Horgásztábor a Szelidi-tónál

2020.09.17 14:55   

A Dunapataj Horgászegyesület augusztusban rendezte szokásos horgásztáborát, melyen javarészt helyi gyerekek vettek részt, de volt közöttük egy-egy ordasi, szegedi, budapesti, kalocsai is.

Közel egy évtizede, 2011-ben az egyesület bodzási részen lévő horgásztanyáján Vajda Sándor szervezte meg először az egyesület gyerek horgásztáborát, tőle vette át a stafétát tavaly Váradi András, az egyesület vezetőségi tagja, jelenlegi ifjúsági felelőse. Mint mondja, egyre nagyobb érdeklődés övezte a tábort, évek alatt „kinőtték” a horgásztanyát, nem volt annyi fő részére szállás, ahány jelentkező volt, így sátorokat is állítottak fel. Mára ez annyira népszerű, hogy idén mind a huszonöt résztvevő – még öt leányzó is volt közöttük – sátorlakó volt a hétre.

– A tábor úgy indult, mintha a gyerekek először találkoznának a vízzel és a horgászattal. Rögtön a hétfői kezdéskor horgászoktatással kezdtünk, hiszen ha egy családon belül nincs felnőtt horgász, akkor nincs kitől ezt megtanulni. A délelőttök általában ezzel teltek: horogkötés, szerelékkészítés, célba dobás gyakorlott horgászok útmutatásai, segítsége alapján, és persze az elméleti ismeretek. Volt a gyerekek között, aki akár felnőtt horgászok versenyén is megállta volna a helyét, de volt olyan is, aki az alapvető ismereteket itt szerezte – mondta Váradi András. Kifogták az igazán szép nyári időt, így a reggeli, kora délelőtti és a késő délutáni órák voltak a horgászatra, a déli rekkenő hőségben pihenés, kora délután pedig strandolás, kirándulás. Volt egy lovaskocsis kirándulás a déli parton lévő Bévárdi-tanyához, voltak nagy fürdések, szalonnasütés, halászléfőzés.

 

horg_45_600

 

 

A cikk folytatása a Kalocsai Néplap 2020.09.11-én megjelenő 37.számban a 9. oldalon olvasható.

 

 


Nagyvilág

Kalocsai család nyerte az országos versenyt

A fődíjként felajánlott autót idén a Bács-Kiskun megyei Rideg család nyerte.

Megkezdte működését az Őrjeg és Szőlőhegyei Natúrpark Egyesület

Március végén hazánkban tizenhatodikként a hajósi székhelyű Őrjeg és Szőlőhegyei Natúrpark kapta meg...

Nagy ívű beszédek, országra szóló kezdeményezés

„Üdvöz légy, emlékezetes hajlék aki Petőfit születni láttad, új gazdád, a magyar irodalom...

Filvig Géza polgármester 70. születésnapján köszöntötte Bábel Balázs érseket

Dr. Filvig Géza polgármester a város és a maga nevében október 18-án, vasárnap köszöntötte Dr. Bábel...

Megalakult a Petőfi 200 Emlékbizottság Kiskőrösön

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóján minden héten legalább egy programot tervez megrendezni...

Kalocsa Város Önkormányzata ünnepi megemlékezést tart az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére

„Kristályt” - új pszichoaktív anyagot árultak Kalocsán

  A kalocsai nyomozóknak olyan információ jutott a birtokába, miszerint egy helyi férfi "kristály"...

Vélhetően Kalocsán is portyázott a félegyházi katalizátor tolvaj

Városunkban szeptember végén kelt híre, hogy az éjszaka szabadban parkoló autókról lopják a...

Jáksó Márkó Utánpótlás Magyar Bajnok!

...A Kalocsai Ciglédi úti karatékák közül 6 versenyző készült a megmérettetésre, és az alábbi...

Kormány elé kerülnek a bátyai vízmegtartó projekt tapasztalatai

Fontos állomáshoz érkezett az úgynevezett LIFE-MICACC vízmegtartó mintaprojekt Bátyán. Október 8-án...

Ünnepi műsor, koszorúzás az Aradi Vértanúk Emléknapján

Október 6-én délután négy órától tartották a városi önkormányzat Aradi Vértanúk tiszteletére...

Újabb fontos engedélykérelmet nyújtott be a Paks II. Zrt.

A Paks II. Zrt. a villamos energiáról szóló törvényben foglalt kötelezettségének eleget téve...

Vadászati kiállítás nyílt a Hajósi Barokk Kastélyban

A Hajós Vadásztársaság szervezésében október 3-án, szombaton a Hajósi Barokk Kastély...

Vízre szállva ismerkedett a TEIT az atomerőmű működésével

Kivételes helyszínen tartotta a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás...

Újrafásítják a városháza előtti utcaszakaszt

Nagy horderejű döntést hozott az újonnan alakult városi képviselő-testület az elmúlt év januárjában:...

Mayer József rendőr ezredes beszámolója

A városi képviselőtestület előtt Mayer József rendőr ezredes, a Kalocsai Rendőrkapitányság vezetője...

Polgármesteri köszöntő az Idősek Világnapján

Tisztelt Szépkorú Kalocsaiak! Nagyon sok szeretettel és tisztelettel köszöntöm Önöket Idősek...

Meghirdette idei tanulmányi ösztöndíjprogramját a Paks II. Zrt.

A 2020/2021. tanévben ismét meghirdette az „Atomenergia – A biztos jövő”...

Átadhatja jó gyakorlatait más intézmények pedagógusainak

Azt a magas színvonalú, több évtizedes munkát ismerte el az Oktatási Hivatal, melyet a Kalocsai...

Még a bajnokaspiráns is félve jött Kalocsára Kalocsai FC – Kiskunfélegyházi HTK 3-0 (1-0)

Elképesztő menetelésében még mindig nem talált legyőzőre a Kalocsai FC. Kohány Balázsék a hatodik...

Dr. Szobonya Zoltán emlékére

Immáron 5. alkalommal rendezték meg a mai napon a Dr. Szobonya Zoltán Megyei Emléknapot, melyet idén...

Miniszteri ösztöndíj a dunapataji Dusnoki Csabának

A dunapataji egyetemista, Dusnoki Csaba neve nem ismeretlen a Kalocsai Néplap olvasói előtt. Tavaly...

Októberben indul a Paks II. Zrt. új karrierportálja

Megújult internetes felületen lehet jelentkezni októbertől a Paks II. Zrt.-hez. Az új...

Koronavírusos tanító miatt rendeltek el szünetet

A Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Kertvárosi Iskolájában dolgozó egyik pedagógus pozitív...

A légvédelmi katonákra emlékeztek

Mint minden évben, idén is megemlékezett a Foktői úti laktanyában egykor állomásozott tüzérezredről...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás