KÉZILABDA

Szombaton bajnokavató

2009.05.20 15:02    |    T. F.  

Május 23-án szombaton „sátoros ünnep” lesz a Városi Sportcsarnokban, hiszen ezen a napon adják át a bajnoki aranyérmeket a Kalocsai Kézilabda Club csapatainak a szövetség illetékesei az utolsó bajnoki forduló keretében. A PEAC ellen játssza ugyanis a 2008/2009-es szezon befejező találkozóját a 20 meccs óta veretlen Szűcs-legénység, amely így toronymagasan nyert bajnokságot az NB II. Dél-Nyugat csoportjában. A felnőttek mellett ugyanezt a huszárcsínyt követte el a tehetségek sokaságából verbuválódott ifjúsági csapatunk is, így valóban a kalocsai kézilabda örömünnepén vehet részt az, aki ellátogat szombat délután a sportcsarnokba. Az aranyérem megszerzésével megnyílt az út a honi kézilabda második vonala, az NB I/B felé, ám mint Szentesi Zoltán a klub elnöke elmondta, azért nem egyszerű dolog az osztályváltás.

– Ami talán legörömtelibb, hogy egy olyan csapat hódította el a bajnoki címet, amely saját nevelésű, itt Kalocsán élő játékosokból áll. Véleményem szerint ezt a sikert is azért tudtuk elérni, mert az ifiből már négy-öt stabil játékos beépült a felnőtt csapatba, akik a felnőtt mezőnyben is nagyon jól megállták a helyüket. Ezért is érdemelnék meg a fiúk, hogy megmérettessék magukat a magasabb osztályban, ám ahogy osztottunk és szoroztunk kiderült, hogy kétmillió forinttal kerülne többe az NB I/B, mint a másodosztály. Jelenleg is azon dolgozunk, hogy összejöjjön ez a plusz pénz. Egyrészt számítunk a közönségre, aki a „lábával tud szavazni”, azaz egyre többen járnak majd meccsekre, hiszen az NB I/B-ben sokkal színvonalasabb, sokkal látványosabb mérkőzések várhatók. Ami még bizakodásra adhat okot, hogy elindult a városban egy vállalkozói összefogás, akik sokat segíthetnek, mert azt már látjuk, hogy egy az egyben ezt a pénzt nem fogjuk megkapni semmilyen szponzortól. Nos, ez a vállalkozói csoport már tett több kisebb felajánlást, így a kétmillióból már ötszázezer forint megvan. Ez mindenképpen jó kiindulási alap ahhoz, hogy tovább menjünk és minél több szimpatizánst toborozzunk a kalocsai kézilabda mellé. Azon fáradozunk, hogy minél több látogató jöjjön majd ki a meccseinkre, legyen egy a csapatot szponzoráló vállalkozói összefogás, valamint az egyesületnek is vannak rendezvényei, mint például a Pünkösd Kupa, amely a klub bevételeit növeli, amit szintén működési célra fogunk fordítani – fejezte be tájékoztatását Szentesi Zoltán a KKC elnöke.


Programok

FELHÍVÁS

A Kalocsai Gerillakertész Mozgalom május 26-án szombaton 14.00 órától ismét rendbe teszi a...

A KSE közgyűlést tart

A Kalocsai Sport Egyesület 2012. május 25-én (pénteken) 15.30 órai kezdettel tartja meg éves...

Gyűjteményéből két alkotást felajánlott jótékonysági célra

Még márciusban tudósítottunk arról, hogy Miskén, az óvodában Czár János magángyűjteményéből...

Gazdit keresek

  Ő itt Ádám. A mi kis karácsonyi csodánk. Ugyanis csoda, hogy él. Szenteste mentették ki egy...

VÉRADÓNAPOK

Május 21. hétfő, 9.00 – 11.00 óráig: Egészségház – Uszód12.00 – 14.00 óráig:...

Ingyenes szűrés

A Claritas Egészségvédelmi Alapítvány lakossági szűrőprogramja keretében ismétINGYENES CANDIDA- ÉS...

Színielőadás – A holdbéli csónakos

A Szent István Gimnázium színjátszó köre 2012. május 12-én szombaton 18 órai kezdettel a Kalocsai...

Ismét munkában a Gerillakertészek

Május 11-én (pénteken) 16 órától tartja a Kalocsai Gerillakertész Mozgalom immáron harmadik, idei...

Kulka János, a Malek család és a Quimby is rábólintott a Kék Madárra!

Végleges a XX. Kék Madár Fesztivál programja. A főszervező és az alapítvány kuratóriuma már csak a...

Megvalósítás

Scott Belsky szakkönyve (teljes címén: „Megvalósítás – hogy az ötlet valóra...

Nyerjen Ferrari makett gyűjteményt!

Kalocsán is elérhetővé váltak azok a sorsjegyek, amelyeket egy nagylelkű adományozó, Sutus Mátyás...

Megyei népdalverseny Kalocsán

A Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes, a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány és a Városi...

Sárkány szépségverseny

Intézményünk Sárkány szépségversenyt ír ki iskolánk fennállásának 35. évfordulója és Szent György...

A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár programjai

  május 25. (péntek) 14.30 óra Városi gyermeknap a Színházban Garabonciások műsora május 31....

Rác prélo Bátyán

A bátyai Horvát Kisebbségi Önkormányzat szeretettel meghívja önt aRÁC PRÉLÓ-ra, melyet február 14-én...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás