Idén is megrendezték a Kalocsa Art-ot

2020.09.17 14:27   

A Városi Galériában szeptember 4-én ünnepélyes keretek között megtartották az idei Kalocsa Art kiállítást, ami Kalocsa és a járás képzőművészeinek munkáiból ad ízelítőt.

Várusunk hírnevét újfent öregbítik azok a közöttünk élő, városunkhoz kötődő képzőművészek, akik munkáikkal megszépítik az életünket. A Kalocsa Art tárlaton kiállító alkotók, mind más és más művészeti kifejezésmóddal élnek, különböző stílusban alkotnak.  Érzéseiket és benyomásaikat úgy jelenítik meg alkotásaikon, hogy érvényesülni hagyják a saját egyéniségüket.

Egy szakmai zsűri - Budai Viktória művészettörténész, a kalocsai Schöffer-gyűjtemény vezetője, Alföldi Albert a Hajósi Alkotótábor alapítója és N. Kovács Zita, művészettörténész főmuzeológus, a bajai Türr István múzeum igazgatója - döntött, hogy mely alkotásokból álljon össze az idei tárlat.

A kiállítást Pécsi Vivien, Kalocsa Város Önkormányzata Kulturális, Oktatási és Szociális Bizottságának elnöke nyitotta meg.

„ Magasra emeli a művészet az embert, nemessé, csodálatosan széppé varázsolhatja lelkének minden rezdülését.„  –  idézte Gogol szavait annak leírására, hogyan válik részévé a művészet úgy a művelők, mint a csodálók mindennapi életének, hiszen, amint fogalmazott, szemünk nem kerülheti ki, ami elé tárul. A városban és intézményeiben, az iskolák folyosóján, a könyvtárban, a kórházban és másutt is találkozhatunk.

A kiállítást külön izgalmassá teszi, hogy ismerjük alkotóinkat. Tudjuk, hogy orvos, rajztanár, grafikai szakember, főiskolai hallgató, nyugdíjas pedagógus, látszerész vagy szobrász van a művek mögött, és igy talán egy picivel bennfentesebbnek érzi magát a látogató. Mintha ismernénk azt a pici titkot, amelyet a megalkotás folyamatában a művész átélt. – mondta, majd kiállító művészek előtt nevük felsorolásával tisztelgett.

 

A kiállítók névsora: Farkas Ferenc, Farkas-Huszka Rózsa, Farkas Tibor, Gácser Zsolt, Garamvölgyi Éva, Hubert László, Kiss Ernő, Kiss István, Kovács Norbert, Kőrösi Tamás, Krisztián Nóra, Lakatos Ervin, Langné Baranyi Edina, Lei Melinda, Megyesné Bajor Magdolna, Mester Krisztián, Ranga Tibor, Shawfar Adel, dr., Szörényi Tamás, Török Ferenc, Umenhoffer Pál, Viczay Lajos, Vinczellér Imre.

 

Jelen sorok írója pedig arra buzdít minden képzőművészet iránt elkötelezett és arra fogékony érdeklődőt, hogy látogasson el és nézze meg ezt a színvonalas tárlatot, hiszen az Önök nyitottsága, megtisztelő –ráérő figyelme elengedhetetlen ahhoz, hogy ez a kiállítás elérje a valódi célját, hogy létrejöjjön a kapcsolat kiállító és látogató között.

A kiállítás október 5-ig tekinthető meg a Városi Galériában.

 

foto_450_450_01
 

 

Cserenkó Gábor

 


 


Nagyvilág

Kalocsai család nyerte az országos versenyt

A fődíjként felajánlott autót idén a Bács-Kiskun megyei Rideg család nyerte.

Megkezdte működését az Őrjeg és Szőlőhegyei Natúrpark Egyesület

Március végén hazánkban tizenhatodikként a hajósi székhelyű Őrjeg és Szőlőhegyei Natúrpark kapta meg...

Nagy ívű beszédek, országra szóló kezdeményezés

„Üdvöz légy, emlékezetes hajlék aki Petőfit születni láttad, új gazdád, a magyar irodalom...

