Hubert László kiállítása a Városi Galériában

„Nekem ecsetet adott kezembe az Úr”

2012.01.23 22:12    |    Gábor Erika  

Január 6-án, pénteken este a fenti címmel nyílt meg a Városi Galériában Hubert László dusnoki festő gyűjteményes kiállítása. Portrék, csendéletek, tájképek, főhajtás a történelmi múlt előtt – néhány szóban összefoglalva ezek a festmények főbb témái. De szavakkal képeit leírni nem lehet igazán. Meg kell előttük állni: nézni, látni, befogadni, örülni és meghatódni. Mert ezek a képek hozzánk, rólunk szólnak, sugárzóak és gyönyörűek.

A tárlat megnyitása előtt arról kérdeztem az alkotót, honnan töltekezett fel a lelke ennyi szépséggel, ennyi szeretettel, ami a képeiről sugárzik.

– Nagyon örülök, hogy így gondolja – mosolygott Hubert László –, mert nekem mindegyik képem egyaránt kedves, és ha rájuk nézek, eltölt mindaz az érzés, amely miatt megfogalmazódtak bennem. Hogy úgy mondjam, ezek nem „piacra” készültek, hanem belső, lelki szükségletből. Ha ezt át tudom adni a nézőnek, akkor elértem a célom.

 

hubert_kiallitas_340A portréi különlegesen szépek. Mi kell ahhoz, hogy valakiről arcképet fogalmazzon meg?

– Először is ismernem kell. Ha portrét festek valakiről, először beszélgetek az illetővel, több rajzot is készítek róla, minél többet próbálok megtudni róla, és azután festem meg.

 

A megnyitóra készült meghívón gyűjteményes kiállítást jeleztek a rendezők. Volt már korábban is ilyen összefoglaló tárlata?

– Egyéni kiállításaim már voltak, de ilyen nagy lélegzetű még nem. És bár gyűjteményes kiállításnak készült, de az itt látható képeket valójában az utóbbi 4-5 év terméséből válogattam, egy-két régebbi festmény látható csak közöttük.

A kiállítás címét ön adta?

– Igen, és ezt teljesen komolyan is gondolom – én így mondom el, mit gondolok a világról.

Meglepően jó véleménye van a világról ahhoz képest, ami mostanában az életünket jellemzi.

– Hiszek abban, hogy Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert. Istent pedig úgy ismerjük, hogy ő a végtelen jóság, szépség és szeretet – mindez bennünk is megvan, és szerintem nekünk, alkotóknak ezt kell visszatükröznünk. Minden jóra képesek vagyunk! De ha állandóan csak azt mutatjuk, ami rossz, akkor el is hiszik az emberek, hogy ilyen a világ. De ez nem igaz! A világ jóra van teremtve, és nekünk ezt kell az emberek felé közvetíteni!

Hubert László mondanivalójára sokan voltak kíváncsiak szűkebb és tágabb környezetéből. A Városi Galériában talán még soha nem voltak ilyen sokan egy kiállításmeg-nyitón!

A közönséget Simon Zoltán alpolgármester köszöntötte, a tárlatot Bolyki Lajos képzőművész nyitotta meg. Mindketten hangsúlyozták, mennyire ritka manapság, hogy valaki ekkora hittel, ilyen művészi alázattal közelítsen a világ dolgaihoz, ilyen hűen adja vissza a magyar táj szépségét, szemléltesse értékeinket.

Az ünnepélyes alkalomra színvonalas műsorral készült a dusnoki templomi kórus, és megismerhettük a falubeli „bocsokat”: az íjászattal foglalkozó kisiskolás fiúkat is. A lélek táplálékául szolgáló alkotások mellett Hubert László a testre is gondolt: finom diós, mákos, paprikás kaláccsal, zamatos borral kínálta a résztvevőket – és így a megnyitó baráti hangulatú, kellemes beszélgetéssel ért véget.

Hubert László tárlata február 5-ig tekinthető meg a Városi Galéria nyitvatartási idejében. Szívmelengető élményt kaphat, ismerős tájakat és arcokat láthat a betérő: a szépség, a szeretet, a hit üzeneteit. Kedves Olvasóink, ajándékozzák meg magukat ebben a minket körülvevő és belülről is dideregtető télben, nézzék meg ezt a kivételesen szép kiállítást!

 


Programok

FELHÍVÁS

A Kalocsai Gerillakertész Mozgalom május 26-án szombaton 14.00 órától ismét rendbe teszi a...

A KSE közgyűlést tart

A Kalocsai Sport Egyesület 2012. május 25-én (pénteken) 15.30 órai kezdettel tartja meg éves...

Gyűjteményéből két alkotást felajánlott jótékonysági célra

Még márciusban tudósítottunk arról, hogy Miskén, az óvodában Czár János magángyűjteményéből...

Gazdit keresek

  Ő itt Ádám. A mi kis karácsonyi csodánk. Ugyanis csoda, hogy él. Szenteste mentették ki egy...

VÉRADÓNAPOK

Május 21. hétfő, 9.00 – 11.00 óráig: Egészségház – Uszód12.00 – 14.00 óráig:...

Ingyenes szűrés

A Claritas Egészségvédelmi Alapítvány lakossági szűrőprogramja keretében ismétINGYENES CANDIDA- ÉS...

Színielőadás – A holdbéli csónakos

A Szent István Gimnázium színjátszó köre 2012. május 12-én szombaton 18 órai kezdettel a Kalocsai...

Ismét munkában a Gerillakertészek

Május 11-én (pénteken) 16 órától tartja a Kalocsai Gerillakertész Mozgalom immáron harmadik, idei...

Kulka János, a Malek család és a Quimby is rábólintott a Kék Madárra!

Végleges a XX. Kék Madár Fesztivál programja. A főszervező és az alapítvány kuratóriuma már csak a...

Megvalósítás

Scott Belsky szakkönyve (teljes címén: „Megvalósítás – hogy az ötlet valóra...

Nyerjen Ferrari makett gyűjteményt!

Kalocsán is elérhetővé váltak azok a sorsjegyek, amelyeket egy nagylelkű adományozó, Sutus Mátyás...

Megyei népdalverseny Kalocsán

A Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes, a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány és a Városi...

Sárkány szépségverseny

Intézményünk Sárkány szépségversenyt ír ki iskolánk fennállásának 35. évfordulója és Szent György...

A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár programjai

  május 25. (péntek) 14.30 óra Városi gyermeknap a Színházban Garabonciások műsora május 31....

Rác prélo Bátyán

A bátyai Horvát Kisebbségi Önkormányzat szeretettel meghívja önt aRÁC PRÉLÓ-ra, melyet február 14-én...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás