Egy, két’, egy, két’ há’!

Clippers Feszt a Horgonyban

2008.08.13 08:20    |    Cs.L.  

Ami előszöri, az újdonság, ami másodszori, az ismétlés, ami harmadszori, az már hagyomány, így aztán nyugodtan nevezhetjük hagyományosnak a foktői Fekete Horgonyban augusztus 16-án megrendezésre kerülő III. Clippers Fesztet, amely a kalocsai és az ország többi részéről érkezett jampeceknek nyújt várhatóan óriási élményt, de nem csalatkoznak azok sem, akik a régi amerikai autók, a motorok, az íjászat, vagy akár a hastánc hívei.

clippers_420A Feszt életre hívója az ismeretlenség-ből üstökös-ként felvillanó kalocsai Clippers, amely szinte megalakulása pillanatában ráérzett a rockabilly szívverésére: olyan fiatalok, akik korábban nem, vagy éppen csak találkoztak a közös muzsikálás örömével, szinte anyanyelvi tökéletességgel kezdték el nyomatni a klasszikus, autentikus rockabilly legismertebb nótáit, mint a Rockabilly Boogie, vagy a Carl Perkins-féle dögös dalokat. Később aztán – felismerve, hogy ez a műfaj elviseli a saját szerzeményeket is – dalokat írtak és közben figyelték, hogy a szakma többi magyar „ásza” milyen módszerekkel dolgozik. Többször részt vettek a Velencei tavi és más helyeken rendezett jampitalálkozókon, barátságok születtek, melyek jeleként most a saját fesztjükön is részt vesznek olyan jegyzett bandák, mint a B-15, az All In, a BriCats, a Pedro & The Dog Boomers. Végső stádiumban van a Clippers első, önálló lemeze is.

A Clippers muzsikusai autodidakta módon jutottak el az együttes zenélés örömeihez, s mindehhez hozzáadták saját személyiségük varázsát is. Így váltak a hétköznapi kalocsai fiúkból ezreket vonzó zenekarrá, amelyben olyan figurákat találunk, mint a dobokkal elképesztő szinten bánó Lakatos „Musztafa” Gábor, vagy Deák
„Dixi” Gyula
, aki rájött, hogy a bőgővel nem csak fűteni lehet. És akkor még nem szóltunk a tüneményes ritmusérzékű Kopasz „Kópé” Attiláról, az énekes frontemberről, vagy Vörös „Red” Gábor gitárosról, aki ebben a stílusban alapembernek számít.

Augusztus 16-án a koncert este hét órakor kezdődik, de egész nap önfeledt szórakozás, sátorozás, borkóstolás várja a résztvevőket ezen a várhatóan forró hangulatú nyárbúcsúztató estén.


Programok

FELHÍVÁS

A Kalocsai Gerillakertész Mozgalom május 26-án szombaton 14.00 órától ismét rendbe teszi a...

A KSE közgyűlést tart

A Kalocsai Sport Egyesület 2012. május 25-én (pénteken) 15.30 órai kezdettel tartja meg éves...

Gyűjteményéből két alkotást felajánlott jótékonysági célra

Még márciusban tudósítottunk arról, hogy Miskén, az óvodában Czár János magángyűjteményéből...

Gazdit keresek

  Ő itt Ádám. A mi kis karácsonyi csodánk. Ugyanis csoda, hogy él. Szenteste mentették ki egy...

VÉRADÓNAPOK

Május 21. hétfő, 9.00 – 11.00 óráig: Egészségház – Uszód12.00 – 14.00 óráig:...

Ingyenes szűrés

A Claritas Egészségvédelmi Alapítvány lakossági szűrőprogramja keretében ismétINGYENES CANDIDA- ÉS...

Színielőadás – A holdbéli csónakos

A Szent István Gimnázium színjátszó köre 2012. május 12-én szombaton 18 órai kezdettel a Kalocsai...

Ismét munkában a Gerillakertészek

Május 11-én (pénteken) 16 órától tartja a Kalocsai Gerillakertész Mozgalom immáron harmadik, idei...

Kulka János, a Malek család és a Quimby is rábólintott a Kék Madárra!

Végleges a XX. Kék Madár Fesztivál programja. A főszervező és az alapítvány kuratóriuma már csak a...

Megvalósítás

Scott Belsky szakkönyve (teljes címén: „Megvalósítás – hogy az ötlet valóra...

Nyerjen Ferrari makett gyűjteményt!

Kalocsán is elérhetővé váltak azok a sorsjegyek, amelyeket egy nagylelkű adományozó, Sutus Mátyás...

Megyei népdalverseny Kalocsán

A Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes, a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány és a Városi...

Sárkány szépségverseny

Intézményünk Sárkány szépségversenyt ír ki iskolánk fennállásának 35. évfordulója és Szent György...

A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár programjai

  május 25. (péntek) 14.30 óra Városi gyermeknap a Színházban Garabonciások műsora május 31....

Rác prélo Bátyán

A bátyai Horvát Kisebbségi Önkormányzat szeretettel meghívja önt aRÁC PRÉLÓ-ra, melyet február 14-én...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás