Egy élő legenda jön decemberben!
Székely viccek élőben és egy Karinthy-gyűrűs etalon
2011.11.13 17:43 | Gábor János
A kissé csúszó, hivatalos színházi szezon nyitánya előtt újabb Dumaszínház-előadásra került sor Kalocsán. A Korona FM100 szervezte sikerszéria idei, utolsó előtti felvonása során a Szomszédnéni Produkciós Iroda és a Karinthy-gyűrűs Kovács András Péter lépett fel, akik jó szokás szerint csordultig töltötték a nézőteret, hiszen néhány nappal az előadás előtt már pótszékekért zajlott reményfutam a jegyirodában.
A szomszédnénik duóját alkotó Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs eredeti székely „import”, abból is a legjobb, hiszen mielőtt néhány éve elkezdték volna magyarországi pályafutásukat, Erdélyben már mintegy 300 fellépésen voltak túl, úgy, hogy társulatot alakítva rendszeresen megszervezik az Erdélyi Humorfesztivált. Az idén már 10 éve együtt nevettető páros másodszor járt Kalocsán, és ezúttal is robbant a humorbomba.
Előadásuk gerincét persze továbbra is a közösen eljátszott jelenetek, sajátos ízű szituációk adják, amelyek hol ferde tükröt tartó társadalomkritikák, hol csak könnyed játékosságot sugalló, abszurdba hajló párbeszédek. Ferenc és Szabolcs humora viszont nem csak párban működik, hiszen külön-külön is képesek magukkal ragadni hallgatóságukat. Sajátjuk lett a stand-up stílust legjobban jellemző sztorizás – esetükben finoman adagolt önkritikával.
Székely viccek élőben, aztán jött Kovács András Péter, akinek a neve szó szerint márkajelzés, főleg azóta, hogy mindössze négyévnyi dumaszínházas pályafutás után máris ujjára húzták a magyar humoristák legnagyobb elismerését, a Karinthy-gyűrűt. András azonban nem csak az őshazának számító Godot Dumaszínház deszkáiról, vagy a Showder Klubból lehet ismerős, hiszen rendszeres szereplője például a Rádiókabarénak. Ezen kívül találkozhattunk már a nevével a könyvesboltok polcain is, mivel Hadházi Lászlóval, Litkai Gergellyel és Pataki Balázzsal karöltve elkészítette a nagysikerű, A Föld 99 legkevésbé ismert csodája című kötetet. Igazi elemében viszont akkor érzi magát, ha a színpadon állhat, hiszen mókázó kikacsintásai miatt nyilvánvaló: imádja a közönségét. És ez az érzés kölcsönös. Ki ne értékelné, ha előadója ugyanazt a maximális figyelmet tanúsítja iránta, mint amit ő megad neki?
Az isteni, háromfős előadást még egy Kalocsai Dumaszínház rendezvény követi idén, és a szervezők igazi élő legendával lepik meg a helyi közönséget. A karácsonyi ajándéknak is kiváló est rendhagyó időpontban, december 26-án, hétfőn lesz, és a Dumaszínház társulatának fiatal generációjából ismert Dombóvári István mellett Maksa Zoltán érkezése is várható! A humorista önálló estjeiből volt olyan, amely 1200 előadást is megért, és ez a lendület már vagy 25 éve tart! Tárt karokkal várja a jövőre már 3 éves Kalocsai Dumaszínház!
(fotó: Vinczúr Balázs)
Programok
A Kalocsai Gerillakertész Mozgalom május 26-án szombaton 14.00 órától ismét rendbe teszi a...
A Kalocsai Sport Egyesület 2012. május 25-én (pénteken) 15.30 órai kezdettel tartja meg éves...
Gyűjteményéből két alkotást felajánlott jótékonysági célra
Még márciusban tudósítottunk arról, hogy Miskén, az óvodában Czár János magángyűjteményéből...
Ő itt Ádám. A mi kis karácsonyi csodánk. Ugyanis csoda, hogy él. Szenteste mentették ki egy...
Május 21. hétfő, 9.00 – 11.00 óráig: Egészségház – Uszód12.00 – 14.00 óráig:...
A Claritas Egészségvédelmi Alapítvány lakossági szűrőprogramja keretében ismétINGYENES CANDIDA- ÉS...
Színielőadás – A holdbéli csónakos
A Szent István Gimnázium színjátszó köre 2012. május 12-én szombaton 18 órai kezdettel a Kalocsai...
Ismét munkában a Gerillakertészek
Május 11-én (pénteken) 16 órától tartja a Kalocsai Gerillakertész Mozgalom immáron harmadik, idei...
Kulka János, a Malek család és a Quimby is rábólintott a Kék Madárra!
Végleges a XX. Kék Madár Fesztivál programja. A főszervező és az alapítvány kuratóriuma már csak a...
Scott Belsky szakkönyve (teljes címén: „Megvalósítás – hogy az ötlet valóra...
Nyerjen Ferrari makett gyűjteményt!
Kalocsán is elérhetővé váltak azok a sorsjegyek, amelyeket egy nagylelkű adományozó, Sutus Mátyás...
A Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes, a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány és a Városi...
Intézményünk Sárkány szépségversenyt ír ki iskolánk fennállásának 35. évfordulója és Szent György...
A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár programjai
május 25. (péntek) 14.30 óra Városi gyermeknap a Színházban Garabonciások műsora május 31....
A bátyai Horvát Kisebbségi Önkormányzat szeretettel meghívja önt aRÁC PRÉLÓ-ra, melyet február 14-én...