Filvig Géza polgármester 70. születésnapján köszöntötte Bábel Balázs érseket

Dr. Filvig Géza polgármester a város és a maga nevében október 18-án, vasárnap köszöntötte Dr. Bábel...

Megalakult a Petőfi 200 Emlékbizottság Kiskőrösön

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóján minden héten legalább egy programot tervez megrendezni...

Kalocsa Város Önkormányzata ünnepi megemlékezést tart az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére

„Kristályt” - új pszichoaktív anyagot árultak Kalocsán

  A kalocsai nyomozóknak olyan információ jutott a birtokába, miszerint egy helyi férfi "kristály"...

Vélhetően Kalocsán is portyázott a félegyházi katalizátor tolvaj

Városunkban szeptember végén kelt híre, hogy az éjszaka szabadban parkoló autókról lopják a...

Jáksó Márkó Utánpótlás Magyar Bajnok!

...A Kalocsai Ciglédi úti karatékák közül 6 versenyző készült a megmérettetésre, és az alábbi...

Kormány elé kerülnek a bátyai vízmegtartó projekt tapasztalatai

Fontos állomáshoz érkezett az úgynevezett LIFE-MICACC vízmegtartó mintaprojekt Bátyán. Október 8-án...

Ünnepi műsor, koszorúzás az Aradi Vértanúk Emléknapján

Október 6-én délután négy órától tartották a városi önkormányzat Aradi Vértanúk tiszteletére...

Újabb fontos engedélykérelmet nyújtott be a Paks II. Zrt.

A Paks II. Zrt. a villamos energiáról szóló törvényben foglalt kötelezettségének eleget téve...

Vadászati kiállítás nyílt a Hajósi Barokk Kastélyban

A Hajós Vadásztársaság szervezésében október 3-án, szombaton a Hajósi Barokk Kastély...

Vízre szállva ismerkedett a TEIT az atomerőmű működésével

Kivételes helyszínen tartotta a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás...

Újrafásítják a városháza előtti utcaszakaszt

Nagy horderejű döntést hozott az újonnan alakult városi képviselő-testület az elmúlt év januárjában:...

Mayer József rendőr ezredes beszámolója

A városi képviselőtestület előtt Mayer József rendőr ezredes, a Kalocsai Rendőrkapitányság vezetője...

Polgármesteri köszöntő az Idősek Világnapján

Tisztelt Szépkorú Kalocsaiak! Nagyon sok szeretettel és tisztelettel köszöntöm Önöket Idősek...

Meghirdette idei tanulmányi ösztöndíjprogramját a Paks II. Zrt.

A 2020/2021. tanévben ismét meghirdette az „Atomenergia – A biztos jövő”...

Átadhatja jó gyakorlatait más intézmények pedagógusainak

Azt a magas színvonalú, több évtizedes munkát ismerte el az Oktatási Hivatal, melyet a Kalocsai...

Még a bajnokaspiráns is félve jött Kalocsára Kalocsai FC – Kiskunfélegyházi HTK 3-0 (1-0)

Elképesztő menetelésében még mindig nem talált legyőzőre a Kalocsai FC. Kohány Balázsék a hatodik...

Dr. Szobonya Zoltán emlékére

Immáron 5. alkalommal rendezték meg a mai napon a Dr. Szobonya Zoltán Megyei Emléknapot, melyet idén...

Miniszteri ösztöndíj a dunapataji Dusnoki Csabának

A dunapataji egyetemista, Dusnoki Csaba neve nem ismeretlen a Kalocsai Néplap olvasói előtt. Tavaly...

Októberben indul a Paks II. Zrt. új karrierportálja

Megújult internetes felületen lehet jelentkezni októbertől a Paks II. Zrt.-hez. Az új...

Koronavírusos tanító miatt rendeltek el szünetet

A Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Kertvárosi Iskolájában dolgozó egyik pedagógus pozitív...

A légvédelmi katonákra emlékeztek

Mint minden évben, idén is megemlékezett a Foktői úti laktanyában egykor állomásozott tüzérezredről...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás