Fortuna Road Show 2011 – Ordas
Siker, pénz, csillogás...
2011.07.29 10:02 | a-
...a mozivásznon – áll egy KFT nótában, s hogy épp ennél fogva moziba járni érdemes. Tizenötödikén, péntek délután Ordason kiderült, hogy road show-ra is.
A műsort a Cairo együttes kezdte, a paksi Csillag Show táncosai folytatták. Ekkor már közel kétszáz fős nézősereg csodálta az akrobatikus mozgású fiatalokat. A főleg lányokból álló csapat később is visszatért a nagyérdemű szórakoztatására, és a többi fellépővel – köztük Barbee-val – együtt learatta a siker gyümölcsét, ám az igazi nagy durranás a Megasztár csillaga, a mindig vidám Giorgio – azaz újabb nevén Giorgio Blues volt. A tőle megszokott slágerek mellé más dalokat is vegyített, közben folyamatosan szórakoztatott humoros stílusában. Kezdetben egyedül küzdött a forrósággal a közönség kegyéért, aztán a bátrabbakat táncra hívó szavára egy-két apróság a színpad elé merészkedett. De ez még nem volt elég! One man (egy emberes) show-ról igazi fiesta hangulatra váltott – mellesleg hatásos elemekkel gazdagította a műsort, amikor a srácokat a színpadra hívta. A buli hangulata a tetőfokára hágott, a közönség énekelt, táncolt... mi kell még? Természetesen az autogram vadászok tömege sem csalódott, Giorgio egy üdvözletet lapunk olvasóinak is küldött.
Tőle azt is megtudhattuk, hogy éppen új szerzeményén dolgozik, a Szerelem szőnyeg című szám szövegét maga írta, a zenét norvég barátai készítik, akikkel interneten tart kapcsolatot. A közeljövőben elsősorban magyar nyelvű dalokat várhatunk tőle, de a nemzetközi porondra angolra fordított szövegű is várható. Zenekarával, a Maghőmérővel is fellép, interneten is hallható daluk, ahogy a Gál Csaba Boogie és Balahoczky István Pilu zenéjével és Giorgio szövegével készült Szívlapát is, de legközelebb – térben és időben – a Fortuna Road Show uszódi állomásán láthatjuk, augusztus 14-én 18 órakor.
Siker, pénz, csillogás… jöjjenek el, érdemes!
Programok
A Kalocsai Gerillakertész Mozgalom május 26-án szombaton 14.00 órától ismét rendbe teszi a...
A Kalocsai Sport Egyesület 2012. május 25-én (pénteken) 15.30 órai kezdettel tartja meg éves...
Gyűjteményéből két alkotást felajánlott jótékonysági célra
Még márciusban tudósítottunk arról, hogy Miskén, az óvodában Czár János magángyűjteményéből...
Ő itt Ádám. A mi kis karácsonyi csodánk. Ugyanis csoda, hogy él. Szenteste mentették ki egy...
Május 21. hétfő, 9.00 – 11.00 óráig: Egészségház – Uszód12.00 – 14.00 óráig:...
A Claritas Egészségvédelmi Alapítvány lakossági szűrőprogramja keretében ismétINGYENES CANDIDA- ÉS...
Színielőadás – A holdbéli csónakos
A Szent István Gimnázium színjátszó köre 2012. május 12-én szombaton 18 órai kezdettel a Kalocsai...
Ismét munkában a Gerillakertészek
Május 11-én (pénteken) 16 órától tartja a Kalocsai Gerillakertész Mozgalom immáron harmadik, idei...
Kulka János, a Malek család és a Quimby is rábólintott a Kék Madárra!
Végleges a XX. Kék Madár Fesztivál programja. A főszervező és az alapítvány kuratóriuma már csak a...
Scott Belsky szakkönyve (teljes címén: „Megvalósítás – hogy az ötlet valóra...
Nyerjen Ferrari makett gyűjteményt!
Kalocsán is elérhetővé váltak azok a sorsjegyek, amelyeket egy nagylelkű adományozó, Sutus Mátyás...
A Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes, a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány és a Városi...
Intézményünk Sárkány szépségversenyt ír ki iskolánk fennállásának 35. évfordulója és Szent György...
A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár programjai
május 25. (péntek) 14.30 óra Városi gyermeknap a Színházban Garabonciások műsora május 31....
A bátyai Horvát Kisebbségi Önkormányzat szeretettel meghívja önt aRÁC PRÉLÓ-ra, melyet február 14-én...
