Gyerekek a gyerekekért

Igazgyöngyre leltek a kalocsaiak

2011.06.03 09:42    |    G.E.  

Olyan, mint egy mese, csak éppen igaz: az országszerte ismert kalocsai Kék Madár Fesztivál céljait hallva Lakatos György fagottművészt, az azonos nevű alapítvány létrehozóját megkereste egy berettyóújfalui iskola, hogy felajánlja segítségét a beteg gyermekek ügyéhez. Gyermekrajzokat kínáltak fel, hogy kiállítást és árverést rendezve belőlük, ők is hozzájárulhassanak szenvedő kis társaik gyógyulásához. S hogy ez miért meseszerű? Mert ahogyan ezek a gyermekek élnek, inkább azt várnánk, hogy ők kérnek segítséget!

– Alapítványunk 12 éve működik a 33 leghátrányosabb helyzetű kistérség egyikében, a berettyóújfalui kistérségben. Fő feladata a tehetséggondozás, különös tekintettel a hátrányos helyzetű, roma gyerekre – mutatta be Török Zita igazgatóhelyettes a nem mindennapi kezdeményezés hátterét. – Ezt a feladatát egy alapfokú művészetoktatási intézmény fenntartásával látja el. Emellett, alapítványi feladatként esélyegyenlőségi munkát is végez – adományokat gyűjt és oszt, családokat gondoz, krízishelyzeteket kezel.

Hogyan jutottak el a Kék Madár Alapítványhoz?

 

igaz_gyongy2_546

Egy baráti beszélgetés hívta életre azt a gondolatot, hogy intézményünk csatlakozzon ehhez a munkához. Már korábban is vettünk részt olyan képzőművészeti pályázatokon, ahol beteg gyerekek javára árverezték el a munkáinkat. A Tehénparádé árverésén nagy büszkeségünkre „Az ország legnépszerűbb tehene” a miénk lett, és az árverésen befolyt összeget a Bátor tábor – rákbetegségen átesett – lakóinak javára fordították a szervezők. A sikeres Tehénparádé után az Elefántparádé is örömöt hozott számunkra. A gyerekek által készített MesElefánt egyike volt annak a harmincnak, ami az aukción gazdára talált, és így a budapesti hajléktalanok problémáját enyhíthette. Jelenleg több kiállításunk is látható az országban. A napokban szállítják Pécsre azt a 33 nagy méretű akril-képből álló anyagot, melyeket a nyáron készítettünk tanítványainkkal lakókörnyezetükben. „A mi meséink – alkotások a nyomor széléről” című kiállításunk bemutatóját a Szegénység Világnapjához kapcsoltuk, azóta vándorkiállításon járja az országot, és a képeket Brüsszelbe is meghívták.

Meséljen még erről az iskoláról!

– Az Igazgyöngy Alapfokú Művészetoktatási Intézmény alapítványi fenntartású. 2000 óta működik Kelet-Magyarországon, mint említettem, a 33 leghátrányosabb helyzetű kistérség egyikében, a berettyóújfalui kistérségben. Hat telephelyen: Berettyóújfaluban, Körösszegapátiban, Körösszakálban, Magyarhomorogon, Komádiban és Biharkeresztesen biztosít alkotási lehetőséget a 6-22 éves korosztály számára, képző- és iparművészeti, valamint táncművészeti ágon. Összesen 23 településről járnak hozzánk gyerekek. Tanulólétszámunk 650, tanítványaink csaknem 70 százaléka hátrányos helyzetű, roma tanuló. Ilyen összetétel mellett speciális rajzpedagógiánknak köszönhetjük, hogy a hazai rajztanítás élvonalába tartozunk, amit bizonyít az is, hogy tanítványaink évente közel 500 díjat hoznak el hazai és nemzetközi rajz- és képzőművészeti pályázatokról!

– Meghatódtam, amikor megkeresett az Igazgyöngy Alapítvány a kiállítás és aukció gondolatával – vallotta be Lakatos György. – Azután, ahogy egyre többet megtudtam róluk, már őszintén tiszteltem őket azért, amit elértek. A kalocsai kiállításra mintegy ötven képet küldenek, és a jótékonysági árverésen kapott összeget felajánlották a Kék Madár Alapítvány javára. A tárlatnak a „Szárnyaló képzelet” címet adtuk, és a fesztivál megnyitóján, június 3-án 17 órakor Kálloy Molnár Péter színművész segítségével tartjuk a jótékonysági árverést. A képek kiinduló ára úgy lesz meghatározva, ami által bárki számára elérhető, hogy hozzájusson valamelyik csupa szív – csupa szín műalkotáshoz, szebbé téve otthonát, és egyúttal támogatva a Kék Madár Alapítvány célját: a beteg gyermekek megsegítésének ügyét.


Programok

FELHÍVÁS

A Kalocsai Gerillakertész Mozgalom május 26-án szombaton 14.00 órától ismét rendbe teszi a...

A KSE közgyűlést tart

A Kalocsai Sport Egyesület 2012. május 25-én (pénteken) 15.30 órai kezdettel tartja meg éves...

Gyűjteményéből két alkotást felajánlott jótékonysági célra

Még márciusban tudósítottunk arról, hogy Miskén, az óvodában Czár János magángyűjteményéből...

Gazdit keresek

  Ő itt Ádám. A mi kis karácsonyi csodánk. Ugyanis csoda, hogy él. Szenteste mentették ki egy...

VÉRADÓNAPOK

Május 21. hétfő, 9.00 – 11.00 óráig: Egészségház – Uszód12.00 – 14.00 óráig:...

Ingyenes szűrés

A Claritas Egészségvédelmi Alapítvány lakossági szűrőprogramja keretében ismétINGYENES CANDIDA- ÉS...

Színielőadás – A holdbéli csónakos

A Szent István Gimnázium színjátszó köre 2012. május 12-én szombaton 18 órai kezdettel a Kalocsai...

Ismét munkában a Gerillakertészek

Május 11-én (pénteken) 16 órától tartja a Kalocsai Gerillakertész Mozgalom immáron harmadik, idei...

Kulka János, a Malek család és a Quimby is rábólintott a Kék Madárra!

Végleges a XX. Kék Madár Fesztivál programja. A főszervező és az alapítvány kuratóriuma már csak a...

Megvalósítás

Scott Belsky szakkönyve (teljes címén: „Megvalósítás – hogy az ötlet valóra...

Nyerjen Ferrari makett gyűjteményt!

Kalocsán is elérhetővé váltak azok a sorsjegyek, amelyeket egy nagylelkű adományozó, Sutus Mátyás...

Megyei népdalverseny Kalocsán

A Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes, a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány és a Városi...

Sárkány szépségverseny

Intézményünk Sárkány szépségversenyt ír ki iskolánk fennállásának 35. évfordulója és Szent György...

A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár programjai

  május 25. (péntek) 14.30 óra Városi gyermeknap a Színházban Garabonciások műsora május 31....

Rác prélo Bátyán

A bátyai Horvát Kisebbségi Önkormányzat szeretettel meghívja önt aRÁC PRÉLÓ-ra, melyet február 14-én...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás