Kezdődik a XVII. Kék Madár Fesztivál
2009.06.04 11:02
„A Kék madarat nem kell távoli országokban keresni. A Kék madár mindig velünk van, ha szeretjük egymást, és örülünk az élet legkisebb ajándékainak is. De mindig elrepül, ha bántjuk egymást, ha irigykedve figyeljük mások örömét. Mert a Kék madár maga a boldogság és kalitkája az emberi szív.”
(Maurice Maeterlinck)
A Kék madár egy csodálatos mese két gyermekről, akik a kék madarat – átvitt értelemben a boldogságot – keresik.
A teljes Néplap kevés lenne ahhoz, hogy körüljárjuk: hányan próbálták meghatározni a boldogság fogalmát. Ám abban biztos vagyok, hogy a boldogság érzéséhez mindig hozzátartozik a segítés, a másokért való önzetlen cselekvés semmihez sem hasonlítható öröme is.
A Kék Madár Fesztivál egy páratlan alkalom arra, hogy összetalálkozzanak olyan emberek, akik e nélkül nem is tudnának egymás létezéséről. Szervezők, akik hónapokig illesztik egymáshoz az apró részleteket, míg minden programnak és szereplőnek megkerül a helye ebben a fantasztikus puzzle-ban. Szereplők, akik az ország, de újabban Európa, sőt, akár Amerika több pontjáról Kalocsán futnak össze, hogy elhozzák a gyógyulás reményét olyan családoknak, akik szorongva pergetik életük gyöngysorát, szüntelen aggódásban egy beteg gyermek mellett.
És magát a gondolatot mekkora fájdalom szülte: az alapító, Lakatos György fagottművész súlyos közlekedési balesete, évekig tartó küzdelme a gyógyulásért!
Alázat tölt el, végiggondolva ezt a folyamatot. Piciny részei lehetünk egy csodának, adunk és kapunk. Muzsikát, színházat, képeket – szépséget, élményeket kapunk. S hogy mennyit adunk? Amennyit tudunk. Minden csepp számít.
Programok
A Kalocsai Gerillakertész Mozgalom május 26-án szombaton 14.00 órától ismét rendbe teszi a...
A Kalocsai Sport Egyesület 2012. május 25-én (pénteken) 15.30 órai kezdettel tartja meg éves...
Gyűjteményéből két alkotást felajánlott jótékonysági célra
Még márciusban tudósítottunk arról, hogy Miskén, az óvodában Czár János magángyűjteményéből...
Ő itt Ádám. A mi kis karácsonyi csodánk. Ugyanis csoda, hogy él. Szenteste mentették ki egy...
Május 21. hétfő, 9.00 – 11.00 óráig: Egészségház – Uszód12.00 – 14.00 óráig:...
A Claritas Egészségvédelmi Alapítvány lakossági szűrőprogramja keretében ismétINGYENES CANDIDA- ÉS...
Színielőadás – A holdbéli csónakos
A Szent István Gimnázium színjátszó köre 2012. május 12-én szombaton 18 órai kezdettel a Kalocsai...
Ismét munkában a Gerillakertészek
Május 11-én (pénteken) 16 órától tartja a Kalocsai Gerillakertész Mozgalom immáron harmadik, idei...
Kulka János, a Malek család és a Quimby is rábólintott a Kék Madárra!
Végleges a XX. Kék Madár Fesztivál programja. A főszervező és az alapítvány kuratóriuma már csak a...
Scott Belsky szakkönyve (teljes címén: „Megvalósítás – hogy az ötlet valóra...
Nyerjen Ferrari makett gyűjteményt!
Kalocsán is elérhetővé váltak azok a sorsjegyek, amelyeket egy nagylelkű adományozó, Sutus Mátyás...
A Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes, a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány és a Városi...
Intézményünk Sárkány szépségversenyt ír ki iskolánk fennállásának 35. évfordulója és Szent György...
A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár programjai
május 25. (péntek) 14.30 óra Városi gyermeknap a Színházban Garabonciások műsora május 31....
A bátyai Horvát Kisebbségi Önkormányzat szeretettel meghívja önt aRÁC PRÉLÓ-ra, melyet február 14-én...
