Ezzel a címmel nyílt kiállítás Benke Ferenc képeiből a Városi Színház előcsarnokában. Valóban van olyan fotó a tárlaton, amely rendíthetetlenül a fába kapaszkodó szögeket ábrázol, fejük kereszt alakot mintáz – apró csoda, mint az élet megannyi elkapott, képpé fogalmazott pillanata, amelyek azonnal elszállnának, ha a fotográfus meg nem örökítené azokat. Így azonban a képek emberi sorsok, tájak, döbbenetes mondanivalóval felruházott villanások ábrázolásával nyitják rá szemünket a látvány mögött megbújó igazságokra.

A megnyitón Regényi Gábor, a Dunatáj Fotókör alelnöke köszöntötte a kiállító Benke Ferencet és a szép számmal megjelent érdeklődőket. Felvázolta azt az életutat, amely Kalocsán 1955-ben indult, és a sajtóhoz, a fotózáshoz kötődve a város ismert és népszerű alakjává tette Feri bácsit. A fotózásról, mint művészetről és a kiállításról Dargay Lajos kinetikus-kibernetikus szobrászművész beszélt. A művész egészen a görög-római korig vezette vissza az embereknek azt a felismerését, hogy bizonyos anyagok a hő (például napfény) hatására megváltozatják a színüket, és fel is használták ezt a viaszfestéssel készült táblaképeken. A 18. századtól ismert a litográfia, amikor kő alapra gumiarábikummal felvitt képet nyomdai módszerrel sokszorosítottak. 1820 tájékán Párizsban már volt olyan optikai üzlet, ahol a diához hasonló módon, a camera obscurával készült képeket lehetett megcsodálni. (Az elsötétített doboz falán készített apró lyukon át a szemközti, megvilágított oldalon megjelenik a külvilág fordított képe.) Ettől egy lépés volt, hogy fényérzékeny papír beiktatásával meg is örökítsék a látványt.

– A fényképezés az idő szelete. Különleges, objektív látásmódja választja el a festészettől. Hiányzik belőle a faktúra és a textúra: az anyag és a művész kéznyomának jellegzetessége, amelytől tudjuk, hogy azt a képet ki festette. A világon több milliárd fénykép készült, készül. Mindenkinek van már ilyen eszköze, megörökíti élete fontos mozzanatait. A fotóművész is él a technika vívmányaival, de látásmódjával mondanivalót csempész a képekbe. A kép attól válik alkotássá, aki a gép mögött áll. Sok-sok képet őriznek albumok, múzeumok, mert alkotójuk talált olyan pillanatot, amelynek megörökítésével az egész kort ábrázolja, amelyben él. Benke Ferenc tipikus szociofotós, aki az általa megélt évtizedeket, az országot, az életet művészi módon adja át nekünk, a közönségnek.

A megnyitó ünnepélyességét fokozta a Liszt AMI részéről fellépő Betlenné Dajkó Ágnes és Jakab Erika bensőséges fuvolajátéka.

– Milyen alapon válogatta ki a tárlaton látható képeket abból a több ezerből, amit élete során készített? – kérdeztem Benke Ferenctől, aki erre széttárta karját:

– Nem én válogattam, hanem a társaim, a barátaim, a fotókör tagjai. Én eredetileg egy tematikus kiállítást szerettem volna, de a felkínált lehetőségre átadtam nekik több mint 130 fotót, és ők ebből állították össze az itt látható anyagot. Azért nem mondtam ám le korábbi tervemről, és jövőre szeretnék a Kalocsáról készített képekből, valamint belső terekben készült fotókból tárlatot rendezni. Kalocsát az 1950-es évek óta fényképezem, óriási anyag, de fantasztikus lenne belőle a fejlődést, a hatalmas változásokat bemutató kiállítást felépíteni. Ezt mindenképpen szeretném megvalósítani.

A képek különlegesek. Több fotó előtt földbe gyökerezik az ember lába, mert kép és cím együtt egészen hihetetlen hatást, érzelmeket ébreszt. December 12-ig, naponta 10-18 óra között ha a sétálóutcában járnak, lépjenek be a színház előcsarnokába, és ismerkedjenek meg az ott látható, kinek új, kinek réges-rég ismerős világot felvillantó képekkel.