Nagy sikerrel indított az évad utolsó darabja

Új premier: Bál a Savoyban

2011.04.21 13:05    |    Gábor Erika  

Ábrahám Pál operettje túlzás nélkül nevezhető világhírűnek, hiszen még a „karrierje” is Berlinben indult csaknem 80 éve, 1932 decemberében. Azóta számtalan magyar és külföldi társulat tűzte műsorára a bátran örökzöldnek tekinthető művet, mindenütt nagy sikerrel.

Április 10-én felcsendültek a népszerű slágerek (Tangolita; Toujours l’amour; Kicsike, vigyázzon, egyszer nagymama lesz) a Kalocsai Színházban is, ahol igazán parádés szereposztásban mutatta be Szabó Árpád társulata a remek, szórakoztató darabot.

A könnyed történet a felső tízezer köreiben játszódik. A nászútjáról hazatért de Faublas házaspár mindjárt az első nap bonyodalmakba keveredik, mert feltűnik az ifjú férj viharos múltjának egyik szereplője, és régi adósságot kér számon egykori kedvesén. A sarokba szorított férj a barátjával, Musztafával szövetkezik a helyzet megoldására, a gyanút fogott hitves pedig unokatestvérét avatja be terveibe. Ettől kezdve kalamajka jön kalamajka után, ahogy ez már lenni szokott. Tarkabarka jelmezek, vérforraló táncok, vallomások, fellobbanó szerelmek – persze, hiszen operettet nézünk!

savoy_500

 

 

Horgonyi Árpád díszletei ötletesek, jelmezei a nagyvilági történethez illően csábosak és elegánsak. Jankovits József rendező biztos kézzel nyúlt a darabhoz, és feszesre-pörgősre szabta a történetet. Ő maga is szerepel a darabban, mindjárt kettős szerepben: a főszereplő diszkrét komornyikját és a Savoy minden hájjal megkent főpincérét alakítja nagy kedvvel. A csalfa márkit Egyházi Géza alakítja, bedobva minden férfiúi vonzerőt, az érte epedő bájos és bosszúra kész hitvest Gál Judit jeleníti meg. Daisy Parker alakjában Szász Kati állít elénk egy tűzrőlpattant, mondén ifjú hölgyet, elragadó ének- és tánctudással! Musztafa, a kedves és kelekótya, csapodár török fiatalember bőrébe Arany Tamás bújt bele – énekén, táncán, talpraesett poénjain remekül szórakozott a közönség. Már kedves ismerősünk Böröndi Tamás, aki ezen az estén egy, a nagyvilági légkörtől megszédült, a csábos hölgyek között zavartan csetlő-botló ügyvéd szerepét játssza remekül, kacagtatóan.

savoy3_286A közönséget azonnal elbűvölte Gregor Bernadett Tangolita szerepében. Benne megvan az a bizonyos plusz, amelyet nem tanul, hanem magával hoz egy színész (volt honnan, lássuk be!), akitől felizzik a színpad, ha belép az ajtón. Bájos jelenség, sajátos humorral, kis iróniával, és ízig-vérig NŐ. Reméljük, láthatjuk még Kalocsán őt!

Bál nincs elegáns hölgyek és urak nélkül, meglepetésre a frakkok és estélyi ruhák több kalocsai szereplőt is „tartalmaztak”, akiknek jelenléte fokozta közös örömünket, és az érzést: a miénk ez a társulat!

Szóval, együtt volt minden a sikerhez, amely be is következett ezek után. Egyre többször csattant fel a vastaps, a színészek boldogan újráztak, vagyis: mindenkinek ragyogóra sikeredett az este.

Aki nem hiszi, járjon utána: április 17-én és 29-én, május 6-án, 13-án és 16-án meggyőződhetnek róla a maguk szemével: újabb sikerdarab született a Kalocsai Színházban.


Programok

FELHÍVÁS

A Kalocsai Gerillakertész Mozgalom május 26-án szombaton 14.00 órától ismét rendbe teszi a...

A KSE közgyűlést tart

A Kalocsai Sport Egyesület 2012. május 25-én (pénteken) 15.30 órai kezdettel tartja meg éves...

Gyűjteményéből két alkotást felajánlott jótékonysági célra

Még márciusban tudósítottunk arról, hogy Miskén, az óvodában Czár János magángyűjteményéből...

Gazdit keresek

  Ő itt Ádám. A mi kis karácsonyi csodánk. Ugyanis csoda, hogy él. Szenteste mentették ki egy...

VÉRADÓNAPOK

Május 21. hétfő, 9.00 – 11.00 óráig: Egészségház – Uszód12.00 – 14.00 óráig:...

Ingyenes szűrés

A Claritas Egészségvédelmi Alapítvány lakossági szűrőprogramja keretében ismétINGYENES CANDIDA- ÉS...

Színielőadás – A holdbéli csónakos

A Szent István Gimnázium színjátszó köre 2012. május 12-én szombaton 18 órai kezdettel a Kalocsai...

Ismét munkában a Gerillakertészek

Május 11-én (pénteken) 16 órától tartja a Kalocsai Gerillakertész Mozgalom immáron harmadik, idei...

Kulka János, a Malek család és a Quimby is rábólintott a Kék Madárra!

Végleges a XX. Kék Madár Fesztivál programja. A főszervező és az alapítvány kuratóriuma már csak a...

Megvalósítás

Scott Belsky szakkönyve (teljes címén: „Megvalósítás – hogy az ötlet valóra...

Nyerjen Ferrari makett gyűjteményt!

Kalocsán is elérhetővé váltak azok a sorsjegyek, amelyeket egy nagylelkű adományozó, Sutus Mátyás...

Megyei népdalverseny Kalocsán

A Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes, a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány és a Városi...

Sárkány szépségverseny

Intézményünk Sárkány szépségversenyt ír ki iskolánk fennállásának 35. évfordulója és Szent György...

A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár programjai

  május 25. (péntek) 14.30 óra Városi gyermeknap a Színházban Garabonciások műsora május 31....

Rác prélo Bátyán

A bátyai Horvát Kisebbségi Önkormányzat szeretettel meghívja önt aRÁC PRÉLÓ-ra, melyet február 14-én...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás