Kedves Mikulás! Légy szíves, hozzál nekem egy focilabdát és egy pecabotot… Üdvözlettel Miklós.

Gyerekkoromban, karácsony előtt szüleim azzal rukkoltak elő, hogy igazán írhatnék egy levelet a Mikulásnak, amiben felsorolom, mit szeretnék. Többszöri nekifutásra többnyire össze is jött a levél. A lehetőség, hogy a Mikulástól bármit kérhetek, megszédített, így legnagyobb vágyaimat fogalmaztam meg. Milyen nagy volt az öröm, amikor a karácsonyfa alatt ott találtam a kért ajándékot. Évekkel később már tudtam, nem elég kapni, adni is szükséges, de minden évben gyötrődést okozott, mivel lepjem meg szüleimet, mi az, aminek örülnének, aminek hasznát is vennék. Többnyire apróságokat, csip-csup dolgokat, kisebb használati tárgyakat vásároltam, de szemmel láthatóan nagyon örültek, én pedig annak örültem, hogy jobbnál jobb ajándékokat kaptam. Úgy éltem meg ezeket az éveket, hogy jobb kapni, mint adni, pontosabban: könnyebb kapni, mint adni. Sehogy se értettem, hogy tudják szüleim kitalálni, mivel csaljanak örömet az arcomra, nekem pedig miért olyan nehéz megtalálni azt, amiben talán kedvüket lelik. Ahogy a karácsonyok sorra elteltek, kialakult bennem az érzés, hogy nem is szerzek valódi örömet szüleimnek, csak „színlelik” a boldogságot az apró ajándékok láttán, nehogy megsértsenek. Megértettem, képtelen vagyok olyan értéket adni nekik, mint amilyennel ők ajándékoznak meg engem. Jézus Krisztussal való találkozásom után kezdtem megtanulni egy új értékrendet. Nem ment egyik napról a másikra, de Isten folyamatosan formált. Továbbra sem volt könnyű jól eltalálni egy olyan ajándékot, amivel szüleimet megörvendeztethettem, de sokkal szívesebben tettem ezt. A házi feladat megoldása egyre örömtelibb lett: jobb adni, mint kapni. Immáron nem a kényszer hajtott, hogy valamit adjak, hanem a szeretet és hála, ami megillette apámat és anyámat. Az ajándékok pénzbeli értéke továbbra sem volt magas, de reméltem hogy szüleim megérzik: szívből adom.

Gyermekem születése nyomán a karácsonyi ajándékozás megítélése teljesen új megvilágításba került. Ismerjük őt, így nagyon jól tudjuk, mire van szüksége. Így tudunk feleségemmel, ajándékainkkal valós örömet okozni. Mit kapunk tőle? A tőle kapott legértékesebb ajándék, a csillogó szemek, a szívből jövő ölelés… és egy egyszerű szó: szeretlek. Ezek a gondolatok is segítenek abban, hogy egyre jobban értékeljem mennyei Édesatyám ajándékozó szeretetét, aki a legértékesebb, legszükségesebb ajándékot adja minden embernek. Fiában, Jézus Krisztusban bűnbocsánatot, megváltást, üdvösséget, a Szent Lélek jelenlétét és ajándékait, hitet, reményt, békét, örömet, és mindenekfölött, tökéletes szeretetet. Jobb adni, mint kapni! Ez vezérli Istent, és ha tőlünk csak apró, értéktelennek tűnő dolgokat kap is – például bűnnel terhelt életünk, megtört szívünk, emberi tehetetlenségünk – örül és öröme nem képmutató, hanem nagyon is őszinte, amiért Rábízzuk az életünket.

Az egyik legértékesebb ajándék, amit idén Istennek adhatunk az adventi időszakban és karácsonykor, és utána is, nem más, mint önmagunk és a szívünkből feltörő, hálából fakadó felkiáltás: mindent köszönök, nagyon szeretlek Atyám!

Bálint Miklós

lelkipásztor