Alexandra (Lantos Éva) Kecskemét, nívódíj; Zsikla Anett (Bálint Ákos) Soltvadkert, dicséret; Zslebics Judit (Kunosné Dankó Ilona) Baja, nívódíj és Lehoczky Ágoston ( Gerhát László) Kecskemét, kiemelt nívódíj;
III. korcsoport: Ács Fébé Napsugár (Kunosné Dankó Ilona) Baja, nívódíj; Babella Nárcisz (Kunosné Dankó Ilona) Baja, nívódíj; Boros Jenifer (Romcsekné Spekner Dalma) Harta, dicséret; Bukovinszky Flóra (Kubinyi Attiláné) Kecskemét, nívódíj; Czibolya Petra (Filus Mónika) Kalocsa, kiemelt nívódíj; Farkasházi Anna (Szűcsné Sátorhegyi Erzsébet) Kecskemét, nívódíj; Hodován Edit (Kunosné Dankó Ilona) Baja, kiemelt nívódíj; Kéntor Emőke Ágota (Kántor Erika) Baja, kiemelt nívódíj; Kiss Balázs (Dr.Pethő István) Soltvadkert, kiemelt nívódíj; Kiss Beatrix (Nemes Dóra) Kecskemét, kiemelt nívódíj és Roland-díj; Kovács Melinda (Bencses-Kiss Anikó) Baja, nívódíj; Nagy Sámuel (Dankó József) Baja, nívódíj; Paudits Henrietta (Geleta Péter Zsolt) Baja, nívódíj; Pásztor Alexandra (Vannay Jánosné) Kiskunhalas, nívódíj; Péterfay Dóra (Kántor Erika) Baja, kiemelt nívódíj; Péterfay Ferenc (Kántor Erika) Baja, kiemelt nívódíj; Raffai Anna (Vízi Melinda) Kalocsa, nívódíj; Regős András (Hazslinszkyné Jaross Adrienn) Baja, kiemelt nívódíj; Róka Kinga (Katonáné Szabó Judit) Kecskemét, nívódíj; Szilvási Evelin (Romcsekné Spekner Dalma) Harta, nívódíj és Tóth Boglárka (Toldiné Horváth Ildikó) Kiskunmajsa, nívódíj.
IV. korcsport: Bajzák Dorottya (Vízi Melinda) Kalocsa, kiemelt nívódíj; Báthy Dalma (Felnagyné Geri Emese) Kalocsa, dicséret; Boldoczki Fanni (Magyarné Szenáky Tünde) Kiskőrös, nívódíj; Fonyódi Enikő (Aradi Sándor) Baja, nívódíj; Huszta Gábor (Vannay Jánosné) Kiskunhalas, kiemelet nívódíj; Jánosy Péter (Szűcsné Sátorhegyi Erzsébet) Kecskemét, kiemelt nívódíj, Juhász Anikó (Szalczerné Varsányi Hajnalka) Hajós, dicséret; Papp Tímea (Szalczerné Varsányi Hajnalka) Hajós, dicséret; Somogyi Vivien (Haskóné Apagyi Judit) Kalocsa, kiemelt nívódíj; Szabó Ágnes (Bujdosóné Csáki Edit) Kecskemét, kiemelt nívódíj; Szél Nikoletta (Bujdosóné Csáki Edit) Kecskemét, kiemelt nívódíj és Szilágyi Róza (Bujdosóné Cséki Edit) Kecskemét, kiemelt nívódíj és Roland-díj.
V. korcsoport: Balogh Viktor (Seres József) Kecskemét, kiemelt nívódíj; Iványi Szabolcs (Vannay Jánosné) Kiskunhalas, kiemelt nívódíj; Jakab Johanna (Vízi Melinda) Kalocsa, kiemelt nívódíj; Jánosy Márton (Szűcsné Sátorhegyi Erzsébet) Kecskemét, kiemelt nívódíj; Lupták Dóra (Nagy Gabriella) Kiskőrös, kiemelt nívódíj és Roland-díj; Rácz Péter (Szűcsné Sátorhegyi Erzsébet) Kecskemét, kiemelt nívódíj; Schultz Ákos (Tóth József) Kalocsa, nívódíj; Tótka Dorottya (Gálné Danics Éva) Kecskemét, kiemelt nívódíj.
A díjak kiosztására ünnepélyes keretek között késő este került sor.
Kultúra
Hunyadi Napok – egy kicsit másképp
Ismét megrendezték a Hunyadi Kollégium hagyományos tavaszi rendezvényét, a Hunyadi Napokat. Igaz,...
A Gyermekdal Napja az Újvárosi Tagóvodában
Az Újvárosi Tagóvodában április 27-én pénteken került sor a Gyermekdal napjára. Óvodánk sajátos...
Versenyeztek az ország fúvószene tanárai
A dombóvári Apáczai Oktatási Központ Alapfokú Művészetoktatási Intézményegysége versenyt hirdetett...
Gyűjteményéből két alkotást felajánlott jótékonysági célra
Még márciusban tudósítottunk arról, hogy Miskén, az óvodában Czár János magángyűjteményéből...
Szerelmes szavakkal díszített színes szalagok táncoltak a gyönyörű nyári napsütésben az Érsekkertben...
Kalocsai és a régió képzőművészeinek alkotásaiból nyílt meg a Városi Galériában április 27-én,...
Ezrek előtt léptek fel a törökországi gyermekhéten
Szerencsésen ért haza 10 napos, a törökországi Izmirben töltött programjáról a Bokréta Népművészeti...
A kalocsai Piros Rózsa a hétvégén Kúlában tündökölt
Egy kúlai kulturális fesztivál díszvendége volt április utolsó előtti hétvégéjén Kalocsa és a...
Vitaminbombák és ehető virágok
A Bem Apó utcai Tagóvodában előző héten az egészséggé volt a főszerep. Április 20-án délelőtt az...
Búzaszentelés Kalocsa-Negyvenszálláson
A kereszténység búzaszentelő szertartásának első, hitelesnek tekinthető nyomai a IX. századból...
„Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” (Máté 5,7)Megfigyeltük-e,...
Színielőadás – A holdbéli csónakos
A Szent István Gimnázium színjátszó köre 2012. május 12-én szombaton 18 órai kezdettel a Kalocsai...
A Kalocsai Színház hivatalosan utolsó premierjét láthattuk április 14-én, szombaton, ahol a...
Érettségi tétel lesz a Varajti Gizella Színjátszó Kör
A Varajti Gizella Színjátszó Kört sokan ismerik a városban és a környékbeli településeken, hiszen...
A 247 éves Szent István Gimnázium idén is megrendezte hagyományos, kétnapos rendezvénysorozatát. Az...
Kulka János, a Malek család és a Quimby is rábólintott a Kék Madárra!
Végleges a XX. Kék Madár Fesztivál programja. A főszervező és az alapítvány kuratóriuma már csak a...
Rendhagyó óra a Költészet Napján
A Költészet Napját – József Attila születésnapján, április 11-én – 1964 óta ünnepeljük....
A kalocsai Viski Károly Múzeum és a Kalocsai Múzeumbarátok Köre múlt héten szerdán mutatta be...
Mint arról már korábban is beszámoltunk a Mattis-Teutsch Waldemar műveiből nyílt kiállítás kapcsán,...
A Kertvárosi Tagiskolában egy hétig anyanyelvünké volt a főszerep. A nyelvi hét rengeteg színes...
„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én...
… a Kalocsai Alkotók Köre című rendezvénysorozat keretében emlékeztek meg a Tomori Pál Városi...
Egy élet a szent zene szolgálatában
A nemzetközi hírnevű Leányfalusi Vilmos orgonaművész-karnagy hétfőn ünnepelte 75. születésnapját....
A Kalocsai Gerillakertész Mozgalom ismét rendbe tette örökbefogadott városrészét, az Ecetgyár utcai...
IX. Kamarakoncert a Pataji Múzeumban
A Vettermann Péter karnagy által inspirált és vezetett, változó tagokkal működő hartai zenekar...
A Kecskeméti Fotókör kiállítása
Nem a helyesírási tudásunkban keletkezett űr, nem is a technika ördöge tréfált meg: a Kecskeméti...
Kalocsai sikerek a megyei szavalóversenyen
Ismét Kiskunhalason rendezték meg az általános iskolások megyei szavalóversenyét a Szűts József...
A Nagyasszonyunk tanulója nyerte a Mezzofantit
Amint arról lapunk is beszámolt, a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény 2012-ben is megrendezte a...
Megvalósulhat a múzeumpedagógiai program
A városi képviselő-testület április 2-i ülésén bebizonyosodott: a fenntartó váltás nem befolyásolja...
A húsvéti történet – a szeretet vezérfonalára fűzve
Általában vasárnap van gyerekklub, de most, az ünnepre készülődve úgy gondoltuk, kihasználjuk a...
„A családomtól kapott polgári értékrend meghatározta az egész életemet”
A Tomori Pál VFK Kalocsáról származó tudósok, művészek életét feldolgozó sorozatának ötödik részére...
A Dózsa szakközépiskola Martinovics utcai könyvtára harmadik alkalommal telt meg érdeklődőkkel a...
Régen várt album került a nagyközönség elé a múlt héten: Tamás László Kalocsa Vadvirága című könyve,...
Mezzofanti Országos Nyelvi Verseny 2012
A Mezzofanti Országos Nyelvi Versenynek tavaly is nagy sikere volt, így az idén is megrendeztük,...
Március 31-én szombaton délután ismét megrendezte a kalocsai művelődési központ a havonta esedékes...
Hajósmúzeum és képtár nyílt Hartán
Több okból is örülhettem, amikor a hartai Hajósmúzeum és képtár megnyitójára Hartára, a Templom utca...
„Akkora öröm számomra, hogy azt el sem mondhatom”
A tojás, bár mindennapi életünkhöz, ételünkhöz tartozik, mégis őriz magában valami titokzatosságot....
A Dózsa György középiskola könyvtárában a húsvét közeledtére hangolták a diákokat. Farkas Sándorné...
Igazi „forróvérű” teltházas koncert
Dolhai Attila már többször tartott telt ház előtt nagysikerű musicalestet városunkban kitűnő...
Több évszázados hagyományt elevenítenek fel Dunapatajon kereken tíz éve, Kopasz Gáborné vezetésével...
Házi kedvenc Golden retriever kutyapárunk már 5 éve minden tavasszal megajándékoz minket kölykeivel,...
A Liszt Ferenc AMI tanárai és növendékei hagyományos tavaszköszöntő műsora megfelelt a...
A Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes, a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány és a Városi...
Folytatódott a Dózsa György szakközépiskola könyvtára által indított Bibliatörténeti előadássorozat,...
A Szülőföld Akadémia utolsó előtti programja Gerjen bemutatkozása volt. A Duna túlsó partján álló...
Félévzáró a Hétszínvirág népzene-néptánc tanszakán
A Hétszínvirág Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a Városi Színházban tartotta meg a...
Mondok valakinek újat azzal, ha megállapítom: elég kinézni az ablakon, és annyi rosszkedvű embert...
A legfontosabb mustrán bizonyítottak a Liszt AMI „bokrétásai”
Rangos (a műfaj legrangosabb) rendezvényén mutatkozhattak be a kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú...
Állandó tárlattal nyitott új helyén a Magyar Fűszerpaprika Múzeum
Ideiglenesen új helyre költözött a kalocsai Magyar Fűszerpaprika Múzeum, mely költözését egy állandó...
Történelmi vetélkedő 1848 jegyében
A Kertvárosi Iskolában hosszú évek óta vetélkedő keretében emlékeznek meg a tanulók az...
Bemutatkozott Horváth Nándor, a lovagkor szerelmese
A Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola és szakiskola autószerelőként végzett egykori...
Boldogok, akik éheznek és szomjaznak
„Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek.” (Máté...
Kiállítás, mely a szeretetről szól
Miskén, a Kisközben lévő óvodában a múlt héten egy nagyon különleges kiállításra várták az...
Kiss István és Dávid Attila mutatkozott be a városi könyvtárban
A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár „Alkotók Köre” című sorozatában legutóbb Kiss...
